Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Adategyeztetés megvolt mégis tiltották a kátryám


T2T

Kérdés

Január végén személyesen egyeztettem a feltöltőkártyám adatait, ennek ellenére ma letiltották a kártyám. Ügyfélszolgálatot nagy nehezen elértem, azt mondták hogy valóban sikeres volt az adategyeztetés, de technikai hiba miatt letiltották a kártyát. Az ügyfélszolgálatosnak nincs jogosultsága engedélyezni, azóta már ez ügyfélszolgálatot sem tudom hívni (másfél órája már hallgatom az automatát). Nagyon kéne a szám, a működő SIM, de tehetetlen vagyok. Nem én vagyok a hunyó, hanem a telekom, mégis én szívok vele.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Ajánlott posztok

  • 1

Üdvözletem!

Annyit szeretnék hozzá fűzni az előttem szólókhoz, hogy maximálisan igazuk van, és amit a Telekom

megengedett most magának, az a mai szolgáltatási díj fényében nagyon szomorú. Több mint 20 éve vagyok

hűséges hozzájuk, nem kevés a havi díj amit fizetek nekik minden hónapban, és az egész családom is így van

ezzel. Édesanyám még feltöltős, és március 16-án bementem személyesen az ügyfélszolgálatra hogy megoldják

a regisztrációt a nevem alá, nehogy valamit rosszul csináljak. Ott meg is oldották a gondomat, legalábbis azt hittem.  Majd továbbra is kapott sms-t édesanyám, így felhívtam az ügyfélszolgálatot májusban, hogy nézzenek már legyenek kedvesek utána, hogy minden rendben van-e, ahol azt mondták hogy igen, minden oké már az én nevem alá be van regisztrálva. Majd júniusban ismét az sms jött, és megint telefonáltam, ahol megnyugtattak, 

hogy minden rendben van. Erre szombaton a szívbeteg, és balesetben megsérült édesanyám számát

megszüntették! Több órás, és ez most nagyon komolyan, több órás telefonálás, és kapcsolgatás után, felvették a jegyzőkönyvet, a panaszommal majd közölték, hogy az ügyfélszolgálat látja azt hogy a nevem alatt be van

regisztrálva, de ahol ezt kikapcsolták ott a 80-as számon nem! Na ez az érdekes! Sajnálják, tévedtek, hibáztak, majd 72 órán belül új regisztrációt követően visszakapja édesanyám a vonalat és ezzel el van minden rendezve!

Ja! És amilyen eddig beállított szolgáltatásai voltak, azokat újra kell kérnie, mert hogy az nem kerül vissza

automatikusan! Én meg kapjak idegrohamot, hogy édesanyámmal ha történik valami nem tud értesíteni senkit! Akkor is gondolom, hogy nagyon sajnálnák! Ma már lejárt a 48 óra, de még mindig semmi. Gondolom, hogy annyira tévedtek, és annyira sajnálják, hogy simán a 72 óra utolsó percét is ki fogják várni. Ha én tévedtem volna, meg is érdemelném teszem hozzá!

Ja! Még azt is mondták, ha véletlenül mégsem kapná vissza 72 órán belül, akkor telefonáljak újra!

Hányszor fogják a 72 órát indítani?

Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy ezután mi lesz, kikértem a hanganyagokat és mivel márciusban foglalt

időpontom volt, így azt is tudom igazolni, de hogy ezt nem hagyom annyiban az tuti! Ezt csak azért szerettem

volna megosztani, mert látom hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával, nem lehet ennyiben hagyni, és

mindig mindent lenyelni, és valahogy nem vígasztal, hogy más szolgáltatónál is tévednek, ami valóban így van, de ekkorát, és ilyen eljárással?!? Köszönöm, hogy mindezt leírhattam! Zs

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 3

DOMINO ADATEGYEZTETÉS

Amennyiben nem végezted el az adategyeztetést, de szeretnéd a korábbi telefonszámoddal újra használni a Domino kártyád, az SMS-ben kapott kóddal szeptember 30-ig új Domino előfizetői szerződést köthetsz 

Amennyiben elakadsz, kérjük, nézz be az ezzel kapcsolatos témakörünkbe, és ha nem találod a választ, kérdezz, a fórumközösség segít!

