Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

832 válasz erre a kérdésre

48 perce, btz írta:

@Tamas586

Igazából az egy ONT.

Igen meg lehet oldani annélkül is, hogy a saját eszköz intézné a pppoe kapcsolatot. Ilyenkor a saját eszköznek más LAN ip-t kell adni és a HUAWEI-t a saját eszköz LAN portjába dugni. (Dhcp saját eszköz kikapcs)

Van még a DualNAT, de azt inkább ne.

@K. István

A Huaweiben töröld ki a pppoe jelszót és a LAN1 portján kösd a saját eszköz (Asus) WAN portjába.

Köszi szépen ez működött! Bár volt már máskor is, hogy sikerült de szerintem ez tartósabb lesz. Erre az egyszerű dologra nem is gondoltam! Nem tudod mit kínlódtam vele, mindent összevissza állítgattam, aztán meg reseteltem :)

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@Tamas586

Igazából az egy ONT.

Igen meg lehet oldani annélkül is, hogy a saját eszköz intézné a pppoe kapcsolatot. Ilyenkor a saját eszköznek más LAN ip-t kell adni és a HUAWEI-t a saját eszköz LAN portjába dugni. (Dhcp saját eszköz kikapcs)

Van még a DualNAT, de azt inkább ne.

@K. István

A Huaweiben töröld ki a pppoe jelszót és a LAN1 portján kösd a saját eszköz (Asus) WAN portjába.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

De hiszen neked nincs is modemed.. Az egy router, így pppoe se kell a saját eszközön..

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hátúlról mellbe mi?! :) Erről még nem is hallottam, pedig sokmindennel kísérletezgettem már! De nagyon nem szeretném hazavágni a routert, mivel egyáltalán nem értek ehhez a szoftverhez. Majd biztos kipróbálom valamin, de egyszerűbb megoldás kellene. Mindenesetre köszi a tippet!

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Routeredre esetleg ha rávasalsz egy OpenWRT-t, abban megadhatod a DDNS IP forrást, akkor külső oldal nézi, hogy mi a tényleges IP-d, nem a WAN port címét kapod meg, ami jelen esetben privát.

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Sziasztok!

Olyan problémám lenne, hogy a T-home-tól kapott HUAWEI HG8245H készüléket és a saját ASUS RT-N18U router között nem sikerül a PPPoE kapcsolat létrehozása.

Felhasználónév és jelszóhibát ír ki a router, pedig biztosan jók az adatok. A dolog érdekessége, hogy néha létrejön a kapcsolat, de amint valami állítva van a routeren, vagy valami egyéb dolog miatt újra kell kapcsolódnia akkor már nem találja meg. A régi ADSL modemmel semmi problémám nem volt, ezen az új Optinetes modemmel pedig nem akar így kapcsolódni. 

Automatikus IP címre állítva tökéletesen működik, így viszont a Routerem DDNS kapcsolata nem működik. Valaki tud esetleg valami tanácsot adni?

Előre is köszönöm!

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Így már érthető. Ha nem az ügyfél babrálása van a dolog hátterében, hanem usertől független eszköz hiba, akkor cserélik és ezért nem kell fizetni. Logikus is, mert egy eszköz hiba akár mást is érinthet, vagy ha aktuálisan nem érint mást, később átterjrdhet.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

(...) "hogy a wifire nincs garancia, mert mért ne, veszteni valóm nincs, max nem nyerek, de látod nálad is cserélték a hivatalos álláspont ellenére. "

Beszéltem egy "a jogban jártas" ismerősömmel aki szerint a hivatalos álláspont    megfogalmazása nem zárja ki a javítást, vagy ha az nem lehetséges, a cserét, mert ahogy az AFSZ fogalmaz - " a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a Szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a Szolgáltató felelősségi körébe, az nem az Internet szolgáltatás része, így a Szolgáltató a WiFi-vel kapcsolatos hibaelhárítás, utólagos szerelés díját kiszámlázhatja az Előfizető részére " - de valljuk be, ez nagyon érdekes jogi meghatározás, amit érdemes értelmezni !

Tehát értelmezzük: a szerelő a létesítéskor nem állítja be a Wifit csak bekapcsolja, de ha a hozzá nem értő user  a config menüben  összenyomkod mindent, vagy olyan eszközökkel társítja ami nem illeszkedik a rendszerbe és ezáltal válik használhatatlanná a Wifi és ezért kéred a javítást, akkor jöhet a szankció és fizetsz ! Ez amolyan jogi csűrés-csavarás, amivel ellehet tántorítani az egyszerű felhasználót attól,hogy minden kis apró hibáért a szolgáltató szerelőjét kérje, ami tulajdonképpen jogos ! Oldja meg a konfigurálást ahhoz értő privát, szakember segítségével, hiszen manapság -rajtam kívül- már szinte mindenki számítástechnikai szakember.:D

De ha maga az eszköz (Wifi) rendeltetésszerű használat során hibásodik meg akkor a szolgáltató nem zárkózhat el a javítástól ! És ez nálam is így történt.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Ez egy olyan dolog, hogy mivel ingyen van inkább "nem nézem a fogát". Ha elromlik ingyen adnak újat. Adhata szebbet, jobbat is, azért biztos többet kérne a szolgáltatási díjba beépítve persze. Ezért én a magamrészéről (más nevében nem beszélhetek) úgy érzem, hogy nem panaszkodhatom, végül is lehetne olyan is hogy berak egy optikai véget a szolgáltató, a többit oldja meg az user.

