Ugrás a tartalomhoz
  • 0

TV vásárlása és garancia feltételek


jansim

Kérdés

Tisztelt Szolgáltató!

Hiitachi 32he2100 tv vásároltam amit a futár Jan 8.-án hozott ki.(Péntek du-án) Jan 13.-án (Szerdán) hívtam az ügyfélszolgálatot,hogy úgy gondolom hibás készüléket kaptam amit a hivatalos szerviz e-mailben meg erősített. (Hozzáteszem egy Magyarországi szerviznek nyilván minden pénz és jó ha van munkájuk ebből kifolyólag simán rámondja , hogy hibás hiszen érdeke a javítás) A Telekom arra hivatkozva nem cseréli a készüléket mivel a 3-rom napon kívül voltam én viszont megnéztem a kormányrendeletet ami 3rom munkanapot említ !  Tehát Hétfő, Kedd, és Szerda én pont benne lennék a 3-napos cserében is akár de a Telekom azt mondja náluk a 3-rom nap az folyamatos és a hétvége is beleszámít mivel dolgoznak. Mivel én a 3-rom napot kormányrendelet szerint  151/2003. (IX. 22.) értelmezem engem speciálisan nem hat meg a szolgáltató folyamatos munkarendje. Saját önerőből írtam a hivatalos szervizüknek utána jártam egy problémának ami úgy gondolom nem feladatköröm lett volna. Beszéltem további LED TV szakemberekkel akik már finomabban fogalmaztak e TV kapcsán és idézem :

Hivatalos Telekom Szerviz válasza!: Szellemkép BT és Hungaro Flotta Kft

" Kedves Ügyfelünk
A készülék hibás. Alkatrész csere szükséges.

és egy másik email:

"Tisztelt Ügyfelünk.

 

A készüléknél ez nem normális jelenség. Képernyőhibás lehet.

A napos elállást viszont a Telecom-nál kell intéznie."

Valamint becsatolok egy független szakember válaszát is TV LED specialista révén:

" A felhős kép a led tv esetében kis mértékben még nem hiba. Kis mértékű felhősödés jellemző a led tv gyártás technológiára. ( csak egyszínű képnél látható, tv nézés közben nem zavaró )
Amikor a felhős kép már zavaró mértékben jelentkezik, akkor már általában van egy - két hibás led is a kijelzőben, ami cserére szorul. A hiba és annak érzékelése szubjektív. Látom a jelenséget de hogy ez bántó e azt egy fotó alapján nem tudom megítélni. Abban viszont biztos vagyok hogy önmagában egy LED csere kevés... ennek a LED n-ek a fényvetítő része is okozhat felhősödést .. tehát a LED BAR okat egyben kell cserélni a panasz eseten.. "

Szóval összegezném a leírtakat !   Hivatalos szervíz szerint egy hibás készüléket kaptam részletre amit cserélni nem tudnak mivel 3-rom napra hivatkozva én szerintük az 5-ik napon vagyok. Elállási jogom nem tudom érvényesíteni ugyanis 14napban benne vagyok de hibás készüléket nem küldhetek nekik vissza különben rám terhelik a javítás költségét!(amennyiben ez hibás)  Akkor hol itt az igazság ??? A Telekom küldhet ki hibás készüléket ha egyáltalán az és nem gyártási technológia miatt van ez az egész ?  Mivel én úgy rendeltem TV-t,hogy áruházban nem láttam a képernyő foltosodását vagy felhősödését úgy gondolom 14 napban ezt el dönthetem és 3-rom vagy 5 -napban nem biztos , hogy meglátom ugyanúgy ahogy vannak a white fülű emberek akik pl mindent meghallanak vagy a sas szemű emberek akik azonnal 3napon belül kiszúrják a hibás készüléket.

Levelem továbbítom a fogyasztó védelem felé mivel a Telekom nem kívánja cserélni a kiküldött készüléket 3-rom napra hivatkozva! ( ő szerintük folyamatos 3rom nap- én viszont úgy gondolom az munkanap a 3rom nap) Nah de mindegy is ! nem a probléma orvoslása a lényeg nekik hanem valami más. Megkérdeztem a telefonba , hogy honnan tudom,hogy ez a TV előtte pl nem volt e szervizbe vagy csak a futár nem úgy kezelte és ide oda dobálásban lett baja vagy ilyen a képe mire a válasz azt senki sem tudja.

