Horatius

Tag
  • Tartalmak

    24
  • Csatlakozás időpontja

  • Utolsó látogatás

Horatius a fórumon

  • Rang
    Tudományos főtag
    10+
    10+

    Népszerű

    Népszerű vagyok, a fórum indulásától a kérdéseimre, válaszaimra ennyi elismerést kaptam a fórumtagoktól.

  1. sagemcom

    Sziasztok. Azt esetleg lehet tudni, hogy az új FW aminek az érkezését már várjuk a gyakori mikro szakadozásokat is orvosolja?
  2. kábelnet

    Sajnos nálam is itt Pomázon mostanában egyre gyakoribb az ingadozó teljesítmény. Mivel itthonról dolgozom, számomra szükséges a stabil net, de most ez nem teljesül. Tavaly volt ugyanilyen probléma, de akkor a koax ázott be az oszlopon, amit javítottak is (levágták a beázott részt). Most menet közben elkaptam egy szerelőt (aki telekomos kocsival épp az utcánk környékén járt), kijött hozzám, látta ő is az ingadozó teljesítményt, de azt mondta nem tud vele mit kezdeni, mert az eszközök és a hálózat rendben van (ha rendben van minden, akkor az eddig stabil 250-es net miért ingadozik ennyire és van mikor másodpercekre megszakad). Kérdeztem optika várható-e itt, azt mondta nem valószínű. Erre pár napja megjelent a konkurens cég is és az egész utcát beoptikázta (ráadásul nem a régi instabil, korhadó fa póznákon, hanem a villamoshálózat erős és stabil beton oszlopain, ami abból a szempontból jobb, hogy itt a hegyek miatt jellemző úgynevezett lecsapó szelek nem tépkedik annyira meg a kábelt) és a szerelőik azt mondták kb. 1-1,5 hónap múlva élesedik a szolgáltatásuk itt. Erősen gondolkodom a váltáson, mert eddig nagyon jókat hallok az ő szolgáltatásukkal kapcsolatban. Szerettem a telekomot, de most sajnos nem vagyok mégsem elégedett velük, mert a munkám révén nem tehetem meg azt, hogy azt mondom az ügyfélnek, elnézést épp gyengélkedik a net szolgáltatásom
  3. kábelnet

    Köszi szépen az infót Akkor inkább megvárom az 1000-es netet, amit szintén ígértek itt Pomázon (elviekben már épül hozzá az optika, bár ebből még senki semmit nem látott, de hiszünk az ígéreteknek), mert az tripla csomagban csak 5925 Ft
  4. kábelnet

    Előre is köszönöm szépen
  5. kábelnet

    Roli82 köszönöm az infót az új csomagról. Lehet esetleg azt tudni, hogy mennyibe kerül ez a csomag, mert a telekom oldalán nem találok róla bővebb infót, csak amit belinkeltél.
  6. kábelnet

    Szervusztok Pontosan 1 évvel ezelőtt voltam itt utoljára. Akkor ugyanez a problémám volt, mint most is, hogy a szilveszter közeledtével a net iszonyat mértékben elkezd ingadozni. Egy Otthoni Internet 250-es csomaggal rendelkezem (kábelnet 250 Mbit/s, Sagem 3686). Tegnap pl. 40 Mbit/s-250Mbit/s között ingadozott. Anno azt javasolták, hogy a cisco routerem cseréltessem le Sagem-re, ami meg is történt. Ez önmagában már javtott a helyzeten valamicskét, de mint kiderült (közel 2 hónapos huzavona révén) a fő gond az volt, hogy az utcán lévő oszlopról beérkező kábel oszlop felőli része beázott és erősen korródálódott, emiatt a szerelő levágta ezt a részt és utána csodák csodáájára tökéletes lett a net. Ezidáig semmi probléma nem volt vele, viszont most pont 1 év elteltével ugyanezek a tünetek kezdenek jelentkezni. Reggel és délelőtti órákban még úgy ahogy rendesen megközelíti a 250Mbit/s-et a net, majd délután erősen elkezd hullámozni a teljesítmény. 2-3 nappal ezelőtt kezdődött a probléma. Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg van-e valami gond most itt Pomáz és környékén a kábelnettel vagy lehetséges, hogy ismét a kábellel van a probléma?
  7. kábelnet

    Tegnap este voltam egy ismerősömnél Szentendrén (szomszéd város). Ő ugyanabba a problémába futott anno bele, mint én is és a környékem. Nála november vége óta napközben szinte használhatatlan volt a net, csak késő esti vagy kora reggeli órákban tudta a hálózat hozni a vállalt sávszélességet. Cisco epc3925-je volt (nekem is ezt cserélték sagem-re), amit kétszer lecseréltek neki a szerelők másik, de ugyanilyen cisco-ra. A probléma ezután is megmaradt, míg végül januárban, hosszú pofoszkodás után kapott sagem-et. Azóta semmi problémája. Azt is mesélte, hogy a rokonai között is többen hasonlóan jártak Szentendrén, mindenhol a sagem oldotta meg a problémát. Ennek a technikai magyarázatát Anonymous és root tudná felvázolni a szegmentálási témában, nekem is ők segítettek a tanácsaikkal és rajtuk keresztül jutottam el a sagem-hez, mint a problémám megoldásához.
  8. kábelnet