Nálam egyébként tökéletesrn működik a szolgáltatói eszköz wifije, ez a fő átjáróm is. Ha valami gond lenne a wifiével, akkor én is bejelenteném, annak ellenére, hogy a wifire nincs garancia, mert mért ne, veszteni valóm nincs, max nem nyerek, de látod nálad is cserélték a hivatalos álláspont ellenére.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

"Egy saját eszköz, a legtöbb felhasználónál elfér, főleg egy olyan, ami többlet szolgáltatásokat is tud nyújtani. "

Abban teljes mértékben igazad van, hogy a legtöbb felhasználónál elfér egy + eszköz, de...ha nem muszáj, akkor inkább elkerülöm.

Viszont ha a T. egy elfogadható minőségű digitális elosztót biztosítana az előfizetéshez, akkor ugyan milyen többletszolgáltatásokat tudna kihasználni egy + routertől a "mezei" felhasználó, akinek csak annyi a nyűgje, hogy egy stabil szakadásmentes Wifi  kapcsolatra lenne igénye !  Részemről ez lenne a fő szempont !

(Egyébként a gondom megoldódott, mivel ismételten bejelentettem hibára,ahol most egy hölgy jelentkezett és azt kérdezte,hogy korábban kifogástalanul működött ? Mondtam igen. Rendben,akkor ok. küldi a szerelőt. A mai napon meg is jelent rámért a vonalra ami szerinte jó,így nem marad más mint lecserélni a HGW-t-mondta. Megtörtént. Egyenlőre működik, remélem így is marad. )

Köszönöm mindenkinek a segítségét és a tanácsokat.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Egy saját eszköz, a legtöbb felhasználónál elfér, főleg egy olyan, ami többlet szolgáltatásokat is tud nyújtani.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
2 órája, btz írta:

"az ember tegyen be még egy eszközt, ami azért valljuk be nem a 21. század"

Akkor ezekszerint én múltszázadi vagyok. Van két router, 2 konektoros repeater, 2 webcam+repeater kombó 😃 (+a HGW)

Egy átlagfelhasználó akinek azért kell a net, -mert rákényszerítik- hogy 21. századi módon kommunikáljon a NAV-val és egyéb "ítélet végrehajtókkal" :D nem biztos, hogy a tiedhez hasonló konfigurációt szeretne látni a lakásában. Ezt nem sértésképpen mondom...nem vagyunk egyformák.

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

"az ember tegyen be még egy eszközt, ami azért valljuk be nem a 21. század"

Akkor ezekszerint én múltszázadi vagyok. Van két router, 2 konektoros repeater, 2 webcam+repeater kombó 😃 (+a HGW)

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

A  saját router is egy megoldás. Csak azt nem értem ha már van ilyen kecsegtető lehetőség,hogy modem-router egyben akkor  az ember tegyen be még egy eszközt, ami azért valljuk be nem a 21. század.

Azért a T. is meggondolhatná,hogy milyen minőségű eszközöket biztosít az előfizetésekhez, mert a mondás szerint is "olcsó húsnak híg a leve" !

Köszönöm a tanácsot

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Szerintem célszerűbb vagy venni egy saját routert, ami kezeli a wifi részt mert az, hogy bejelented tegyük fel  ki is jön a szerelő és kicseréli egy ugyanolyan eszközre ami eddig volt azon se garantált a wifi. Most amíg ott van működik elmegy a szerelő és utána megint nem lesz jó, akkor indul előröl a procedura és már nem biztos hogy  ugyan az a szerelő jön ki.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Köszönöm a tanácsot,megértettem...

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Wifi-t úgy képzeld el mint a szállodában a  welcome drink. Fizetsz egy szolgáltatásért és kapsz pluszba még valamit. Próbálj meg hibát leadni hogy simán szakadozik a neted esetleg az hogy újra indul a hgw magától, párszor húzd ki a falbol :D Amikor meg hív a szerelő akkor beszéld meg vele hogy ez van és szeretnél modem cserét. Ha szerencséd van és ki fogsz egy jó arcot akkor cserél neked hgw-t. 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
13 órája, Djrush írta:

Szia

Azz eszközre cseregarancia  nincs mivel bérled az eszközt És a wifi jelerősségét nagyon sok minden befolyásolja.

