Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Forza Horizon 4 DNS hiba


Omatee

Kérdés

Sziasztok!

Adódott egy probléma a mai napon megjelent Forza Horizon 4 játékkal T-s hálózaton. 

A csatolt képen látható hibával dobja el a játék online részéhez való csatlakozást. A játék hivatalos fórumát böngészve összeakadtam jó pár magyar Telekomos internetet használóval, akik egytől egyik ugyanezzel a hibával találkoztak. Sokaknak ZTE Speedport Entry 2i eszköze van, akad aki az optikás Huawei eszközt használja. 

Az én részemről próbáltam PPPoE passthrough módba tenni az eszközt és egy másik routert ráengedni, benne a szükséges nyitott portokkal, semmi eredménye. Egy barátommal egy utcányira lakunk egymástól, ugyanazon a telekomos gerincen vagyunk, viszont neki más szolgáltató adja az internetet, (*****) szó nélkül működik nála a játék. Megpróbáltam az ő hálózatán az én gépem, szintén egyből feltalált, az övé viszont nálam ugyanúgy hibát dobott. A játék előző része most is hibátlanul működik, pedig ugyanúgy Xbox applikáción keresztül csatlakozik. Az applikáció hálózati diagnosztikája mindent tökéletesnek mutat.

Sajnos nem egyedi esetről van szó, a fórumokat látva több ezer ember küzd ezzel a magyar és külföldi Telekomos szolgáltatóknál egyaránt.

Valami ötlet milyen úton lehetne felvenni a kapcsolatot egy olyan részleggel a T-nél, aki érti is miről van szó, nem csak a sablon válaszokat adja a kérdéseimre?  Sajnos a telefonos ügyfélszolgálatnál ott megállt a történet mi az hogy DNS, mikor a NAT szót kiejtettem pedig síri csend lett a túloldalon, úgyhogy abba az irányba nem szeretnék menni.

FH4 hiba.jpg

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 191
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1
1 órája, teherwagon írta:

Hello, csak a partvonalról, ugye ezt a hibát a Microsoftnak (a játék és az XBox helpdeskjein) is toltátok? azért kérdezem, mert a Google alapján úgy látom, hogy ez már a hármasnál is gond volt, és a fórumokon jelzők alapján internet szolgáltató független (lehet, hogy csak bizonyos szolgáltatóknál jelentkezik, de biztosan többnél). meg a Microsoftét nem, de a másik, hasonlóan működő óriás, a Google támogatási rendszerét volt szerencsétlenségem megismerni, a szerződéses, vállalat to vállalat támogatás szint is katasztrófa (jópofa, de a gyorsaságot, európai munkamorált, logikát hírből sem ismerő indiai csókák), nemhogy a hasonló, user to vállalat szint :( szóval ha csak a Ténél jelzitek, akkor biztosan dolgoznak ugyan rajta, de sokszor annyi ideig tart, mint ha a Microsoft a saját bőrén is érzi a hibát jelző tömeget :)

A microsoft lesz**ja.Jelentettem nekik és belinkelték a forza oldalát.Jeleztem a forza support oldalán,a forza twitterén.

Amúgy a microsoft pár hónappal ezelőtt eléggé leépítette az ügyfélszolgálatát és meghagyta az önkénteseket,akik MS cuccokért dolgoznak.

Ha írsz is nekik ott van,hogy "a gamer answers".

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Sziasztok! Én Xbox-on játszok fh4-el és ugyan ez a probléma jött fel nekem is.

Mivel láttam, hogy eredménytelen a t-home-al való kérdezz felelek, ezért felkerestem a Microsoft-ot.

Ők is rengeteg panaszt hallottak evvel kapcsolatban és a hiba megoldására ezt az e-mail részletet megosztom veletek, hátha segít.

Go to HOME on your Xbox console,

System Settings - Network Settings – Advanced settings – DNS settings – Manual

Ipv4 referral DNS server - Input the following: 8.8.8.8. and secondary: 8.8.4.4.

Reboot the console and check if Forza Horizon 4 is now playing without error.

