Minden tavaly októberében kezdődött. Beköltöztünk az új lakásba, viszont internet nem volt és nincs is azóta. Egészen február 6. telefonon meg személyesen egyeztettünk, végül Facebookon is, ahol többet tudtak segíteni, mint eddig. Másnap már meg is érkezett a válasz, hogy március 15-e után adja meg az engedélyt az Önkormányzat. Végül csak sikerült elkezdeni a munkálatokat május 12-én, majd az utána lévő mondatban 2 hét volt megadva, hogy rendelhető lesz a szolgáltatás. Milyen meglepő, kitolták május végéig, abból se lett semmi! Ismét üzentek az illetékes kollégáinak, majd mondták, hogy június első hetében elkészül. Maguk aztán tudják, hogy hogyan haragítsák magukra a leendő ügyfeleket!
Nem elég, hogy a Telekom hibájából kifolyólag csúszott 1 hónapot a dolog, mert nem tudnak leírni egy lakcímet, ami még hozzá nem is bonyolult, de emellett senki semmit se tud mondani, vagy ha mondanak is, akkor nem egyezik az előző információjukkal. Még ha egyedül lennénk, de egy társasházba hogyan nem lehet bekötni egy internetet könyörgöm? Nem a világ szélén lakunk, hanem az utca túloldalán XD.
Aki hasonló cipőben járt és lett rá megoldása azon kívül, hogy várt, szívesen várom a válaszát. Akár a Telekomét is.
Köszönöm.