Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Drasztikus lassulás / lesz fejlesztés?


Finco

Kérdés

Üdv!

Sajópálfalán lakok, 100 Mbit/s internet csomagom van, amiből egy-két évig stabil 60Mbit/s le- és 20-30 Mbit/s feltöltési sebesség volt használható. Idén, év elején hosszabb időkre elment az internet, kétszer voltak javítani, de másnapra szintén leállt. Cseréltek routert, de nem oldotta meg. Harmadik alkalommal kábelt cseréltek, mert el volt oxidálva, azóta 60 helyett 40Mbit/s lett a sebesség. Állításuk szerint próbáltak gyorsítani az interneten, de nem bírja a rendszer, (még akkor próbálkoztak vele, amikor folyton lecsatlakozott a router a rossz kábel miatt) valójában a kábel miatt nem tudtak gyorsítani. Eltelt 3-4 hónap, most pedig 40 helyett 20-25Mbit/s-el köhög az internet. Meg lehetne valahogy oldani, hogy visszatérjen a régi sebesség, esetleg az említett gyorsítást megpróbálják így, hogy már jó a kábel? 
Utólag említeném, hogy 2018 áprilisában volt bekötve, 2019 áprilisára lett mondva, hogy fejlesztenek a hálózaton és 500, akár 1000 Mbit/s internet itt is elérhető lesz, de nem tudni arról, hogy megvalósult-e.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Finco
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

5 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 0

Hello @Finco, a leírtak és a Té honlapja alapján még réz van nálatok. azt is lehet turbózni, szóval én a helyedben megpróbálnám felhívni a Tét, hátha tudnak valamit. de jó eséllyel nem véletlen a jelenlegi sebesség, ennyit bír a rendszer. így a megoldás valóban az a SZIP-es hálózatfejlesztés lesz, amit korábban említettek neked. ez elvileg év végéig tart, hozzátok is elvileg addig kellene elérniük az optikával. pontosat mindenesetre senki sem tud (normál esetben sem, de a mostaniban meg aztán pláne). néha nézegesd a honlapjukat, hogy a címedre dob-e ki nagyobb net csomagot. a jó hír az, hogy a Té nyerte a területet, így kevésbé kutya vacsorája az ügy, mint más, kisebb, így hálózatépítésben is kicsi vagy semennyi tapasztalattal rendelkező szolgáltatóknál, de sajna ez sem garancia az idei fejlesztésre (pont a múltkor kaptam erről egy EU-s statisztikát, jól állunk, de várhatóan sehol, így nálunk sem lesz teljes megfelelés a céloknak)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...