Figyelem, a Domino adategyeztetéshez nem kell SMS-t küldened!  Az erre épülő csalásról további részletek itt.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@T2T

Egyet értek a hozzászólásoddal, de én nem szeretnék átmenni másik szolgáltatóhoz, mivel több mint 10 éve vannak meg ezek a körzet-számok a családomban és a rokonok, barátok, ismerősök / "ismeretlenek" ezeket ismerik és tárolják a telefonlistájukban.

Ha megváltoznak a körzetszámok nem fognak elérni bennünket (NET-en, telefonlistákban kellene átírni).

Miért van, hogy személyes átírásnál bejöttek a problémák, túl azon, hogy nem voltak hajlandóak egy írásos igazolást adni az egyeztetés tényéről?

Bár nem ismerem a számítógépes rendszerüket, de szerintem:

1. Lehet programozási hiba

2. Lehet, hogy miután az illető ügyintéző bepötyögte az adatokat vagy nem tett pipát az egyeztetve checkbox-ra vagy elfelejtette lementeni a változásokat. Ezt csak a cégek belső ellenőre és vezető számítástechnikusa tudná  kideríteni (ha egyáltalán a rendszerben ez tárolt és kiderítheő).

Végezetül én személy szerint várok pár napot, mivel a cégnek írt harmadik email-ra reagáltak, azaz elküldték nekem az általam írt teljes üzenetet végén a következő megjegyzéssel (bár nem tudom a hamarosan hány napot jelent):

Ügyintézőnk hamarosan válaszol megkeresésére! Addig is szíves türelmét kérjük, és figyelmébe ajánljuk további elérhetőségeinket, valamint lakossági, illetve üzleti témájú Gyakori Kérdéseinket, ahol további hasznos információkat talál.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Ismét Üdvözletem mindenkinek!

A korábbi üzenetemhez annyit szeretnék hozzá tenni, hogy ma lejárt a 72 óra, és az ismételt telefonálásnak az lett az eredménye, hogy a 80-as számon azt mondták, hogy nagyon sajnálják de ismét valami történt, mert továbbra sem érvényes a regisztráció amit szombaton ők csináltak. Újra kell adatot egyeztetni,  jelzem hogy most már  harmadszorra,  és ismét 72 óra amíg lesz édesanyámnak vonala.  Hívjam a 1414-et. Hívtam ahol azt mondták, hogy ez nagyon érdekes, mert hogy nem igazán találkoztak ilyennel, hogy már a második regisztráció után még mindig nem érvényes az adategyeztetés, úgyhogy ismételten meg kell csinálni.. Szóval ez már azért mindennek a teteje. Ja és jövőre remélik, hogy ilyen már nem lesz. Azt gondolom, hogy nagyon sok ügyfél máshol lesz jövőre.  Kérdezem én, hogy meddig lehet szórakozni ezzel, és meddig lehet a hibát, hibával tetézni, és próbálok nagyon türelmes lenni, de már nem nagyon megy ennyi probléma után. Ismét felvették a jegyzőkönyvet, és ismét kivizsgálják, de minek amikor semmi sem változik, és senki sem tudja, hogy mi is a probléma, és hogyan lehet rajta segíteni. Hányszor lesz 72 óra, úgy hogy semmi gond nincs velem, és az adataimmal azt mondták az ügyfélszolgálaton? Ha így haladunk, addig húzzák a 72 órákat amíg végleg megszűnik a szám?! Kérik az elnézést, de attól még nem lesz megoldva a probléma, és senki sem tud semmit tenni, csak újra és újra felvenni az adatokat, és újra és újra indítani a 72 órát. Köszönöm, hogy mindezt megoszthattam. Zs

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@arlika

T. arlika!

Hogy áll a problémád?

Nekem ma délelőtt 9:00-ra a harmadik szám is működik egy a " +36-80-630-045  " számon harmadikra elért nagyon kedves ügyintéző hölgy segítségével. Mindezt újabb adategyeztetés, opció-vesztés nélkül - a korábbi nappokban küldött három email után - ma reggel sikerült a fent látható számot a néma készülékről történő felhívással .

