Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Forza Horizon 4 DNS hiba

Omatee

Kérdés

Sziasztok!

Adódott egy probléma a mai napon megjelent Forza Horizon 4 játékkal T-s hálózaton. 

A csatolt képen látható hibával dobja el a játék online részéhez való csatlakozást. A játék hivatalos fórumát böngészve összeakadtam jó pár magyar Telekomos internetet használóval, akik egytől egyik ugyanezzel a hibával találkoztak. Sokaknak ZTE Speedport Entry 2i eszköze van, akad aki az optikás Huawei eszközt használja. 

Az én részemről próbáltam PPPoE passthrough módba tenni az eszközt és egy másik routert ráengedni, benne a szükséges nyitott portokkal, semmi eredménye. Egy barátommal egy utcányira lakunk egymástól, ugyanazon a telekomos gerincen vagyunk, viszont neki más szolgáltató adja az internetet, (*****) szó nélkül működik nála a játék. Megpróbáltam az ő hálózatán az én gépem, szintén egyből feltalált, az övé viszont nálam ugyanúgy hibát dobott. A játék előző része most is hibátlanul működik, pedig ugyanúgy Xbox applikáción keresztül csatlakozik. Az applikáció hálózati diagnosztikája mindent tökéletesnek mutat.

Sajnos nem egyedi esetről van szó, a fórumokat látva több ezer ember küzd ezzel a magyar és külföldi Telekomos szolgáltatóknál egyaránt.

Valami ötlet milyen úton lehetne felvenni a kapcsolatot egy olyan részleggel a T-nél, aki érti is miről van szó, nem csak a sablon válaszokat adja a kérdéseimre?  Sajnos a telefonos ügyfélszolgálatnál ott megállt a történet mi az hogy DNS, mikor a NAT szót kiejtettem pedig síri csend lett a túloldalon, úgyhogy abba az irányba nem szeretnék menni.

FH4 hiba.jpg

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 191
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

A kezdetektől fogva nekem is hiba üzenetet ír ki a játék mikor csatlakozni szeretnék a szerverhez. A korábbi bejegyzések alapján már október 8. óta vizsgálódnak ez ügyben és csak a mai napon látok egy konkrét reakciót a problémára. Valóban azóta vizsgálódnak vagy ez egy kommunikációs félrevezetés volt?

Az bántja a csőrömet, hogy más szolgáltatónál vígan működik a dolog itt meg sajnos nem. Már régóta vagyok a Thome-nál és nagyon örülnék ha megoldódna ez a dolog mert eddig nem volt panaszom a szolgáltatással kapcsolatban.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 10/8/2018 at 19:46, tsteve írta:

nálam sem működik továbbra sem a multi...az igazi ok megtalálása még várat magára ezek szerint.. mellesleg iszonyú lassú minden más is.. pl. az aukciós ház.. ellenben T-mobile-ról gyors és hibátlan minden... a hiba csak a home internetet érinti a telekomon belül 

A játék Windows 10-re is elérhető, nem kell, hogy legyen Xboxod. 

Ui.: Az a baj, hogy, ha száz féle megoldás nem működött, akkor egy se. Érdekes módon más szolgáltatónál működik. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
47 perce, btz írta:

@krisz9914

@Omatee 

IPv6 tunelen át (Tunelbroker) kipróbálnám, csak nekem nincs Xboxom, de ha meg lenne az IP vagy domainnév akkor látható lenne, hogy működne e ez vagy sem. 

@btz

A játék Windows 10-re is elérhető, nem kell, hogy legyen Xboxod. 

Ui.: Az a baj, hogy, ha száz féle megoldás nem működött, akkor egy se. Érdekes módon más szolgáltatónál működik. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: krisz9914
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
14 perce, btz írta:

@krisz9914

A Tunnelbroker pont hogy a saját hálózatán viszi tovább az IPv6 csomagokat, így akár működhet is. 

Sajnos nekem nincs meg PC-n sem a játék, így azt sem tudom kipróbálni, de majd megpróbálom beszerezni.

Szívesen segítek abban, hogy a probléma megoldódjon csak kérlek írd le, hogy milyen adatokra van szükséged és ezeket hogyan tudom elővarázsolni, mert nem vagyok egy nagy pc guru.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
19 órája, btz írta:

@krisz9914

@Omatee

Omatee tud valamit, mert ő tracertezett valami címet. Aminél írta is hogy az 5. hop után szakad meg. Vagy az a Telekomos DNS szerver akar lenni? 

