Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Telekom TV 2017-es csatornakiosztás változása


Vendég

Kérdés

Sziasztok!

A csatornakiosztást a Magyar Telekom - csakúgy, mint minden műsorterjesztő - évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja. A FOX Networks Grouppal - mint minden lejáró megállapodásunk kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is - kétoldalú tárgyalásokat folytattunk arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudjuk együttműködésünket meghosszabbítani. A  megállapodás sikeressége minden esetben a résztvevő felek együttes döntésén múlik. Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így megegyezés  hiányában 2017-től nem szerepeltethetjük kínálatunkban ezeket a csatornákat.

A FOX Networks Group csatornáinak értékeit ismerjük és elismerjük, a kínálatunkban fontos helyet foglaltak el ezek a programok, ezért törekedtünk arra, hogy a meg nem született megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, , Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé váljanak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett, mint a Spektrum, a Discovery Channel, vagy a BBC Earth David Attenborough kiváló filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz az RTL-Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is, mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

Bízunk benne, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítanunk számotokra, ami minden igényt kielégít. A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről számlavégi üzenetben értesítünk benneteket, de a honlapunkon is megtekinthetitek a hét elejétől.

Üdvözlettel:

Telekom és a Telekom fórum csapata

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 325
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0
2 hours ago, Hugi said:

Mikor tudjuk meg pontosan, hogy milyen csomagban mi fog megváltozni?

Már tudjuk.

 

Ami átkerül

A Nagyvilág kiegészítő minicsomagból a Családiba a Travel Channel

Ami kikerül

Az összes programcsomagból kikerülnek a következők: National Geographic Channel, National Geographic Wild, FOX, Baby TV, National Geographic Channel HD, National Geographic Wild HD, MTV Hits, FilmBox Premium, Viasat Nature/History HD, Sky News és D1TV

Ami bekerül

Családi csomag (és attól felfelé): History, Fit HD, Humor+, Spíler TV és a Chili TV
Családi+HD csomag (és attól felfelé): History HD és Travel HD
Szuper Családi HD csomag: VH1, FilmBox, FEM3, Zenebutik, Izaura TV és Kiwi TV
Nagyvilág kiegészítő minicsomag: FEM3 és Zenebutik
Filmvilág kiegészítő minicsomag: FilmBox, Kiwi TV és Izaura TV
Kids kiegészítő minicsomag: Kiwi TV
Filmbox kiegészítő minicsomag: FilmBox
Koktél csomaghoz rendelt Sport Mix minicsomag: Spíler TV
World Mix csomag: History és Travel Channel
Movie Mix csomag: Humor+
Fun Mix csomag: Chili TV és Fit HD
Lifestyle Mix csomag: Chili TV és Fit HD

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

És valami hasonlóan szép magyarázat a VH1 = Zenebutikra cserélésére? Így lesz mostmár 3 mindenféle mulatós/retro/mai zenei katyvaszt adó "zenecsatornának" csúfolt valami Sláger/Muzsika/Zenebutik.... az igazi zenecsatornának pedig annyi.... ez minek köszönhető? Jah tudom, a Super csomagban persze marad... a családiból meg ugrik, oda... , illetve a Zenebutik is oda kerül hála az égnek, de hogy semmi normális zenecsatorna nincs a Viván kívül (aminek a felében realityk menek), az elég szégyen... Nincs messze a december 21.... azt még kibírom aztán nyomás a Digihez... ott lehet VH1-et és Foxot is nézni, majdnem fele ennyiért.... amennyire jó volt a szolgáltatás ár/érték aránya, úgy az elmúlt 1-2 évben annyira zuhant. Kár értetek.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: molnarb
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Ha nem szeretnék tovább T- ügyfél lenni, mert vérlázító módon megváltoztatták a nézhető csatornák számát, akkor VIS MAJOR alapján lemondhatom a szerződésem (amiből még kb 1 év hátra van)? Nem erről volt szó, hogy a két év hűségidőm alatt kicserélik a csatornák jó részét vackokra. Jó hogy nem hozzák be a Pakisztáni Állami TV 1-6 csatornáit, illetve észak-korea Dictator TV-jét, amin 0-24 egy dagadtfejű eszkimólány pofázik és utasítgat, vagy esetleg az Alfa Centaury zöld lényecskéinek TV csatornája jöhetne még. Komoly szánalom.

