Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Forza Horizon 4 DNS hiba

Omatee

Kérdés

Sziasztok!

Adódott egy probléma a mai napon megjelent Forza Horizon 4 játékkal T-s hálózaton. 

A csatolt képen látható hibával dobja el a játék online részéhez való csatlakozást. A játék hivatalos fórumát böngészve összeakadtam jó pár magyar Telekomos internetet használóval, akik egytől egyik ugyanezzel a hibával találkoztak. Sokaknak ZTE Speedport Entry 2i eszköze van, akad aki az optikás Huawei eszközt használja. 

Az én részemről próbáltam PPPoE passthrough módba tenni az eszközt és egy másik routert ráengedni, benne a szükséges nyitott portokkal, semmi eredménye. Egy barátommal egy utcányira lakunk egymástól, ugyanazon a telekomos gerincen vagyunk, viszont neki más szolgáltató adja az internetet, (*****) szó nélkül működik nála a játék. Megpróbáltam az ő hálózatán az én gépem, szintén egyből feltalált, az övé viszont nálam ugyanúgy hibát dobott. A játék előző része most is hibátlanul működik, pedig ugyanúgy Xbox applikáción keresztül csatlakozik. Az applikáció hálózati diagnosztikája mindent tökéletesnek mutat.

Sajnos nem egyedi esetről van szó, a fórumokat látva több ezer ember küzd ezzel a magyar és külföldi Telekomos szolgáltatóknál egyaránt.

Valami ötlet milyen úton lehetne felvenni a kapcsolatot egy olyan részleggel a T-nél, aki érti is miről van szó, nem csak a sablon válaszokat adja a kérdéseimre?  Sajnos a telefonos ügyfélszolgálatnál ott megállt a történet mi az hogy DNS, mikor a NAT szót kiejtettem pedig síri csend lett a túloldalon, úgyhogy abba az irányba nem szeretnék menni.

FH4 hiba.jpg

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 191
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Mi PC-sek még csak-csak át tudjuk hidalni a problémát VPN-nel, vagy megosztott mobilnettel, de aki megvette a játékot Xbox-ra és még Live-ot is vett csak ezért a játékért?  Az ő havi 3000 Ft-ját ki fogja megtéríteni? A Twitteren lehet adni a jófiút #Többenkérdeztétek meg "vizsgálódunk", csakhogy lassan már több mint egy hónapja semmi előrelépés nem történt az ügyben. Állítom, ha valaki venné a fáradtságot és beleolvasna ebbe a fórum topicba, a leírtak alapján lehet egyből beugrana neki, hogy mi lehet itt a gond. Csak hát magasról tesznek az egészre....

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 órája, jagerm írta:

Próbáltam a VPN-t (NordVPN) nem működött egyik szerverrel sem... :/ a mobilnetemet pedig nem fogom erre "pazarolni" :D Az Xbox-osok sem jártak jól, de hogy még gépen se lehet kikerülni sehogy, ez kész vicc... :D 

Köszönjük az infót, reméljük tényleg ráfekszenek végre a dologra, mert türelmes az ember, de csak ideig óráig... :( A Forza fórumán pl a Support Ticketekre nem is válaszolnak... (van aki 3 hete írt nekik, és semmi válasz)

Próbálj ki más VPN-t. Tunnelbear-el nekem se ment, de az Avast 7 napos trialjával, illetve az AVG 30 naposával vígan ment.

Egyébként ha valóban foglalkoznak vele ahogy állítod @btz annak felettébb örülök, de nem vagyok sem mágus, sem látnok ezért ide vagy twitterre vagy akárhová(?) leírhatnák az aktuális állapotot, nem csak annak aki rákérdez, mert a fórumos ócsáron és a lassan 1 hónapos twitterposztjuk óta nem sok fejleményt lát bárki is.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: DudiVok
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
20 perce, btz írta:

@DudiVok

Nem kérdeztem rá a pontos technikai részletekre, hogy hogy mivel és hogyan próbálkoztak eddig. Azt tudom, hogy már xbox is van és arra letöltött játék is amivel tesztelik, de ennél többet nem tudok. Próbálok szerezni részletes technikai információt, hogy eddig mivel próbálkoztak, ha valakit érdekel. Ha nyilvánosan publikálható, akkor itt közzéteszem. 

