Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Elégtelen internet szolgáltatás


Yespoker

Kérdés

A következőket az általam ismert vonatkozó fórumokon is közzéteszem okulásul.

Alig több, mint egy hete kötötték be az 1000/1000 internet szolgáltatást Budapesti lakásunkra. Telekomos negatív tapasztalataim miatt előtte olvasgattam mi várható ezzel kapcsolatban és legtöbb helyen óva intik az embert tőle.

Mivel a területünkre nem rég újonnan vezették be az optikai hálózatot ezért gondoltam adok esélyt nekik, csak jó lesz. Hiba volt. Informatikusról feltételezhetően magam is a bekötés óta napi szinten többször (hajnal, reggel, délelőtt, délután, este) mérem szolgáltatás "minőségét".

Tisztában vagyok vele, hogy a garantált sebesség kevesebb. A többi szolgáltatóval kapcsolatos tapasztalatom azonban az, hogy a névleges vagy azt megközelítő sebességet szolgáltatják és a garantált adatok nem azért vannak, hogy azt megközelítő szolgáltatást nyújtsanak. A Telekomtól eltérőn a többieknél azért van a garantált, hogy időleges probléma esetén azt is nyújtani fogják. (Egyértelműen kiesés alatt azt sem fogja adni senki.) Nem így a Telekoszopatónál. (Miért is gondoltam, hogy változott valami a régebbi tapasztalataim óta?)

A méréseket minden hibalehetőséget kiszűrve végeztem. A legjobb eredmény 480Mb le/290 fel volt. Ez azonban kiugró, két alkalom volt. A jellemző sebesség a 320-350 le és 200-220 fel. Egyébként az is előfordul, hogy a garantált letöltési sebesség sincs meg, de legyen ezt most elengedem.

Telefonos hibabejelentésnél azt mondták, hogy ha meg van a garantált, akkor éljek együtt vele, nem tesznek semmit. Magyarul elismerik, hogy Ők bizony a garantáltat adják a névlegesen meghirdetett helyett. Erre törekednek és nem tesznek semmit a szolgáltatás javítása érdekében. Ezt követően írásos panaszt tettem, miután egyszer telefonon kerestek Telekomtól. Sajnos éppen moziban voltunk és nem tudtam felvenni. Azóta semmi.

A panaszban kértem nézzenek utána tudják-e a névleges felé közelítő szolgáltatást nyújtani vagy adják meg a kötbér mértékét és azonnal szerződést bontok annak tudatában. A kötbér fizetéséről pedig annak mértékétől függően ügyvédemmel egyeztetek. (Érdemes-e időt szánni rá?) Azóta várok válaszra.

Hogy miért nem tisztességes az eljárás és miért haragszom?

1. Sem az érdeklődésnél, sem szerződésköténél nem hívják fel a figyelmet, hogy Ők a garantált szolgáltatásra törekednek, nem a névlegesre. Az, hogy az előbbi a céljuk és nem a névleges egy nagybetűs átverés. (Más szolgáltatók névlegesre törekednek, de tudom, hogy mindenhol vannak esetek. Érdekes módon azonban máshol tesznek az ügyfélért és nem mondják nyíltan arcba, hogy ez van egyed. Megszívtad.)

2. Miért is fizessek 1000/1000 internetért, amikor az egy vagy két "csomaggal" alatta lévőt nyújtják csak?

3. *****-ről váltottam Telekomra gondolva, hogy őj optikai hálózat hát csak jó lesz még egy Telekomtól is. Szóval most a tárgy végponton többet fizetek egy lassabb internetért TV nélkül, mint fizettem a másik szolgáltatónak amihez még HD TV szolgáltatás is járt. Szívás extra!

Köszönetem, ha türelmesen elolvastad és szerencsés vagy, ha nálad a névlegeshez közelítően nyújták a szolgáltatást!

Többiek okuljanak az esetemből.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

24 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 3
3 perce, Yespoker írta:

Különböző netes oldalakon. Magyar, külföldi stb. Egy felső kategóriás routerrel a modemet bridge módba téve és közvetlen a modemmel is minden le és feltöltést leállítva. Egyébként a legjobb eredményt adó külföldi oldal adatit néztem mérvadónak.

A kapcsolódás vezetéken vagy wifin történt? Legyen az közvetlen vagy közvetett. 

Az eszköz milyen amivel mértél? HDD vagy SSD van benne? Processzor, memória? 

Van e telepítve a mérőeszközre valamilyen vírusírtó, kémprogram figyelő?

Digitális elosztó felületéről leolvasható pár adat. Erről tudnál e beküldeni képernyőképet? A bejövő jelszint adata érdekes lehetne. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
5 perce, Yespoker írta:

Mire gondolsz? Írtam, hogy mindenféleképpen. Ha kábelekre, akkor Cat6-os  kábelekkel, de a modem saját kábelével is. Más gépen nem próbáltam, ha erre gondolsz, de a gép 1Gb-es hálózati vezérlős.