Várom válaszukat.

Dávid

10 órája, István írta:

Sziasztok!

A csatornakiosztást a Magyar Telekom - csakúgy, mint minden műsorterjesztő - évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja. A FOX Networks Grouppal - mint minden lejáró megállapodásunk kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is - kétoldalú tárgyalásokat folytattunk arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudjuk együttműködésünket meghosszabbítani. A  megállapodás sikeressége minden esetben a résztvevő felek együttes döntésén múlik. Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így megegyezés  hiányában 2017-től nem szerepeltethetjük kínálatunkban ezeket a csatornákat.

A FOX Networks Group csatornáinak értékeit ismerjük és elismerjük, a kínálatunkban fontos helyet foglaltak el ezek a programok, ezért törekedtünk arra, hogy a meg nem született megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, , Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé váljanak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett, mint a Spektrum, a Discovery Channel, vagy a BBC Earth David Attenborough kiváló filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz az RTL-Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is, mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

Bízunk benne, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítanunk számotokra, ami minden igényt kielégít. A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről számlavégi üzenetben értesítünk benneteket, de a honlapunkon is megtekinthetitek a hét elejétől.

Üdvözlettel:

Telekom és a Telekom fórum csapata

Ha nem szeretnék tovább T- ügyfél lenni, mert vérlázító módon megváltoztatták a nézhető csatornák számát, akkor VIS MAJOR alapján lemondhatom a szerződésem (amiből még kb 1 év hátra van)? Nem erről volt szó, hogy a két év hűségidőm alatt kicserélik a csatornák jó részét vackokra. Jó hogy nem hozzák be a Pakisztáni Állami TV 1-6 csatornáit, illetve észak-korea Dictator TV-jét, amin 0-24 egy dagadtfejű eszkimólány pofázik és utasítgat, vagy esetleg az Alfa Centaury zöld lényecskéinek TV csatornája jöhetne még. Komoly szánalom.

Várom válaszukat.

Dávid

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Válaszolok helyettük.... nem lehet... már megkérdeztem.... ki van ez találva.... nem mondhatod fel... nekem szerencsére csak másfél hónapom van... aztán megyünk egy szolgáltatóhoz aki meg tudott velük egyezni mert nem várt el egy olyan pofátlanul alacsony árat a csatorna terjesztéséért a műsorszolgáltatótól (hogy aztán kaszáljanak egy szépet a dolgon), amiért azt mondták hogy az nem fog menni.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Ha nem szeretnék tovább T- ügyfél lenni, mert vérlázító módon megváltoztatták a nézhető csatornák számát, akkor .... lemondhatom a szerződésem (amiből még kb 1 év hátra van)? Nem erről volt szó, hogy a két év hűségidőm alatt kicserélik a csatornák jó részét vackokra.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
11 órája, Magdus írta:

Mi ér többet. Az előfizetők  vagy a hatalomhoz való dörgölődzés.Gondolják végig még egyszer a programjukat mert ahogy látom sokan tiltakozunk a facebookon is.  .Bár mit tesznek fel csak azzal foglalkozunk ,hogy milyen aljas húzást tesznek ellenünk akik fent tartják előfizetésünkkel Önöket. .

Sok sikert, csak ne tessék meglepődni, ha kiderül nem csak a Telekom kényszerül hasonló lépésekre. Csak ők általában előbb tárgyalnak, hogy időben értesítsenek. Ja, a változásról már jó előre lehetett tudni. Eddig ugyanis sem az RTL Klub, sem a TV2 nem kapott pénzt egyik szolgáltatótól sem. Idén a fejlemény az, hogy igen. És ezek a szép nagy szolgáltatók azt is el tudják játszani, hogy vagy az összes csatorna megy az olcsó díjcsomagba, vagy horror ár jön és nem tudod kigazdálkodni. Ismert mondás: Erősebb kutya b****k.

