Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Köszi a tanácsot, de nem ez volt a probléma, hanem ha jól emlékszema router programjába belépve a WAN oldalon a harmadik sorban ahol a sorban található az INTERNET felirat, arra rákattintva előjön egy oldal és ott törlődött ki a szolgáltató által megadott beleépési kód (a @t-online.hu) és a jelszó. Ezeket kellett kijavítani lletve beírni. Remélem ha valakivel hasonló történik annak ez a leírás segített.

 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Hát erre sajnos nem tudok válaszolni, mert nem igazán vagyok ennek a szakmának ismerője. A segítséget a nagy nehezen elért és többször átirányított ügyfélszolgálattól kaptam, akinek az utasításai alapján jutottam odáig. Annyi volt még a hiba jelenség, hogy ha kikapcsoltam a gépet, akkor automatikusan nem csatlakozott a számítógép az internetre, hanem a Win 7 csatlakozás az intrnetre oldalán a csatlakozási felületen mindig meg kellett adni a szolgáltató által adott email címet és a jelszót. Feltételezem, hogy az helyettesítette a routerben most már elmentett belépési kódot és jelszót. Ha valami kérdésed van még, és tudok segíteni írj nyugodtan! Ja még annyit, hogy ezen a WAN oldalon láthatóak a TV-hez menő portok beállításai is.
Üdv Attila

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Sziasztok!/Üdvözlet mindenkinek!

Én rendeltem a Telekomtól egy NETMÁNIA XXL Internet szolgáltatást, Családi+HD televízió csomaggal és hozzá egy Hoppá hang díjcsomagot.

A Sebességem mindíg elérte a 95-98mbps ezért a beszerelés után 1-2 hétre rá beállítottam a Wifi-t ami rendesen sikerűlt is csak amikor böngésztem a router állapot oldalán arra lettem figyelmes hogy mindegyik Ethernet port csak a maximális 100mbps -es sebességet tudja és ezek szerint nekem nem megfelelő routert adtak a 120mbps -es Internethez hogy a router nem tudja azt a sebességet amit megrendeltem?

Kép:http://www.kephost.com/images/2015/08/14/100mbps.png

Ezt a Routert kaptam beszereléskor: Hauwei HG8245H

Azért érdeklődök elsőnek itt mert nem szeretnék feleslegesen félórákat várni az ügyfélszolgálat vonalán.

Előre is köszönöm a választ.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Notebookot használok a szolgáltatáshoz és ahol vásároltam ott érdeklődtem és azt mondták telefonon hogy az általam vásárolt Samsung eszközben található Marvell Yukon 88E8040 -es Ethernet vezérlőnek alkalmasnak kell lennie akár a 200Mbps -os internet csatlakozás maximális kihasználásához.

Megpróbáltam a Huawei routerre rá csatlakoztatni az elöző D-Link márkájú routeremet(D-Link DIR-600 N150) és arra is azt írta a Huawei hogy 100Mbps -os sebességet ad neki.

Bepróbálkoztam volna szívem szerint a Huawei alap helyzetbeállításával de sajnos amikor bekötötték a szolgáltatást utána 2 napra rá meghibásodott az Andriod a telefonomon és újra kelett telepítenem és elveszett az Internet csatlakozáshoz szükséges User/Pass kombót tartalmazó SMS.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Üdv!

Netmánia XL OPTIKA felhasználó vagyok (hálózat: Szigetszentmiklós GPON), a szerződés szerinti letöltés 50(15) Mbps, feltöltés 5(1) Mbps, ami már a csomagválasztásnál meglepő volt (optikán kb. 2:1 fel/le arányt vártam volna). Ehhez képest a mért adatok az esetek eddig 100%-ban 50/25 Mbps-ot felülről közelítik, amit a GPON-tól várnék is, viszont a szerződésben nagyon nem ez szerepel. Utánanéztem az ÁSZF-ben, ahol a következőt találtam: a 2014. július 28. előtti csomagok esetén külön definiálva annak a DSL/DOCSIS/GPON értékek, a későbbi csomagokra viszont csak technológiafüggetlen adatok vannak megadva a Netmánia csomagok esetében.A probléma az, hogy így jóval nehezebb hivatkozni a szerződésre bármilyen hiba esetén, ugyanis a régebben (2014. 07. 28. előtt) vállalt DOCSIS és GPON garantált és elméleti értékektől is jócskán elmaradnak a jelenlegi értékek, amik most a DSL-hez vannak igazítva. Pl. az én esetemben (Netmánia XL) nem mindegy, hogy 50(30)/25(12,5) Mbps vagy 50(15)/5(1) Mbps.Persze, lehet mondani, hogy erre szerződtem, elfogadtam a feltételeiket, és inkább örüljek, hogy ötször gyorsabb feltöltésem van (félreértés ne essék, nagyon is örülök neki), viszont akkor is zavaró, hogy papíron ugyan olyan feltételeket vállalnak egy optikai hálózat esetén, mintha rézérpár lenne. Arról nem is beszélve, hogy az új Nemzeti Szávszélesség Mérő Weboldal így az összes mérésemet (és felteszem rengeteg más MT ügyfélét is) érvényteleníti, mondván 500%-os eltérés nem lehet, ami rettentően torzíthatja az ottani összesített adatokat.

