Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Tényleg én lennék a hibás


Puposbali

Kérdés

Sziasztok! 

 

Netgyorsító opcióval használjuk az internetet utóbbi időben egyre több gonddal. Kezdődött az egész azzal november közepén-végén hogy nem volt internet, de úgy egyáltalán. Kijött a telekomos kolléga, router reset és beállítás, 2 óráig jó volt, majd rossz volt megint. Még1x hibabajelentés november végén kijöttek és telefonáltak, hogy a ház előtti "dobozban" megtalálták a probléma gyökerét és megoldották. Ez sikeresnek tűnt, a router nem is adott hibajegyzéseket egyáltalán. 

 

Aztán az utóbbi időben a router elkezdett megzavarodni. Kezdte azzal, hogy időnként 1-1 eszköznek vagy akár mindnek azt dobja vissza, hogy "Nem lehet csatlakozni ehhez a hálózathoz", és csak 2-3. alkalomra sikerül feljutni rá. Ha fel is jutottunk akkor előfordul hogy 5-10 mp-vel később ledobja az eszközöket. 

 

És most jön a feketeleves. Felcsatlakozom, gép szerint a jelerősség 60% majd azt kapom, hogy "Nincs internetkapcsolat" majd 4 sec-kel később bármiféle oldalfrissítés nélkül kiírja a google, hogy "A szerver DNS kiszolgáló nem található" 5 sec megint és kiírja, hogy "A szerver IP címe nem található". Van, hogy netezek, és nem tudom görgetni a fb-t mert nem töltődik be az oldal. Ilyenkor ha tabot nyitok akkor ott a szürke karika forog percekig balra, és gyakorta tér vissza a fent említett hibákkal. 

Spotify például zenehallgatás közben kivágja, hogy "Offline mód, xy nem elérhető" holott csatlakoztatva van, és nincs a wifi jele mellett a sárga kis ikon! Eltelik 5-10 sec megint van. Eltelik 20 másodperc, majd megint nincs. 

A router ilyen hibákat és figyelmeztetéseket ad mint pl: 

2018-01-13 08:33:29 Security Warning Detect UDP port scan attack, scan packet from 129.250.206.86.

2018-01-13 08:24:36 Security Warning DROP FTP Request SRC=221.177.252.30 DST=188.156.24.196 LEN=52 TOS=0x04 PREC=0x20 TTL=105 ID=441 DF
2018-01-13 05:46:38 Security Warning DROP ICMP Request SRC=4.26.7.17 DST=188.156.24.196 LEN=68 TOS=0x00 PREC=0x20 TTL=51 ID=0 DFPROTO=ICMPTYPE=8 CODE=0 ID=37860 SEQ=36871 
2018-01-13 03:41:14 Security Warning DROP HTTP Request SRC=5.188.203.40 DST=188.156.24.196 LEN=40 TOS=0x00 PREC=0x20 TTL=242 ID=54321 
2018-01-13 02:51:19 Security Warning DROP SSH Request SRC=183.157.207.214 DST=188.156.24.196 LEN=40 TOS=0x00 PREC=0x20 TTL=48 ID=3298 

VAGY

Manufacturer:Huawei Technologies Co., Ltd.
Product Style:HA35-11
Serial Number:FYN6R15930000176
Hardware Version:AV1HA35M VER.A
Software Version:V100R017C10SPC015
2018-01-13 15:35:14 System Error Porcess [restful] run excepition: [restful][ERROR]:web restful proc for [/res/atp-icon.png?HA35V100R017C10SPC0021234567890] result 4000d.


2018-01-13 15:35:03 System Error Porcess [restful] run excepition: [restful][ERROR]:web restful proc for [/res/atp-icon.png?HA35V100R017C10SPC0021234567890] result 4000d.


2018-01-13 15:34:46 System Error Porcess [restful] run excepition: [restful][ERROR]:web restful proc for [/res/atp-icon.png?HA35V100R017C10SPC0021234567890] result 4000d.


