Keresés a Közösségben
Találatok mutatása ezekhez a címkékhez: 'hálózatfejlesztés'
-
Sziasztok, Meg tudja valaki mondani, hogy a Bp. 9. kerület, József Attila Lakótelepen ki van építve az optikai hálózat bárhol is? Konkrétan a 1098 Toronyház u. 5.-re vagyok kíváncsi, de egyúttal arra is, hogy a telepen bárhol, akár más utcában van-e optika. A Toronyház u. 5. esetében pedig nem csak arra, hogy a házban bent van-e (mert tudom, hogy nincs), hanem hogy egyáltalán az utcában van-e? Köszönöm.
-
Tisztelt Telekom, érdeklődnék, hogy 6050 Lajosmizse, Kálmán Imre köz 3. cím alatt várható-e, vagy kérésre behúzható-e az optikai kábel/hálózat? A mellettünk, velünk szomszédságban lévő lakcímeken ( 6050 Lajosmizse, Kálmán Imre utca) a weboldal szerint elérhető a szolgáltatás. A gyakorlatban a "köz", az "utca" U alakú folytatása, tehát az érintett optikai hálózat tőlünk kb. 50-70 méterre elérhető, szeretnénk, ha nálunk is igénybe vehető lenne a szolgáltatás. Tulajdonképpen 2 villanyoszlopnyi távolságról van szó. Évek óta érdeklődünk a szolgáltatás felől, a megszokott válasz az "Értesítünk, ha területeden is elérhető lesz a szolgáltatás." Az ügyintézők akivel a vásárló találkozik nyilván nem illetékes az ügyben, és a döntéshozó kollégákhoz valószínűleg el sem jut a probléma/kérés. Szerintem több ház is igénybe venné itt a szolgáltatást, ha lenne, ugyanis a jelenlegi műholdas kapcsolat ami elérhető a közben, túlzás nélkül 100x drágább ár/érték arányban, mint egy vezetékes szolgáltatás, nem beszélve az amúgy 2023-ban nevetséges 8mbit/sec letöltési sebességről. Szóval a kérdésem/kérésem az lenne, hogy ha várható hálózatbővítés, az mikor, illetve ha nem, akkor van-e valami módja ennek az előterjesztésére, ha igen, akkor ennek mi a menete? Válaszukat előre is köszönöm.
-
Üdv mindenkinek! Arra lennék kíváncsi, hogy Hajdúböszörményben, azon belül a Gombos András utca és környékén mikorra várható az optikai net kiépítése. Sajnos egy jó pár éve már nem elég a 30-50 Mbps és a Telekom évek óta ígérgeti, hogy nálunk is kiépíti az optikai hálózatot. Köszönöm előre a válaszokat!
- 1 válasz
-
- optikai net
- optikai internet
- (és még 2 )
-
Üdv! Érdeklődni szeretnék, hogy megérem e még hajas fejjel telekomos optikai hálózat fejlesztését Kőszegen? ígérgetés az van évek óta, de egy kb időpontnak jobban örülnék. Sokáig volt telekomos adsl szolgáltatásom de lemondtam mert semmire sem elég. és még mindig csak 30Mbit-es net elérhető a címemen. Van pár más szolgáltató de horror áron árulja a semmit. Inkább egy 4g-s routerrel telekomos mobilelőfizetéssel kínlódom. Válaszukat előre is köszönöm:)
-
8651-es irányítószám alatt (Balatonszabadi), mikorra tervezik az optikai hálózat kiépítését?