Kérdéseim: Mi a fene értelme egységes értékeket bevezetni 3 teljesen eltérő technológia esetén, ez is valami NMHH marhaság az egységesség jegyében, és a GPON-osok szívjanak a DSL-esek miatt? Normális, hogy ettől függetlenül a "régi" értékeknek megfelelő netet kapok egy alig egy hónapja bekötött csomagnál?Visszadobhatnak a jövőben a szerződés szerinti sebességre, ami a mostani ötöde?

Ha tudnátok valami okosságot mondani nekem erről a problémakörről, és válaszolni a kérdéseimre, azért hálás lennék!

bhalin

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Meg maradtak a régi profil szerinti sebesség csak papíron van más. Semmi értelme sincs egy kalap alá venni három platformot, azért vezette be a T mert juhé egyszerűsítünk de csak kitolás a Docis és Gponnal. Majd meg látjuk mi lesz a sávszél emelés után belőle. Igen normális hogy ilyen sebességet kapsz.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

üdv, elolvastam ezt a szép hosszú leírást...nekem netmánia dsl-em van,jó tudom az optika és dsl nem ugyan az, de azt nem szabad elfelejteni hogy a szerződésben le van írva hogy mekkora az előfizetett csomag pl.50mpbs ebből a szolgáltató által garantált 25mbps, tehát amíg a szolgáltató legalább a garantált sebességet biztosítja addig reklamálni nem lehet mivel tartja magát az előfizetői szerződésben foglaltakhoz, én digi10pro-ról váltottam 30mbps-es dsl-es netmániára, sajnos itt még nincs optika, nekem a 30as net átlagban 30-40mbps sebességgel jön, a ******* már 2szer emelt sebességet, és a digi100pro 100/100as lett ebből 50/25garantált, a váltás oka a garantált sebesség miatt volt, mivel az 50 helyett csak 10,15,20 mbps sebességgel jött a net, erre már lehetett reklamációt tenni hogy a szolgáltató nem tartja a garantált sebességet...tehát amíg a garantált sebesség meg van addig nem fogadnak el reklamációt....de jogos a felháborodás, az tény, hogy akkor miért nem úgy hirdetik a netcsomagot pl. 25/5 de maximum 50/25...épp fordítva csinálják...a hálózatsemlegességi szabályozás azért van mert magát a netet a szolgáltató adja, ő csak közvetítő(eladó) szerepét tölti be, így kizárja magát bizonyos felelősség vállalás alól... pl.: ha neked nincs neted vagy lassú, az nem feltétlenül a szolgáltató hibája...

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Szervusz! Amit írsz, az teljesen jogos, de úgy veszem észre, hogy a lényeget nem sikerült átadnom. A """baj""" nem az, hogy a garantált sebességet nem hozza, hanem még a szerződött maximum feltöltést is meghaladja, 500%-kal, 50/5 (le/fel) helyett van 50/25. (Hogy ez miért pont így van, lentebb olvasható.) A probléma, hogy ugyan olyan feltételeket vállalnak docsis, dsl, gpon esetén is papíron. A jó, hogy legalább gyakorlatban nem. Tehát jogi szempontból abszolút semmit nem lehet felróni nekik, sőt ötszörösen túl is teljesítenek, viszont üzletpolitikailag hibásnak tartom, és kicsit kitolásnak a gpon-osokkal. Mi ugyanis élhetünk a gyakorlatban az 50/25 Mbps-mal, de papíron csak 50/5-re vagyunk jogosultak (ezek mind elméleti le/fel értékek, garantált értékek esetén is hasonló a helyzet).

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Bocs, hogy kicsit offolom a témát, de én is ott lakom, jelenleg In....l-em van, viszont, ha tudok váltanék. Pécsen volt már dolgom ilyen hálózattal/nettel, ott meg voltam elégedve vele, Miklóson is ugyanez a helyzet? Vonal stabilitásáről, sebességről, pingről esetleg tudnál valamit mondani? (10 ms körüli?) Előre is köszi a választ.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Szia! Még kb. egy hónapos csak a csomag, mi is az említett szogláltatóról váltottunk. A vonal nagyon stabil, lefele 52-54 Mbps, felfele 25-26 Mbps volt eddig mindig, napszaktól függetlenül, a ping 2-3 ms közt(!) változik. Eddig úgy talán 30 mérést végeztem, fővárosi szerverekkel.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Spityu85Amennyiben megállapítható hogy a vonaladban hiba merült fel akkor minden további nélkül van helye reklomációnak, még akkor is ha a hiba alatt a sebesség eléri vagy meghaladja a garantált sebességet. Ha a hibát bejelented és annak elhárítására 72 órán bellül nem kerül sor, akkor élhetsz a kötbér jóváírási jogoddal.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...