2018-01-13 15:34:42 System Error Porcess [restful] run excepition: [restful][ERROR]:web restful proc for [/res/atp-icon.png?HA35V100R017C10SPC0021234567890] result 4000d.

VAGY


1970-01-01 01:00:47 System Error Porcess [device] run excepition: [device][ERROR]: Simcard state is [2].
1970-01-01 01:00:25 System Error Porcess [radvdcms] run excepition: [radvdcms][ERROR]:wait for radvd up.

VAGY


2018-01-04 16:21:18 System Error Porcess [restful] run excepition: [restful][ERROR]:web restful proc for [/lib/cat_liblayout.js.jgz?HA35HA35V100R017C10SPC0151234567890] result 4000d.
2018-01-04 16:21:15 System Error Porcess [restful] run excepition: [restful][ERROR]:web restful proc for [/lib/cat_jquery.js.jgz?HA35HA35V100R017C10SPC0151234567890] result 4000d.
2018-01-04 16:20:02 System Error Porcess [restful] run excepition: [restful][ERROR]:web restful proc for [/res/atp-icon.png?HA35V100R017C10SPC0021234567890] result 4000d.

Tegnap beadtam egy hibabejelentőt ők említették, hogy nem találtak hibát a hálózaton, ma reggel 7-kor jött az SMS miszerint amennyiben a hiba továbbra is fennáll jelentsem be újra. Ma bejelentettem, az ügyfélszolgálatos munkatársnak szó szerint mondtam az angol szavakat hogy megjegyzésbe be tudja írni. Mondta h ráfrissít a routerre (mert ő nem látja a hibát továbbra sem), ezután megszakadtunk (miután IP telefon van), majd visszahívott és folytattuk. Visszanyitotta a tegnapi hibajegyet és hogy holnap kijönnének akkor, és mondta, hogy ő még ilyen hibával nem találkozott a hibabejelentések során, és letettük a telefont.

 Erre 10 perccel később visszahív, hogy nem-e én piszkáltam bele a routerbe, meg örülnének neki, ha nem nyúlkálnék bele a router felületébe, és hogyha én állítottam el valamit akkor az pénzbe fog kerülni.

 

Nem azt mondom, hogy megsértődtem, de zokon esett. Nem piszkáltam el soha semmit sem a routerben, 2x volt, hogy 1 eszközt le kellett kapcsolnom a routerről, de azontúl semmi. Csak azért lépek be, mert a hibabejegyzésekből segíteni szeretném a munkájukat hogy kiderüljön mi a hiba. 

Holnap jönnek a szerelők, és nem tudom mire számítsak. Amióta visszahívott azóta érdekes módon magához tért a router és nem akadozik az internet. Ami még érdekes, hogy a hibabejegyzések pár óra után törlődnek, ennek ellenére jó párat sikerült is lementenem, holnap kinyomtatom és kezébe vágom hogy ezeket a hibákat produkálja amikor megszakad az internetkapcsolat. 

Ps: November közepén-végén amikor a szerelő resetelte meg beállította a routert, akkor mutattam neki ezeket és húzta a  szemét, és megjegyezte "Ilyen hibáknak nem kellene lenniük, ha továbbra is fennáll eszközcsere lesz". 

Mire számítsak a holnapi napon? Feltöltök pár hibabejegyzést, hátha valaki ki tud hámozni valamit belőlük. 

nem lehet csatlakozni ehhez a hálózathoz.png

syslog (1).txt

syslog (1)x.txt

syslog (1)xx.txt

syslog (2).txt

syslog (2)x.txt

syslog (2)xx.txt

syslog (3).txt

syslog (3)x.txt

syslog (3)xx.txt

syslog (4)x.txt

syslog (4)xx.txt

syslog (5)xx.txt

syslog (5)xxx.txt

syslog(x).txt

syslog.txt

syslog11x.txt

syslogx.txt

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

1 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...