Tegnap írtam microsoft community-re én is,de az a gond,hogy hülyének néznek(gondolom sok *****sal volt már dolguk).Tegnap viszont írt egy olyat az egyikük,hogy néhány játék több portot is igénybe vehet tehát a port forwarding-nál azokat meg kell adni.Reménykedtem,hogy ez a probléma,de sajnos nem segített.Már az a helyzet,hogy nem kapok dns hibát,viszont egy állandó keresésben ragad a játék.15 percig vártam rá,hátha talál valamit.

Az a szomorú,hogy ez egy AAA cím és a microsoft más exkluzív címet nem igazán tart életben.

Mindenesetre köszönjük az információt.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
19 perce, btz írta:

Az jó lenne ha megtennéd. Talán lecsitítja néhány ember kedélyeit, hogy nem csak üres félrebeszélés van.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
2 perce, Adamsfamily írta:

Tegnap írtam microsoft community-re én is,de az a gond,hogy hülyének néznek(gondolom sok *****sal volt már dolguk).Tegnap viszont írt egy olyat az egyikük,hogy néhány játék több portot is igénybe vehet tehát a port forwarding-nál azokat meg kell adni.Reménykedtem,hogy ez a probléma,de sajnos nem segített.Már az a helyzet,hogy nem kapok dns hibát,viszont egy állandó keresésben ragad a játék.15 percig vártam rá,hátha talál valamit.

Az a szomorú,hogy ez egy AAA cím és a microsoft más exkluzív címet nem igazán tart életben.

Mindenesetre köszönjük az információt.

És több portot is vesz igénybe, de nem az miatt problémázik. DMZ-ben sem más a helyzet, és VPN-el kétlem, hogy eleve is működne ha a portokkal lenne a probléma. Egyébként ha bemész versenybe és végignyomod/kilépsz akkor új lobby-t keres ha beragadnál.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok!
 
Próbáljátok meg azt, hogy usb-n leosztotok netet a pc-re egy telefonról, majd elindítjátok a forzát és felmentek online. Nekem mindig elsőre felmegy így, az adatforgalmat meg nem eszi. Én úgy gondolom, hogy a játék megpróbál az alapértelmezett kapcsolaton felcsatlakozni, de nem sikerül, így átmegy a mobilon leosztott netre, és felcsatlakozik, utána pedig a kábeles netet használja az adatok letöltésére/küldésére.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2018. 10. 30. at 12:08, btz írta:

@DudiVok

Nem kérdeztem rá a pontos technikai részletekre, hogy hogy mivel és hogyan próbálkoztak eddig. Azt tudom, hogy már xbox is van és arra letöltött játék is amivel tesztelik, de ennél többet nem tudok. Próbálok szerezni részletes technikai információt, hogy eddig mivel próbálkoztak, ha valakit érdekel. Ha nyilvánosan publikálható, akkor itt közzéteszem. 

Na van már valami fejlemény? megint eltelt egy hét és semmi hír, semmi update, már 2 VPN szolgáltató is kipróbáltam 6 országgal, 10x állítottam alaphelyzetbe a Teredo-t, Port Forwarding, semmi... az istennek nem akar működni... kezdek kifogyni a türelemből... >:(>:(

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
40 perce, jagerm írta:

Annyi a fejlemény,hogy a facebookon az egyik Forza Horizon csoportban egy srác felrakott egy levelet,amit a telekom küldött neki.Összefoglalom mit írtak benne.Nem tudják megoldani jelenleg,hogy otthoni vezetékes internettel működjön.

Amúgy a legutolsó frissítés óta már a rokonomnak se működik,akinek eddig ment a Telekomos nettel.Szerintem a fejlesztő a sáros,de tőlük november 18.-ig nem fogok megtudni semmit,mert elküldtem őket a véres k***a anyjukba és letiltottak a forza motorsport.netről 2 hétre.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 órája, Adamsfamily írta:

Hát ez fantasztikus! Akkor most ki a sáros igazából? Mert ha a fejlesztő, akkor már most elkezdem a pénzemet visszakérni, amiért nem tudok teljes értékűen játszani a játékkal... Szégyeljék el magukat, hogy 2018-ban nem tudnak csinálni egy olyan játékot, amivel gond nélkül lehetne játszani multiba... A szolgáltató is szégyelje el magát, hogy ezügyben nem tesz lépéseket... Mind a kettő sz@rik a fejünkre most már biztos... nem jelentünk nekik akkora többséget, hogy foglalkozzanak a problémával. Ennyi. >:(