Kiegészítésként két készülékre még 30 napos érvényességű 100 perc lebeszélési lehetőséggel

Ha még nincs siker, próbáld Te is...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Kedves szabofe! Bocsánat, de még nem tudok egyenesen válaszolni neked, kicsit új még nekem ez az egész. Nagyon szépen köszönöm az érdeklődésedet, és a segítségedet. Valami csoda folytán ma reggelre van vonala ismét édesanyámnak, és vissza kapta a beállított opciókat, de ezen kívül semmi mást, gondolom amit kértem kivizsgálást még mindig folyik, de nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mit fognak mondani, azon kívül, hogy sajnálják. De a legfontosabb, hogy végre biztonságban tudom édesanyámat, mert ismét elérhető! Nagyon köszönöm Neked a segítségedet, és a támogatásodat. Szép napot kívánok Neked is és mindenkinek! Zs

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Azt szeretném tudni, hogyan sikerült, nekem nem fogadta a hálózati telefonról váló próbálkozást.  Nem találtam olyan telefonszám, amely rögtön valamennyi ügyfelszolgálást lehet elérni. Szabofe - varázsló vagy boszorkány vagy?

"Nekem ma délelőtt 9:00-ra a harmadik szám is működik egy a " +36-80-630-045  " számon harmadikra elért nagyon kedves ügyintéző hölgy segítségével. Mindezt újabb adategyeztetés, opció-vesztés nélkül - a korábbi nappokban küldött három email után - ma reggel sikerült a fent látható számot a néma készülékről történő felhívással ."

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Tisztelt Telekom Vezetőség!

Úgy látszik, hogy Önök még mindig nem jutottak el odáig, hogy  emailban küldött válaszaikban is beismerjék az adategyztetésel kapcsolatos hibájukat. Azokban az esetekben, melyeknél kiderült, hogy volt személyes egyeztetés és Önök is beismerték ezt és vissza is kapcsolták a szolgáltatást és jutalom-perceket adtak az érintetteknek, még mindig a következő tartalmú üzeneteket küldik (2017.07.10. 13:09):

**********************Idézet Begin**********************

TISZTELT Szabó Ferenc,
KEDVES ELŐFIZETŐNK!

Köszönjük észrevételét!

Tájékoztatjuk, hogy Nyilvántartásunk szerint a hívószámát már visszakapcsoltuk, az új Domino előfizetői szerződés létrejött. Előfordulhat, hogy technikai okokból tévesen került felfüggesztésre a megadott telefonszám.

Fontos, hogy a korábban választott szolgáltatások, kiegészítő opciók (pl. Maraton adatcsomag, Domino Most) nem kerülnek rá automatikusan az új előfizetésre, de a korábbi egyenlegét természetesen felhasználhatja az új előfizetésével.

További információkért javasoljuk, hogy keresse fel a Gyakori kérdéseket, ahol összegyűjtöttük Ügyfeleink leggyakoribb kérdéseit az adategyeztetés témájában.

Az okozott kellemetlenségekért elnézését kérjük! Megértését köszönjük!

******************************* Idézet End *******************************

Tisztázzunk valamit:

Nem jöhetett létre új szerződés, mert az Önök saját hibájukból szakították meg a szolgáltatást, azaz GONDATLANSÁGBÓ KÖVETTEK EL SZERZŐDÉSSZEGÉST, ami  nem szerződés megszünést jelent!

Tehát az érintett ügyfelek a hiba korrigálása után jogosultak minden kiegészítő opcióra továbbra is!

Nagyon itt lenne az ideje annak, hogy a belső szervezetükben is tudatosítsák az általam fent leírtakat és ennek megfelelően végeznék a további munkájukat, fogalmaznák meg válasz-üzeneteiket!

Tisztelettel és eddig még türelemmmel: Szabó Ferenc

Megj: Úgy érzem, hogy az Önök presztizsének is többet használna ezt nyilvánosan végre tisztázni (esetleg nem a jogászokkal kerestetni tovább a kibúvókat stb...stb...). Ha lehet Önök is olvassák el a következő időrendi eseménysort.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: szabofe
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...