abit

Tag
  • Tartalmak

    466
  • Csatlakozás időpontja

  • Utolsó látogatás

Bejegyzések, amit abit posztolt


  1. 30 perce, zoli62 írta:

    A vicc az, hogy ettől optimalizálástól nem lesz óriási reklámbevétele a T-nek, mégis csinálják. Én is vettem még Nokiát a T-től úgy, hogy huvatalosan sogasem jött rá frissítés. Az SGS-et is tőlük vettem, és hosszú ideig kellett várni a frissítés végső engedélyezésére. A szomorú az, hogy a T ezzel az üzletpolitikával a biztonsági frissítések elterjesztesét is megnehezetí, bár ebben a gyártók is ludasak.

    Ez van. Legutóbb egy J3 2017 akadt a kezembe Telekomos rommal, és érdekes módon az kapott biztonsági, meg Android 8 frissítést is. Remélem azért idővel sikerül ezt is kijavítani a szolgáltatóknak, viszont tökéletes semmi sem lesz frissítés téren (se). 


  2. 56 perce, Kakas írta:

    Most jöttem át az almás cégtől a Huaweire, számomra még ismeretlen ez a frissítési módszer. 

    Miért kell egyáltalán a szolgáltatónak belepiszkálni egy saját frissítést is?

    Ez egyfajta support a szolgáltató részéről, akinek szüksége van ezekre az appokra, azoknak nem kell leszedni a Playből. De gondolom sokan nem használják őket. Nekem ami kellett, T-s app, letöltöttem, és kész. 

    Amúgy ezen kívül én nem nagyon látom értelmét, mjuk ez se ad semmi pluszt, max. frissítéssel kapcsolatos bosszúságokat. :|

     

    Ha már frissítések, más szolgáltatónál a P8 Lite-om anno nem kapott 6-os Androidra frissítést, amíg a többiek kiadták rá. Ez, ami ilyenkor nagyon idegesitő. Ha nem tudják frissítgetni mindig, akkor nem értem, minek rakják rá a saját sw-jüket. 

    Most már ha jól tudom, a Huawei csak független, saját sw-vel szállítanak a szolgáltatóknak telefont, legalábbis én ezt olvastam egy cikkben.  


  3. 4 órája, zoli62 írta:

    A Telekomot ismerve, ez közel sem biztos, még akkor sem, ha csúcsmodellről van szó. A kék szolgáltatóra tényleg jellemző, hogy nem akarja szénné optimalizáltatni a saját szolgáltatásaira az általa forgalmazott mobilokat.

    T-től 1x vettem telefont, végülis az semmiféle frissítést - tudtommal global szinten se - nem kapott, persze alap appok voltak egy raklappal. 

    A másik szolgáltatónál általában nincs semmi, vagy csak az átlagos app van, mint a Telekomnál, és egy kontaktrendező app. 


  4. 2 órája, anonymus írta:

    Terv szerint a fórumhoz jövőre nyúlnak, Telekom app-nál pedig elég erős nyomás volt az újításra. Kimaradt funkciók berakására, folyamatban van, csak idő kell még hozzá.

    rl.gif

    Hm, kíváncsi leszek, mit hoznak ki belőle. Reméljük a legjobbakat.

    Kellemes ünnepeket!


  5. 1 órája, Kakas írta:

    Üdvözölöm!

    Az lenne a kérdésem, hogy mikor várható az Android 9 frissítése p20 prora. Más szolgáltatóknál már elérhető, azonban sajnos én, és sok más barátom aki Telekomos még nem kapta meg.

    Más szolgáltatós azért kapta meg, mert nem egyedi rendszerrel adják a mobiljaikat, lásd a kék színű szolgáltató.
    De előbb-utóbb majd megkapja, mivel csúcsmodellről van szó. Szerintem Q1-ben várható az update.


  6. 46 perce, zoli62 írta:

    Fórum esetében mire gondolsz? A tartalomra, vagy a kinézetre?

    Arra gondolok, hogy itt csak kérdések formájában lehet írni, önálló topikot nem lehet nyitni, pedig szerintem sok haszna lenne. Minden témához egy külön topik, így nem lenne a fórum elhalmozva mindenféle kérdésekkel, hanem egy helyen lennének a dolgok, és nem kéne mindenhez új kérdést kirakni. Szerintem nagyban könnyítené a dolgokat, de ez az én meglátásom. :)


  7. 1 órája, zoli62 írta:

    Nem csak neked tűnik fel, valóban folyamatosan butítják.

    Akkor nem tévedtem. m1.gif
    Csak azért mondom, mert ma néztem vissza régi T-s videókat YT-on, és bemutatták a régi appot, amibe volt időpont foglalás, meg egyéb más dolog, amit meg a legújabb appban nem találtam. ul.gif Amúgy magukkal a szolgáltatásokkal semmi bajom nincs, de az alkalmazás, az förtelem. No meg ezen a fórumon is lenne mit javítani... Remélem idővel megvalósul a rendes app és a fórum. n1.gif


  8. Hm, nem rossz, legalább inspirálja az embereket, hogy belépjenek az appba. Viszont...nem panaszkodni szeretnék, de szvsz a mobilappra ráférne egy alapos javítás - az újra gondolok -, mert egy csomó infó nincs meg benne, ami a régebbiekben benne volt. Vagy csak én nem találom meg ezeket? fl.gif


  9. Szia,

    Attól függ, hogy milyen csomagban vagy/mennyit szánsz rá. Ha nem kell a legjobb, legfrissebb kiadás, és maradnál a megszokott méretnél, akkor 7 Plus, vagy 8 Plus. Ha kipróbálnál valami újat, akkor az X széria bármelyike, és tulajdonképpen itt is az ár az, ami befolyásolja a dolgokat.
    Ha az árat, esetleg díjcsomagod megadod, akkor lehet pontosabb válasszal is tudunk majd segíteni.