Ászfben igy szerepel:
A szolgáltató által az Internet szolgáltatáshoz biztosított - Telekom tulajdonú – végberendezések (pl: HGW) egyes típusai WiFi képességgel vannak ellátva. A helyszíni létesítés során, az Internet szolgáltatást a HGW-n keresztül igénybe vevő előfizető kérésére a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a Szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a Szolgáltató felelősségi körébe, az nem az Internet szolgáltatás része, így a Szolgáltató a WiFi-vel kapcsolatos hibaelhárítás, uzólagos szerelés díját kiszámlázhatja az Előfizető részére. A tevékenységhez tartozó díjakról a Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt

http://www.telekom.hu/static-tr/sw/file/Lakossagi_aszf_2c_melleklet_szolgaltatasok_tartalma_internet_20160601.pdf

3.oldal közepe.

Szia

Ez szerintem nem konfigurációs hiba,mert áramtalanítás- újraindítás után- a kapcsolat helyreáll. Ha jól értelmezem,akkor a Wifi  meghibásodása esetén nem kérhetek HGW cserét,mert az nem a szolgáltatás része és csak egy plusz  ?

Én ezt eléggé furcsának tartom,vagy rosszul  gondolom?

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Kopernecky

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
13 órája, anonymus írta:

Igen. Ez nem is szakadozás,mert csak áramtalanítás után indul újra.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@Kopernecky Közvetlenül mellette is szakad ? Csak mert nem vmi acélos ennek a hgw-nek a wifije inkább a játék kategóriába sorolható. 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Szia

Azz eszközre cseregarancia  nincs mivel bérled az eszközt És a wifi jelerősségét nagyon sok minden befolyásolja.

Ászfben igy szerepel:
A szolgáltató által az Internet szolgáltatáshoz biztosított - Telekom tulajdonú – végberendezések (pl: HGW) egyes típusai WiFi képességgel vannak ellátva. A helyszíni létesítés során, az Internet szolgáltatást a HGW-n keresztül igénybe vevő előfizető kérésére a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a Szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a Szolgáltató felelősségi körébe, az nem az Internet szolgáltatás része, így a Szolgáltató a WiFi-vel kapcsolatos hibaelhárítás, uzólagos szerelés díját kiszámlázhatja az Előfizető részére. A tevékenységhez tartozó díjakról a Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt

http://www.telekom.hu/static-tr/sw/file/Lakossagi_aszf_2c_melleklet_szolgaltatasok_tartalma_internet_20160601.pdf

3.oldal közepe.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Djrush

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
Ekkor: 2017. 01. 10. at 17:23, Djrush írta:

Szia

 

Ászf szerint nem kötelesek kicserélni mivel nem garantált a szolgáltatás. Ha esetleg olyan internet csomagba kerültél, amihez már wifi-s jár, akkor kicserélik . De sokkal jobban jársz ha saját routered van.

Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem,hogy nekem egy HG8245H  digitális elosztóm van amin a wifi  megszakad. Van hogy órákig semmi,de van hogy ötpercenként ! Az elosztó UTP kapcsolatnál hibátlan. Hibára jelentettem,de az üfsz. azt mondta hogy cseregarancia csak UTP kábelezésnél van,wifire nincs !

Ez létezik ,hogy egy eszköznek csak a felére terjed ki a garancia ?

Megköszönném,ha valaki "felhomályosítana" hogy is van ez ?

 

 

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@Csucsu

A Huawei HG850a felületén a WAN beállításoknál kell megadni a pppoe felhasználónevet és jelszót. Ezután már működni fog az internet elérés minden arra csatlakoztatott eszközön.

Arra figyelj, hogy a Huawei LAN IP címe ne ütközzön a saját eszköz címével, viszont azonos tartományban legyen (Tehát az 192.168.1.X az X különböző szám érték legyen a két eszköznél, a többi egyforma.)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Nagyon szépen köszönöm, és innentől kezdve a router végre fogja tudni hajtani a PPPoE bejelentkezést? Mert igazából ez a probléma.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Üdv! Be kell jelentkezni a Huawei eszközbe és bekapcsolni a Dhcp szolgáltatást. Statikus LAN címet kell adni a gépednek az 192.168.1.X tartományban, így tudsz feljelentkezni a felületére

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hozz létre egy fiókot vagy jelentkezz be a kommenteléshez

Ahhoz, hogy kommentelhess, tagnak kell lenned.

Fiók létrehozása

Hozz létre a közösségünkben egy új fiókot. Igazán egyszerű!


Új fiók regisztrálása

Bejelentkezés

Már van fiókod? Jelentkezz be itt!


Bejelentkezés most