Rendben. Ennek fényében csak azt tudom javasolni, hogy válts kisebb csomagra, vagy térj vissza előző azolgáltatódhoz, amennyiben az biztosította a megfelelő sávszélességed. 

Ha neten rendelted a szolgáltatást, akkor ha jól tudom 14 naoon belül elálhatsz kötbér mentesen is. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

@Yespoker

Nos ez remek hír. ?? Épp ezért is írtam, McBélabá véleményével szemben, hogy mérésnél jobb megszabadulni mindenféle szoftvertől, vírusirtóktól, de főleg mindenféle killertől, ami a hálózatot befolyásolhatja. Célszerű lenne egy erős SSD-s géppel is mérni egyet, lehetőleg a Speedtest.net oldalt használva, nem tartom kizártnak hogy 7-800-at is összelehet hozni egy igazán bika géppel. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2

Tippek és trükkök:

1000 Mbit 125 MByte/sec adatátviteli képességet feltételez.
Nem elég, hogy minden gigabites.
Ami nagyobb mint 12,5 MByte/sec az gigabites, pontosabban már nem 100 Mbites.
Minden elemnek alkalmasnak kell lennie a tartós 125 MByte/sec átvitelére.
Régi 5+ éves asztali számítógépeimnek 400 Mbit a plafon.
(Amikor bekötötték az optikát először magam is meglepődtem a 400 Mbiten, rögtön teszteltük a laptoppal, és kénytelen voltam beletörődni, hogy a régi asztali gépeim ennyire képesek. Elfogadom vagy újat veszek, esetleg visszaváltok 300 Mbitre, ami még úgy is 300x gyorsabb letöltést és 625x gyorsabb feltöltést jelent a korábbinál.)
3 éves I7-es laptopnak megy az 1000 Mbit.
5+ éves telefonomnál 100 Mbit a határ.
5+ éves táblagépemen 200 Mbit a maximum.
A telefon és a táblagép 5 GHz és AC WiFi-t használ, de az erőforrásai ennyire alkalmasak.
A WiFi ennél lényegesen többet tudna.

Mindezt azért írom, hogy előbb keresd meg, hogy hol lehet a „hiba”.
Mit teszel, ha kimennek egy laptoppal, és azon meglesz az 1000 Mbit?

Néhány nap múlva kereken két éves lesz az optika nálam.
Azóta egyszer sem hívtam az ügyfélszolgálatot hiba miatt.
(Régen havonta többször kaptam fele vagy harmad sebességet az 1/0,12 Mbit-re.)
0-24 órában használom a hét minden napján.
Mindig megvolt a csomag sebesség maximuma körüli érték.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kalimera
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 2
5 órája, McBelaba írta:

És kipróbáltam, hogy a bekapcsolt kína program mellett, a hálókártyán engedélyezed a "Jum Frame" beállítást ?
 

Alapból be volt kapcsolva és próbáltam visszaállítva is. Mint ahogy kiderítettem eléggé bugos az Advanced Stream Detection funkciója és ez a probléma vele. Tulajdonképpen ha a teljes sávszélesség szabad, akkor is korlátoz bizonyos le/feltöltéseket. Mindamellett legnagyobb prioritást adva mindennek sem érhető el vele a teljes sávszélesség.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Yespoker
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
 
 
 
 
1 órája, btz írta:

Van e telepítve a mérőeszközre valamilyen vírusírtó, kémprogram figyelő?

Nos. Megkövetem magamat és hálám örökké üldözni fog. Továbbá bár még nincs közelében a névlegesnek, de jelentősen megugrott a teljesítmény.

A vírusírtó adott egy ötleltet, ami nem értem miért nem jutott eddig eszembe. A hálózati vezérlőnek van egy Killer Control Center nevű alkalmazása és az nem bírt a nagy sávszélességgel. Ha kikapcsolom benne az Advanced Stream Detection opciót, akkor mind a netes sebességmérés, mind az egyéb letöltés és feltöltés is felugrik a megszokott 350/250 körüliről 600-ra. Hurrá!

Köszi a tippet! Jövök egy sörrel minden segítőkész adminnak, olvasónak stb.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
11 perce, btz írta:

@Yespoker

Nos ez remek hír. ?? Épp ezért is írtam, McBélabá véleményével szemben, hogy mérésnél jobb megszabadulni mindenféle szoftvertől, vírusirtóktól, de főleg mindenféle killertől, ami a hálózatot befolyásolhatja. Célszerű lenne egy erős SSD-s géppel is mérni egyet, lehetőleg a Speedtest.net oldalt használva, nem tartom kizártnak hogy 7-800-at is összelehet hozni egy igazán bika géppel. 

Az én gépem erős SSD-s gép. ;) (SSD M.2 PCI-E Gen 3-as) Most clean install a chipset legújabb software hátha tudom használni utána, mert egyébként jó a QoS funkciója.

 

Közben a letörölt driverrel is megmértem. Hát így lazán 820/820. Szóval a tököm se hagyja fent, ha kevesebb lesz a legújabb verzióval is. :D

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Yespoker
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
24 perce, btz írta:

Ezt a részt kifejthetnéd. Illetve, hogy pontosan hogy történt a mérés.