-
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni tőletek: Leírás: Telekomos 2000/1000-es internet, Technicolor FGA2233 (SW 19.4) - gyári beállítások ASUS RT-AX89X router A 10gbit-es WAN porton összekötve a Technicolor 2,5gbit-es LAN4 portjával. Először a gyári hozzá kapott kábellel, de aztán kicseréltem egy gyárilag szerelt 1 méteres CAT 6A-ra. Nem volt változás. A hiba: megy, de időnként (5-10 percenként van egy kis kimaradás) Naponta többször teljesen megáll. Ilyenkor minden esetben azt írja a WAN kapcsolatnál, hogy hálózati kábel nincs bedugva. Meg fogok őrülni. Itthonról kellene melóznom, de esélytelen. Az általános logban látok furcsát: Nov 28 16:05:33 dhcp client: bound 192.168.1.241/255.255.255.0 via 192.168.1.1 for 86400 seconds. Nov 28 16:06:30 kernel: [ 1058.976071] eth5: PHY Link is down Nov 28 16:06:34 kernel: [ 1062.987327] eth5: PHY Link up speed: 2500 Nov 28 16:06:37 WAN Connection: WAN(0) link up. Nov 28 16:06:37 rc_service: wanduck 1385:notify_rc restart_wan_if 0 Nov 28 16:06:45 wan: finish adding multi routes Nov 28 16:06:48 WAN Connection: WAN was restored. Nov 28 16:06:54 BWDPI: fun bitmap = 47f Nov 28 16:06:58 dhcp client: bound 192.168.1.241/255.255.255.0 via 192.168.1.1 for 86400 seconds. Nov 28 16:14:14 kernel: [ 1522.576052] eth5: PHY Link is down Nov 28 16:14:19 kernel: [ 1527.587115] eth5: PHY Link up speed: 2500 Nov 28 16:14:21 WAN Connection: WAN(0) link up. Nov 28 16:14:21 rc_service: wanduck 1385:notify_rc restart_wan_if 0 Nov 28 16:14:29 wan: finish adding multi routes Nov 28 16:14:31 WAN Connection: WAN was restored. Nov 28 16:14:39 BWDPI: fun bitmap = 47f Nov 28 16:14:42 dhcp client: bound 192.168.1.241/255.255.255.0 via 192.168.1.1 for 86400 seconds. Nov 28 16:17:24 kernel: [ 1712.416067] eth5: PHY Link is down Nov 28 16:17:29 kernel: [ 1717.427018] eth5: PHY Link up speed: 2500 Nov 28 16:17:32 WAN Connection: WAN(0) link up. Nov 28 16:17:32 rc_service: wanduck 1385:notify_rc restart_wan_if 0 Nov 28 16:17:40 wan: finish adding multi routes Nov 28 16:17:42 WAN Connection: WAN was restored. Nov 28 16:17:49 BWDPI: fun bitmap = 47f Nov 28 16:17:52 dhcp client: bound 192.168.1.241/255.255.255.0 via 192.168.1.1 for 86400 seconds." Sikerült elkapnom egy leállást: Nov 28 16:33:12 WAN Connection: WAN(0) link down. Nov 28 16:33:13 kernel: [ 2661.667065] eth5: PHY Link up speed: 2500 Nov 28 16:33:17 WAN Connection: WAN(0) link up. Nov 28 16:33:17 rc_service: wanduck 1385:notify_rc restart_wan_if 0 Nov 28 16:33:24 wan: finish adding multi routes Nov 28 16:33:27 WAN Connection: WAN was restored. Nov 28 16:33:35 BWDPI: fun bitmap = 47f Nov 28 16:33:38 dhcp client: bound 192.168.1.241/255.255.255.0 via 192.168.1.1 for 86400 seconds. Nov 28 16:41:26 kernel: [ 3154.546248] eth5: PHY Link is down Nov 28 16:41:30 WAN Connection: WAN(0) link down. Nov 28 16:42:16 rc_service: cfg_server 2694:notify_rc reboot Nov 28 16:42:16 rc_service: cfg_server 2694:notify_rc reboot Nov 28 16:42:16 rc_service: waitting "reboot" via cfg_server ... Nov 28 16:42:17 iTunes: daemon is stoped Nov 28 16:42:17 FTP Server: daemon is stopped Nov 28 16:42:17 Samba Server: smb daemon is stoped Nov 28 16:42:17 Timemachine: daemon is stoped Nov 28 16:42:17 WEBDAV Server: daemon is stoped Nov 28 16:42:20 mcastds: Leaving mcsd executive program Nov 28 16:42:21 kernel: [ 3209.574925] pcc unregister Nov 28 16:42:21 WEBDAV Server: daemon is stoped Nov 28 16:42:21 Mastiff: Got SIGTERM Nov 28 16:42:23 iTunes: daemon is stoped Nov 28 16:42:23 FTP Server: daemon is stopped Nov 28 16:42:23 Samba Server: smb daemon is stoped Nov 28 16:42:23 Timemachine: daemon is stoped Nov 28 16:42:23 disk_monitor: Finish Nov 28 16:42:24 rc_service: watchdog 1483:notify_rc