Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Hibabejelentés


kovacs3at

Kérdés

Sziasztok! 

Egy kicsi panaszkodás, ha úgy tetszik. Május 28 körül az addig nagyon jól működő, 10 Mbit/s ADSL kapcsolatom sebessége egyik napról a másikra leesett 2 Mbit/s-ra. Leteszteltem mindent, amit tudtam, lakáson belül kábelt cseréltem, az eszközt újraindítottam, de semmi javulás nem történt.
Mivel a 2 Mbit rettentő kevés, bejelentettem a 1414 számon a hibát. Az automata rendszer megvizsgálta a vonalat és jónak találta. Persze, hogy jó, hiszen több, mint a garantált 1 Mbit, de egyértelműen valami műszaki oka van, hogy a korábbi, kifogástalan kapcsolat egyik percről a másikra elromlott.
A hibát lezárták azzal a kifogással, hogy a vonal megfelelő.
Erre válaszul írtam egy levelet, ismét megemlítettem a problémámat, amire sajnos elutasító választ kaptam, hogy a vonal ennyit tud.

Kérdésem lenne, hogy kihez lehet panasszal fordulni, illetve mit tehetek azért, hogy a hiba megszűnjön.
Sajnos a településen nincs sok alternatíva, hogy más típusú kapcsolatot igényeljek. Kicsit bosszantó, hogy más ugyanennyi árért gigabitet kap máshol,
számomra a 10 megabit is elérhetetlen, pedig egyszerű műszaki hiba az oka. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

2 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 0

Hello @kovacs3at, az a gond, hogy az általad írtak és a Té válasza alapján ez szinte biztos, hogy feature, nem bug :( központtól való távolság, helyi telítettség, a réz ott ennyit tud, bármit csinálnak. SZIP vagy önerős fejlesztés lehet remény, drágább, de használható mobilinternet, esetleg vacak, de csillagászati áron mért mikrós vagy műholdas net az alternatíva, vagy ha megtalálja, @btz szerintem megnézi majd, van-e esély pár megát javítani rajta

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Kedves @tehervagon! 

Köszönöm szépen a reagálásod, még jobban köszönöm a segítségedet, hátha tényleg lehetne javítani a helyzeten. 
Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a vonal eddig kifogástalan volt hosszú hónapokon, sőt éveken keresztül. A múlt héten volt egy kisebb vihar, azóta vagyok kénytelen elszenvedni a 2 Mbit sebességet. A probléma tehát valószínűleg műszaki jellegű. Tulajdonképpen nem is ez bosszant. Sokkal jobban fáj, hogy nem azt kapom válaszként, hogy alkalmas időben, ha erre jár egy technikus csapat, akkor megellenőrzik a problémát, hanem élből visszakapom, hogy a vonal ennyit bír. 
Néztem ezt a SZIP akciót, csak a dokumentumok alapján szeptember 30 a kivitelezési ideje, annál hamarabb nem valószínű, hogy szóba jöhet. 

Köszönöm még egyszer! 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...