Én csak a T-s DNS szerverig néztem meg a traceroute-ot, tovább nem látok sajnos. Sem IP cím sem host név nem áll rendelkezésre, amihez kapcsolódni akar a játék. Aki egy kicsit jobban ért mondjuk a WireShark-hoz, meg tudná nézni milyen irányú hálózati kapcsolatokat próbál nyitni a játék és melyik portokon keresztül. Sajnos én nem jártam vele sikerrel.
Részemről tesztelve lett a játék T-s és T.el.e.n.o.r-os mobilnettel, I.n.v.i.t.e.l és *****- kábellel. Mindegyikkel tökéletes működik, nem jött fel egy alkalommal sem a DNS névfeloldási hiba. Egyedül a Telekom kábeles nettel van baj, amivel egyébként én is használnám, a többit csak egy tesztelésre tudtam igénybe venni.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@Mr. Elégedetlen

Van egy ilyen hsz hogy a tag törölte a KB4457142 nevű Windows 10 frissítést és az Xbox applikációt (Ez nem tudom, hogy mi akar lenni, talán valami Windows 10-re telepíthető Xbox applikáció?) Ezután a szerver többé nem volt blokkolt és képes lett játszani a játékkal. 

Persze neki biztos bem Telekom.a szolgáltatója. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Üdv, ugyan ezzel a problémával küzdök, és szerintem, nem hazudok, hogyha azt mondom, hogy MINDENT kipróbáltam, annak érdekében, hogy működjön, de eddig csak egyszer, kb 10 percre sikerült belépnem a Horizon Life-ba, utána megint rossz volt. Nem tudom hogy akkor mi miatt lépett be, de meg is örültem hogy jó lesz, de örömömnek hamar vége lett.
Próbáltam már a Teredo-t állítani, IP konfigot, DNS konfigot, DMZ, nem DMZ, UPnP-t ki be kapcsoltam, NordVPN-el sem ment, akármelyik szerverrel nyomtam be, Port Forwarding, egyszóval szerintem mindent kipróbáltam, és nem megy. A következő, az internet szolgáltató váltása lesz... >:(

Jó lenne ha végre csinálnának vele valamit, akár a Turn10/Microsoft, akár T oldalról, mert nem azért vettem meg a játékot kb 20.000 Ft-ért, hogy single módban kocsikázzak egyedül... :/ Azoknak akik meg elővételben vették meg ennek majdnem duplájáért... átérzem a fájdalmukat... 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: jagerm
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
3 órája, jagerm írta:

Üdv!

Én is szenvedek ezzel a problémával. Nekem okt 4/5 óta van meg azóta a multhéten egyszer engedett be a horizon life engem is 10 percre.  De akkor is csak a telekom wifiről. Kábelen azóta sem. ?

Elég bosszantó hogy sehol nem mondanak semmit az üggyel kapcsolatban. Legalabb mondhatnának annyit hogy amúgy fogalmuk sincs mi a gond. De szerintem magasról tesznek az egészre. ?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

31 perce, network írta:

Sziasztok!

Nekem is Telekomos netem van (koax), és ugyan úgy DNS hibát ir. Viszont most működik, nem csináltam semmit random a dolog.

Pár órája elsőre ment, most viszont többszöri próbálkozás után.

Most rápróbáltam, semmi... Nem akarok itt órákig próbálkozni, menjen elsőre ahogy kellene neki >:( Elég baj ha lesz@rják a fejünket... Tipikus magyar Telekom hozzáállás... Pénzünk megvan, 1000- ből 2nek nem jó, akkor sz@runk rá... >:(

Névtelen.png

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: jagerm
Gondolom ugyan ezt írja ki mindenkinek...
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Srácok ha van rá egy kis időtök poróbáljátok úgy, hogy rányomtok arra hogy online játék a főmenüben, kidobja a hibát, és a hibalapon nyomjatok újra gombot várjatok egy kicsit, majd megint főmenü és nyomjatok az online játékra.

Kiváncsi lennék hogy sikerül e valakinek.

A játék bugos vagy a hálózat ***** már a pi...a se tudja.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Próbáltam ahogyan írtad és nem megy. Október 2.-a óta már többször próbáltam.

