Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Kedves sorstársaim!

Nemrégiben - 2016-02-10-én - váltottunk ADSL-ről optikai kábelre.
Kaptunk mellé egy Huawei EchoLife HG8245H GPON ONT-t (Hardver verzió: 494.B, szoftver verzió: V3R013C10S108). Megy, működik, de észrevettem egy jelenséget, ami ADSL-nél nem fordult elő (vagy legalábbis nem ilyen sűrűségben).

Tehát a jelenség: napi szinten - közel azonos időszakban - új IP-címet kap az ONT.
Beállítottam egy DDNS-t, és egy külső - a Telekom hálózatán kívüli - szerverről figyeltem a változásokat. Az alábbi időpontokban kaptunk új IP-címet:

  • 2016-03-02 03:11:01
  • 2016-03-02 03:32:01
  • 2016-03-02 03:41:01
  • 2016-03-02 04:02:02
  • 2016-03-02 05:43:01
  • 2016-03-03 04:07:02
  • 2016-03-03 05:06:02
  • 2016-03-03 05:07:02
  • 2016-03-03 05:08:02
  • 2016-03-03 05:09:02
  • 2016-03-03 14:28:01
  • 2016-03-03 14:29:02
  • 2016-03-04 03:12:02
  • 2016-03-04 03:14:02
  • 2016-03-04 03:15:02
  • 2016-03-04 03:29:01
  • 2016-03-04 03:30:01
  • 2016-03-04 03:37:01
  • 2016-03-04 03:38:01
  • 2016-03-04 03:39:01
  • 2016-03-04 03:41:02
  • 2016-03-04 04:53:02
  • 2016-03-05 04:17:01
  • 2016-03-05 05:03:01
  • 2016-03-05 05:05:01
  • 2016-03-05 05:18:01
  • 2016-03-06 03:32:01
  • 2016-03-06 05:43:02
  • 2016-03-06 09:41:01
  • 2016-03-06 09:42:01
  • 2016-03-07 04:38:02
  • 2016-03-07 05:18:01
  • 2016-03-08 03:12:01
  • 2016-03-08 03:43:01
  • 2016-03-08 05:43:01

Tehát minden nap kb. 3 és 5 óra között.
Hogy kizárjam az energiatakarékosságból történő esetleges bontásokat, kikapcsoltam az "Energy Saving"-et.(System Tools > Advanced Power Management). Hogy kizárjam a hálózati forgalom esetleges hiánya miatti bontásokat, az ONT mögött levő, switchként és AP-ként funkcionáló Linksys WRT54GL eszközből - melyen DD-WRT firmware foglal helyet - percenként kiküldök 10 darab ICMP echo requestet. De mindez nem hatotta meg.

Az ONT naplója 2016-02-10 óta nem ír változást.
Az optikai interfész adatai - per pillanat (mivel se Telnet, se SSH, se SNMP nem áll rendelkezésere a privát hálózat irányából, a webes interfész meg nem eléggé szkriptelhető ;) ) - a referenciaértékeknek megfelelnek:

  • TX Optical Power: 2.49 dBm (0.5 és 5 dBm között)
  • RX Optical Power: -20.41 dBm (-27 és -8 dBm között)
  • Working Voltage: 3359 mV (3100 és 3500 mV között)
  • Bias Current: 8 mA (0 és 90 mA között)
  • Working Temperature: 28 °C (-10 és +85 °C között)

Szóval kérdéseim:

  • Más is találkozott ezzel a jelenséggel?
  • Ez valami eszközbeli dolog, a hálózat okozhatja, vagy a kedves T bontja időnként a kapcsolatot?

Megtisztelő válaszaitokat előre is köszönöm.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
14 perce, levi81 írta:

Az optikai interfész adatai - per pillanat (mivel se Telnet, se SSH, se SNMP nem áll rendelkezésere a privát hálózat irányából, a webes interfész meg nem eléggé szkriptelhető ;) ) - a referenciaértékeknek megfelelnek:

Melyik résszel akadtál el ? Egy mintát tudok adni hogy kábelnet estén hogy néz ki egy ilyen script, azt lehet úgy módosítani hogy te eszközödre jó legyen. .

