Ugrás a tartalomhoz
  • 0

TELEVÍZIÓ VÁSÁRLÁSI KÍSÉRLET

nagymaki

Kérdés

  • 0

2015.július végén rendeltem egy televíziót,többszöri ígérgetés ellenére sem kaptam meg. TÍrásbeni tájékoztatást sem kaptam,sőt titokban az oldalamról is eltüntették a szerződést,amit a Tkom írt. Még szerencse,én elmentettem.A fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordultam egy kérdéssel,ennek a másolatát teszem közzé. nagyon gondolja meg valaki,mit rtendel ettől a szélhámos cégtől. A bajom az,máshol is megvásárolhattam volna a televíziót,de úgy gondoltam ez egyszerűbb lesz így. Tévedtem.Tanulságként teszem közzé,mert a Tkom,miután a kormánnyal aláírta a megállapodást,azt hiszi mindent megtehet-és meg is- büntetlenülTisztelt fogyasztóvédelem!2015.07.30.-án rendeltem a magyar Telekom telefonos ügyfélszolgálatán egy db.SAMSUNG UE40EH5000WXXH FULL HD LED TV.-t ***** ****** vette fel a rendelést. 2015.08.04.-én a Telekom ügyfélhonlapján,a saját oldalamon szerepelt a szerződésmódosítás,mert a tv.vásárlásához két év hűségnyilatkozat kellett,valamint szerepel a megrendelt televízió is.Másnap augusztus 5.-én eltűnt a megrendelt televízió és a szerződés is az oldalamról,mindjárt telefonáltam,azt a választ kaptam,elkeveredett a megrendelés a Tkom és a futár közt,csak újra leadott rendelést fogadnak el. Közöltem,én elmentettem a Tkom oldaláról a velem szembeni szerződéskötést,az abban foglaltak szerint szeretném megkapni a televíziót. megkapom,intézik stb. Augusztus 11.-én ismét telefonáltam a Tkom ügyfélszolgálatára,ahol ******* ***** ügyintézővel beszéltem,aki azt mondta a televíziót a héten átadják a futárszolgálatnak. Ma 2015.augusztus 13.-án ismét telefonáltam a Tkom ügyfélszolgálatára,ahol *** **** ügyintézővel beszéltem. Ő azt mondta,három ízben lett a megrendelésem hiba miatt törölve. Mondtam neki,nekem szerződésem van a készülékre. utána nézett,s azt közölte velem,augusztus 10.-e óta ezt a készüléket nem forgalmazzák. Tisztelt fogyasztóvédelmi felügyelőség! Már sok mindent lenyeltem a Tkomnak,de ebben az ügyben szeretnék a végére járni a dolognak. Kérdésem az lenne: Visszaigazolt megrendelésem van,hűségnyilatkozatos szerződésmódosítással,melyet a Tkom két vezetője cégszerű aláírásával igazolt,az aláírt szerződésen szerepel a televízió típusa,amit megrendeltem,amire a hűségnyilatkozat vonatkozik. Ennek a dátuma 2015.aug.04. Viszont a televíziót már nem fogom megkapni,amit egyébként 91 éves anyukámnak szántam volna. Én úgy tudom,amennyiben a megrendelést elfogadó,azt visszaigazoló,szerződést módosító-az adott vásárlási,megrendelési szándékom közlése utáni szerződésben szereplő készüléket nem tudja a Telekom szállítani,akkor egy ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező készüléket kell helyette biztosítania,ugyan azért a vételárért.Kérem szíves válaszukat,ez valóban így van,és ha igen,hogy tudom érvényesíteni. Köszönettel: Makaró Antal

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

12 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 1

*nagymaki írta:

Köszi! Tudom. Lássák a leendő áldozatok a csapdát,aTkomos vásárlások kimenetelét.Légy szíves fejezd be a hangulat keltést,semmi értelme, ha vennéd a fáradságot és egy kicsit is gondolkoznál és vissza olvasnál több száz oldalt itt a fórumon ahol másnak is volt hasonló problémája mind meg lett oldva. A te rendelésed ki se futott a 30 napból, akkor mire fel reklamálsz? A szolgáltatónak jogában áll törölni a megrendelést és elállni a szerződéstől amennyiben azt nem tudja teljesíteni vagy nem tud olyan készüléket biztosítani ami árban és tudásban olyan amit választottál,mint ahogy neked is lehetőséged van elállni az egésztől. Nem is értem miért nem tetted már meg? Ilyen sok időd és pénzed és türelmed van egy akár hónapokig tartó mókához? Már rég megvehetted volna a TV-t máshol lehet hogy még olcsóbban is ,mert kifutó széria az összes "H" 2014 modell. "J" szériát ajánlott már választani azok a 2015 modellek. Továbbá szerintem egyik ügyintéző sem járult ahhoz,hogy a nevüket le írd,nem etikus és ezzel is megsértettél ezt azt. Arról nem is beszélve,hogy nem a Telekom raktárában pihennek a tv-k,Telekom csak felveszi az igény bejelentést, tovább dobja a gyártónak,hogy ennek ezt és ide kell leszállítani,ha a gyártónál meg nincs vagy nem tud csak később szállítani akkor ez van,nem tudsz mit csinálni. Pereskedhetsz de a Telekomnak 1000x jobb jogászai vannak mint egy Aldinak, még az össze hasonlítás is egy vicc,a fagyi simán vissza nyalhat.*

5 perces telefonos dolog nem vonatkozik a Telekomra....

Rendeltem már mindenféle kenyerét a Telekomtól, laptop,Windows,2x tv-t is, 2x táblagépet is, mind megjött rövid időn belül.

Sajnálatos,hogy ez az eset történt meg veled. Ennyi

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
  • Moderátor

Sziasztok,

Ebből a topicból több posztot is töröltem. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy több hozzászólás erősen személyeskedő volt, ami a Felhasználási feltételek értelmében tilos. A másik ok, meg az OFF téma: egy szupermarket láncot érintő bírság témája nem passzol a Telekom fórumra, még akkor sem, ha az alapkérdés hasonlónak tűnik.

Köszönöm szépen a megértéseteket és az együttműködéseteket!

További szép napot mindenkinek!