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
15 órája, jagerm írta:

Ez mind szép és jó, csak épp nem fogod tudni visszakérni a játékod árát. Nem multiplayer only játékként van kint a piacon, szóval ha hiányosan is, de működik és nagy valószínűséggel játszottál is vele(ha nem is multiban...) arról meg nem is beszélve hogy 30 napon belül a vásárlást követőleg kell igényelned amit valószínűleg már igen csak lecsúsztál, de ha nem akkor próba szerencse.

Tekerj a 16. ponthoz

@Adamsfamily azt esetleg elárulod melyik csoportban volt ez?

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: DudiVok
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 perce, Mr. Elégedetlen írta:

Ha a játékkal lenne a nagyobb probléma, akkor más emberek miért tudnak vele online játszani? Van jó pár magyar streamer akiknál vígan működik a mai napig.

Ki tudja?Más játékkal miért tudunk gond nélkül játszani ezzel a szarral meg miért nem?Unokatesómnak ment Telekomos nettel,frissítették a játékot,azóta neki se megy.Ráadásul ez nem egyedi eset.Bent vagyok facebook-on egy külföldi csoportban és más nemzetíségű embereknek se megy.

*****juk sincs róla,hogy miért *****.Gyanítom,hogy ez az összeszinkronizált osztott világ a ludas.Valamit benéztek benne.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
2 órája, DudiVok írta:

Ez mind szép és jó, csak épp nem fogod tudni visszakérni a játékod árát. Nem multiplayer only játékként van kint a piacon, szóval ha hiányosan is, de működik és nagy valószínűséggel játszottál is vele(ha nem is multiban...) arról meg nem is beszélve hogy 30 napon belül a vásárlást követőleg kell igényelned amit valószínűleg már igen csak lecsúsztál, de ha nem akkor próba szerencse.

Tekerj a 16. ponthoz

@Adamsfamily azt esetleg elárulod melyik csoportban volt ez?

30 napon belül vagyok vele, és igen játszottam vele, de ha nem vagyok vele megelégedve, mert nem úgy működik ahogy kéne, akkor visszakérhetem az árát szerintem. Ez olyan mintha vettem volna egy tűzhelyet, aminek a főzőlap része működik, de a sütő nem. Ugyan annyit kifizettem érte mint más, de mégse jó, ergo, visszaviszem a p...ba. ?

1 perce, Mr. Elégedetlen írta:

Ha a játékkal lenne a nagyobb probléma, akkor más emberek miért tudnak vele online játszani? Van jó pár magyar streamer akiknál vígan működik a mai napig.

Na dehát ezaz hogy van olyan ember, akinek Telekomos nettel is megy/ ment (előző kommentben említette, hogy frissítés után lett rossz) tehát akkor a játék is sáros ugyan úgy.. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2018. 11. 08. at 20:49, Mr. Elégedetlen írta:

Sziasztok!

Frissítettem, de sajnos nálam továbbra sem hajlandó csatlakozni. Tűzfalon és a windows defendernél is engedélyeztem a kommunikációt. Nem tudom már tényleg mi lehet a baj...

Xbox applikáció hálózati tesztje mit mutat? Amennyiben nem így néz ki, ahogy nálam a mellékelt képen, akkor ott lesz a baj. NAT nyitott kell, hogy legyen, és a kiszolgálói kapcsolat: Csatlakoztatva. Routerben kinyitottad a megfelelő portokat? 

Xbox app hálózati teszt.jpg

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Omatee
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Nekem a NAT mérsékelt. Sejtettem, hogy azzal lehet a gond. Próbáltam utána olvasni, hogy azt hogyan lehetne javítani de sok sikerrel nem jártam.  A Microsoft NAT problémás oldalán néztem, hogy hogyan lehetne javítani de nem hozott eredményt.

