Itsame

Tag
  • Tartalmak

    6
  • Csatlakozás időpontja

  • Utolsó látogatás

Itsame a fórumon

  • Rang
    Tudományos tag
  1. Na úgy hozta a sors, hogy csak bejutottam a közeli Telekom boltba. Szóval a lényeg az, hogy ha nem egy Telekom üzletben vásároltad a sim-et hanem máshol (használt telefon üzletben esetemben) akkor előfordulhat az, ami nálam is megtörtént. Mivel a Telekom rendszere legelőször a sim hovatartozását ellenőrzi (a cég ami a Telekomtól vásárolta) majd csak utána írja be a nevedre, ezért a cég nevén találja meg a simet és ezért küldi ezt az üzenetet. Nem kell miatta aggódni. Ismertetőjele lehet ennek a jelenségnek, hogy utána egy nappal küld egy másik üzenetet is, hogy a megadott cégadatokkal sikertelen az adategyeztetés és ha nem ismétled meg, akkor magánszemély előfizetőként fogják nyilvántartani. Legalábbis nekem küldte ezt az üzenetet, gondolom más is kaphatott. Úgyhogy semmi pánik, nem az alvilági maffia vásárolgatott a nevünkre száz meg száz telefonszámot.
  2. Akkor viszont nem tudom, honnan van 10-nél több sim a nevemen, kezdek gyanakodni, hogy valaki illetéktelen élt vissza a nevemmel, vagy esetleg (aminek jobban örülnék) "adminisztrációs" hiba. szerk: am, rossz link, ide mutat vissza, de megtaláltam, úgyhogy nem gond. -> javított link Tudom, azt csak azért írtam, hogy jelezzem, nem lustaságból vártam az utolsó percig. Időben akartam adatot egyeztetni, csak pont akkor ütött ez be, amikor regisztrálni akartam, és nem vagyok túl jó anyagi helyzetben, még azt az 1500 forintot is ki kell spórolni. De jó lett volna, ha ezt akkor tudom, de mindegy annak már két éve, nem sokat számít. Ezt nem is hoznám fel hibájuknak, előfordul a legjobb cégeknél is, nagyon jól tudom milyen nehéz egy rakás programkódot üzemeltetni, csak az a pár nap is sokat segített volna. Köszi, működik.
  3. Ezt hallottam én is de "nem kapod vissza a pénzed" verzióval. A közeljövőben biztosan megyek valami nagyobb város közelébe, de nem ezen a három napon. Szerencsétlenségemre pont abban az időben tiltották le a számomat mert lejárt az egy év (megjegyzem még volt rajta legalább 1500 forint, nem vagyok nagy telefonálós típus) amikor bejött ez a regisztráld magad mozgalom. Plusz mikor először akartam megadni az adataim, a weblap egyszerűen nem volt hajlandó beadni azt az oldalt, ahol ezt meg lehet tenni. Majd fél órányi próbálkozás után nagy nehezen közölte velem, hogy hiba van, dolgozunk rajta. Ezért jutottam el csak most odáig, hogy adatot egyeztessek. szerk: Remek, akartam idézni, de elég nehézkes ez a fórumrendszer, így nem igazán sikerült.
  4. Online chaten azt mondták hívjam fel 1414-es számot. Bemenni biztos hogy nem tudok, se pénzem, se időm nincs rá, rákötöttem az utolsó 1500 forintomat hogy ne járjon le az egy éves határ az aktuális sim kártyámon. Köszönöm Telekom, ügyesen ellopad a pénzemet. Büszke lehetsz magadra.
  5. Nem, rosszul értelmezted. Az adategyeztetés már megtörtént és erre küldtek üzenetet, hogy a törvény szerinti megszabottnál több domino simkártyám van. Idézem: "Kedves ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy ön az új jogszabályozás miatt korlát feletti számú Domino SIM-kártyával rendelkezik, így kérjük, keresse fel az önhöz legközelebbi Telekom üzletünket 2017. úlius 30-ig, és nyilatkozzon arról, hogy mely előfizetéseit kívánja megtartani. Fontos, hogy ha nem nyilatkozik, úgy az összes előfizetése megszűnik 2017. júl. 1-jétől. Üdvözlettel: Telekom." Ha az összes, nem dominos sim kártyámat is beleszámolom, akkor sincs 10 felett ennek a száma, illetve az összes, még az utolsó előtti is, már évekkel ezelőtt lejárt. Miért akarnám egyáltalán bármelyiket is megtartani?
  6. Üdv. A napokban végeztem el az adategyeztetést, és pár napra rá küldték válaszként, hogy a nevemen több mint három simkártya van. Ezzel nem tévedtek, a múltban sokszor nem tudtam feltölteni a telefonomat időben (főleg a kollégiumi időkben) illetve a a nano simkártyára való váltás miatt az új telefonomba is új kártyát kellet vennem a régi sima helyett. De ezek a simkártyák már régen lejártak és ez itt a kérdésem is, hogy miért kell bemennem és nyilatkoznom arról hogy melyik előfizetésemet akarom megtartani, hogyha egy kivételével(a legutolsó mostani) ezek a simkáryták már több éve lejártak és életre sem hívhatók, használhatatlanok? Illetve nem lehetne ezt online vagy telefonon elintézni, mert nem igazán van lehetőségem a napokban beutazni egy közeli városba, egy Telecom üzletbe.