 

Fel kellene venni a kapcsolatot a netszolgáltatóval, hogy a linken található oldalon listázott portokat megnyissák.

Ha a NAT type Strict, akkor azt is módositani kellene a szolgáltatónak.

Kérjük, hogy jelezzen vissza emailben, hogy sikerült-e megoldani a problémát.

https://support.xbox.com/en-US/xbox-one/networking/network-ports-used-xbox-live

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Krisz81Hun
Bővítés
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
Épp most, Krisz81Hun írta:

Sziasztok! Én Xbox-on játszok fh4-el és ugyan ez a probléma jött fel nekem is.

Mivel láttam, hogy eredménytelen a t-home-al való kérdezz felelek, ezért felkerestem a Microsoft-ot.

Ők is rengeteg panaszt hallottak evvel kapcsolatban és a hiba megoldására ezt az e-mail részletet megosztom veletek, hátha segít.

Go to HOME on your Xbox console,

System Settings - Network Settings – Advanced settings – DNS settings – Manual

Ipv4 referral DNS server - Input the following: 8.8.8.8. and secondary: 8.8.4.4.

Reboot the console and check if Forza Horizon 4 is now playing without error.

Meg volt.Router-ben átírva is kipróbáltam.A frissítés után dns szerver hiba helyett IPsec0x000000 hibát írt.

Amúgy az a 8.8.8.8 az a google dns szervere.De szerintem ennek a megoldása a fejlesztőnél lesz,de nekem nagyon úgy tűnik,hogy csak a fejüket vakarják.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
43 perce, btz írta:

@Mr. Elégedetlen

Van egy ilyen hsz hogy a tag törölte a KB4457142 nevű Windows 10 frissítést és az Xbox applikációt (Ez nem tudom, hogy mi akar lenni, talán valami Windows 10-re telepíthető Xbox applikáció?) Ezután a szerver többé nem volt blokkolt és képes lett játszani a játékkal. 

Persze neki biztos bem Telekom.a szolgáltatója. 

Ez a mi esetünkben nem releváns. Akinél ez a megoldás hozta a javulást, annál magában a Windows 10es Xbox App-ban nem volt elérhető a kapcsolat. A mellékelt kép az én Xbox appomban végzett hálózati tesztet mutatja, NAT nyílt, kiszolgáló kapcsolat: Csatlakoztatva. Akinél a kiszolgálói kapcsolat blokkolt állapotban van, annak lehet megoldás a Windows frissítés törlése. 

Xbox app network test.jpg

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Sziasztok! 

Bele olvastak a fórumba mivel továbbítottam belső körökbe is a problémátokat. A kedélyek lenyugtatása érdekében is mondom, hogy tényleg rajta vannak az ügyön, tényleg foglalkoznak vele, tehát nem ált meg, nem csak rizsa, hogy foglalkozva van vele.

Volt egy elképzelés, miszerint a dual stack miatt van a gond, de ez nem jött be. A Microsoftal is fel vették a kapcsolatot, ők is vizsgálják az ügyet. Most ott tart a dolog, hogy házon belül keresik a probléma okát, de ez nem egyszerű.

Továbbra is fogok informálódni az ügyről, ha lesz valami akkor én vagy valamelyik suser hozni fogja az információt ide a topicba.

Ha bármilyen update vagy pach megjelent a játékhoz vagy akármilyen változás ált be, azt kérlek jelezzétek és továbbítom, mert akár a ti jelzéseitek is hozzájárulhatnak a probléma okának megtalálásához. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
21 perce, Nortonor írta:

Mi PC-sek még csak-csak át tudjuk hidalni a problémát VPN-nel, vagy megosztott mobilnettel, de aki megvette a játékot Xbox-ra és még Live-ot is vett csak ezért a játékért?  Az ő havi 3000 Ft-ját ki fogja megtéríteni? A Twitteren lehet adni a jófiút #Többenkérdeztétek meg "vizsgálódunk", csakhogy lassan már több mint egy hónapja semmi előrelépés nem történt az ügyben. Állítom, ha valaki venné a fáradtságot és beleolvasna ebbe a fórum topicba, a leírtak alapján lehet egyből beugrana neki, hogy mi lehet itt a gond. Csak hát magasról tesznek az egészre....