A többi kisebb tartalomszolgáltató pedig vagy lemegy annyira árban, hogy beférjenek így is valamelyik csomagba / minicsomagba, vagy nem jut rájuk hely. Esetleg prémium áron minicsomagként (lásd HBO), de ahhoz olyan szolgáltatást kell nyújtani (pl. tékát).

A TV2 médiabirodalom mindenképpen jött volna. És szinte biztos, hogy kb. mindenhova jön. 

Hogy a többiek maradnak vagy nem, az csak azon múlik ki a leggyengébb aki nem tud megfelelő ajánlatot tenni. Ha a FOX saját közleménye is a National Geographic jelentős megújulásáról beszél, és sokan látjuk azt erre miért volt szükség, akkor a jelenlegi kínálattal nem feltétlenül erős a tárgyalási pozíciójuk. 

Ami repülhetett volna a FOX helyett az pár ellenzéki kötődésű csatorna (ATV, HírTV, stb) és gyanítom a fenti kényszerhelyzet összehozásával sokan pont ezeket akarták volna kiszorítani. Ha mégsem sikerült, akkor annak az okai részben a nézettségben keresendőek, részben abban, hogy mégsem dörgölőzik a szolgáltató a hatalomhoz. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
12 órája, Deino írta:

Kedves Zoli62. Kérlek ezt előtte olvasd el, ha fel szeretnél mondani, nehogy a kötbér váratlanul érjen.

 

Jogszabály írja elő azt is, hogy minden szolgáltatónak közzé kell tennie, hogy egy adott csatornát meddig szerepeltet  a csatornakiosztásában, ezt a Telekom a Fox csatornái esetében nem tette meg, erre való hivatkozással minden egyes hűségszerződés a hűségidőn belül is szankciómentesen felbontható.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Csatornák szerepeltetésének vállalt időpontját minden hónapban feltüntetik, valamint a módosítások a kapott kedvezményeket nem érintik, tehát nem mondható fel a hűségidős szerződés kötbérmentesen. Minden ügyintéző megkapta a tájékoztatást erről.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Roli82
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Tisztelt Telekom!

Nagyon szomorúan értesültem a csatornalista tervezett módosításáról. Mivel - költözés miatt - szolgáltató választás előtt állok, eddig a Telekom is a kiszemeltek között volt. De csak eddig. Ha nincs a csomagban az a két csatorna (Nat Geo és Nat Geo Wild), amit az esetek 85%-ban nézek, akkor nincs értelme Önökkel szerződnöm, és ez így igaz az internet előfizetésre is!

Marad a konkurencia....

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
2 órája, Roli82 írta:

Csatornák szerepeltetésének vállalt időpontját minden hónapban feltüntetik, valamint a módosítások a kapott kedvezményeket nem érintik, tehát nem mondható fel a hűségidős szerződés kötbérmentesen. Minden ügyintéző megkapta a tájékoztatást erről.

