Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Új IPTV felület


szaboadam

Kérdés

Üdv!

Hozzászólásom most nem kérdés, hanem vélemény. A Telekom IPTV-jét 2006-os bevezetése és tesztidőszaka óta ismerem, használom. A szolgáltatás elindításakor megalkotott grafikus felület elemei mai szemmel talán kissé elavultnak tűnnének (pl. az EPG „téglalapszerűsége”) és a szürke-magenta színvilág mellé társított fehér betűtípus az olvashatóság terén is hagyott némi kívánni valót maga után. Ekkor még az X301-es boxok jártak a szolgáltatás mellé melyeknek bár számos gyengesége volt, (az elégtelen szellőzés miatt gyakori melegedés, és nyáron túlforrósodás – és az emiatti sokszor meghibásodás és csere –, az állandóan hangosan pörgő merevlemez, a kisebb tárhely) viszont rendelkeztek külső kijelzővel, ami bár szintén egy újabb meghibásodási lehetőség forrása volt, ugyanakkor képes volt megjeleníteni a pontos időt, ami egy olyan funkció, ami nekem személy szerint még ma is hiányzik. A felület kezdetekkor meglévő hibái ellenére egy jól használható és az akkor elérhető egyéb alternatívákhoz képest valóban minőségi ugrást jelentő, szolgáltatásokban jelentősen többet kínáló televíziózási formát nyújtott. A felület első ráncfelvarrása jelentős változásokat hozott. A szürke-magenta színvilágot egy sötétebb színvilág váltotta. Az idén júniusig használt skinnél a fekete dominált, a magenta kissé kevésbé hangsúlyos szerepet kapott, a fehér szín a betűk esetében megmaradt, ugyanakkor a betűtípust lecserélték, és a besötétítés miatt az olvashatóság jelentősen javult. A felület - követve az időközben változó set top box típusokat, amelyekről eltűnt a külső kijelző – a menü jobb felső sarkába nagy méretű, jól olvasható órát helyezett el. Az alsó EPG sáv informatív és gyors volt, és az alkalmazások többszöri javítgatása után egy véleményem szerint tetszetős, és a praktikum szempontjait jól figyelembe vevő, könnyen kezelhető skin került végül kialakításra. Nemrégiben került sor ennek lecserélésére. Az egyik legfontosabb változás, hogy a menürendszer az eddigi vertikális elrendezés helyett horizontálisra váltott, mely számomra talán az egyedüli pozitív változás az új arculatban. Ez az elrendezés – különösen, ami az egyes beállításokat illeti – véleményem szerint az eddigieknél sokkal jobb áttekinthetőséget eredményezett. (Gyorsan hozzáteszem, hogy egy mai, 16:9 televízión nézve, mert egy hagyományos, 4:3-as CRT-n ez az előny többszörösen hátránnyá válik – ez az elrendezés ilyen képarány mellett inkább nehezíti a navigációt.) 
A másik fontos újítás az előnézeti kép bezetése volt. Ezt találom talán a legfeleslegesebbnek és legértelmetlenebbnek a fejlesztések közül. Túlságosan sokat kitakar a képből, jelenleg kevés műsornál elérhető még, ráadásul a betöltéséhez több másodperc kell (erről érdeklődtem az ügyfélszolgálaton, ahol elmondták, kaptak már ilyen jelzést, sajnos ez a felület „gyermekbetegségei” közé tartozik), amennyit általában el sem töltök egy csatornán. Az előnézeti képek miatt tömöríteni, csökkenteni kellett az alsó EPG sávon megjelenő információkat, amelynek következtében (számomra nagy mínuszpontként) eltűnt a következő műsor címének kiírása, így minden alkalommal „lapozgatni” kell. Nem nagy gond ez, de veszített a használhatóságából emiatt a rendszer. Nem tudom másnak is feltűnt-e az a változás, hogy ha eddig valaki nézett egy csatornát, és eközben egy másik csatorna műsorára volt kíváncsi, akkor, ha előhívta az alsó EPG sávot bebillentyűzte a kívánt csatorna számát, akkor a rendszer azonnal a kívánt program műsorára ugrott. Ehhez a manőverhez most először eltűntetésre kerül a teljes alsó menüsáv, majd ismét megjelenik, már a kért programnál. Nem nagy időveszteség, de akkor is feltűnik. Emellett kissé félbehagyott hatást is kelt a skin. Az alkalmazásokba (pl. a webrádióba) belépve összenyomott, és lekicsinyített betűk fogadnak, mintha itt elfelejtették volna az értékeket módosítani. 
Összességében az egész rendszer lassabb hatást kelt. Kicsit olyan, mintha egy régi számítógépre ráerőltettek volna egy vadiúj oprendszert, ami ugyan épp elindul a régi gépen, de a felület új elemei miatt az egész működése lomhává és kissé nehézkessé válik. Úgy gondolom az IPTV felületének kevésbé a látványos grafikai megoldások, sokkal inkább a praktikum és a gyorsaság, a gördülékenység irányába kellene elmozdulnia. Megértem, hogy az On Demand tartalmakat  kívánják mindinkább kiemelni – úgy gondolom ezért is történt meg a Videotékában már eddig is elérhető előnézeti kép kiterjesztése és az Archív TV hangsúlyosabbá tétele, ugyanakkor nem tartom szerencsésnek, ha ezek a változások együtt járnak a hagyományos „lineáris” televíziózási élmény csökkenésével. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: szaboadam
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 68
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Azért érezhetően csiszolgatnak a felületen. Mostanra nálunk is megszűnt az előnézeti kép hibája (pedig igen sokáig feketeség vagy piros "x" volt a helyén), és a sebesség is javult ettől kissé. Már nem gondolkozik a rendszer ha a kis bélyegképeket be kell tölteni, ez pozitívum. ^_^