Eléggé bosszantó már ez... Nem kevés pénz volt és kb pont a lényegét nem tudom élvezni a játéknak. Decemberig türelmes leszek, aztán vége a hűségidőnek és váltok olyan szolgáltatóhoz ahol normálisan működik. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
22 perce, Mr. Elégedetlen írta:

Próbáltam ahogyan írtad és nem megy. Október 2.-a óta már többször próbáltam.

Eléggé bosszantó már ez... Nem kevés pénz volt és kb pont a lényegét nem tudom élvezni a játéknak. Decemberig türelmes leszek, aztán vége a hűségidőnek és váltok olyan szolgáltatóhoz ahol normálisan működik. 

44 perce, network írta:

Srácok ha van rá egy kis időtök poróbáljátok úgy, hogy rányomtok arra hogy online játék a főmenüben, kidobja a hibát, és a hibalapon nyomjatok újra gombot várjatok egy kicsit, majd megint főmenü és nyomjatok az online játékra.

Kiváncsi lennék hogy sikerül e valakinek.

A játék bugos vagy a hálózat ***** már a pi...a se tudja.

network: Próbáltam én már mindenhogy is, tényleg, szerintem ami a neten fent van ilyen fórumokon, vagy akárhol, már mindent kipróbáltam, és egyszerűen nem jó. A Telekom b@sz!k ránk szimplán... Sajnos... Csak nehogy visszanyaljon a fagyi... >:(

Mr. Elégedetlen:
Pontosan ez a probléma az egésszel, hogy az se érdekelne ha nem lenne single része, csak multi, de menjen... Decemberben valószínűleg költözök, ha ott is Telekomos net lesz, azonnal váltok... Ahol jelenleg vagyok, csak a Telekom hálózata érhető el... Ezt a szívást>:(

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 perce, jagerm írta:

Igen. Tesznek ránk nagy ívben és kussolnak hogy mivan. Bezzeg ha nem fizetné be az ember a számlát mert nem javították ki a hibát akkor lenne felháborodás és büntető kamat meg behajtó, stb stb. Ez így rohadtul nem fair. Akkor legalább írnák ki hogy sz*rnak ránk. ?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 perce, kreuz39 írta:

Azt kéne csinálni, hogy a számlának csak a felét befizetni... Mi befizettük, de nem teljesen. Ahogyan a szolgáltatás sem teljes. 

Elvégre az a szlogen, hogy "Együtt Veled!". Mi partnerok voltunk, jeleztük a hibát, részletesen, pontosan, többen is, nem csak itt a fórumon, hanem a Forza fórumján is, ahol szintén tudnak a hibáról, és írták is, hogy közösen dolgoznak a hibán, de akkor valamelyik nagyon bedurcázhatott, ha még mindig nincs megoldás... o.O

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Srácok!
Kicsit túrtam a neten és ezt találtam.

https://support.forzamotorsport.net/hc/en-us/articles/360001991068-FH4-Known-Issues

Idézek belőle, 5 órája frissítették a posztot.

"

Cross-Platform Unresolved Issues

  • FIXED: Stutter when connecting to Horizon Life server. 
  • FIXED: Crash when saving a photo during Initial Drive.
  • FIXED: Crash during reward flow for Horizon Stories.
  • Tuning - Accessing Downloadable Tunes before all details have been populated results in incorrect error message 'Incompatible Tune'. 
  • Team Adventure - Ranked Adventure - Incorrect message given when attempting to matchmake while LSP is down/cannot be reached (user incorrectly sees message “You need to play in unranked first to unlock ranked play” when you should see something telling them the server is unavailable).
  • Engine Audio does not change gear in replay mode (possibly Scorpio 60fps only).  
  • Antique Restorer Achievement not unlocking.
  • Formula Drift Cars not showing as free in game for Game Pass Subscribers.

"
Lehet hogy ez kizárólag csak a cross-platform-ra vonatkozik. De mindjárt megnézem. :)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
18 perce, kreuz39 írta:

A Cross platformnak sajnos ehhez most nem sok köze van szerintem :/ a PC-s résznél pedig semmiféle hibát nem írnak a DNS szolgáltatóról, pedig ez nem egyedüli itt nálunk, Ukrajnában is probléma pl az egész országban. Írtam egy hibajelentő Ticket-et a Forza oldalára, ha lesz valami válasz, jelzek. :) 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...