Próbáltam a VPN-t (NordVPN) nem működött egyik szerverrel sem... :/ a mobilnetemet pedig nem fogom erre "pazarolni" :D Az Xbox-osok sem jártak jól, de hogy még gépen se lehet kikerülni sehogy, ez kész vicc... :D 

3 perce, btz írta:

Sziasztok! 

Bele olvastak a fórumba mivel továbbítottam belső körökbe is a problémátokat. A kedélyek lenyugtatása érdekében is mondom, hogy tényleg rajta vannak az ügyön, tényleg foglalkoznak vele, tehát nem ált meg, nem csak rizsa, hogy foglalkozva van vele.

Volt egy elképzelés, miszerint a dual stack miatt van a gond, de ez nem jött be. A Microsoftal is fel vették a kapcsolatot, ők is vizsgálják az ügyet. Most ott tart a dolog, hogy házon belül keresik a probléma okát, de ez nem egyszerű.

Továbbra is fogok informálódni az ügyről, ha lesz valami akkor én vagy valamelyik suser hozni fogja az információt ide a topicba.

Ha bármilyen update vagy pach megjelent a játékhoz vagy akármilyen változás ált be, azt kérlek jelezzétek és továbbítom, mert akár a ti jelzéseitek is hozzájárulhatnak a probléma okának megtalálásához. 

Köszönjük az infót, reméljük tényleg ráfekszenek végre a dologra, mert türelmes az ember, de csak ideig óráig... :( A Forza fórumán pl a Support Ticketekre nem is válaszolnak... (van aki 3 hete írt nekik, és semmi válasz)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@DudiVok

Nem kérdeztem rá a pontos technikai részletekre, hogy hogy mivel és hogyan próbálkoztak eddig. Azt tudom, hogy már xbox is van és arra letöltött játék is amivel tesztelik, de ennél többet nem tudok. Próbálok szerezni részletes technikai információt, hogy eddig mivel próbálkoztak, ha valakit érdekel. Ha nyilvánosan publikálható, akkor itt közzéteszem. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Tegnap este sikerült egy, kb másfél órát Horizon Life-ba becsatlakoznom, próbáltam valami infót gyűjteni, de igazából előtte 22x DNS hibát adott ki, majd egyszer csak berakott valami session-be... Ott simán elvoltam a többiekkel, nem akadozott, nem akart kidobni, tökéletesen ment, míg nem zártam be a játékot. Ami észrevétel van, hogy most is ilyen éjfél tájékában csatlakozott fel, mint a múltkori 10 perces témánál. Lehet hogy köze van valami éjfél körüli szerver frissítéshez? Nem értek annyira ehhez, szóval valami okosabb majd válaszol erre :P Ma viszont semmi se volt, direkt ezért maradtam még fent, hogy hátha, de nem... annyira random ez az egész, meg hogy 22x rossz és utána 1x jó, és benn is maradok, amíg nem lépek ki a játékból... Pár kép a játékból, igazolván, hogy sikerült neki becsatlakozni :P

2.png

3.png

4.png

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
20 perce, malcolm007 írta:

Úgy tűnik a mai frissítés megoldotta,  legalábbis nálam több próba után is minden rendben,  azonnal fellép online session-be.  Végre ezt is elértük!

 

11 perce, btz írta:

Ez jó hír. Jelzem, hogy sokaknak ezzel megoldódik a gondja. 

+1 :D Jelentem itt is jó végre! Csak egy kis durcaság kellett és lám jó lett, de akkor ezek szerint mégis a játékkal volt a baj, hogyha a frissítés oldotta meg. :D na mindegy, véééégre jóóóó! Köszönjük a Superusereknek a csillapítást! :P

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Sziasztok!

A ma kiadott játék frissítés nálam is megoldotta a problémát. Többszöri újraindítás után is elsőre csatlakozott az online részhez.

