Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Telekom TV 2017-es csatornakiosztás változása

Vendég

Kérdés

Sziasztok!

A csatornakiosztást a Magyar Telekom - csakúgy, mint minden műsorterjesztő - évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja. A FOX Networks Grouppal - mint minden lejáró megállapodásunk kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is - kétoldalú tárgyalásokat folytattunk arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudjuk együttműködésünket meghosszabbítani. A  megállapodás sikeressége minden esetben a résztvevő felek együttes döntésén múlik. Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így megegyezés  hiányában 2017-től nem szerepeltethetjük kínálatunkban ezeket a csatornákat.

A FOX Networks Group csatornáinak értékeit ismerjük és elismerjük, a kínálatunkban fontos helyet foglaltak el ezek a programok, ezért törekedtünk arra, hogy a meg nem született megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, , Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé váljanak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett, mint a Spektrum, a Discovery Channel, vagy a BBC Earth David Attenborough kiváló filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz az RTL-Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is, mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

Bízunk benne, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítanunk számotokra, ami minden igényt kielégít. A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről számlavégi üzenetben értesítünk benneteket, de a honlapunkon is megtekinthetitek a hét elejétől.

Üdvözlettel:

Telekom és a Telekom fórum csapata

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 325
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1
18 órája, ApaFia írta:

Még annyit fűznék hozzá, mekkora *****ság volt ez a platfor egyesítés. Csak garatulálni tudok hozzá,ügyes ülj előre! ;)

Hello @ApaFia, szerintem meg pont hogy nem, a Té (helyesen) tuti ezzel akarta elérni, hogy ne legyen sírás abból, hogy területfüggő, hol milyen technológiát tudnak adni. persze most, hogy elértünk a kapacitás végére, valóban jó lenne, ha az IPTV-jük műsorkínálatban is jobban elválna a másik kettőtől. ahogyan @OldMike írta, ezzel tuti megszaladna az IPTV-sek száma. a másik oldalon ugyanakkor beindulna a sírás, hogy kábelen meg Saton miért kapunk kevesebbet. szóval nincs abszolút jó megoldás, a Tének el kell döntenie, változtat-e a jelenlegi stratégiáján

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: teherwagon
Kiegészítés
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
21 minutes ago, teherwagon said:

Hello @ApaFia, szerintem meg pont hogy nem, a Té (helyesen) tuti ezzel akarta elérni, hogy ne legyen sírás abból, hogy területfüggő, hol milyen technológiát tudnak adni....

Aha. Én ne sírjak, hogy nem kaphatok NET1000-et? meg a többi ember aki még szeretne, de miután a T-nek alig van üvege, itt van ED3, tehát amíg az a koax szét nem rohad, addig itt nem lesz gigás net:( 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
17 hours ago, OldMike said:

Jól gondolom hogy a DVB-C és a SAT korlátozott kapacitása, és a Telekom egységességre való törekvése miatt nem lehet az IPTV-n sem több (főleg HD) csatorna?

Az IPTV esetében aktuálisan azt a max három csatornát kapom a központból, amit éppen néznék, a központban pedig lehetne akár ezer is. Nyilván nem válogathatnék az adott pénzemből annyiból, de ez már az én döntésem lenne, hogy mennyit szánok rá. Viszont úgy néz ki, hogy a Telekom nem fog többet vásárolni a műsorszolgáltatóktól, mint amennyit a DVB-C és a SAT előfizetőknek műszakilag adni képes.

Szerintem ölnék egymást az emberek az IPTV előfizetésért, ha nekik kétszer-háromszor (benne sok-sok HD-vel) nagyobb kínálatot adna a Telekom.

A meglátásod jó. A probléma az lenne, hogy azért még sok helyen nem tud a T még koaxot sem adni. Más kérdés, hogy VDSL-en mit lehetne csinálni, de sztem a HD továbbításnak komoly távolsági korlátai lennének, így bele sem vágnak.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
59 perce, root írta:

Igen az eltérő rendszerek mindig gondot fognak okozni. Ismerem a VDSL problémát, bár nekem koax van, annak minden előnyével és hátrányával. Én is sírhatnék hogy vannak rezesek, akik 50/25-öt kapnak, én meg ha 120-at kérnék (lehetne), akkor is csak 15 lenne felfele >:(. A koaxot biztosan nem cserélik le egyhamar, talán majd a 3 helyetti 3.1 rendszer segít valamikor.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
1 órája, root írta:

Aha. Én ne sírjak, hogy nem kaphatok NET1000-et? meg a többi ember aki még szeretne, de miután a T-nek alig van üvege, itt van ED3, tehát amíg az a koax szét nem rohad, addig itt nem lesz gigás net:( 