stop_aae Nov 28 16:42:24 rc_service: waitting "reboot" via cfg_server ... Nov 28 16:42:26 ahs: ===Terminate ahs daemon=== Nov 28 16:42:27 kernel: [ 3215.415677] eth2: PHY Link is down Nov 28 16:42:28 QCA LBD: daemon is stopped Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.168181] wlan: [1378:I:ANY] Skip bcast de-auth reason code 3, handled in VDEV down Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.195635] wlan: [0:I:CMN_MLME] PSOC_0 VDEV_0 Sending bcast deauth and DELETE_ALL_PEER, clients: 11 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.485812] wlan: [4992:I:ANY] osif_nss_ol_vap_delete: 1856: vap detach b0c79500: if_num 30 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.485854] wlan: [4992:I:ANY] osif_nss_vdev_detach: 1633: Dealloc Dynamic interface Node :30 of type:6 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.498916] wlan: [0:I:ANY] osif_nss_vdev_set_cfg: 2021: vap transmit called on invalid interface Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.502490] wlan: [0:I:ANY] osif_nss_vdev_set_cfg: 2021: vap transmit called on invalid interface Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.511928] wlan: [4992:I:ANY] ieee80211_mbo_vdetach: MBO terminated Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.520489] wlan: [0:I:ANY] ol_peer_delete_response_event_handler: 2896: peer_del_resp: mac: 04:42:1a:e5:68:98 vdevid: 0 Unable to find vdev Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.520532] wlan: [0:I:ANY] osif_nss_wifili_vdev_get_mpsta_vdevid: 984: Get MPSTA: vdev is NULL Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.539773] wlan: [4992:I:ANY] ieee80211_oce_vdetach: OCE terminated Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.602396] wlan: [1378:I:ANY] Skip bcast de-auth reason code 3, handled in VDEV down Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.625604] wlan: [0:I:CMN_MLME] PSOC_0 VDEV_1 Sending bcast deauth and DELETE_ALL_PEER, clients: 7 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.795861] wlan: [5005:I:ANY] osif_nss_ol_vap_delete: 1856: vap detach b2395500: if_num 31 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.795905] wlan: [5005:I:ANY] osif_nss_vdev_detach: 1633: Dealloc Dynamic interface Node :31 of type:6 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.808688] wlan: [0:I:ANY] osif_nss_vdev_set_cfg: 2021: vap transmit called on invalid interface Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.812551] wlan: [0:I:ANY] osif_nss_vdev_set_cfg: 2021: vap transmit called on invalid interface Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.822570] wlan: [5005:I:ANY] ieee80211_mbo_vdetach: MBO terminated Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.830534] wlan: [0:I:ANY] ol_peer_delete_response_event_handler: 2896: peer_del_resp: mac: 04:42:1a:e5:68:9c vdevid: 1 Unable to find vdev Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.830579] wlan: [0:I:ANY] osif_nss_wifili_vdev_get_mpsta_vdevid: 984: Get MPSTA: vdev is NULL Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.849632] wlan: [5005:I:ANY] ieee80211_oce_vdetach: OCE terminated Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.859490] wlan: [5005:I:ANY] wlan_scan_update_channel_list: 1135: num_chan: 19 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.864783] wlan: [5005:I:dfs] WLAN_DEBUG_DFS_ALWAYS : dfs_init_precac_list: 2617: ieee=58 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.872093] wlan: [5005:I:dfs] WLAN_DEBUG_DFS_ALWAYS : dfs_init_precac_list: 2617: ieee=106 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.880146] wlan: [5005:I:dfs] WLAN_DEBUG_DFS_ALWAYS : dfs_init_precac_list: 2617: ieee=122 