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
1 órája, szaboadam írta:

Azért érezhetően csiszolgatnak a felületen. Mostanra nálunk is megszűnt az előnézeti kép hibája (pedig igen sokáig feketeség vagy piros "x" volt a helyén), és a sebesség is javult ettől kissé. Már nem gondolkozik a rendszer ha a kis bélyegképeket be kell tölteni, ez pozitívum. ^_^

Az a szerencse benne hogy sokat lehet reszelni fw update népkül is. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
Ekkor: 2017. 09. 27. at 15:06, anonymus írta:

Az a szerencse benne hogy sokat lehet reszelni fw update népkül is. 

Én úgy látom. hogy valaki mint ha nagy lelkesen neki ült volna ezeket a kis képeket rendbe tenni, de gyakorlatilag soha nem ér a végére , mert nagyon nagyon hiányos még most is.

Sok helyen nem értem a képek kiválasztását sem.  Értem ez alatt, hogy pl. én azt sem tudom, kik játszanak az NCIS sorozatban. A képen meg ott vigyorog kettő számomra ismeretlen emberke. Viszont az én olvasatomban az lenne a lényeg , hogy ránézek és látom, hogy mi is akar az lenni.  Sajnos sokszor ez nem sikerül, ha nem ismerem pl. az adott sorozatot. Persze ha már a kis kép nem segített rajtam , akkor legalább igazán jó apró betűvel sikerült a kép alá írni , hogy természetesen azt is nehezebben lehessen olvasni.

Vélemányem szerint kukázni kellene ezt az egész megoldást , mert kényelmetlen, bosszantó és ami nem megy azt inkább nem kellene erőltetni!

Viszont nekem csak most esett le, hogy a tisztelt szolgáltató előre jelezte nekünk , hogy a kis képes megoldása halott dolog , hiszen a hivatalos használati útmutatóban is a három miniatűrből egy hiányzik. O.o

a kép forrása : http://www.telekom.hu/static-la/sw/file/IPTV_hasznalati_utmutato.pdf

Képkivágás.JPG

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

A képek hiányossága egyes helyeken szerintem abból is fakadhat, hogy néhány műsorhoz egyszerűen nincs mit beszúrni. Pl. a fenti képen is a Top Shop-hoz nem hiszem, hogy találtak. Az biztos, hogy ez nem a leghasznosabb funkció, de én már annak is örülök, hogy annyit  legalább már javítottak rajta, hogy nem olyan zavaró, és nem lassítja a rendszert.

Egyébként szerintem egy igazán komoly felület- és funkciófejlesztésnek már akár a jelenleg használt  set top boxok is jelenthetik akadályát. Eljárt felettük az idő, lassan elavulttá válnak. Azonban új eszközök beszerzése igencsak költséges dolog, (és a T-nél azért "minőségibb"  boxok dominálnak - lásd Cisco)  és talán már nálunk is a 2.0 IPTV-re gyúrnak...  (Remélem! :D)

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: szaboadam
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Minden ember minden beltéri havi bérlet megfizeti tudomásom szerint. 1100 ft vagy 870ft. Akinek egy van az meg okosan bele van kalkulálva a havi számlába.  

Mellesleg simán van 500e iptv előfizető.  

 

(Szerk.: 550e volt 2016 végén.)

