Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Igen, 2009-es sajtóanyag teszt időszakról van cikk T oldalán. De minek. azóta eltelt 7 év. Úristen, azóta semmi se történt??? Nagyon szomorú ez a technológiai elmaradás. Valószínűleg azért is titok, mert nemigen tartanak vele sehol, mondani nem mer senki semmit, más szolgáltatóknál meg megy. Ilyen IPV4 ínséges időkben nem teheti meg egy informatikával foglalkozó cég, hogy hanyagolja az IPV6-ot.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Firmware Version: epc3925-E15-12-v302r125574-141208c-l2gre
MAC Address: 00:00:00:00:00:00
Current Time: Mon. Dec 7 06:41:25 2015
Router Mode: Dual Stack

Internet IPv4 Connection

IPv4 Address: 50.93.120.44
Subnet Mask: 255.255.252.0
Default Gateway: 50.93.120.4
DNS IPv4 1: 84.2.46.1
DNS IPv4 2: 84.2.44.1
DNS IPv4 3: 0.0.0.0

Internet IPv6 Connection

Global IPv6 Address: mind1
Link-Local IPv6 Address: mind1
IPv6 Gateway: mind1
DNS IPv6 1: 2001:4c48:1::1
DNS IPv6 2: 2001:4c48:2::1
DNS IPv6 3: ::

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Hát másnak nemigen van titka, náluk megy. Nem holmi tesztüzemben, egyeseknél. Ezen a HGW hulladékon nem megy nálam, mert valami T-s ***** állatnak jó volt ez a HGW8245 olyan fapados firmwar-el, hogy még a kínaiak is röhögtek rajt. Most sunyiba firmware-t frissítettek rajt. Most már be dtudok állítani rajta más jelszót is, mint a gyári. SZÁNALMAS.Van a T-nél néhány dilettáns. Persze mindenhol vannak. Viszont nagyon hamarosan menni fog az IPV6, mert muszáj neki. Nem lesz opció, hogy csak rézen csak optikán. Mindegy, ezek szerint nem meglepő módon várni kell.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: okostojás
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

8245 IPV6 támogatott hgw csak halkan jelzem meg a h-s verziója ami után köthetsz saját routert ami intézi a ppoe kapcsolatot az már nem biztos, ezt most fejből nem tudom. Na az a hamarosan hogy mikor van és a  többi részlete a titok jelenleg.

1 perce, okostojás írta:

Tudom innen másoltam át neked.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: anonymus
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Na, te vagy az emberem, (amúgy az az IP elvileg kanada....) Ez után is van router, saját, DMZ-ben, ugyanis passthrough, bridge mod ilyesmi nincs benne. Ez nem H-s, dehogy ez nem IPV6 képes az tuti. Ebben aztán egy deka IPV6 menüpontot nem látok. De cáfolj rám, örülnék. Én viszont a H-sról tudom, hogy IPV6 képes.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: okostojás
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Vagyis úgy tudom, hogy a h-s IPV6 képes. Na, most nézve a WAN kapcsolat tulajdonságait, ott írja a protokolt, hogy IPV4. Viszont szürke a legördülőmenü, én nem tudok új kapcsolatot létrehozni, minden totál szürke. Tehát annyi mint a semmi, mindegy.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: okostojás
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Volt rajt fw upgrade, az előtt még a jelszót se lehetett változtatni. Most már igen, aztán lett egy két új menüpont, ami ugyan szürke. Eddig a WAN kapcsolatnál csak jelszó volt, NAT stb. Most már pl. Wan lapon irja, hogy IPV4, ott lenne egy legördülőmenü, csak szürke. Ott elvileg lehetne protokollt változtani. De egyrész minek, ha nincs mögötte még szolgáltatás, másrész meg sima felhasználóként csak jelszót, meg felhasználónevet lehet beírni. Úgyhogy talán ez a fw tudja.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...