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.888705] wlan: [5005:I:ANY] ol_ath_soc_stop: 10282: Suspending Target soc=bb500500 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.896679] wlan: [5005:I:ANY] wlan_pdev_operation: 833: wlan_pdev_operation: disable_target_intr val is 1 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.904663] wlan: [5005:I:ANY] wlan_pdev_operation: 833: wlan_pdev_operation: disable_target_intr val is 1 Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.914364] wlan: [5005:I:ANY] ol_ath_soc_stop: 10285: ol_ath_soc_stop: waiting for target paused event from target Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.923965] wlan: [5005:I:ANY] ol_ath_soc_stop: 10305: nss-wifi: detach soc->soc_idx: 0 - 100 delay Nov 28 16:42:29 kernel: [ 3217.934653] wlan: [5005:E:NSS] [nss-wifili]: sending soc stop message to NSS Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.443842] wlan: [5005:E:NSS] [nss-wifili]: calling pdev de-attach with id 0 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.448145] wlan: [5005:E:NSS] [nss-wifili]: calling pdev de-attach with id 1 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.471105] wlan: [5005:E:NSS] nss-wifili: Free Host Pool Memory Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.471129] wlan: [5005:I:ANY] ol_ath_soc_stop: 10311: disable dp interrupts:: soc: bbf30000 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.487585] wlan: [5005:E:CFR] tgt_cfr_deinit_pdev: 124: Error occurred with exit code 16 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.487627] wlan: [5005:E:CFR] cfr_deinitialize_pdev: 157: cfr_deinitialize_pdev status=16 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.497259] wlan: [5005:I:ANY] ol_ath_wifi_ssr: 256: ol_ath_wifi_ssr: SSR event 0 bus_type 1 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.503150] wlan: [5005:I:ANY] ol_ath_wifi_ssr: 311: nss-wifi: soc_stop soc->soc_idx: 0 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.511634] wlan: [5005:E:NSS] [nss-wifili]: stop ERROR - Null nss context Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.545497] wlan: [5005:I:ANY] ol_ath_wifi_ssr: 256: ol_ath_wifi_ssr: SSR event 1 bus_type 1 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.798362] wlan: [5053:I:ANY] ol_ath_wifi_ssr: 256: ol_ath_wifi_ssr: SSR event 0 bus_type 1 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.798405] wlan: [5053:I:ANY] ol_ath_wifi_ssr: 311: nss-wifi: soc_stop soc->soc_idx: 0 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.806146] wlan: [5053:E:NSS] [nss-wifili]: stop ERROR - Null nss context Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.814057] wlan: [5053:I:ANY] ol_ath_ahb_remove: 942: AHB Call to nss detach Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.820700] wlan: [5053:E:QLD] qld_register: 108: Handle or address is NULL Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.827904] wlan: [5053:I:ANY] osif_wrap_devt_detach: 217: osif wrap dev table detached Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.834774] wlan: [5053:I:ANY] osif_wrap_detach: 271: osif wrap detached Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.842851] wlan: [5053:I:ANY] acfg_detach: 3546: acfg_detach Netlink socket released Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.849685] wlan: [5053:E:CFR] tgt_cfr_deinit_pdev: 124: Error occurred with exit code 16 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.857413] wlan: [5053:E:CFR] cfr_deinitialize_pdev: 157: cfr_deinitialize_pdev status=16 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.865601] wlan: [0:I:ANY] ol_ath_pdev_detach: 10059: ol_ath_pdev_detach: remove global_ic[1]..gloabl_ic