Feldühítettek mivel úgy gondolom ez nem ügyfélközpontú hozzáállás ! ekkora összeg ne okozzon már kárt a pajzson egy ekkora cégnél és ennél kellemesebb probléma kezelést is kaphattam volna.

Köszönöm telefonos segítségüket ami gyakorlatilag nem vezetett megoldásra!

 

Fotók mellékelve teszt program segítségével ( csak világos képen adja ki a foltokat)  amin látszik a széleken és széltől függőleges irányba s foltosodás.

valamint a TV bekapcsolás üdvözlőképernyőjén is látszik amiről beszélek

 

Tisztelettel:

S.J

IMG_2001.jpg

IMG_1984.jpg

IMG_1986.jpg

IMG_1985.jpg

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

9 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 1
2 órája, batika írta:

üdv Jasmin a meg oldás a következő telefon a BÉKÉLTETŐ testület és Fogyasztó védelem majd a szerviz szakvélemény 

a FOGYASZTŐ védelem és ók kötelezik a szolgáltatót azonnal a cserére 

Mert a T majd csak a kifogást fogja keresni 

személyes tapasztalat 

Átvételtől számítva 14 napon belül elálhat, indoklás nélkül, ahogy Oszkár is írta.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
  • Telekom

Szia! Sajnáljuk az okozott kellemetlenséget! Belső nyilvántartásunkban ellenőrizve hivatalos információnk megerősítik, hogy a folyamatos "nyitva tartásunktól" függetlenül, igazodunk a hivatalos szabályozáshoz.
Így a hivatalos határidő valóban 3 munkanap.
A mihamarabbi megoldás érdekében egy panaszkivizsgálást tudunk rögzíteni számodra.

Kérjük, privát üzenetben küldd el előfizetéshez tartozó adataid.
Az előfizetés azonosítója melyhez a TV készüléket vásároltad. Mobil előfizetés esetén telefonszám, otthoni vezetékes előfizetés esetén 9db számból álló MT azonosítód.
Teljes előfizetői neved, kapcsolattartói telefonszámod, e-mail címed.
Amennyiben megfelel számodra, hogy a kivizsgálás eredményét elektronikusan küldjük ki, ezt is jelezd!

Kérjük, a szerdai hívás időpontját is küldd el felénk, ez alapján fogjuk tudni kérni a felülvizsgálást és az elbíráslást.
A kivizsgálás ideje maximálisan 30 nap.

Ki szeretnénk emelni, hogy a 14 napos elállás esetén, indoklás nélkül elállhatsz a vásárlástól, így ha külső hiba, károsodás nem látható a dobozon, eszközön, akkor nem is fogják feltételezni, hogy a gyártásból eredő hibát Te okoztad.
Így ezzel az opcióval is lehetőséged van élni.

Bízunk benne, hogy válaszunkkal segítségedre lehettünk! ^Oszkár

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Kedves Hozzászólók !

Köszönöm szépen a tippeket és a hozzászólásokat  a hivatalos szervizpartner egy értesítést küldött  és amennyiben megjött az új készülék a cikket újra és remélem utoljára frissítem!

" Tisztelt Ügyfelünk!

 

Készülékét kicseréljük, kérem alábbi adatokat legyen kedves megadni:

 

  • felvételi név/cím/telefonszám
  • Készülék gyári száma

 

Gls futár viszi a csere készüléket, és ugyan ennek a futárnak legyen kedves átadni a rossz készüléket minden tartozékával.

 

Köszönettel:

 

Üdvözlettel:

Hungaro Flotta Ügyfélszolgálat, Szerviz

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

 

Tisztelt Telekom!

A mai napon a futár egy "újracsomagolt" bontott és dobozán több helyen sérült terméket hozott ki a Hungaroflotta Kft-től  (belül nem tudom sérült e csak kívül látszik rajta ) a Telekomos  doboz köszönőviszonyban nem áll egymással amit a Telekom küldött ki először. A terméket nem vettem át mert a jogomban áll dobozán sérült és bontott készüléket nem átvenni az alábbiak szerint idézem:
 
"Kérjük a csomag átvétele előtt ellenőrizze a csomagolást nem sérült e, vagy lett kibontva. Amennyiben a küldemény sérülten/bontottan érkezett meg feltétlenül jelezze átvételkor a kézbesítést végző személynek."
 