Első ránézésre hibás dhcp server beállításnak tűnik, túl alacsony kölcsönzési idő ? 1412 nem tudott segíteni ?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
3 órája, anonymus írta:

Első ránézésre hibás dhcp server beállításnak tűnik, túl alacsony kölcsönzési idő ?

Az Internet PPPOE-t használ.

4 órája, anonymus írta:

1412 nem tudott segíteni ?

Mivel annyira nem vészes dologról van szó (a család ezt észre sem veszi, csak nekem furcsa kissé), ezért még nem hívtam őket.

4 órája, anonymus írta:

Melyik résszel akadtál el ? Egy mintát tudok adni hogy kábelnet estén hogy néz ki egy ilyen script, azt lehet úgy módosítani hogy te eszközödre jó legyen. .

Egy szimpla kis shell-szkriptet írtam volna rá, ami időnként lekérné az optikai interfész adatait, de ennek a webes interfészét már eléggé átszövi a Javascript, így kissé bonyolultabb

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
17 órája, levi81 írta:

Kedves sorstársaim!

Nemrégiben - 2016-02-10-én - váltottunk ADSL-ről optikai kábelre.
Kaptunk mellé egy Huawei EchoLife HG8245H GPON ONT-t (Hardver verzió: 494.B, szoftver verzió: V3R013C10S108). Megy, működik, de észrevettem egy jelenséget, ami ADSL-nél nem fordult elő (vagy legalábbis nem ilyen sűrűségben).

Tehát a jelenség: napi szinten - közel azonos időszakban - új IP-címet kap az ONT.
Beállítottam egy DDNS-t, és egy külső - a Telekom hálózatán kívüli - szerverről figyeltem a változásokat. Az alábbi időpontokban kaptunk új IP-címet:

  • 2016-03-02 03:11:01
  • 2016-03-02 03:32:01
  • 2016-03-02 03:41:01
  • 2016-03-02 04:02:02
  • 2016-03-02 05:43:01
  • 2016-03-03 04:07:02
  • 2016-03-03 05:06:02
  • 2016-03-03 05:07:02
  • 2016-03-03 05:08:02
  • 2016-03-03 05:09:02
  • 2016-03-03 14:28:01
  • 2016-03-03 14:29:02
  • 2016-03-04 03:12:02
  • 2016-03-04 03:14:02
  • 2016-03-04 03:15:02
  • 2016-03-04 03:29:01
  • 2016-03-04 03:30:01
  • 2016-03-04 03:37:01
  • 2016-03-04 03:38:01
  • 2016-03-04 03:39:01
  • 2016-03-04 03:41:02
  • 2016-03-04 04:53:02
  • 2016-03-05 04:17:01
  • 2016-03-05 05:03:01
  • 2016-03-05 05:05:01
  • 2016-03-05 05:18:01
  • 2016-03-06 03:32:01
  • 2016-03-06 05:43:02
  • 2016-03-06 09:41:01
  • 2016-03-06 09:42:01
  • 2016-03-07 04:38:02
  • 2016-03-07 05:18:01
  • 2016-03-08 03:12:01
  • 2016-03-08 03:43:01
  • 2016-03-08 05:43:01

Tehát minden nap kb. 3 és 5 óra között.
Hogy kizárjam az energiatakarékosságból történő esetleges bontásokat, kikapcsoltam az "Energy Saving"-et.(System Tools > Advanced Power Management). Hogy kizárjam a hálózati forgalom esetleges hiánya miatti bontásokat, az ONT mögött levő, switchként és AP-ként funkcionáló Linksys WRT54GL eszközből - melyen DD-WRT firmware foglal helyet - percenként kiküldök 10 darab ICMP echo requestet. De mindez nem hatotta meg.

