Sziasztok!
Szeretnénk Telekom előfizetők lenni újonnan épülő otthonunkban, azonban a következő problémába ütköztünk. A telek előtt az optikai hálózat levegőben halad, azonban a villanyszerelők és a kivitelezők földkábeles csatlakozást készítettek elő (a telekhatáron található villanyóra szekrénytől az egész előkert alatt be van csövezve egészen a tárolóig, ahol a modem lenne). A Telekomos szakemberek akik a felmérést végezték, közölték, hogy légkábeles csatlakozást tudnak biztosítani, amihez egy védőcsövet kellene létesíteni a padlástérből a tárolóig szétverve a vadi új házat. Miután mondtam nekik, hogy földkábeles csatlakozást szeretnék kérni, mondták, hogy nem gond, csak az E-ON oszloptól, amiről lejönne az optika, a villanyóra szekrényig nekem kell megoldanom a védőcsövezést a közterületen (kb. 10 méteres szakasz a telekhatárunk mentén). A kivitelezőnk és a villanyszerelőnk szerint ehhez nekem közterület bontási engedélyt kellene szereznem a településünk önkormányzatától, de hogy egyébként meg ennek a védőcsőnek a telepítése szerintük a Telekom feladata lenne. Tud ebben valaki igazságot tenni, hogy ebben a helyzetben kinek van igaza? Nyilván, ha nincs más út meg fogom kérni a bontási engedélyt és saját költségen megcsináltatom a csövet, mert nem szeretném szétvésetni a házat, csak félek, hogy a papírmunka még hónapokig is elhúzódhat emiatt.
Köszönöm szépen előre is a segítséget!