    Nálunk a környéken akiknél 120-as net volt/van, mindenhol anno cisco-t szórtak ki. Szinte kivétel nélkül mindenhol jelentkezett a lassulási hiba, főleg ha több eszköz volt rákötve és csúcsidő volt. Olyankor mindenkinél bőven a szavatolt letöltési sebesség (15Mbit/s) alatt 1-2Mbit/s-el csordogált a net. Emiatt már érdekvédelmi közösségbe is tömörültek a lakók, hogy lépéseket sürgessenek. Aztán itt a fórumon ajánlották, hogy kérjem a sagem modemet. Ezzel azonnal meg is oldódott a problémám és ajánlottam a többieknek, akiknél szintén ez az eszköz egycsapásra oldotta meg a problémát, amivel addig a telekom nem tudott mit kezdeni és csak cserélgette a cisco modemeket másik ciscora.
  9. kábelnet

    Amióta lecserélték a ciscot a Sagemcomra, azóta alaposan nyúzom, hogy kitapasztaljam terhelés alatt mennyire bírja a tempót. Eddig egyetlen alkalommal sem esett 120 alá a letöltési sebesség, még akkor sem, mikor mellette a két iptv-én HD csatornán filmet néztünk. Tehát nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy bizony kategóriákkal jobban kezeli a 120-as netet, mint a cisco. Ennek fényében én a Telekom helyében már a 120-as nethez nem is nagyon szórnék ki senkinél ciscot, mert ugyan a maga nemében jó eszköz, de a sűrűn lakott területeken, ahol sokan vannak ugyanazon szálra kötve már nem tudja csúcsidőben maradéktalanul kiszolgálni az ügyfeleket.
  10. kábelnet

    Sziasztok Ismét jelentkezem és a változatosság kedvéért sikerélménnyel. Nálam az volt a helyzet, hogy Pest megyében lakom, netmánia XXL csomagom van (koax). Eredetileg egy Telekomos Cisco epc3925 modemem volt. A 120 Mbit/s sebesség csak hajnali és reggeli órákban működött, majd napközben fokozatosan mindig egyre rosszabb lett és nap végére lényegében a használhatatlan szintet érte el. Többször lejelentettem hibára, de a szerelő aki kijött, nálam hibát nem talált. A biztonság kedvéért akkor lecserélte a csatlakozókat és a modemet egy másik ugyanilyen Ciscora. Azzal sem oldódott meg a probléma. Ugyanúgy ingadozott a sávszélesség nagyon széles skálán. Ráadásul sebesség teszt közben is a grafikonon szemmel láthatóan komoly ingadozások voltak mindig. Ezután újra le lett hibára jelentve, de közben felkerestem ezt a fórumot, ahol root és anonymous nagyon kedvesen segített is tanácsokkal, amit ezúton is köszönök. Ők mondták, hogy ez valószínüleg szegmentálási probléma, amit esetleg az új Sagencom modem orvosolhat. Nos valóban ez oldotta meg a problémát, nem is akárhogy. Stabilan jön a net, 2 iptv használat mellett sem esik 120 alá a letöltési sebesség, mérés során a grafikon stabil, nincsenek ingadozások. Tehát összefoglalva, akinek 120-as netnél hasonló sebességproblémái adódnak, azoknak a megoldást a Sagencom F@ST3686AC modem jelentheti. A rajta lévő Szoftver verzió: MAGYAR_2.84.3 Ez pedig már a Sagemvommal mért érték úgy, hogy közben a háttárben ment a két iptv:
  11. kábelnet

    Ráadásul a tegnapi mérés még viszonylag jónak mondható a két ünnep közötti eredményekhez képest. Ünnepek alatt folyton szakadozott, legtöbb esetben még a 10Mbit-et sem érte el. Most amúgy már megint kezd visszaesni. Már megint csak félgőzzel jön. Ez a mostani érték:
  12. kábelnet

    Most épp egész korrekt, mintha valamit javítottak volna a központban. Ping értékek is jobbak és a letöltési sebesség is. Igaz a téyekhez hozzá tartozik, hogy tegnap ugyanilyenkor borzasztó volt és este kétszer el is ment a net. Tehát a jelenlegi helyzet: Ez pedig a tegnap napközben mért érték:
  13. kábelnet

    Rendben köszönöm És persze B.Ú.É.K
  14. kábelnet

    Köszönöm a válaszod és a segítséged. Véleményed szerint akkor mit tehetek ezügyben? Kihez forduljak? Mert eddig mondom semmi gond nem volt a 120-as nettel. Aztán most karácsonytól haldoklik. Valóban írjam alá azt, amit a szomszéd tervez benyújtani a médiahatósághoz?
  15. kábelnet

    Málna utca. Ez a Körte utcából nyíló Málna utca (mivel Pomázon kettő Málna utca van). Ez egy keskeny kis zsákutca. Előre is köszönöm, hogy segíteni próbálsz.