ptr:7f7a5c8c Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3218.873725] wlan: [5053:I:ANY] ieee80211_cfg80211_radio_detach: 11875: ieee80211_cfg80211_radio_detach: ic: 0xbbd20500, wdev: 0xbbd37cf0, netdev: 0xbbd20000 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.025492] PCIe: User of event deregistration is NULL Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.055539] wlan: [5053:E:QLD] qld_register: 108: Handle or address is NULL Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.055589] wlan: [5053:I:ANY] osif_wrap_devt_detach: 217: osif wrap dev table detached Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.061393] wlan: [5053:I:ANY] osif_wrap_detach: 271: osif wrap detached Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.069585] wlan: [5053:E:CFR] tgt_cfr_deinit_pdev: 124: Error occurred with exit code 16 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.076293] wlan: [5053:E:CFR] cfr_deinitialize_pdev: 157: cfr_deinitialize_pdev status=16 Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.084418] wlan: [0:I:ANY] ol_ath_pdev_detach: 10059: ol_ath_pdev_detach: remove global_ic[0]..gloabl_ic ptr:7f7a5c8c Nov 28 16:42:30 kernel: [ 3219.092674] wlan: [5053:I:ANY] ieee80211_cfg80211_radio_detach: 11875: ieee80211_cfg80211_radio_detach: ic: 0xbbd60500, wdev: 0xbbd77cf0, netdev: 0xbbd60000 Nov 28 16:42:31 kernel: [ 3219.225492] PCIe: User of event deregistration is NULL Nov 28 16:42:31 kernel: [ 3219.285516] wlan: [5053:I:ANY] ol_ath_phyerr_detach: 335: called Nov 28 16:42:31 kernel: [ 3219.285999] wlan: [5053:I:ANY] ^A6ath_ahb_remove Nov 28 16:42:31 kernel: [ 3219.415978] eth2: PHY Link up speed: 1000 Nov 28 16:42:33 kernel: [ 3221.560222] bled: GPIO#47: switch ports mask 0. Nov 28 16:42:33 kernel: [ 3221.565487] bled: GPIO#35: switch ports mask 0. May 5 07:05:18 INIT: firmware version: 3.0.0.4_386_47468-g73fe1fe
- 4 válasz
-
- helpdesk
- hálózatfejlesztés
- (és még 4 )
-
Sziasztok, közérdekű információk alatt vettem észre, hogy 2022.november 17-ére hálózat korszerűsítés van ütemezve Győrbe, ahol érintett a 9025-ös körzet is. Ez azt jelenti, hogy végre elérhető lesz akár a Temető utcában is az optikai internet és TV hamarosan, vagy csak a jelenlegi *****es hálózat lesz kicsit pofozva....
-
Sziasztok! Budapesten a IX. kerületben épült új építésű 192 lakásos társasházban mikor lesz elérhető a Telekom szolgáltatása? Mikor kerül optikai kábel kihúzásra az ingatlanba? A pontos cím: 1094 Budapest, Márton utca 7-9. (A lépcsőház); 1094 Budapest, Gát utca 30-32 (B lépcsőház)
-
Tisztelt Telekom! Tarpa községben örömömre épül az optikai hálózat. Érdeklődnék ennek átadása mikorra várható? Jelenleg is ügyfél vagyok, de csak a telefonkábelen keresztül van NET és jó lenne váltani gyorsabbra! (4931 Tarpa, Kölcsey utca 2.) Üdv: Attila
-
Tisztelt Telekom! Szeretnék érdeklődni, hogy Pécsen (konkrétan a Kaposvári utca - Pálos templom közötti régióban) várható-e optikai hálózat fejlesztés? Ha igen, belátható időn belül (1-2 év) van -e rá esély? Válaszukat köszönöm! Dávid
- 1 válasz
-
- optika
- hálózatfejlesztés
-
(és még 1 )
Címkék:
-
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy Maglód, Hold utca 4. szám esetében hogyan áll az optikai hálózatbővítési projekt? Látható már nagyjából, hogy mikor lesz elérhető itt is a szolgáltatás? Köszönöm előre is!
- 4 válasz
-
- maglód
- hálózatfejlesztés
-
(és még 2 )
Címkék:
-
Sziasztok! Éppen most költöznék budaörsre és olyan problémám lenne hogy az utca amibe a lakás van csak réz hálózat érhető el amin elég lassú internet szolgáltatás vehető igénybe. Viszont a környező házakban pedig elérhető az optika. Olyan kérdésem lenne nem e lehetne valahonnan megtudni hogy mikor lesz az adott utában optika?