Szóval ha nem haragszol ,nem kezdem el őket sajnálni a boxok cseréje miatt , mert ez a cég gennyesre keresi magát minden évben.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: gombilaci
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Nem haragszom semmiért rád, annak fényében hogy sehol nem jeleztem hogy sajnálni kellene a T-t. Az általam vázolt szám végén ott van egy + jel :)  

 

Pusztán szerettem volna érzékeltetni hogy ennyi boxot nem lehet kicserlni holnapra, illetve nincs olyan gyártó aki ennyi boxot egyszerre le tudna gyártani és leszállítani.  Sagemcom hgw-t is elég nagy tételben több körben sikerült csak beszerezni, és még mindig elég gyakran küld a gyártó utánpótlást. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

 

17 órája, gombilaci írta:

Lehet már tudni, hogy legalább az egy gombnyomás duplán érzékelésének hibája mikor lesz javítva?

Azt nehezen hiszem el ,hogy hónapokig tart egy ilyet javítani és kiadni!

A telekom megunta a bejelentéseimet( kb. 3-4 db volt).
Egyszerűen visszakaptam a régebbi szoftot. 
Ez legalább jól olvasható , és nincs benne ez a miniatűrös *****kodás sem.

 

Hamarabb is eszükbe juthatott volna!!   

 

Öröm és boldogság! :D

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
1 órája, gombilaci írta:

 

A telekom megunta a bejelentéseimet( kb. 3-4 db volt).
Egyszerűen visszakaptam a régebbi szoftot. 
Ez legalább jól olvasható , és nincs benne ez a miniatűrös *****kodás sem.

 

Hamarabb is eszükbe juthatott volna!!   

 

Öröm és boldogság! :D

Te a diadalmas előrehaladás kerékkötője vagy  :P.  (bocsi)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
19 órája, gombilaci írta:

Értem én a viccet :D

de félre téve. A legutolsó szoft. szerinted előrelépés volt?

 

Lehetett volna az, de nagyon ***** módon csinálták. Például nem lenne rossz a csatorna visszaváltásnál a többféle előzmény, de a legutolsóra váltson vissza automatikusan (ha a többiből akarok választani, akkor majd nyomok több gombot, de ezt vállaltam). A következő műsorok kisképeinek megjelenítése sem rossz irány, csak a látvány van elhibázva (hogy képet ad-e és milyet, az a műsorszolgáltatón múlik). Már a felirat-olvashatósági mizéria kapcsán is arra gondoltam, hogy akárki csinálja (csináltatja) a szoftvert, egy grafikust alkalmazhatna.

Amúgy a dupla érzékelés hogyan jelentkezett? Gondolom nem akkor, amikor számokkal megadtad a csatornát. A program gombbal lépegetésnél inkább lehetne. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@OldMike

Program +\- , EPG , MENÜ. Ezeknél csinálja nekem a hibát. 

A legutolsó ügyfálszolgálatos kollága azt mondta, hogy nagyon sok előfizetői panasz érkezik az új felület miatt hozzájuk. Így égető szükség van valamilyen módosításra. Mivel kiderült , hogy járható út az előző szoftver visszatöltése, így rendben van részemről.

 

A kis képes megoldásnál az nem járható út, hogy a csatorna maga küldi a tartalmat hozzá. Mert így ahány ház , annyi szokás elvén az életbe nem lesz egy egységes irány erre vonatkozóan. Nem mindegy hogy Marika néni unalmában gyárt jpg-ket hozzá, vagy pl. egy grafikus. 

Egyébként ez az egész dolog sántít szerintem. Nem gondolom , hogy minden tartalom szolgáltatóval meg tudtak volna egyezni erről!  Mert ha igen , akkor miért  vannak fekete képek? Ha pedig nem , akkor úgy gondolta a T, hogy jól van az úgy üresen?

 

 

 

Szóval kedves telekom, tessék szépen a hozzáértő emberekre bízni a feladatot és akkor lesz legalább felvilanó fény az alagút végén.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2017. 10. 04. at 23:03, gombilaci írta:

Lehet már tudni, hogy legalább az egy gombnyomás duplán érzékelésének hibája mikor lesz javítva?

Azt nehezen hiszem el ,hogy hónapokig tart egy ilyet javítani és kiadni!

Remélem hamar megcsinálják, mert már hónapok óta ilyen sz...! Ha valakinek ez öröm ott a Telekomnál, hogy minden második csatornát átugrik, minden elismerésem! Más gond nincs is a felülettel és nem is volt, ezt az egyet ilyen nehéz kijavítani úgy látszik!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...