Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1

Köszönöm a válaszokat.

Szóval akkor fogok kapni egy D-Linket? Már megérte. :) Bár azt nem hiszem, hogy az Asusomat überelné, ami már egy 2 éves modell, de 5GHz-en a 4x4-es MU-MIMO-val elvi síkon 1734Mbps-t tud. Persze ha a fele marketing, még az is bőven jó.

https://www.asus.com/hu/Networking/RTAC87U/

Jelenleg Asus-Huawei --- WAN-LAN2 aljzatok vannak összedugva. Tehát akkor egy pc-t bedugok a LAN1-be, és elérem a Huaweit 192.168.1.254-en, 3play/.... loginnal, jól értem?

Illetve az annó elkövetett gyári reset után is megvannak benne az iptv beállítások?

Ha igen, akkor elég megvennem az iptv szolgáltatást, iptv kütyüt bedugni mondjuk a LAN2-be, az Asus routert átdugni LAN1-be, és minden műxik?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
6 perce, SwengX írta:

A router alján lévő profil csak ilyen "Korlátozott" profil mert az xml configfájlokat nem lehet letölteni meg még csomó beállítás nem elérhető. 

Nem tudom sajnos, hogy lehetséges e magasabb szintű hozzáférés, mint amit biztosítanak a matricán található userpass párossal. 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Kikerültem a falba behúzott kábeleket, pár napig úgy használtam, ugyanezt csinálta, kitalálja, hogy 100mbps és viszlát, amíg ki nem húzom vissza nem dugom úgy is marad.

Amikor nem rakja vissza magát kérdés nélkül tökéletesen megy 800+mbps -el, nem hiszem, hogy egy kábel ilyet tud produkálni, hogy egyik nem jó másik nap meg nem.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: tehosiris
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

update:

kizárólag külön wifi router és asztali gép 24 órán át volt rádugva, maradt a gigabit

amint bedugom az IPTV box -ot, az asztali gépet átrakja 100megabitre

na ezt magyarázza meg valaki.

kihúzom visszadugom asztali gépet, megint 1000megabit

most nézem, mikor áll vissza magától

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: tehosiris
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
2 perce, tehosiris írta:

update:

kizárólag külön wifi router és asztali gép 24 órán át volt rádugva, maradt a gigabit

amint bedugom az IPTV box -ot, az asztali gépet átrakja 100megabitre

na ezt magyarázza meg valaki.

kihúzom visszadugom asztali gépet, megint 1000megabit

most nézem, mikor áll vissza megint magától

Akkor ez bizony allergia, iptv utp kábel csere volt ?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

azt hiszem megvan a titok nyitja

2-ből 2 telekomos kollega nem tud normálisan kábelezni.

a dugaljok szarok, bedugom a router-be, semmi, megmozdul minimálisan szétesik és feláll 100 megabitre

prezentálnám a munkájukat, 4ből 4kábel totálisan ótvar módon van megcsinálva, a lélek tartja őket össze, ez is eredményezte, hogy egy idő után, vagy csak kábelek ki-be dugdosásánál b*szódott szét a kapcsolat az asztali gépen.

 

20170717_191225.jpg

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: tehosiris
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
5 perce, tehosiris írta:

az ilyen krimpelésre az nem hiszem, hogy mentség..

De van, cat6 kábel ezt a T szerintem sehol nem használ Budapesten tuti nem, a csati meg cat5 -höz való, bele lehet rakni a cat6 kábelt is csak macerásabb. Ki az 5. a képen ? Az elhagyta a csatit ? :D

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: anonymus
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
6 órája, SwengX írta:

Nekem is elég rossz volt a kábelezés és én úgy oldottam meg hogy vettem cat 6 os kábelt és azt húztam a falba. Amúgy az a gigabites probléma amit írtál hogy ha a tvre dugkd akkor visszaesik 100 ra az sztem azért van mert a modemben a tvken van nagyobb prioritás mint a gépeden. De az se kizárt hogy a kábel rossz. Javaslom cseréld ki cat5e vagy annál jobbra

 

 

Javaslom olvass vissza kicsit, nem  a kábel rossz hanem a rajta lévő rj45.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...