Üdv:ahammer

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

2015.július végén rendeltem egy televíziót,többszöri ígérgetés ellenére sem kaptam meg. TÍrásbeni tájékoztatást sem kaptam,sőt titokban az oldalamról is eltüntették a szerződést,amit a Tkom írt. Még szerencse,én elmentettem.A fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordultam egy kérdéssel,ennek a másolatát teszem közzé. nagyon gondolja meg valaki,mit rtendel ettől a szélhámos cégtől. A bajom az,máshol is megvásárolhattam volna a televíziót,de úgy gondoltam ez egyszerűbb lesz így. Tévedtem.Tanulságként teszem közzé,mert a Tkom,miután a kormánnyal aláírta a megállapodást,azt hiszi mindent megtehet-és meg is- büntetlenülTisztelt fogyasztóvédelem!2015.07.30.-án rendeltem a magyar Telekom telefonos ügyfélszolgálatán egy db.SAMSUNG UE40EH5000WXXH FULL HD LED TV.-t ***** ****** vette fel a rendelést. 2015.08.04.-én a Telekom ügyfélhonlapján,a saját oldalamon szerepelt a szerződésmódosítás,mert a tv.vásárlásához két év hűségnyilatkozat kellett,valamint szerepel a megrendelt televízió is.Másnap augusztus 5.-én eltűnt a megrendelt televízió és a szerződés is az oldalamról,mindjárt telefonáltam,azt a választ kaptam,elkeveredett a megrendelés a Tkom és a futár közt,csak újra leadott rendelést fogadnak el. Közöltem,én elmentettem a Tkom oldaláról a velem szembeni szerződéskötést,az abban foglaltak szerint szeretném megkapni a televíziót. megkapom,intézik stb. Augusztus 11.-én ismét telefonáltam a Tkom ügyfélszolgálatára,ahol ******* ***** ügyintézővel beszéltem,aki azt mondta a televíziót a héten átadják a futárszolgálatnak. Ma 2015.augusztus 13.-án ismét telefonáltam a Tkom ügyfélszolgálatára,ahol *** **** ügyintézővel beszéltem. Ő azt mondta,három ízben lett a megrendelésem hiba miatt törölve. Mondtam neki,nekem szerződésem van a készülékre. utána nézett,s azt közölte velem,augusztus 10.-e óta ezt a készüléket nem forgalmazzák. Tisztelt fogyasztóvédelmi felügyelőség! Már sok mindent lenyeltem a Tkomnak,de ebben az ügyben szeretnék a végére járni a dolognak. Kérdésem az lenne: Visszaigazolt megrendelésem van,hűségnyilatkozatos szerződésmódosítással,melyet a Tkom két vezetője cégszerű aláírásával igazolt,az aláírt szerződésen szerepel a televízió típusa,amit megrendeltem,amire a hűségnyilatkozat vonatkozik. Ennek a dátuma 2015.aug.04. Viszont a televíziót már nem fogom megkapni,amit egyébként 91 éves anyukámnak szántam volna. Én úgy tudom,amennyiben a megrendelést elfogadó,azt visszaigazoló,szerződést módosító-az adott vásárlási,megrendelési szándékom közlése utáni szerződésben szereplő készüléket nem tudja a Telekom szállítani,akkor egy ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező készüléket kell helyette biztosítania,ugyan azért a vételárért.Kérem szíves válaszukat,ez valóban így van,és ha igen,hogy tudom érvényesíteni. Köszönettel: Makaró Antal

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Magyar Telekom Nyrt.Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató Úr részére

Tisztelt Mattheisen Úr! Bocsásson meg azért,jelentéktelennek tűnő ügyemmel zavarom,de számomra ez lényeges.

Érvényes szerződést kötöttem az Ön által vezetett Telekommal,amin egyik aláírás az Öné.A cégszerűen aláírt szerződés kézhezvétele után,a Telekom háromszor „törölte vissza” az érvényes szerződést,olyan indokkal,amihez nekem semmi közöm nincs. Megakadt a futárszolgálattal az információ,vagy valami hasonló. Műszaki hiba miatt törlődött a megrendelése. A héten kiszállításra kerül. Az utolsó üzenet,amit telefonon kaptam,az 2015.augusztus 14.-én,az az tegnap történt,melyben közölték,a televízió készüléket augusztus 10.-ig forgalmazták. Tudnia kell,a 2015,július 30.-i megrendelésem után, augusztus 4.-én a Telekom,általam jelszóval védett,az az saját oldalamon,megjelent az aláírt szerződés,az Ön és munkatársa aláírásával – ezt mellékelem is. Mindjárt letöltöttem,kinyomtattam,aláírtam. Másnap,mielőtt elküldeném,ránézek még egyszer az oldalra. Ott már törlésre került az érvényes szerződés. Mindjárt telefonáltam az ügyfélszolgálatra,ahol azt mondták,a futárszolgálat és a Telekom közötti információáramlás hibája miatt törlődött a megrendelésem. ( !!!!) Újra felveszik. Mondtam,azt csinálnak amit akarnak,én ragaszkodom a szerződésben foglalt televízióhoz. Nem untatnám tovább. Sok - sok telefon,ígérgetés a szállítási időpontra,majd nemleges,szerződésszegéses válasz.Írtam az ügyfélszolgálatnak. Bejelentést tettem a Fogyasztóvédelmi Felügyeletnél, „vásárlók,szándékos megtévesztése,haszonszerzés céljából”,valamint elküldtem másolatban Timotheus Höttges úrnak is,remélem jó címre.Lehet Magyarország nem áll olyan színvonalon,mint a németek,de balkáni módon itt sem lehet az ügyeket intézni. A végsőkig elmegyek jogaim érvényesítése miatt. Ez nálam elv. Egész életemre a becsületesség,normális szerződéskötések voltak a jellemzők,ezért elvi kérdést is csinálok belőle. Időm van.