Az ONT naplója 2016-02-10 óta nem ír változást.
Az optikai interfész adatai - per pillanat (mivel se Telnet, se SSH, se SNMP nem áll rendelkezésere a privát hálózat irányából, a webes interfész meg nem eléggé szkriptelhető ;) ) - a referenciaértékeknek megfelelnek:

  • TX Optical Power: 2.49 dBm (0.5 és 5 dBm között)
  • RX Optical Power: -20.41 dBm (-27 és -8 dBm között)
  • Working Voltage: 3359 mV (3100 és 3500 mV között)
  • Bias Current: 8 mA (0 és 90 mA között)
  • Working Temperature: 28 °C (-10 és +85 °C között)

Szóval kérdéseim:

  • Más is találkozott ezzel a jelenséggel?
  • Ez valami eszközbeli dolog, a hálózat okozhatja, vagy a kedves T bontja időnként a kapcsolatot?

Megtisztelő válaszaitokat előre is köszönöm.

szia meg kérdezhetem miaz jelenség?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
7 órája, princz írta:

szia meg kérdezhetem miaz jelenség?

Mint 2016-03-09-én 20:20-kor kelt kérdésemben már kifejtettem: a jelenség az, hogy az újonnan bekötött, optikai hálózatra csatlakozó modem, minden nap, hajnalban új, publikus - az Internet irányából látható - IP-címet kap.

Amiért engem ez kicsit frusztrál szimpla megszokásból van (éppen ezért nem zargatom a helpdesket, kisebb gondjuk is nagyobb annál):

  • Ez a régi ADSL-netünknél nem fordult elő (ott egy IP-cím akár hetekig is megmaradt)
  • Rendszergazdaként egy általam felügyelt rendszert csak úgy érek el, ha a rendszer tűzfalán átengedem az otthoni Telekomos net IP-címét. Ezt havonta manuálisan kicserélni (mert az iptables nem kezeli a dinamikus hosztnév változásait) nem probléma, de naponta már melós (és a lustaság fél egészség ;) )
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
12 órája, levi81 írta:

szia de legalább már feléd van optikai net én meg kilodok VDSL le szerintem nem sokat ér elég roszakat tapasztalok

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
5 órája, Tamas586 írta:

szia de legalább már feléd van VDSL net én meg kilodok ADSL en szerintem nem sokat ér elég roszakat tapasztalok

ADSL-lel sem volt különösebb bajunk, csak nyáron, a viharok idején húzgálta meg a szél a légkábel kötéseit - ilyenkor szegény Thomson modem próbálta magát újracsatlakoztatni - eredménytelenül, így az már szerelőembert igényelt. Viszont ha már a jómunkásemberek széttúrták az egész utcánkat, hogy ne legyen hiábavaló a munkájuk és átköttettük (ugyanolyan sebességű csomaggal).

De közben vannak további tapasztalataim:

  • A VOIP és az IPTV DHCP-n keresztül kapja az IP-címet - az nem változott, csak az Internet, ami PPPOE-s.
  • Készítettem egy Python-szkriptet (http://pastebin.com/ZjeZdb4n ), amivel tudom monitorozni az optikai interfészt - nem változnak az értékek jelentősen
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Üdvözlet mindenkinek.

Egy olyan problémám van, hogy VDSL-röl átkerültem Optinetre. Kicserélték a modemet egy Huawei hg8245h-ra azóta a szomszéd szobában is szakadozik a wifi sokszor ledobál, azt irja,hogy nem lehet csatlakozni a szerverhez. PL: a modemtől 5 méterre nem játszik le egy Youtube videót csak szakadozva. Szerintem nagyon kicsi a hatosugara. Az előzö VDSL modemmel még 25- 30 méterről is müködött minden. Probáltam beállitani de minden 100%-on van.

