Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 1
34 perce, Busz írta:

Én láttam Cegléden, ott a villanyoszlopokra pakolták, csak ott ment a földben ahol nincs oszlop amire rakhatnák.  Telekom oszlopra még sehol sem láttam, szóval valamiért a rézhálózat mellé nem teszik, a villanyoszlop a preferált nekik főként.


De gondolom azért ha kidől az oszlop akkor a villanyos cégnek kell visszarakni... mert villany úgy is kell. Így a telekomnak nem kell daruskocsi, csereoszlop semmi, csak egy ember aki visszamászik és visszaköti .. miután visszarakta az áramszolgáltató a kidőlt oszlopot.

Szóval a közös oszlop olcsóbb. 

Az hogy a rézhálózattal meg a réz oszlopaival mi lesz faluvidéken... ahol már most is csak elvétve van rákötve bárki.. az jókérdés.

De viszont szerintem ha kész lesz az optika akkor a  telekom ki fogja nyírni az összes konkurens koaxos céget. 

Nálunk is a koaxon hol jön a net hol nem, az egész falu rajta lóg, nincs más. De ha lesz optika... ami stabilabb meg gyorsabb... sőt ha még olcsóbb is lesz... 

Szerintem az lesz mint mikor a telekom rákapott a sat tv-re... sorra minden házon ottvolt a műholdvevő.

De tényleg érdekes hogy nincsenek nyomvonalak, semmit nem tudni előre. A konkurensek miatt?  Nincs semmiféle felmérés, melyik utca lakott, melyik nem stb, hanem csak jönnek és vakon húzzák amerre szemre lehet vagy hogy?

 

Mi falunkba még mindig réz hálózaton jön a net 20Mbit/s van nekem bekötve ennél nagyobb csomag nem is érhető el,de sajnos ez is csak 12Mbit/s amit tényleges bír.Szerelő azt mondta amíg nem lesz hálózat fejlesztés ennél gyorsabb már nem lesz.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Köszi,de ezt kihagyom mobil internetnél sem értem hogy adják a 300Mbit/s-om és adnak mellé 5-20 gb felhasználható adatforgalmat,ekkora sebesség mellett azt hamar ellehet használni.

Ugyan ez igaz a gyorsító opcióra is napi 5gb limit.

Inkább a az ember megvárja a hálózat fejlesztést,ha már úgy is lesz mindenhol.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

Attól, hogy lehetséges az a 300 mbps sávszél, még nem jelenti azt, hogy mobilneten kell elkezdeni töltögetni a Steamos játékokat mondjuk. Hamar el lehet használni, de nem kötelező. Ha odafigyel a felhasználó, hogy mit csinál, akkor ki lehet húzni a hónapot is azzal a 20 gigával, ha mégis elszabadult a ló alatta, akkor vesz kiegészítő csomagot vagy vár a következő fordulóig.

A gyorsító opció persze egészen más konstrukció, mint a tényleg mobil mobil net, de ha ott elhaszálja az 5GB-t az ember, az azt jelenti, hogy volt értelme nála a gyorsítóopciónak, mert maximálisan kihasználta amiért fizet. Közben pedig gyorsabban tudta letölteni azt amit szeretne, mint önmagában dslel.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok,

Hátha valaki tud konkrét választ adni itt, mivel több helyről kaptam különböző válaszokat.

Hűségidő hosszabbítással váltottam Magenta1 díjcsomagra, ennek keretében szeretném megtudni, hogy van-e lehetőség a berendezés cseréjére, mivel a mostani készülék WI-FI-t még nem tartalmaz, amely úgy gondolom manapság már alapkövetelmény lenne.

Ja és optikai hálózat van, ha ez érdekes.

Előre is köszönöm a válaszokat.

Kukac

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1
7 órája, R3dy21 írta:

Ha megkezdődik az optikai net kiépítése,és előttünk már kiépítik onnantól kezdve már szerelő bekötheti nekem?

Vagy meg kell várni amíg az egész faluban befejeződik a kiépítés?

Ez nem így működik.

Egyrészt a kiépítésnek több fázisa van, általában elsőnek csak magát az optikát helyezik fel, göngyölegekben, aztán később szerelik fel hozzá a dobozokat. Vagyis ha akarnák se tudnák egyből bekötni.

Másrészt ha még nem is így csinálnák, attól még nem lenne élesítve a hálózat, főleg úgy, hogy a legtöbb esetben a gerinc - vagyis amin jönne maga az egész - csak a falu/város kivitelezése után kerül kiépítésre/bekötésre.

