Ugrás a tartalomhoz
  • Szeretne hasonló avatart használni? A profilképként felhasználható avatarokat az alábbi linkről tudja letölteni.

    image.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpeg

fgabor87

Tag
  • Tartalmak

    746
  • Csatlakozás időpontja

  • Utolsó látogatás

Minden, amit fgabor87 posztolt

  1. Megkérdeztem ügyfélszolgálaton, egyrészt még nem tudják azt sem megmondani, hogy feltöltősökre mikor lesz bekapcsolva, másrészt üzleti okokra hivatkozva továbbra is központilag szűrik, hogy csak a telekomnál vásárolt készülékek használhatják. Ezt továbbra sem értem, a telekomnak semmi köze ahhoz, milyen telefonom van (azon túl, hogy alkalmas-e a szolgáltatásra), én egy SIM kártyát vettem, és ahhoz tartozik a szolgáltatás is.
  2. fgabor87

    Kábelnet

    Köszi, sikerült. Kellett a reset, mert addig nem kaptam IP címet, de utána jó lett.
  3. Ja, nem. Továbbra is bent van a GYIK-ban, hogy csak telekomnál vásárolt telón lehet igénybe venni. Akkor várhatom az SMS-t a független telómra. Tegnap valamiért átsiklottam felette, és azt hittem, hogy már kivették ezt a korlátozást.
  4. Akkor a beállítások elvileg jók. Várok még, lehet, hogy nem lett aktiválva rám. Csak jó lenne már, ha a lakásból is tudnék rendesen telefonálni végre, mert nem kéne fallback-elnie a kb 0 térerejű 3G-re.
  5. Sms-t nem kaptam, Android frissítés után automatikusan be volt kapcsolva a VoLTE. Viszont a Beállítások -> Kapcsolatok -> Mobilhálózatok -> Hozzáférési pontok neve opción belül volt egy kis átrendeződés. Telekom HU MMS inaktív lett, jelenleg Telekom HU NET-en van. Megjelent egy Telekom HU IMS, ha erre rakom, és bekapcsolom a mobilnetet, automatikusan visszaáll NET-re. Pedig elvileg ez is kéne a VoLTE-hoz nem?
  6. fgabor87

    Kábelnet

    Szerintem nem. Újraindítva is régen volt, ráadásul szünetmentesen van, így az ELMŰ sem tudta megtenni ezt a szívességet. De akkor elvileg nem lesz belőle semmi gáz, hogy nem tudom azt a bizonyos MAC címet, csak rádugom az új kütyüt, és megy. Ha meg nem, akkor reset. Ennél hogy kell? 30 másodpercig kell nyomni a reset gombot?
  7. fgabor87

    Kábelnet

    Hmm, az fura. Múltkor gyári reset volt a routeren, ami kiütötte a klónozott MAC címet, és nem engedett fel a netre utána. Aztán valahonnan elővarázsoltam azt a címet, ami klónozva volt, és akkor már ment. De lehet, hogy ez annyira régen volt? Mióta nincs ilyen szűrés? Az én esetem nem lehetett 3 évnél régebben. Mindenesetre ma kiderül mi a helyzet, mert lesz router csere, és már nincs meg az a bizonyos MAC cím.
  8. Úgy látom kikerült a feltételek közül, hogy csak MT-nél vásárolt készülékeken működik a szolgáltatás. Arról lehet tudni pontosabbat, hogy feltöltőkártyások mikor kapják meg? Tegnap frissült a telóm, megjelent benne a VoLTE opció, bent is van a támogatott készülékek listájában, már csak azt várom, hogy Domino-ra is elérhető legyen. GYIK-ban csak annyit írnak, hogy 2017 vége.
  9. fgabor87

    Kábelnet

    Ügyfélszolgálaton lehet kérni a kábelmodem (Cisco EPC3212) tárolt MAC címek törlését? Nem is tudom, hogy ez ténylegesen modemben tárolódik, vagy valahol a központban. Használtan került hozzám ez a modem, és már csak 1 MAC-et fogadott el.
  10. fgabor87

    Kábelnet

    Igen, itt van szinte a szomszédban, ehhez a központhoz tartozom. Az a fura, bár lehet, hogy normális, hogy a másik DHCP szerver, amitől most kaptam IP-t, nagyon más tartományban van: 46.139.202.237.
  11. fgabor87