Tisztelt Elnök - vezérigazgató Úr!

Semmi mást nem kérek,a Magyar Telekom Nyrt. tartsa be a velem kötött szerződését.Amennyiben,a Telekom ügyintézőinek, stb. teszetoszaságából elfogyott a szerződésben ingyenes kiszállítással megrendelt televízió, akkor biztosítsanak részemre,az adottgyártmányú,adott képátlójú, minden paraméterét tartalmazó más típusú televíziót,a szerződésben vállalt árért. Szerintem ez így tisztességes.Tájékoztatásul közlöm Önnel,nem én vagyok az egyetlen,akivel ezt eljátszották. Ezt az eljárást LG televíziók esetében is megejtették. Telekom Fórumán is szerepel egy két hozzászólás.Kénytelen voltam Önhöz fordulni,már csak azért is,lássa az arra felhatalmazott alkalmazottai az aláírásával,hogy élnek vissza.

Kérem szíves intézkedését,köszönettel

Makaró Antal
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Herr Timotheus Höttges!

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Mellékelten elküldöm önnek a Magyar Telekom egyik eljárását ügyfeleivel szemben. Valamint a magyar fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez írt panaszlevelemet.

Kérem, a cége Magyarországon való hírneve érdekében olvassa el. Nem egyedi eset. Néha katasztrófális a magyar Telekom és ügyfeleinek kapcsolata.

Bitte freundlich ins Deutsche übersetzt:

Budapest Főváros KormányhivatalaMűszaki, Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Tisztelt……………… Úr! Nem tudtam hová forduljak-szerintem jogos  - panaszommal,ezért az interneten kerestem meg elérhetőségüket.

Elnézését kérem,ha rossz helyre írok,kérem,ebben az esetben legyen kedves továbbítsa a megfelelő osztályra levelemet. Isten őrizzen attól,hogy postásnak akarnám használni,de kérem higgye el,nem vagyok tájékozott az ilyen ügyekben.

Történetem a következő.