-
Érdeklődni szeretnék hogy várható-e, és ha igen kb mikor optikai hálózat kiépítése Budapesten a XX. kerületben a Szegfű utca 15B címen?
-
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék az Ózdon történő hálózatfejlesztéssel kapcsolatosan. Nem régiben már be is kötötték a társasházba az optikai internetet, azonban lassan két hónap is eltelt (véleményem szerint már legalább ennyi idő eltelt a bekötés óta), azonban az átadás még nem történt meg. Kaphatnék információt azzal kapcsolatban, hogy Ózdon, a Táncsics telep 6. -os társasházban mikor lesz lehetséges a csatlakozás a gigabites hálózathoz? Előre is köszönöm a tájékoztatást! Üdv, Bence
-
Sziasztok! Tervben van Ajkán az optikai hálózat kiépítése? mostanában rengetegszer nincs internet és tv adás sem. Üdvözlettel Bence
-
Kedves közösség. Enyhén ideges vagyok, mert vettem egy Fritz!Box 6660 Kábel router-t hogy le cseréljem a T-com által küldött borzasztó KAON 3002 routert. Miután le cseréltem, felhívtam a Telekom-ot hogy szeretném hogy aktiválják. Pár órával késöbb vissza hívtak a *****-töl (ök üzemeltetik a hálózatot itt Tatán és közölték velem hogy nem cserélhetem le a routert. Csak avval a routerel (modem) müködik amit a Telekom adott. Ez már magában nagyon gáz, kb. olyan mintha egy szimkártyát nem rakhatnék be másba, csak abba az 1 Telefonba amivel vettem. De ha legalább müködne az a router, nem is lennék annyira kiakadva. De sajnos nem is müködik rendesen. Nem lehet rajta beállítani statikus IP címet. Igy a port forward is elégé felejtös. Plusz még rendszeresen megszünik a kapcsolat a net-hez, általában mindig amikor a legfontosabb meetingben vagyok! Amikor ujra inditom, akkor megjavul. Már másfél éve nem müködik a statikus IP cím és nem úgy néz ki hogy meg lesz javítva. Arrol nem is beszélve hogy nincs benne WIFI6 / mesh támogatás / okos otthon funkció. Tudom hogy mögé akaszthatok egy saját routert, és csak mint modem tudom használni, de az nem segít rajtam. Én le szeretném cserélni. Kérdések: Legális ez egyáltalán? Értem hogy ök csak a saját routerre adnak szupportot, de hagy én döntsem már el milyen készüléket használok. Tud valaki megoldást ara hogy hogy lehet lecserélni (nem bövíteni) a KAON router-t? Mi szerint identifikálódik a router a Hálózatban? MAC cím? Van e valaki aki hasonló gondokba ütközött és talált megoldást? Köszi minden infót és segítséget. Üdv, István
- 11 válasz
-
- hálózatfejlesztés
- router
-
(és még 1 )
Címkék:
-
Szia! Lehet valahol pontos információt találni a jelenlegi hálózatfejlesztésről? Ingatlan vásárlás folyamatban van,új címen venném igénybe a szolgáltatást. Ott viszont csak mobilinternet elérhető,holott a doboz fent van az ingatlan előtt lévő oszlopon. Nélkülözhetetlen a gyors internet ,mivel ott intézem a mindennapi ügyeket. 7913 Szentdénes Zrinyi utca 15 Válaszod előre is köszönöm.
-
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy Maglód, Hold utca 4. szám esetében hogyan áll az optikai hálózatbővítési projekt? Január eleje környékén a megkeresésemre azt jelezték vissza, hogy pár hónap-fél év nagyjából, amire lehet számítani, terveztetni kell a projektet és pontosabbat nem tudtak mondani. Történt előrelépés az ügyben? Köszönöm!