T-nek alig van üvege? Ez kicsit szerintem gondold át :) Lassan ott tartunk hogy az üveg lefedettsége eléri a DSL lefedettségét (a vDSL és ADSL-t együttesen). Koaxból van viszonylag kevés. Leginkább az agglomerációra vonatkozik, bár ott is néhol optikával törtek be a T-nél, illetve Budapestre jellemző még.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
3 perce, Deino írta:

Nyilván a 30 Mbps stratégia alapja az optika (főleg a szűz területeken), illetve ahol nem lehet (vagy nem éri meg) a rezes tuningolás. A koax ebben a stratégiában nem játszik, hiszen valószínűleg a legtöbb helyen nyújtja a 30 Mbps-t.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
1 órája, root írta:

Aha. Én ne sírjak, hogy nem kaphatok NET1000-et? meg a többi ember aki még szeretne, de miután a T-nek alig van üvege, itt van ED3, tehát amíg az a koax szét nem rohad, addig itt nem lesz gigás net:( 

Hello @root, sírjál, csak ne itt, a csatornás topicban, hanem az internettel kapcsolatban, itt valahol :D a példád egyébként megerősíti az elméletem, amint megszűnik a technológia független szolgáltatás adás, csak annyi történik, hogy fordul a kocka, az eddig elégedetlenek egy része elégedett lesz (azért nem mindenki közülük, mert a technológiák "teherbíró képessége" eltér, a rezes iptv-sek nem biztos, hogy ugyanazt kaphatják. gondolom persze, majd egy mérnök tagtárs megmondja). a másik táborban meg beindul a sírás (nálam miért nem lehet). a koax rohadással kapcsolatban meg mindketten tudjuk, hogy a Té üzleti vállalkozás. pénz kérdése, mit akarnak, tudnak megoldani, de ha végtelen erőforásokkal rendelkeznének, akkor sem érné meg mindenhol cserélni a jelenlegi hálózatot. most elvannak a hálózatfejlesztéssel (abban van zöldmezős és csere is), így a stabilan működő részeket (a koax ilyen) csak később veszik elő gondolom. persze akkor is nézniük kell a megtérülést, ami egy sűrűn lakott, társasházas környezetben jobb, ritkásabban lakottaknál, netán a tanyavilágban meg nem írathatnak alá 237 éves szerződéseket, hogy a telepítés költsége biztosan megtérüljön (nyilván ez has per kábé, de érted :)). az optimista énem persze reméli, hogy előbb-utóbb optika lesz mindenhol vagy legalább 5G, de addig tuti aludnunk kell még párat :D

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
2 órája, OldMike írta:

Nyilván a 30 Mbps stratégia alapja az optika (főleg a szűz területeken), illetve ahol nem lehet (vagy nem éri meg) a rezes tuningolás. A koax ebben a stratégiában nem játszik, hiszen valószínűleg a legtöbb helyen nyújtja a 30 Mbps-t.

Ez itt elég off egyébként, de hogy lezárjuk ezt a témát át lehet menni ide.

De azért még azt gyors megsúgom, hogy ~500-1000 településre kapott EU-s pénzt a T, ott pedig 96%-ban optika a megvalósulási arány. Magyarországon ~3500 település van.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Deino
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
7 órája, teherwagon írta:

Hello @ApaFia, szerintem meg pont hogy nem, a Té (helyesen) tuti ezzel akarta elérni, hogy ne legyen sírás abból, hogy területfüggő, hol milyen technológiát tudnak adni. persze most, hogy elértünk a kapacitás végére, valóban jó lenne, ha az IPTV-jük műsorkínálatban is jobban elválna a másik kettőtől. ahogyan @OldMike írta, ezzel tuti megszaladna az IPTV-sek száma. a másik oldalon ugyanakkor beindulna a sírás, hogy kábelen meg Saton miért kapunk kevesebbet. szóval nincs abszolút jó megoldás, a Tének el kell döntenie, változtat-e a jelenlegi stratégiáján

Nem értek veled eggyet,hiszen külömböző platformok,külömböző adotságokal. Egy példa ha már platform eggyesítés miért nem adják ki a VDSL a 2. HD streamet?Ha már optikán kiadják meg talán koaxon.Tisztába vagyok hogy nem minden hol adható ki mert a vonal nem bírná.De ahol hasít ott miért nem? Digitális ktv már nem lehet megrendelni így ott is a iptv van amit efi rendelhet van még a sat,na ez a platform huzza vissza a iptv-t ott már mint a sat-on  korlátozottak a lehetőségek. ;)

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: ApaFia
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

1 órája, ApaFia írta:

Nem értek veled eggyet,hiszen külömböző platformok,külömböző adotságokal. Egy példa ha már platform eggyesítés miért nem adják ki a VDSL a 2. HD streamet?Ha már optikán kiadják meg talán koaxon.Tisztába vagyok hogy nem minden hol adható ki mert a vonal nem bírná.De ahol hasít ott miért nem? Digitális ktv már nem lehet megrendelni így ott is a iptv van amit efi rendelhet van még a sat,na ez a platform huzza vissza a iptv-t ott már mint a sat-on  korlátozottak a lehetőségek. ;)

Válasz itt

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
10 hours ago, jani44 said:

Kb. 1 hónapig nem volt, csak magenta színű kiírás, hogy meg lehet rendelni. Ha nem figyeled ne oszd az észt!

1/ btz "kicsit" tud csak többet a Telekom dolgairól mint Te. Superuser.  2/ ha már nem tudod, hogy ez a csati, egy minicsomag részeként van a kínálatban, és a super családi bevezetése előtt a T mindkét minicsomagot kinyitotta és ezért látod, akkor inkább hallgass és tanulj.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Kedves Marti!

Szerintem masik levelet nem fogsz kapni, mert az a szamlaval szoktak kuldeni.

Hidd el marad a natgeo, a natgeo wild es a fox.. A 2 Viasat csatirol pedig soha nem volt szo a kikerulesrol. A nagyvilag minicsomag helyett a szupercsaladi csomagot kell megrendelni. Ha megis magentat csinaltatsz abba eleve azt kapod. Raadasul most a mobilos reszeben ujabb ingyenes van, a csaladon beluli ingyenes beszelgetes. 

Az HBO csomag arabol meg ha platinas vagy kapsz 20% kedvezmenyt.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Attila70
Pontositas
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

A levelet ismerem. Az abban szereplo viasat csatorna az nem az amit most kodolatlan idoben neztek. A kikerulo nincs megnyitva. (Ha jol emlekszem a 106-os csatornan van iptv-n is, nekem sat van es azon ott van)

A netgeo csatornakkal pedig ezen levelek kikerulese utan egyeztek meg.

Nezd meg a fox faceoldalat.

Screenshot_2016-11-20-19-38-55.png

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Attila70
Szo csere
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
Ekkor: 2016. 11. 19. at 21:06, btz írta:

A nagyvilág minicsomagban volt. Nem egy hónapig, de most megnyitották ezeket a csatornákat is. Nem volt olyan hogy ne lett volna a kínálatban. De 2017-ben kikerül.

Kedves btz!

A Nagyvilág és Filmvilág minicsomagok valóban promóciós jelleggel vannak nyitva November 30.-ig, azonban a Viasat Nature HD és Viasat History HD, Sky News és Baby Tv nem része a promóciónak ezért ezek a csatornák kódoltan jelenek meg, azonban ahogy jani44 is jelezte valamilyen okból kifolyólag lekerült a Viasat Nature HD és Viasat History HD csatornákról a kódolás.

Kedves zoloka1984!

Az említett csatornák nem tartoznak bele a Szuper Családi HD csomagba!

Kedves Márti!

Több számlázási ciklus van a Telekomnál, akik az első ciklusba kerültek bele azok még arról tájékozódhattak számlavégi üzenetben, hogy kikerül a Fox és a Nat Geo SD / HD csatornák, azonban mivel megegyeztek a Fox és a két Natego SD csatorna továbbításáról ezért módosították a számlavégi üzenetet az alábbira:

TV.PNG

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
14 perce, vlad írta:

Teljesen komolyan kérdezem, hogy lehetne olyan csomagot csinálni amiből a Vajna birodalom úgy ahogy van kikerül és bekerül a natgeo, viasat history és minden egyéb ilyen értelmes adó HD-ben? Esküszöm fizetnék érte extra összeget

Vagyunk még egy páran ezzel,hogy fizetnénk a 2 natgeo HD ért! ;)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Hello, így van, nem olyan egyszerű :( a Té szerintem most kihozta a helyzetből, amit lehetett. nézzük meg, hogyan muzsikálnak az új csatik (én figyelni fogom a nézettségüket, ami itt-ott felbukkan, vagy lekérhető, de borítékolom, hogy a nagyim imádni fogja pl. az Isaura tévét), aztán annak függvényében újabb kör jövőre :D

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
3 órája, teherwagon írta:

Teljesen egyet ertek veled. Az isaura tv-t az idosebb korosztaly varja nagyon. Lehet lazadni ellene, de igen is egy hianypotlo csatorna. A romantikatv megszuntevel keletkezett urt betolti.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...