A Magyar Telekom,szeptember -október tájékán leállítja analóg kábel tv szolgáltatását,csak digitális és Mpeg 4 tömörítésű /IPTV/ jeleket továbbít. ezért akinek katódsugárcsöves (régi készüléke van) választhat -kényszerből-vagy bérel set top boxot /IPTV előfizetés esetén,mert a mellé nem adnak ingyenesen/ vagy vásárol egy új televíziót,amelyik alkalmas a DVB-C jelek vételére. Én szerettem volna egy televíziót vásárolni,a T.kom honlapján feltüntetett televíziók közül. Meg is rendeltem telefonon. 2015 július 30.-án Az ügyintéző neve ***** ***** volt.Közölte maximum 30 nap a szállítási határidő,de egy hét,max egy két nappal több és kiszállítja a futár díjtalanul. A megrendelt televíziót a T.kom honlapján részletre is és házhoz szállítva készpénz fizetéssel is árusította,illetve reklámozta. A régi -arany vagy platinakártyás ügyfeleknek-házhoz szállítva 79 990 Ft,egy összegben való fizetés, plusz a szerződés életbelépésétől számított két év,megújított tv előfizetés volt a feltétele. A megrendelt televízió gyártmánya és típusa a következő: SAMSUNG UE40EH5000WXXH FULL HD LED TV. A megrendelt televízió eredeti ára a T.komnál kb.95 000 Ft.volt. Én tudtam volna vásárolni internetes áruházban 89 900 Ft.-ért. Amikor az ember nyugdíjas akkor minden forint számít. Úgysem akartam szolgáltatót váltani,annak ellenére,borzasztó sok a baj,mind műszakilag,mind ügyfélszolgálatilag velük,nem is sorolnám. Ezért vállalva a két év újraindított hűségnyilatkozatot,a televíziót megrendeltem. Augusztus 4.-én észrevettem,a T.kom oldalán,a saját regisztrációs oldalamon a dokumentumok közt szerepel egy új szerződés. Gyorsan rákattintottam és megjelent a szerződés a meghosszabbított hűségnyilatkozatos tv előfizetési díjjal,valamint a vásárolt televízió típusával. Két -cégszerű-aláírás volt a szerződésmódosításon. Mindjárt le is töltöttem,kinyomtattam.Másnap megint beléptem jelszavammal az oldalamra,meglepődve láttam,levették az oldalamról a szerződést. Mindjárt telefonáltam az ügyfélszolgálatra. Közölte velem az ügyintéző-hiba történt,törlődött a megrendelésem (a tv típusát tudta, érdekes módon) Helyrehozza,meglesz a televízió.Amennyiben szerdáig,augusztus 12.-ig nem szállítják,telefonáljak. Hétfőn,megnéztem az oldalamat a T.komnál,nem volt feltéve újra a megrendelésem. Telefonáltam augusztus 10.-én hétfőn. Egy -a szokásostól eltérően- barátságtalan hölgy volt az ügyfélszolgálatos,aki közölte nincs is megrendelésem. mondtam neki,miért ne lenne,bemondtam a szerződésszámot. -Ki lett törölve már harmadszor,mondta. Nem sokáig beszélgettünk,nem volt miről. 2015 augusztus 13.-án ismét telefonáltam,egy nagyon kedves kis hölgy vette fel a telefont-*** ****nek hívják- aki közölte ismét törölve van a szerződésem,már televízióm sem lesz,mert augusztus 10.-e óta nincs nekik. Mondtam,én július 30.-án rendeltem,megkaptam a szerződést augusztus 4.-én. Sajnos ő nem tud mit tenni. Persze én már időközben a panasziroda vezetőjének címezve írtam a neten egy levelet. Soha nem válaszolnak rá,majd csak sokára levélben. Ész megáll. Nosza írtam egy levelet melyben közöltem,én úgy tudom,ha nem tudják azt a készüléket szállítani,akkor egy ugyan olyan paraméterekkel rendelkező készüléket kell szállítaniuk azért az árért amire szerződést kötöttem,ráadásul akkor még a honlapjukon szerepelt és szerződést is küldtek róla,amit mellékelek Önnek. Nem tudom így van e,ezt is szeretném kérdezni Öntől. Kérem a Magyar Telekom ellen az eljárást-a kivizsgálás után - megindítani szíveskedjék,vásárlói megtévesztés,károkozás,haszonszerzés céljából.

Szeretném kérni tanácsát,mi a törvényes jogom,ki fog engem és a hasonlóan becsapott fogyasztókat megvédeni az ilyen és ehhez hasonló cégek eljárásaival szemben?? Szeretném elmondani, a Telekom ezen eljárása,teljes mértékben ellentmond Magyarország Kormánya és Timotheus Höttges úr, a Deutsche Telekom AG vezérigazgatója által,2014 február 21.-én aláírt,együttműködési megállapodás a digitális Magyarországért szerződésben foglaltakra,miszerint abban nem szerepel az,hogy Christopher Mattheisen úrnak,a magyarországi igazgatónak az aláírásával hitelesített szerződést a cég magyarországi alkalmazottai,vezetői az egyszerű fogyasztók becsapására,megtévesztésére használják fel. 2015.szeptember 1.-én a T.kom megszünteti analóg kábel tv adását. Vásárolhatok e máshol televíziót,hasonló paraméterekkel,de sajnos drágábban mint a T.kom hirdette,azután a T.kom a különbözetet kifizeti?Tisztelt ………………..Úr! Mi az eljárás ebben az ügyben?? Létezik az,komoly cégek,magyarországi szerencselovag fiókjai,azt tegyenek amit csak akarnak??

Szíves válaszát előre is köszönve,üdvözlettel:

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...