A "csatornák vállalt időpontját" konkrétan hol tüntetik fel? 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Egy szolgáltatónak az előfizetőit kell kiszolgálni, a törvények betartásával. Milyen alapon szól bele a hatalom abba, hogy melyik csatornán melyik adó legyen? Az előfizetők többsége igen, ők kérhetik a népszerűségi mutatók alapján az átsorolást. Tudjuk, kovács énekes *****sága miatt megvont szponzoráció után, a köpcös előírta a szolgáltatónak, mit nézhetünk elsősorban és ezt törvényileg szabályozta. Hol élünk? Nem ő fizet elő, hanem mi! Miért nem keres meg minden lehetőséget a szolgáltató cég, függetlensége és a nézők érdekében?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Pont emiatt az ok miatt hosszabbítottam 1,5 hónappal ezelőtt csak 1 évet a szerződésemen, hogy "hátha" történik valami. Azonban nem biztos, hogy ki fogom húzni addig, amennyiben tényleg ki fog kerülni a NG és a Wild a szolgáltatások közül. Egyébként milyen érdekes.. most hogy egyéb csatornákat is ingyen lehet fogni 2 hónapig, bevallom őszintén a DTX annyira megtetszett, hogy az ingyenes hónap után elő akartam rá fizetni, még ha kb a fele is lenne a díja a jelenlegi havi összegnek. Így se ezt, se a többit nem fogják megkapni, keresni fogok egy olyan szolgáltatót, ahol azt a 4 csatornát (Discovery, NG, NG Wild, DTX), amit nézni szoktam együtt lehet kapni, még ha többet is kell érte fizetnem, mint Önöknél. Szóval minden tiszteletem az Önöké, de ezt most nagyon elcseszték.. a FB postból kiindulva pedig nem én leszek az egyetlen, akit el fognak veszíteni, amennyiben nem lépnek.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Nagyon elkeseredtem, mert én azóta vagyok előfizető amióta megjelentek nálunk. Nem értem, hogy a *****-nél és a Diginél miért lehetnek meg ezek a csatornák amiket Önök törölnek, velük tudtak tárgyalni, csak pontosan a Telekommal nem? Érdekes. Miért nem lehet még mindig megoldani azt, hogy azokért a műsorokért fizessünk amelyet nézni szeretnénk, mert én pont nem vagyok kíváncsi a Muzsika Tv-re, a Sláger Tv-re, a Comedy Centralra,  Echo Tv-re a gyerek tv-re. A családi csomagból legalább 25 db csatornát nem nézek, de mivel csak így láthatom azokat a sport és ismeretterjesztő műsorokat,ha elő fizetek az általam nem nézettekre, holott ez  egy drága csomag, amelyet olcsóbban is meg lehetne oldani, miért nem foglalkozik ezzel senki, és most akkor még elveszik azt is ami érdekes volt.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 órája, Zsóka írta:

A családi csomagból legalább 25 db csatornát nem nézek, de mivel csak így láthatom azokat a sport és ismeretterjesztő műsorokat,ha elő fizetek az általam nem nézettekre, holott ez  egy drága csomag, amelyet olcsóbban is meg lehetne oldani, miért nem foglalkozik ezzel senki, és most akkor még elveszik azt is ami érdekes volt.

Nem lehetne megoldani. Volt kísérletezés a Koktél díjcsomag kapcsán, de nem lett rá olcsó megoldás. Egyszerűen azért, mert az összes TV csatorna kapcsán a tartalomszolgáltató jogdíjat kérhet, és ott az ő díjstruktúrája érvényesül. Attól függően, hogy alapcsomagban, nagyobb díjcsomagban vagy kiegészítő díjcsomagban van az adott csatorna más-más díjat követel meg. Ezért volt fontos, hogy most sok kiegészítő díjcsomag beleolvadt egy új még nagyobb díjcsomagba.

Ön azt hiszi, hogy a többi szolgáltató meg tud állapodni. De utána az juthat eszébe, hogy rendszeresen vannak minden szolgáltatónál hasonló ügyek, mert nem egyszerű megállapodni. Talán az is eszébe jut, hogy az RTL Klubért és a TV 2-ért pont az idei évtől kérhet pénzt a két tartalomszolgáltató. Azaz az idén lejáró szerződések újratárgyalásánál komoly gond, hogy ugyanannyi előfizetési díjból (sokkal nem lehet emelni, az a hűséget is megszüntetné) sokkal kevesebb jut a többi adónak.

Azaz, Telekom oldalról: Több nem jut, vagy ennyivel is beéri a kedves FOX International, vagy nincs üzlet, bármennyire is szeretnék (az előfizetők kedvéért). A NatGeok elég régi ismétléseket adnak, nem újulnak meg, ez látszik a nézettségükön, érzelmileg sokan kötődnek hozzájuk, de könnyű őket helyettesíteni. Sok kisebb adó nem tétel. A Fox talán valamit nyom a latba, de vannak erősebb konkurenciái. Más adók viszont nem igazán pótolhatóak. 

FOX oldalról: Ha most lenyeljük, hogy mások kedvéért lemegy a nekünk járó díj, akkor mindig lesznek újabbak és idővel a teljes üzleti terv borul. Mert ez volt a fő bevételforrás. Annyian ugyanis sosem nézték a FOX adóit, hogy a reklám legyen a fő bevételforrás. Mi maradni akarunk, tegyék ki az összes ellenzéki TVt inkább... Azok is drágák ugyanis. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...