Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Telekom TV 2017-es csatornakiosztás változása

Vendég

Kérdés

Sziasztok!

A csatornakiosztást a Magyar Telekom - csakúgy, mint minden műsorterjesztő - évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja. A FOX Networks Grouppal - mint minden lejáró megállapodásunk kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is - kétoldalú tárgyalásokat folytattunk arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudjuk együttműködésünket meghosszabbítani. A  megállapodás sikeressége minden esetben a résztvevő felek együttes döntésén múlik. Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így megegyezés  hiányában 2017-től nem szerepeltethetjük kínálatunkban ezeket a csatornákat.

A FOX Networks Group csatornáinak értékeit ismerjük és elismerjük, a kínálatunkban fontos helyet foglaltak el ezek a programok, ezért törekedtünk arra, hogy a meg nem született megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, , Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé váljanak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett, mint a Spektrum, a Discovery Channel, vagy a BBC Earth David Attenborough kiváló filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz az RTL-Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is, mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

Bízunk benne, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítanunk számotokra, ami minden igényt kielégít. A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről számlavégi üzenetben értesítünk benneteket, de a honlapunkon is megtekinthetitek a hét elejétől.

Üdvözlettel:

Telekom és a Telekom fórum csapata

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 325
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1
27 perce, ApaFia írta:

Az elején, ha jól emlékszem több tizezer forintos kaukció is volt.Ez pont abba a időszakban volt mikor a T sat indult. ;)

Igen jol emlekszel. Ezzel nem is volt baj, ok is valtoztattak ezen utana. Mint irtam kevesen aldoznak a HD-ra. 50-60 HD csatorna ara kb 2 - 3x-os arat kovetelne meg most is.

Ok majusban indultak es mint emlekszel a T az novemberben. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Attila70
karakter csere
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
40 perce, ApaFia írta:

Ige,sajnas van benne igazság,hogy kevesebben igénylik a HD adásokat.Vannak olyanok aki azt hiszi,hogy ha már digitális adást néz az már neki HD. Az viszont zavar,hogy lehetőségem sincs több HD csatornára előfizetni, még külön díj ellenébe sem. :( A platform egyesítést nem kellet volna meglépni. Minmden egyes platformnak meg vannak a előnyei és hátrányai,és ez alapján kellet volna a csatorna kínálatott kialakítani. ;)

Az egysegesites a tovabb lepest segiti elo. Minden efi tv szolgaltatas szinten ugyan azt kapja.  Mieleott azt hinned, hogy a sat hatranyos a csatorna kinalatban akkor el kell, hogy szomoritsalak. Az iptv oldalon az interaktivitas mint lehetoseg az elony, jelenleg a sattv elonye a sok HD stream. ?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
12 órája, Attila70 írta:

Félre értetted,a hátrány nem a sat és a dktv, hanem a platform egyesítés. ;) A satnál ott van a több HD stream,de a csati bővítés nagyon függ a TP kapacitásától,és tudjuk mind ketten. bővülés mostanság sajna nem lesz. Koaxon még men vezetik ki a dktv addig ott se lehet bővítésre gondolni.Végén a iptv is van rezes, koax, optika.  A rezes hálózat az elég vegyes van ahol el se éri a 10Mb/sde van olyan ahol már 50Mb/s is elérhető,na ezen a rendszeren mindegy,hogy ki milyen messze van a dslam-msantól csak 1 HD stream van. Koaxon optikán már 2. Ezért írom és tartom a álláspontomat,hogy a platform egyesítés szerintem nem kellet volna meglépni. ;)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
2 órája, ApaFia írta:

Hát, akkor maradt volna a kunkurrenciaharc a platformok között? Szerintem az egységesítés jó az ügyfeleknek is, nincs gond a mobilitással - ha költözel akkor egy gonddal kevesebb,  a Tnek pedig sokkal egyszerűbb a támogatás aműsorszolgáltatóval valo szerződés kötés,  Könyebb iptvre áttériteni a felhasználót, mintha plusz csatik lennének tányéron stb.  Engem az se érdekelne ha kapanyélen jönne ugyanaz a csatonakínálat mint amire szerződtem ugyanabban a minőségben.  Nem technikára veszek hanem szolgáltatást,

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
2 órája, acel írta:

A platformok közt nincs konkurencia harc,hiszen mindegyiknek meg van a maga erőssége gyengéje. A 3 ill 4 betűs szolgáltatóknál se egyforma a kábel ill.sat-os csatorna lista,hiszen ott már mint sat-on több TP ez több pénz kíván, mint kábelen.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: ApaFia
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
3 órája, ApaFia írta:

A platformok közt nincs konkurencia harc,hiszen mindegyiknek meg van a maga erőssége gyengéje. A 3 ill 4 betűs szolgáltatóknál se egyforma a kábel ill.sat-os csatorna lista,hiszen ott már mint sat-on több TP ez több pénz kíván, mint kábelen.

Mar bocs ez meg a Telekom, miert is kellene kovetnie a masik kettot.  Ha azt tenne meg mindig kulloghatna utanuk, de nem tette es meg is lett az eredmenye. A 3 betus az meg konkurenciaja a kabeles testverenek. Teljesen fuggetlenek egymastol. Valamilyen szinten a 4 betus eseteben is ez van.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
6 perce, ApaFia írta:

Tudom,hogy igazam van.Hiába írunk oldalakat erről a témárol,ez van.Véleményem továbra is fentartom, ebben senki nem tud meggyőzni a elenkezőjéröl. ;)

Nem is akarlak meggyozni semmirol. Csak en meg mindig nem ertem, hogy miert nem jo a hordozotol fuggetlen tv szolgaltatas. Miert erzed hatranynak, mi az amivel emiatt allitolag valami kevesebb? Es mi az ami emiatt kevesebb?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
17 órája, Roli82 írta:

Szia!

Igen létezik de már csak alkalmazás formájában amit itt érhetsz el. :)

Köszönöm szépen, így sokkal könnyebb volt. :) 

A webes megszűnésről jut eszembe. A TVGO mikor lesz chrome-on is elérhető? Már több éve megy a "kínlódás" ha megy...

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: fzsolte
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
1 minute ago, Roli82 said:

Szeptemberben kaptam egy új kiegészítőt direkt Chrome böngészőhöz (Chrome Web Store-bol érhető el, csak a link nem publikus), plusz egy plug-int amit Windowsra kell telepíteni, és a kiegészítő kommunikálna a plug-innal, nem akart működni.  :D

Most komolyan: Miért kéne bárminek is működnie egy winfos alatt?:DDDDDDDDD

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...