Keresés a Közösségben

Találatok mutatása ezekhez a címkékhez: 'belépés'

1 találat

  1. Egy ideje nem léptem be a Telekom honlapon (PC), most próbáltam, de eléggé zavarosra sikeredett. Először email címmel próbáltam, de ott nem fogadta el az eddig érvényesnek gondolt jelszót. Ezután jött az MT azonosító, de a korábbi öt számjegyű jelszót ott sem fogadta el, viszont legalább felajánlotta az SMS-ben küldött kóddal az új jelszó beállítását. Innen most már (legalábbis a számítógépen) boldogság van. A mobilos alkalmazás már más tészta. Ott automatikusan beléptet a telefonszámmal, nem emlékszem, hogy valamikor a kezdeteknél kellett-e megadni jelszót, ha kellett is már nem emlékszem rá (szerencsére úgy tűnik, hogy nem is kell). Viszont a mobilnet egyenlegemet nem tudom megnézni, pontosabban 0 MB-ot ír, ami persze nem igaz, mert a számítógépes belépés esetén kiírta a valós értéket. A személyes adatoknál felkínálta a Telekom fiókkal történő belépést. Azért ez is érdekes volt, mert csak az email címes azonosítót adta fel, viszont csak a számítógépen (a telefonszámhoz) megadott új jelszót fogadta el, és be tudtam lépni. Persze a mobilnet egyenleget most sem adja meg, ez úgy látszik, hogy az applikáció sajátossága