A routeren mely portokat kell kinyissam? Aztán azt is megpróbálom valahogyan :)

NAT.png

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
14 órája, Mr. Elégedetlen írta:

Mivel a NAT típusod Mérsékelt ezért a következőt kell tenned: Windows Gépház->Játékok->Xbox-hálózatkezelés->miután csekkolta rámész a "Javítás" gombra, ezután már Nyíltnak kell lennie. ;)  Ha gondolod Facebookon segítek neked privátban, ha ez nem oldja meg. De ez nekem megszokta, ha csak a NAT Mérsékelt.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Ekkor: 2018. 11. 09. at 23:53, btz írta:

Az Xbox Live szolgáltatáshoz szükséges hálózati portok

A következő hálózati portokat kell megnyitni az Xbox Live működéséhez:

  • 88-as port (UDP)
  • 3074-es port (UDP és TCP)
  • 53-as port (UDP és TCP)
  • 80-as port (TCP)
  • 500-as port (UDP)
  • 3544-es port (UDP)
  • 4500-as port (UDP)

Megjegyzés: Egyes játékfejlesztők további portok megnyitását is megkövetelhetik. Érdemes mindig leellenőriznie a játékfejlesztők weboldalát, hogy az Ön játékának működéséhez szükség van-e további portokra. A többszereplős játékhoz szükséges további hálózati portokat ismertető angol nyelvű fórumonösszegyűjtöttünk néhány további portot, amelyekre szüksége lehet.

Első lépésként megpróbáltam azt amit krisz javasol, de a NAT továbbra is maradt mérsékelt. A thome eszközökön kívül még van egy plusz router ami ketté osztja a netet itthon két gépre. Azon engedélyeztem a felsorolt portokat (képernyőképet csatoltam).

Eztuán sem változott nyitotra a NAT. A telekom-os routeren is meg kellene nyitnom a portokat? Azt hogyan tudom megtenni, mert annak a címét nem ismerem?

Teláltam ezt a korábbi fórumot: 

Az itt lévő thome felületet próbáltam úgy elérni, hogy beléptem a thome web oldalán a profilommal, de ott nem találtam ilyen beállítási lehetőséget.

Router.png

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
4 órája, Mr. Elégedetlen írta:

Ott alább van az UPnP, azt kapcsold be, használd nyugodtan, nem kell vele szívni, ha nem értesz hozzá, ez nem gond, arra való, hogy használd, ha nincs kedved külön nyitogatni, sokkal egyszerűbb.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Be van kapcsolva és eggyenként is engedélyeztem a portokat és így is mérséketlt a NAT kapcsolat. Persze ezeket csak a saját itthoni routeremen tudtam engedélyezni a thome routerén nem tudom hogyan kell.

Tűzfalon engedélyezve van mind a Forza mind az Xbox folyamatok. Ha a win defendert kilövöm akkor is mérsékelt a NAT kapcsolat.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@Mr. Elégedetlen

Az otthoni routered egyben az internet átjáród is? A WAN portjára publikus IP címet kap vagy egy AL LAN hálózat része? Mert úgy teljesen érthető, hogy mi a gond nálad. 

Három dolog lehetséges:

Ha a saját eszközöd használod internet átjárónak, akkor minden port nyitást ott kell beállítani, a szolgáltatói eszköz a LAN-od szempontjából ekkor nem létezik a LAN-odról a LAN címén el sem éred, hisz nem a LAN-od része 

Ha a saját eszközöd egy AL LAN hálózatot alkot és a szolgáltatói eszköz az internet átjáró, akkor mindkét eszközön meg kell csinálnod a porttovábbítást. Először is a saját eszközöd portjait kell továbbítani a szolgáltatói eszköznek, majd a szolgáltatói eszköz portjait a külvilágnak, azaz a szolgáltatói eszköz WAN részének. 

Vagy a harmadik esetben, meg kell szüntetned ezt az AL LAN hálózatos működést, mert véleményem szerint otthoni környezetben felesleges, és ahogy mondod nem értesz hozzá, akkor szívás is. Utána pedig elegendő a szolgáltatói eszközben mindent beállítani. 

De írd ide le, hogy pontosan milyen típusú szolgáltatói eszközzel rendelkezel? A beállítási elvek szinte minegyiknél ugyanazok, bár egyes típusokon mint mondjuk a a HA-35-ös Huawei, feleslegesen túl van bonyolítva a felület. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...