Onnan hogy befejezték a falut/várost, még sok dolog lehet, ha nincs meg az összekötés, akkor az is (ez még hetek kérdése lehet), ott van még az engedélyeztetés, ami újabb hetek kérdése, úgyhogy ez nem ilyen gyors. 

Ha szerencsénk van a Február már jó idő lesz az optika építéséhez. Legalábbis tartósan 0 fok körüli hőmérséklet ígérkezik. / persze az nincs kizárva, hogy 1x-1x ne lenne még visító hideg. /

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Deino
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Arról van információ, hol telepítenek optikát? Vagy ez akkora üzleti titok? Én Kerekegyházán lakom, Kecskeméttől 25 km. Jelenleg 20 mbit jön hozzánk, amit többszöri igény leadás, könyörgés után kaptunk meg, 3x is vissza dobták hogy nincs szabad érpár. Ez a 20 mbit esténként / hétvégenként annyit jelent, hogy egy nem hd-s youtube video is gondot okozhat. Tudom messze vagyok a központtól, és ráadásul ennek is örülök, de ez milyen már hogy 2017-ben nem tudnak internetet adni egy 7.000-es lakosú kisvárosban. Nincs *****, se *****, szóval állna a zászló. Az igényeket egyébként egy helyi kis cég próbálja kielégíteni, inkább kevesebb mint több sikerrel. Mikrohullámú net, horror áron, mindenféle korlátozással. Sokan panaszkodnak hogy lassú a net, bőven lenne igény gyorsabbra. Nekem a munkámból adódóan lenne fontos a gyors net, főleg feltötltés oldalon, grafikus vagyok, itthon dolgozom, de inkább beviszem Kecskemétre az anyagot kocsival, ami min. 1,5-2 óra, minthogy feltölteném a nyomdának. Sose kapnák meg :)

Egyébként itt vagy 20-an várnak internetre, csak amit tudok, nagyrészt új építésű házak.  Nekem még szerencsém volt...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@Ottó

Üdv!

A településen egy konkurens cég 2017.04-től minimum 30 mbps sávszélességű hálózatot épít. Optika (FTTH) , koax (HFC) vagy réz (vdsl) lesz e ez a hálózat, azt az adott cég ügyfélszolgálatán megkérdezheted.

Nem sok az a 20 megabit, nekem 2012-2016 elejéig volt 20 mbps csomagom és akár 3 HD stream (nem iptv) is röccenés nélkül elment rajta, mellette még netezni is lehetett. Ha nálad ez 20 mbps-en nem lehetséges, ott valami egyéb műszaki probléma van.

Feltöltés szempontjából főleg munkavégzéshez necces az 1 mbps sajnos, ez tény.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@btz

Ez jól hangzik, köszönöm! Biztos információ? solymosotto78@t-online.hu priviben jöhet több. :)

Elég a 20mbit, netezésre, ha megvan. Sajnos csak éjjel, illetve napközben talán, este, hétvégén töredéke. Tudom messze vagyok a központtól, és valószínű vonaltöbbszörözőn... De ez igaz egész Kerekegyházára, hogy nem tudja a net amit kellene. Mi tavaly ősszel költöztünk ide, új építés előtte a központtól kb 1km-re laktam, ott volt gyorsabb net, de az is ingadozott "csúcsidőben".

köszönöm még 1x az infot, állunk, várunk :)

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Ottó
Hibajavítás
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@Ottó

Részben európai uniós forrásokból, részben hazai forrásokból, részben szolgáltatói önerőből országosan minimum 30 mpbs sávszélességet nyújtó internet hálózatot fognak építeni 2017 tavaszától kezdődően 2018 végéig.

A Google keresőbe, ha beírod, hogy "btz internet fejlesztés" akkor megtalálhatod a blogomat, amiben megtalálhatók az országos internet fejlesztésről szóló dokumentumok. Ezekben a blogbejegyzésekben írtam arról, hogy egy egy járás mekkora összeget kapott a fejlesztésre, továbbá megtalálhatók azok a dokumentmok is, amik mutatják településre lebontva egy egy fejlesztési projekt kivitelezésének tervezett kezdési ill befejezési időpontját. Itt néztem meg tulajdonképpen, hogy a ti településeteken nem a Telekom fogja ezt a hálózatot fejleszteni, hanem egy konkurens cég.

A jelenlegi internet problémádra, pedig azt tudom mondani, hogy oszd meg itt a kapcsolódó topikokban a vonali adataidat, ennek ismeretében lehet mondani érdemi javaslatot a problémád megszüntetését illetően. 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...