Március 31-én megérkezett a megrendelt Macbook Air. A nagy öröm csak rövid ideig tartott, mert hamar kiderült, hogy ez a gép nem működik. Ahogyan ilyenkor ezt kell bejelentettük a Telekomnak, ahonnan azt az információt kaptuk, a "szuper" szerviztől, hogy pénteken, április 3-án délelőtt jönnek és kicserélik. Ma április 10. van! Már sokat telefonáltunk, ki is derült, hogy az utolsó ilyen gépet kaptuk meg, és most a Telekom nem igazán tzdja, hogy mitévő legyen. Tehát itt egy rossz gép, amit ugye a törvények értelmében azonnal ki kell cserélni, de ez nem tud megvalósulni. Ami igazán bosszant, hogy, ha nem telefonálok, ennyit sem tudok, mert maguktól eszükbe sem jutott a tele KOMMUNIKÁCIÓS (?) cégnél, hogy megkeressenek és tájékoztassanak. Most akkor a 72 óra nem három nap? :)