Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Elhúzódó (Lassan 60 nap) rendelés


Törölt_tag7714

Kérdés

Hali. Egy szép hosszú történet következik. :)

Történt ugyanis hogy úgy döntöttem decemberben - mivel épp lejárt az otthoni előfizetés mellé még két éve választott TV hűségideje és részlete - hogy akkor legyen most egy netbook, már úgy is régóta szerettem volna egyet. 

Meg is történt a kiválasztás, ami az ASUS X554 es drágaságra esett. Oké, telekom üzletbe be ,***** ******** kolléga intézi a dolgokat hogy lehetséges e, természetesen nagy mosollyal mondja hogy igen! Rendben akkor már csak a telefont kell várnom hogy jóváhagyják a rendelést és kész is vagyunk! Jött is a telefon hogy jóváhagytuk a rendelést bla bla bla.. köszönöm szépen viszhall. Történt ez DECEMBER 12.-én, rendben mostmár akkor csak várni kell. Vártam is, és a következő dolog történt : 

December 23.-án megjött az SMS hogy "Tisztelt Ügyfelünk, eszközmegrendelését 30 NAPON(nem munkanapon) belül szállítjuk. Telekom." 

Tökéletes! Gondoltam a két ünnep között semmiképp sem jön meg, nem is vártam és nem is csodálkoztam rajta, gondoltam na majd január elején...hát nem.
Január első hetében semmi sem történt, a másodikban sem, ezért Január 14.-én szombaton írtam nekik egyelőre még csak Facebookon hogy mikorra várhatom vagy jelenleg mi történik? Közölték hogy semmi gond, még nem telt el a 30 nap és a megnövekedett rendelések miatt lehetséges hogy pont az utolsó napokon fog megjönni a 30 ból. Rendben semmi gond akkor várok... vártam.

Január 20.-án Pénteken, mostmár elküldtem nekik az MT Ügyfélazonosítóm, hogy ugyan nézzenek már utána hogy mégis hol tart a dolog?
És itt kezdődött egy hosszadalmas szerencsétlenkedési folyamat a kedves Magyar Telekom Nyrt.-től, egy olyan folyamat amit 2016/17 ben el sem hinne az ember egy ekkora szolgálatótól.

Tehát amit írtak és amin ledöbbentem : 

Technikai hibára hivatkozva MÉG NEM TUDTÁK ÁTADNI A FUTÁRCÉGNEK AZ ESZKÖZT. (???!) 

Oké, akkor ilyenkor mi a teendő? KIS TÜRELMET SZERETNÉNK MÉG KÉRNI. Oké.
Vártam,vártam de semmi.. 

Január 24.-én Kedden felhívtam őket, hogy akkor most ilyenkor mégis mi van? Közölték hogy AZ VOLT A TECHNIKAI HIBA HOGY ELFOGYOTT A KÉSZLETRŐL ÉS NEM IS LESZ MÁR TÖBB BELŐLE????!?!?
Mondom oké, de ilyenkor nem az a szokás hogy felhívtok és ajánlotok egy másik eszközt, vagy esetleg törlitek a szerződést és értesítetek róla? 
Nem! Ilyenkor kéremszépen én vártam volna kb életem végéig a már soha többet készleten lévő ASUS X554 es netbookra. 
Mondja a kollega, hogy semmi baj mert lehet hogy tudtak nekem félretenni úgyhogy csak várjak...vártam.

Megint eltelt kb 1 hét, felhívtam őket. Mostmár azt mondták hogy szinte biztos hogy nem tudtak félrerakni és hogy sajnálják de ez van.(Még mindig nem közölték hogy válaszhatok másikat)
Mondom akkor már rákérdezek, VÁLASZTHATOK MÁSIKAT?
Igeen természeteseen! :):)

ÉS MONDJUK EZT KÉT HÉTTEL EZELŐTT NEM LEHETETT VOLNA MONDANI?

Mindegy. Választottam. Mégpedig a HP Pavilion 15-ös modellt. 

Közölte a hölgy hogy 30 nap, de szerinte már 10-15 nap múlva tudják szállítani. 

Érdeklődtem utána pár napja, (kb február 7-8 körül), közölték hogy persze aktív a rendelés CSAK ÉPP NINCS KÉSZLETEN DE JÖN ÚJ KÉSZLET SEMMI GOND! 

Dehát ott írja az oldalon hogy 1-2 munkanap alatt kiszállítjuk (nyilván egy összegű rendelésnél), akkor ha én lassan 60 napja várok miért nem kaphatok egyet, ha másnak kiszállítják 1-2 munkanap alatt? 

Itt már csak dadogtak össze vissza meg sajnálkoztak már meguntam az egészet, többször nem hívom fel őket. 

Most vagyunk Február 13. napján és még mindig semmi, se egy SMS se egy email semmi! 

Tehát összegezzük amit hallottunk :

- A Telekom felvette a rendelést
- Türelmesen vártam
- Türelmesen vártam egy már nem is létező netbookra amit nem közöltek
- Technikai hibára hivatkoztak
- Még  mindig az ASUS-t várom mert nem közölték
- Végre közlik úgy, hogy nem ők engem hanem én keresem meg őket!
- Átrirattam a HP netbookra
- Nincs készleten (De az oldal szerint van) 
- És várok. (Most) 

A Magyar Telekom Nyrt. közel 60 nap alatt nem volt képes házhoz szállítani egy netbookot. Ez aztán a szolgáltatás kéremszépen! J

Február elsejétől van számítva a 30 nap, ha Március 1. ig nem jön meg akkor lemondom az egészet és megveszem máshol. 

Köszönöm szépen! Kerüljétek ezt a céget messze!

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: ahammer
sértő jelző
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

0 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

Még nincsenek válaszok erre a kérdésre

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...