Mit tehetnék, hogy jobb legyen? Estleg vegyek egy saját routert és kössem be utána?

Elöre is köszönöm a segitséget.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Tibor74
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok

Olyan kérdésem lenne hogy akinek volt ADSL-je és arról váltott Optikaira hogy a pingek jobbak ,rosszabbak vagy ugyan olyanok?

Mert elvileg szeptemberben már lesz optikai az utcában ugyan annyiért mint sima ADSL és akkor megkapnánk az előfizetésben szereplő 10Megát nem csak a 7.5M.

Viszont ha rosszabb a ping az optikain akkor marad a kisebb sebesség és a jobb ping. :)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

A vdsl-es 40-50 körüli pingem 10- 12 re csökkent, szóval lényegesen  alacsonyabb a válaszidő. A 10 meg a120 megás csomag között 1000 ft különbség van ugyhogy nem érdemes spórolni rajta. Ha huzzák az optikai kábelt ugyis az az érdekük nekik is, hogy ki legyen használva ezért elég jól beakciózzák a csomagokat.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

anonymus

A 10ms jól hangzik most 26ms, de a díjcsomag totál ugyan olyan mint eddig, most ConnectNet D/DN 10 -van 10/0,5 amire cserélném  ConnectNet F10 csomag szintén 10/0,5

Tibor74

Jó neked nálam 7112Ft van a kettő között. Mert céges a fix IP miatt.

ConnectNet F10     8255 Ft
ConnectNet F20     10 668 Ft
ConnectNet F30     12 700 Ft
ConnectNet F50     13 970 Ft
ConnectNet F120     15 367 Ft

Tamas586

Ezt hol tudom megnézni?

Én úgy tudom hogy a központig optikai onnan kb1,5Km rézen jön az ADSL

Szeptemberre azt igérik hogy a házba behozzák az optikait gondolom az FTTH.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Bako
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok,

Díjcsomagot váltottam. HD családi + net mánia XXL, ami 120 Mb. Kicserélték a modemet Huawei HG8245H-ra. Örültem neki, hogy wifi-s, és nem kell külön routert csatlakoztatni. De a wifin csak 60Mb jön, és néha akadozik. Kábelen megvan a 120Mb. Biztos vagyok benne, hogy a modem képes leadni a 120Mb-et, és valami beállítási probléma van. Kérdeztem a telekomot. Azt mondták a 120Mb kábelen garantált, és próbáljam rákötni a modemre a régi routeremet. Hát nem tudom, állítólag a huawei jobb, mint az én TP-link WR740N-em, és szerintem nem ez a megoldás. 

Tudnátok segíteni? Hogyan lesz a wifin is 120Mb?

Köszönöm!

Misi

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Add meg a vevő eszköz specifikációját is.

Az Encription részt állítsd AES-re

A WLAN advenced résznél achannel width-et 40 mhz-re, ha csak azt engedi akkor 20/40-re, a mode-t 802.11n-re.

Teszteld közelről, távolabbról.

Wifi analizer programmal nézd átt a rádiós ciszonyokat, térj át egy kevésbé zajos csatornálra.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
13 perce, szomih írta:

Köszönöm! megpróbálom ezeket beállítani. A Huawei oldalán kell ugye ? 

Az mért van vajon, hogy letöltök vmit eleinte max-al jön a végére pedig teljesen lelassul. Ez igaz, ha kábellel vagyok csatlakoztatva. Mondjuk egy 20 Gb-os file-nál. Elfárad :) ?

Igen az adminisztrációs felületén lehet beállításokat módosítani.

Gondolom a kiszolgáló szerver teljesítménye is változó. Torrentnél például nekem is van hogy egyer gyorsabb egyszer lassab valami, ez nem attól van hogy a netsebességem ingadozik.

11 perce, szomih írta:

Az http://192.168.1.254 nem müxik.

Köszönöm!

Nincs áttállítva másik címre?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...