Új  és bontatlan készüléket csak is a Telekomtól fogadok a közeljövőben és köszönöm de az önök cége (Hungaroflotta Kft)számomra nem megbízható és kérem  ne küldjenek semmilyen terméket ilyen áron. Képeket mellékelem.
 
Maradok továbbiakban kapcsolatban a Telekommal. Ők legalább bontatlan és sérülésmentes dobozt és csomagolást küldtek.
 
 
Tisztelettel és Üdvözlettel:
Simon János

IMG_2156.jpg

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
  • Telekom
1 órája, jansim írta:

 

Tisztelt Telekom!

A mai napon a futár egy "újracsomagolt" bontott és dobozán több helyen sérült terméket hozott ki a Hungaroflotta Kft-től  (belül nem tudom sérült e csak kívül látszik rajta ) a Telekomos  doboz köszönőviszonyban nem áll egymással amit a Telekom küldött ki először. A terméket nem vettem át mert a jogomban áll dobozán sérült és bontott készüléket nem átvenni az alábbiak szerint idézem:
 
"Kérjük a csomag átvétele előtt ellenőrizze a csomagolást nem sérült e, vagy lett kibontva. Amennyiben a küldemény sérülten/bontottan érkezett meg feltétlenül jelezze átvételkor a kézbesítést végző személynek."
 
Új  és bontatlan készüléket csak is a Telekomtól fogadok a közeljövőben és köszönöm de az önök cége (Hungaroflotta Kft)számomra nem megbízható és kérem  ne küldjenek semmilyen terméket ilyen áron. Képeket mellékelem.
 
Maradok továbbiakban kapcsolatban a Telekommal. Ők legalább bontatlan és sérülésmentes dobozt és csomagolást küldtek.
 
 
Tisztelettel és Üdvözlettel:
Simon János

IMG_2156.jpg

Kedves János!

Köszönjük, hogy jelezted nekünk, továbbítottuk szakértőinknek, türelmedet kérjük, míg kollégáink visszajeleznek Neked. Megértésedet köszönjük! ^Szilvi

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Köszönöm a gyors Telekomos reakciót , csak annyit még közzé tennék , hogy  a kolléga megerősítette, hogy jól tettem nem vettem át de azért gondoljunk már bele mekkora ütést kaphatott az a TV és a doboz , vagy pedig már a  partner cég így csomagolta és azt hitték átveszem , hát NEM!!!!

Amerikából DHL , *****  , FEDEX  is küld dobozokat illetve szállítanak cégeknek magánszemélyeknek és azok még is épek nem sérültek !!!!

Nonszensz és legalja kategória! Mondtam munkatársuknak ,hogy csak is makulátlan és ép dobozt veszek át a Telekom raktárából! Többet nekem nem kell ennek a partnercégnek a közbenjárása. Időt energiát pocsékolok a semmire! Gondolkozzunk kicsit már.....

Üdvözlettel !

S.J

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Kedves Kommentelők !

2021. Feb. 9.-én vehettem át személyesen az új TV-t az Allee-ban mert Budapesten  sehol sem elérhető kivéve ezt az egyet.

A szerviz küldött egy csere utalványt amit csak is Telekom  üzletben felhasználható.

Van még egy napom és teszteelem. Az tény, hogy sokkal világosabb mint amit visszaküldtem de olyan cserébe mintha színek sokkal "fakóbbak " lennének egyenlőre tesztelem van még egy napom ha nem vagyok megelégedve vele.

A régi termék és e között eltelt egy hónap ügyintézés utánajárás és nem tudom összesen hány óra telefon valamint személyes átvétel a város másik oldalán üzemanyagban....Ennyi !

Még nem tudom megérte e meglátjuk !

Köszi sziasztok , Üdv.

S.J

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Kedves Kommentelők !

A hivatalos vizsgálat lezárult a szolgáltató részéről melyben közlik , hogy az előző partnercégtől kiküldött készüléket a futárcég törte össze  és a kárt elismerték. (bruhahahaha)  

Az új TV-t megtartjuk !

A vizsgálat és "kárrendezés"  cirka 1 hónapot tartott melyben sok sok óra beszélgetés és email volt !

Bravo!

Üdvözlettel !

S.J

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...