Részemről lezártnak tekintem ezt a hiba topic-ot, remélem mindenki másnak is megoldódott.

Köszönöm a Telekom részéről tanúsított pozitív hozzáállást, úgy néz ki végül mégsem náluk volt a hiba forrása, ennek ellenére végig próbáltak segíteni a megoldásban. 

Ezek után már csak annyi, hogy kellemes Horizon Life-ban töltött órákat kívánok mindenkinek! :) 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Az Xbox Live szolgáltatáshoz szükséges hálózati portok

A következő hálózati portokat kell megnyitni az Xbox Live működéséhez:

  • 88-as port (UDP)
  • 3074-es port (UDP és TCP)
  • 53-as port (UDP és TCP)
  • 80-as port (TCP)
  • 500-as port (UDP)
  • 3544-es port (UDP)
  • 4500-as port (UDP)

Megjegyzés: Egyes játékfejlesztők további portok megnyitását is megkövetelhetik. Érdemes mindig leellenőriznie a játékfejlesztők weboldalát, hogy az Ön játékának működéséhez szükség van-e további portokra. A többszereplős játékhoz szükséges további hálózati portokat ismertető angol nyelvű fórumonösszegyűjtöttünk néhány további portot, amelyekre szüksége lehet.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Hali! Nem tudom mennyire releváns vagy sem, de tegnap én is letöltöttem a játékot és belefutottam ugyan ebbe a hibába. Én nálam fel sem merült, hogy akár a Telekomnak lenne ehhez köze ezért a vírusirtómra kezdtem gyanakodni a portok miatt. Emsisoft  vírusirtót használok és a deaktiválása után azonnal tudtam online játékhoz csatlakozni. Amíg futott a antivirus addig hibát dobott a Gépház/Játék menüpontnál, ahogy deaktiváltam minden hiba nélkül lefutott a teszt. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

"

enterpriseclient-re próbáltad már tenni a teredo típusát? Nekem azzal elindult asztalin.

cmd-be>

netsh interface Teredo set state type=client

netsh int ipv6 set teredo enterpriseclient

Erre mit ír?"

Ezt most próbáltam és csak annyit ír, hogy OK! :D A Windows PowerShell-t indítottam rendszergazdaként és oda írtabe a két parancsot.

Próbáltam úgy is, hogy mind a windows tűzfalat és mind a windows defendert kikapcsoltam (más tűzfal vagy vírusírtó nincs a gépen) és úgy sem csatlakozik. Így én ezt kizárnám.

Ami furcsaságot észre vettem, hogy míg Omatee első posztjában bemásolt képernyőkép hibás csatlakozást mutat, de a régiót felismerte, Kapcsolat minősége sikeres stb, addig nálam kb minden "Sikertelen".

Azt hittem, hogy ha a NAT nyílt és a kapcsolat rendben van a xbox app szerint valamint a Gépház  Xbox-hálózatkezelésnél, akkor nem lesz gond. Legalább a régiót felismerné...

 

A hivatalos fórumon, amit már korábban linkeltem, mások is írják, hogy továbbra sem tudnak kapcsolódni. Egy srác infókat gyűjt, hogy kinek milyen a windows verziója stb:

" 1 - Open (command prompt), type the following command netsh int teredo show stat , copy/paste the output or paste a screenshot

this step will mainly help with 2 important elements, which are the teredo server you are using plus which portare you using to successfully connect to it. "

Nekem erre a parancsra a portra ezt hozza fel:

Client Port : unspecified

Ez azt jelenti, hogy nem tudja meghatározni.

Oda is írtam, hogy nekem sem működik.

Lehet majd jön még ki patch ami talán megoldja a problémákat...

 

 

Forza.png

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Tudom tudom, telekomos fórum, de nekem *****-os nettel ugyan ezt csinálja már az elejétől kezdve, igaz én PC-n próbálom játszani, de sajnos így semmi multit nem tudok tolni, öcsém itt ül mellettem, ugyan az a net ugyan az a win10 neki probléma nélkül megy a multi... itt a játékban lesz valami hiba szerintem, vagyis a játékban is.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...