    Kábelnet

    Sziasztok. Azt vettem észre, hogy ha ettől a 31.46.196.1 IP címen lévő DHCP kiszolgálótól kapok IP címet, nincs internetem. Ilyenkor sajnos újra kell indítanom a kábelmodemet. Érdekes módon a többi DHCP szervernek egészen más IP-je van, pl.: 46.139.200.1 és más tartományú IP címeket is oszt ki. Vannak hibás DHCP szerverei a telekomnak? Mivel egyre sűrűbben fordul elő ez a hiba, felettébb idegesítő!
  12. Egyelőre NMHH sem tudja, hogy jogsértő-e, hogy a szolgáltatást ilyen módon köti készülékhez a Telekom (mármint hogy csak a kártyafüggőeken működik), egyelőre vizsgálódnak, felkeresték az ügyben a Telekomot is. Ez biztos eltart majd egy darabig. De az egész attól függ, hogy mi okból kötik kártyafüggő telefonhoz az egészet. Van technikai oka (készülék ROM), vagy szimplán csak azért, hogy felpörgessék a jövőben a készülék eladásokat. Mert nem mindegy. Egyelőre amúgy csak a Telekomos ROM-okban jelent meg a VoLTE engedélyezés opció. Az is kérdéses, hogy miként tervezik Samsungnál ezt az egészet. Csak a szolgáltatói saját ROM-oknál lesz ez elérhető, vagy előbb utóbb megjelenik a beállítás a független ROM-oknál is. Csupa kérdőjel az egész. De ha a független ROM-okban soha nem is jelenik majd meg ez az opció, akkor meg nem lenne értelme szolgáltató oldalon szűrni IMEI szám/MAC cím alapján. Zűrzavar.
  13. Világos. Nyilván a telefontársaságoknak az előfizetéses ügyfelek jövedelmezőbbek, világos, hogy először ők kapják meg az új dolgokat. Nincs is ezzel baj szerintem. Az is tök jogos, hogy korlátozzák a készülékeket, ahogy írtad, igazából nyilvános teszt folyik. Csak azt nem értem, hogy készüléktípuson belül miért szűrnek még arra is, hogy hol vetted a készüléket. IPV6-os példát idehozva, ez olyan, mintha csak azokra a számítógépekre engednék az IPV6-ot, amit Telekomnál vásároltál. Elég fura húzás lett volna. Még arra tudnék gondolni, hogy a T-s ROM-ok kaptak, vagy be lett kapcsolva valami extra debug üzemmód, aminek a segítségével extra infókhoz jutnak, ha egy ügyfél panaszkodik. Bár erről meg tájékoztatni kell az ügyfeleket adatvédelmi szempontból. De nem találgatok, számtalan más oka is lehet, ahogy írtad, akár marketing is. Én most csak jogi oldalról nézem a dolgot: megteheti-e a szolgáltató, hogy bizonyos szolgáltatásokat ahhoz köt, hogy nála vetted-e a telefont, vagy sem. Szerintem nem, de utána fogok kérdezni. Amúgy meg kíváncsian várom, hogy fog működni ez a dolog, és mikorra forrja ki magát rendesen. És örülök neki, hogy a Telekom ilyen innovatív dolgokkal is foglalkozik.
  14. Hát, mást nem nagyon tudok. Telekom ügyfélszolgálat ezen a szinten 0. ilyesfajta kérdésekre a weboldalról szokták copy-paste-el betenni a választ, és az esetek 40%-ában mégcsak nem is a kérdésre való választ sikerül bemásolni. Ezzel nem húznám az időt. Telekommunikációs cégeket NMHH felügyeli, és csak érdekelne, hogy kötheti-e egy cég magához a telefonhoz egy szolgáltatás biztosítását. Nem, nem modellhez, hanem direktben magához a készülékhez. Fura gyakorlat, persze lehet, hogy az ég világon semmi akadálya. Igen, tudom, hogy Dominosoknak még nem jön, csak előfizetéseseknek, de elméletben később jönni fog nekik is. Ahogy olvastam, hogy milyen bonyolult rendszerről van szó, nem csodálkozom, hogy lassan megy a bevezetés.
  15. Köszi, ez így jó hír, mert nálam a hívásoknál a falback-nél el is megy a térerő sajnos, szinte csak 4G-n van használható. Viszont ez nekem fura, hogy IMEI számra szűr a szolgáltató... merthogy a szolgáltatás a SIM kártyához kapcsolódik, nem a készülékhez (persze azon felül, hogy támogatnia kell). Meg fogom kérdezni az NMHH-t, hogy mi erről a véleményük.
  16. És mik a tapasztalatok? Valóban csak akkor marad 4G hálózaton hívás közben a teló, ha a másik félnél is él a VoLTE?
  17. Bocs, nem lehúzni akartam, ahogy Androidot sem istenítem, csak nagyon közelről látom a témát, nem felhasználói oldalról, hanem mélyebbről. Egyik rendszerrel sincs különösebb bajom. Na, akkor így már mégsem annyira érdekes számomra ez a VoLTE. Mire mindenkinek ilyen telója lesz, vagy a többségnek, az beletelik jó pár évbe. Addig meg nem hoz nekem pluszt ezek szerint.
  18. Sebaj, Androidon meg legalább lehet NFC-vel fizetni. Ez az ami Apple-nál kb soha nem lesz. Legalábbis kis hazánkban. Gondolom itt valami olyasmi lehet a dolog mögött, hogy Samsung kikapcsolva tartja a VoLTE funkciót valami miatt, a Telekomos ROM-ban viszont ezt aktiválták. Ez esetben vagy várni kell, hátha a "független" ROM-oknál is engedélyezik előbb-utóbb, vagy fel kell tenni a telóra a Telekomos ROM-ot. Viszont egy technikai jellegű kérdés. Nekem a legnagyobb problémám, hogy jelenleg a teló fallback-el 3G-re, amikor hívnak, viszont 3G térerő, hát az nincs. Ha mázlim van, akkor 2G-re áll át, ha nincs, akkor nem hallom a hívó felet. Többnyire amúgy ez utóbbi szokott előfordulni. Namost ha nekem van VoLTE szolgáltatásom, és valaki hív mondjuk egy 2G hálózatról, akkor az én telóm azt 4G-n fogja fogadni? Nyilván a jó hangminőség csak akkor megy, ha mindkét fél 4G-n van, de tud ilyen "kevert" módban működni? Az lenne az optimális nekem, ha minden hívást tudna 4G-n fogadni, mert ott van használható térerőm.
  19. Akkor konkrétat írok: Samsung Galaxy A5 (2016)-ra tegnap a telekom kiadta az Android 7.0-ás frissítést. Ezeket a készülékeken megjelent a VoLTE engedélyezése a beállításoknál. Ugyan ilyen, független telókon, ugyan így 7-es androiddal nincs ilyen beállítási lehetőség sem a menüben. Igazából nem a függetlenséghez van kötve, hanem ahhoz, hogy Telekomos ROM legyen rajta. De ez miért csak Androidosokra vonatkozik, iOS-nél miért jó a független?
  20. Úgy tűnik, hogy ez a szolgáltatás csak azoknál az előfizetőknél jelent meg, akiknek kártyafüggő telefonjuk van. Ez csak puszta véletlen, vagy a Telekom tényleg úgy gondolta, hogy ez így fog működni? Én úgy gondolom, hogy a szolgáltatás a SIM kártyához kapcsolódik, nem a telefonhoz (és annak szoftveréhez).
  21. fgabor87

