Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Port forwarding


Pordy

Kérdés

Tisztelt Szakértők!

Otthoni internetszolgáltatásunk mellé egy  Sagemcom F@st 3686AC típusú készüléket kaptunk, melynek a kezelő felületén egészen jól elbodolgulok. Beállításait gond nélkül tudtam módosítani.

Februárban megváltozott az interetcsomagunk (gyorsabb lett), és azóta a port beállításaim nem működnek. Korábban gond nélkül működött, hogy az adott portot a saját gépem hálózati címére irányítva kinyitottam.

Telefonon beszéltem egy informatikus kollégájukkal, aki azt mondta nekem, hogy ezen a készüléken nem a gyári hanem a saját Telekomos firmwire rendszer van aminek csak a szolgáltatás biztosítása a feladata, amit ellát így az javasolja, hogy szerezzek be egy saját routert, amin már működni fognak ezek a beállítások. Általában régebbi játékok számára van szükségem erre, de egy új készülék beépítését a rendszerbe nem igazán tartom megoldásnak, főleg, hogy korábban működött a dolog.

Amikkel eddig próbálkoztam:

  • Hagyományos, korábban működő beállítások ellenőrzése
  • Készülék resetelése gyári beállításokra, portok kinyitása a hagyományos módon. Helyi IPV4 címre
  • Port trigger lehetőség használata az adott porton.

Eddig semmi sem vált be.

A fenti problémára remélem tudnak tanácsolni valamit.

Továbbá azt szeretném megkérdezni, hogy a port állapotát mivel tudnám leellenőrizni teljes bizonyosággal?

https://www.yougetsignal.com/tools/open-ports/

Ezt az oldalt használtam korábban, eddig minden alkalommal visszadobott és lezárt portot mutatott. Erre csak azért van szükségem, hogy ha netán nem a port okozza a problémát a régi játéknál akkor ne ezzel szenvedjek tovább.  Bár eddig csak a port volt a gondom.

Ha minden kötél szakad, mindent jól csináltam és nem a készülékemben van a hiba, akkor aWindows 10 rendszeren lehetséges, hogy szoftveresen van a port blokkolva? (Windows tűzfalat és Avast FREE vírusírtót használok)

Válaszaikat előre is köszönöm!

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Pordy
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

8 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 1

Üdv!

Egy előzetes egyeztetéssel esti órákban táveléréssel tudok segíteni (Teamviewer használtával) 

Addigvis írj le ide pontosan mindent. Mi a LAN IP címe a játékot futtató gépnek, pontosan mikyen port kell hozzá, milyen átirányítási szabályokat hoztál létre a Sagemcom-ban? 

Mindezekről képernyőkép fotót vagy videót mellékelj. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@Pordy

Rögtön meg is szúrta a szemem, hogy az IPv6-os címre a Port továbbítás felület utolsó sora miért van létrehozva? Az egyáltalán nem kell. A 2001:4c4c..... nem egy helyihálózati cím. IPv6 - hoz pedig nem is kell Porttovábbítás, hisz az egy internet publikus IP cím, natolás nélkül kommunikál kifelé. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Igazából azt tegnap este adtam hozzá miután nem működött semmi, hátha azzal megy, nem is voltam biztos benne hogy jól csinálom. Mivel korábban sehol se láttam rá példát vagy utalást. Szóval nem is kell figyelembe venni.

De amíg az nem létezett a másik módon se történt változás

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Pordy
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...