-
Üdv, az érdekelne, hogy Debrecenben a Péterfia utca 2 szám alatt mikor terveznek hálózatfejlesztést tartani. Mert azt gondolom, hogy a belvárosban 30 Mbit/sec -es csomagot kínálni 5900 forintért vicc kategória..... Amíg nem lesz valami értékelhető csomag én inkább elleszek a mobilnettel, a TVre pedig ott a Netflix, de azért jó lenne tudni meddig kívánják ezt húzni.
- 4 válasz
-
- optika
- hálózatfejlesztés
-
(és még 1 )
Címkék:
-
T. Telekom! Szeretnék érdeklődni, hogy Mátraderecske (3246) településen mikor várható optikai internet? Ez egy ~2000 fős falu, mellette a kb. 900fős Mátraballa, és Recsk is megkapta a rendes szolgáltatást. Itt csak ez a 10 éve elavult VDSL érhető el, aminek mind a sebessége, mind a minősége kritikán aluli, még gyorsító opcióval együtt is. Lassan a használhatatlan kategória lesz az egész faluban az internet. Elképesztően bosszantó ezzel itt kínlódni, és az a válasz, hogy költözzek el. Sebesség, magas latency, packet loss, random megszakadás mindennapos. A feltöltés sebességéről meg ne is beszéljünk, az már rég használhatatlan, és mivel én 1,2km-re lakok a központtól, így az alapból rossz net még rosszabb. Amikor Mátraballára bevitték az optikai netet, itt a falu széléig is elhozták, csak otthagyták. Miért nem hozzák már akkor be a faluba, ha ott van a lehetőség? Valami lehetőségnek nagyon örülnék, normális netet szeretnék beköttetni. Köszönöm előre is a választ! Üdv.
-
Üdv, Érdeklődni szeretnék ,hogy a fejlesztések Sajóbábonyban és környékén az Optikai hálózatot illetően hogy haladnak? Köszönöm előre is.
- 7 válasz
-
- hálózatfejlesztés
- optika
- (és még 2 )
-
Tisztelt Telekom Ügyintéző! Érdeklődni szeretnék, hogy Karád településen mikorra várható a hálózatfejlesztés és/vagy optikai hálózat fejlesztés. Maga a kábel már jelen van kivétel nélkül minden utcában, de a rendszer még nem aktív. Válaszukat előre is köszönöm!
- 1 válasz
-
- hálózatfejlesztés
- optika
-
(és még 1 )
Címkék:
-
Üdv. Tiszapüspökiben optikai hálózat fejlesztés zajlott. A Telekom oldalán a “még nem értünk el hozzád” jön ki a címemre. Nincs valamilyen oldal ahol tudnék érdeklődni? Esetleg egy Telekom munkatárs tudna segíteni? Az ügyintézők nem látják a be nem fejezett fejlesztéseket.
- 1 válasz
-
- hálózatfejlesztés
- kontakt
- (és még 5 )
-
Üdv! Érdeklődnék, hogy Nagyacsád Községben lesz- e a közeljövőben vezetékes hálózatfejlesztés? Pápáról költöznénk ki, itt gigabit optikaiinternetem van, és nagyon meg vagyok elégedve a szolgáltatással. Viszont a fent említett községben nincs jelenleg, más szolgáltató irányába pedig bizonytalan vagyok. Esetleg 4G/LTE szolgáltatás otthonra tudná ugyanazt a kényelmet biztosítani? Az alacsonyabb sávszélesség nem probléma, viszont a stabilitás, és a válaszidő fontos lenne pl. az online játékok esetén. Járható út a mobilinternet egy megfelelő (ethernet csatlakozóval is ellátott 4G/LTE képes) routerrel? Milyen ott a lefedettség/sávszélesség? Sajnos semmilyen támpontot nem találtam az interneten ezügyben. Köszönöm a választ előre is.
-
Üdv, Végre valahára megjelenik idén valamikor településünkön az optikai internet??? Főleg a Bethlen Gábor utca érdekelne.
- 4 válasz
-
- optika
- hálózatfejlesztés
- (és még 3 )