Különböző netes oldalakon. Magyar, külföldi stb. Egy felső kategóriás routerrel a modemet bridge módba téve és közvetlen a modemmel is minden le és feltöltést leállítva. Egyébként a legjobb eredményt adó külföldi oldal adatit néztem mérvadónak.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Yespoker
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
53 perce, btz írta:

Ezt a részt kifejthetnéd. Illetve, hogy pontosan hogy történt a mérés.

Mire gondolsz? Írtam, hogy mindenféleképpen. Ha kábelekre, akkor Cat6-os  kábelekkel, de a modem saját kábelével is. Más gépen nem próbáltam, ha erre gondolsz, de a gép 1Gb-es hálózati vezérlős.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Yespoker
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
 
 
 
 
31 perce, McBelaba írta:

Belegonmdolsz, akkor mindeki reklamákna senkinek sem lenne pld 50-80 -nál gyorsabb, és az egész hálózat leüllne, mert mindeki orrba szájba gigabittel torrentezne...

A HD TV is neten jön és sokan netflixeznek stb. Mellette még van high speed net és ezt is bírják. Egyébként más szolgáltatók bírják. Tapasztalat más végponton. Ha pedig nem bírják ne hirdessék úgy vagy hívják fel a figyelmet: te ***** ne vegyél 1000/1000-et. Elég a 300 is, mert többet úgy sem kapsz.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
36 perce, McBelaba írta:

 

Én is ezt mondom, mert sajnos megtapasztaltam milyen is a gyorsabb net, árban sokkal több, de teljesítmény arányban nem nyújt annyival többet hogy ésszerű lenne. De ez a te döntésed volt. Düntés = Lehetőség közti váasztás, te ezt választottad.
 

Ez nem igaz, mert nem tájékoztatnak, hogy TElekomnál (csak náluk) a cél a garantált és nem a névelges. TOvábbá, hogy nem is akarnak sokkal többet.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
24 perce, Yespoker írta:

Nos. Megkövetem magamat és hálám örökké üldözni fog. Továbbá bár még nincs közelében a névlegesnek, de jelentősen megugrott a teljesítmény.

A vírusírtó adott egy ötleltet, ami nem értem miért nem jutott eddig eszembe. A hálózati vezérlőnek van egy Killer Control Center nevű alkalmazása és az nem bírt a nagy sávszélességgel. Ha kikapcsolom benne az Advanced Stream Detection opciót, akkor mind a netes sebességmérés, mind az egyéb letöltés és feltöltés is felugrik a megszokott 350/250 körüliről 600-ra. Hurrá!

Köszi a tippet! Jövök egy sörrel minden segítőkész adminnak, olvasónak stb.

Milyen típusú hálókártyához mellékelnek ilyen hálózatelemző programot? https://www.killernetworking.com/technologies/killer-control-center-2/

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
9 perce, Yespoker írta:

32GB. Játék, házimoziban MadVR filmezés max quality és szoftver fejlesztés és 1080Ti.

Bika gép. Windows 10 megy rajta? Milyen jellegű szoftvereket fejlesztesz? (rendszer, játék) A lényeg, hogy a sávszélesség probléma oka kiderült és megoldódott.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: zoli62
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
6 perce, McBelaba írta:

Persze hogy joob, akár az oprendszert is törölheted.

Amúgy meg ha éppen akkor kapsz be egy vírus, akkor cseszeheted.

 

Amúgy a nagytudású emberektől kérdzem: Mi a francsnak is van a GigaBites jártyákon az az ezeknél gyorsabbakon a "Jumbo Frame"? Hát pont az ilyen tudatlanok miatt, akik a vírúsírtót kapcsolják ki ha lassú a hálózati sebességük!
 

Én vírusírtót és tűzfalat ki nem kapcsoltam. Amit én kikapcsoltam az nem vírusírtó. :D

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
1 perce, McBelaba írta:

Amikor szerződést kötsz, akkor ezeket álltalában ell szokták mondani. Nekem lete nem momdták, de akkor meg te voltál a buta, mert nem kérdeztél rá. Emellet az ÁSZF-et is megnézhetted volna, mielött szerződést kötöttél volna, hogy mennyi az anny?! Ezért csak mnagadat hibáztathatod, mert ez a a te DÖNTÉSED  volt.
 

Látom nem tudsz értelmezni. Ess neki még 1x.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
 
 
 
 
5 órája, McBelaba írta:

Látom nen tudtad elolvasni a szolgáltató ÁSZF-ét. Hát akkor így jártál.


 

Én el tudtam és képzeld értelmezni is tudtam már azelőtt, hogy szerződést kötöttem. De Te még mindig nem tanultál meg magyarul és nem tudod értelmezni, hogy mit írtam teljesen egyértelműen ráadásul. Érdekes mindenki tudta. :D

Valóban szükséged van rá, hogy vastag betűvel kiemelve a megértésnél elmaradt szavakat leírjam ide neked címezve az egészet újra? :D

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...