Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 2

@szomih

Keresd meg az eszközök usermanuálját, benne van minden a WAN és a LAN beállításokkal kapcsolatban.  (A DIR-nél lehet bármi a WAN (dhcp kliens, pppoe, akármi) mert ide úgy sem lesz káel dugva, akár hibát is jelezhet)

 A Windows ip cím ellenőrzésére javaslom a Googlet, mert ez is verziónként eltérő lehet ezért nem tudok konktétumot mondani neked enélkül. Ha ezek megvannak, akkor keresd meg a dolgokat az eszközeid felületén, csinálj róluk képernyőmentést és told fel ide.

Nem tudom mi a DIR gyári ip címe, de mindkét eszköz legyen a LAN oldalán egyforma című, kivéve ugye az utolsó pont utáni 1-254-ig terjedő számot. Nrm fontos 253 végű, lehet más is, s lényeg hogy ne ugyan az legyen mint a Huawei. Statikusan is megadhatod a LAN beállításokat.

Ha a DIR ip címe, most 192.168.0.1 LAN oldalon, akkor kösd össze a gépeddel, semmi más ne legyen rákötve. A géped ip címét statikusan állítsd 192.168.0.5-re mondjuk, a lényeg hogy ne 1 legyen a vége, utána a böngészőbe belépve az 192.168.0.1 címen, átírod a DIR lan beállításainál a az ip-t 192.168.1.253-ra. Utána elveszik a kapcsolat a routerrel, de ha a windosod ip címét átírod 192.168.1.5 re, akkor már eléred az 192.168.1.253-on ismét. Ekkor kikapcsolod a dhcp szerverét (manuálja szerint) és LAN-LAN összekötöd a Huaweivel. Ennyi. Ha a Huawei ip címe nem 192.168.1.Valami, akkor ezzel is eljátszhatod, hogy külön rárakod a gépre és beállítod, csak itt nem kapcsolod ki a DHCP szervert.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Sziasztok,

Összeomlott a rendszer újrakezdtem elölről. Végül lett net és wi-fi, de van pár dolog, amit nem értek, és lehet nem is ez a legjobb megoldás. Köszönöm az eddigi segítséget!

Összefoglalnám mi történt :)

Alapadatok:

Eszközök

  • Huwaei HG8245H Digitális elosztó- 192.168.1.254

Használt portok:

1. Set box 1

2. Set box 2

3. TV

4. Dlink DIR 842

  • Dlink DIR 842 router -192.168.0.1

Használt portok:

1. Huwaei HG8245H

2. PC

3. később másik TV

Próbálkozások:

  • Töröltem a régi PPPoE hálózatot.
  • Huwaei-t összekötöttem a Dlink internet sárga portjával, majd Dlink port 1-be PC-t. Követtem a varázsló utasításait. Nincs net
  • Ugyan ez csak kihagytam a varázslót – lett net, wifi látszik de nem lehet rá csatlakozni- Dlink DHCP letiltottam. nem állítottam át az
  • Dlink IP címét, úgy voltam vele majd a Huwaei ad neki.
  • Átdugtam a Huwaei vezetékét egy másik portba, és minden ok lett.

Amit nem értek:

Miért nem működik a sárga internet portos összekötés?

Az első próbálkozásnál láttam a Huwaei DHCP kiosztásánál a Dlinket, most nem látom.

Nem tudok belépni a Dlink 192.168.0.1-es beállítási oldalára.

El tudnátok magyarázni ezeket, hogy megértsem?

Köszönöm!

Misi

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
9 órája, btz írta:

Nem tudom sajnos, hogy lehetséges e magasabb szintű hozzáférés, mint amit biztosítanak a matricán található userpass párossal. 

Szerintem szinte biztosan nincs magasabb szintű login hozzá,  központi oldalról lehet még bele nézni ott több infot árul el de az már más kérdéskör.  Volt 1x szó ilyen superuser loginrol hgw/modem/ont-re de elsikkadt a dolog, többe van a hús mint a leves. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

" A NetMánia S, M, L, XL, XXL, 1000 díjcsomagok értékesítését lezárjuk, a csomagokra 2017.10.01-jétől új előfizetői szerződés és új határozott tartamú szerződés nem köthető. NetMánia XS díjcsomag értékesítése ugyanezen időponttól lezárásra kerül azzal, hogy a csomagra új előfizetői szerződést nem lehet kötni, de a csomagot már használó előfizetők számára új határozott tartamú szerződés köthető. "

Forrás aktuális számla.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...