    IPTV

    Na igen, de nekem a router a WAN porton lévő IP-t regisztrálja be DDNS-en, szóval itt publikus IPv4 címnek kéne lennie. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a HGW nem NAT-olna, szerintem az meg csak Bridge módban érhető el sajnos. Ha a HGW is tud DDNS-t, akkor megoldható, de most nincs időm/kedvem játszani vele. 12 körül van egy hónap, Kódolatlan családi + NetMánia M, meg valami Hang Hoppá. Nem nagyon szoktam követni, most is csak megnéztem, hogy esetleg nem került-e be a kódolatlanba a közszolgálati csatornák HD változata, mert egyre több szolgáltató teszi be, de sajnos itt még nem.
  22. fgabor87

    IPTV

    A modemcsere nem gond, azt tudom. Viszont akkor még jegelem a témát, ha ilyenkor nem lehet bridge módra tenni, akkor állítgatni kell HGW-n is, meg a routeren is, és most sajnos egy szabad fél órám sincs ilyenekre... Meg valószínűleg nem is tudnám úgy beállítani, hogy elérjem kívülről DDNS címmel a routeren lévő VPN szervert.
  23. fgabor87

    IPTV

    És a HGW tud róla, hogy van IPTV előfizetésem? Na, az lenne a lényeg, hogy az alap IPTV előfizetéssel olcsóbb lenne a havidíj, viszont én nem használom a telekomos TV-t, szüleim meg nem akarnak beltérit. A Humaxot sem használják, hiába állítottam be nekik úgy egy univerzális távirányítót, hogy rém egyszerű kezelni. Szóval kötnék egy IPTV Alap előfizetést, de közben minden maradna így, és akkor az lenne az ideális, hogyha a HGW engedné magát bridge módba tenni. Vagy ha van IPTV, akkor ez a funkció inaktív?
  24. fgabor87

    IPTV

    Sziasztok! Most analóg családi, vagy kódolatlan digitális családi (kinek hogy tetszik) csomagunk van. Az érdekelne, hogy IPTV alap előfizetés esetén marad a kódolatlan digitális csomag minden csatornája, vagy a kettő nem egyenértékű, és korlátozva lenne ez (gondolom frekvencia szűréssel)?
  25. fgabor87

    Kábelnet

    Tehát akkor igazából az egyik 4-es blokkon teljesen feleslegesen van fent a modem, ott nem kapok semmit. Nem mintha gond lenne a sávszélességgel, de akkor is lehetne fent inkább 8 hasznos csatornán, hogy legyen tartalék, ha nagy a terhelés...
×
×
  • Új...