-
Szeretne hasonló avatart használni? A profilképként felhasználható avatarokat az alábbi linkről tudja letölteni.
-
Tartalmak
1800 -
Csatlakozás időpontja
-
Utolsó látogatás
Tartalomtípus
Profil
Fórumok
Blogok
Galéria
Articles
Bejegyzések, amit teherwagon posztolt
-
-
Hello, csúszás lehet benne, mert a Samsung (mint minden más gyártó) szakaszosan frissít. de az első verziós még tavaly jött ki, így jónéhányat meg kellett volna már kapnod. beállítások/ rendszer és frissítések/ szoftverfrissítés mit mutat?
-
Ó, hát ez jó hír @Szotyi, ez alapjan a finishben vagytok
ha bent vannak a kábelek, akkor műszakilag minden rendben, előzetes engedélyek szintén, csak az utólagosakra vár a Té (elenyésző az esélye, hogy ők tökölnének, egyébként is, de ilyenkor, amikor már az összes pénzük, erőforrásuk benne áll különösen az az érdekük, hogy amint lehet, azonnal megkapd, amit szeretnél)
-
Hello @Szotyi, gyanítom, hogy nem lelkesít, de pont a minap volt olyan tagtárs, akinél 15 hónapja nincs engedély
mert látatlanban csak tippelni tudok ugyan, de az általad írtak alapján ezen vérzik el a dolog (tervezni, előtte-utána engedélyeztetni kell, és mivel helyszíntől, kiépítési módtól függően kábé minden létező hatóság és közmű beleszól, ilyenkor átfutásban a kiépítés a legrövidebb az egészben). a lakóközösség, közös képviselő bólintott, részetekről legalább megvan a zöld út?
56 perce, Szotyi írta:"...Végül csak sikerült elkezdeni a munkálatokat május 12-én, majd az utána lévő mondatban 2 hét volt megadva, hogy rendelhető lesz a szolgáltatás..."
na ez fura, fölöttébb optimista becslés lehetett, mert a kiépítés után az előbb említett engedélyek miatt még legalább hónapok, mire szolgáltathatnak az új hálórészen
-
Hello @Garfield, megfogtál
ha próbáltad Tés kártyás telefonnal párosítva aktiválni, és azzal ment, akkor oké, nem?
-
Hello @szabow, hagyd, hogy kimenjenek a Samsungosok, az a biztos. én a helyedben megcserélném addig a STB-okat is komplett (a Samsung mit produkál az Orion boxával és HDMI kábelével, illetve fordítva). meg kipróbálnám a Samsung összes HDMI csatlakozóját (banális hiba, ha az egyik rossz, és pont az, amire rákötötted a STB-ot). más ötletem sajna nincs (a TV beállításokat kilőtted a gyári visszaállítással)
-
Ügyes, így viszonylag jól leszűkítettük a lehetőségeket, a telefonbeállításokkal lesz valami. beállítások/ mobiltelefon/ mobiladata-lehetőségek/ adatroaming be van kapcsolva? illetve ezzel párhuzamos, a hang és adat menüben mire van állítva, 4G-re?
-
Igen, akkor a roaming nem bekapcsolásán csúszott el, de már oké
tipp a későbbiekre, a Té, és más szolgáltatók is lassan elkezdik lekapcsolgatni a 3G-s hálójukat. idő még persze mindenhol, de előfordulhat, hogy ezen is elcsúszol. jó utat és jó pihenést (vagy munkát)
-
Hello @Maxim, as far as I know you can't switch it on your device, while it can only be controlled centrally, at your ISP. so you should contact the Telekom, they'll help you
-
Hello @skary73, a roamingot bekapcsoltad, telefonálni tudsz? illetve milyen mobilneted van?
-
Hello @Pali7, a folyamatos vörös fény ennél a cuccnál hitelesítési hibát jelez, ami akkor lenne gond, ha lenne telefonszolgáltatásod és rákötött telefonod, ráadásul telefonálni is szeretnél (a leírtak alapján ebből kettő biztosan nem áll). ha nem jutsz semmire az OldMike által adott elérhetőségen, és zavar, akkor jelentsd be a Ténél
-
Hello @BenceHavran, ugyanott van és ugyanarra a szolgáltatóra van feljelentkezve a két telefon? ezzel kizárjuk a külföldi szolgáltatóval, annak hálójával van valami esetet. illetve milyen mobilinternet van azon a telón, amin nem működik a net?
-
Hello @JohnMano, ha van nálatok koax, az bőven többre képes, mint a SZIP második körére előirányzott 100 mega, így szinte biztosan kimaradtok a SZIP-ből (a Té ettől függetlenül is dolgozik a réz cseréjén, de az idő)
a kistelepülés adottság meg nem kedvez a fejlesztésnek, persze, ez egyszerű matek. sajnos pont ugyanaz az ok, ami miatt a kistelepüléseken nincs pláza, mindenféle hiperstore és gyorsétterem. azok indulási, üzemeltetési költségei azok árain ott egyszerűen sohasem térülnének, biztos bukó lenne (márpedig egy kistelepülés korábbi híradásokból becsült fejlesztési költsége alapján ki dobál, egyáltalán dobálhat ki több tízmilliókat az ablakon?). bár durvának tűnik, valószínűleg nem véletlen tehát az általad írt ár, és nem véletlenül dolgoznak a kis mikrós vagy szatelites cégek sem ilyenekkel vagy ennek akár többszörösével. azzal lehetnek nyereségesek, amire a nagyoknak az alacsony egyenáraikkal esélyük sincs. azzal meg nem is bosszantanálak, hogy a koaxos netemért ilyen-olyan kedvezményekkel az említett ár hanyadrészét fizetem a Tének, mert itt a környék sűrűn lakott, mindenki mindenfélére előfizet, mint ahogyan nálam is minden (és minden a Tétől) van
-
IP cím csere
itt: Hálózat
Hello @armin_krz, ez alapján az ONT (a Sagem cucc) ki-bekapcsolásával (a bekapcsolással várj kicsit, ne azonnal nyomd vissza)
-
Ha tudtad, hogy ők azok, akkor nem értem, miért itt érdeklődsz, ez Tés fórum (no offence, felőlem nyugodtan, csak mondom)
a másfél éves patthelyzetet átérzem (nálatok nem a lakóközösségen, közös képviselőn, műemlékvédelmen vérezhet el, inkább valami banálisabb dolog akaszthatta meg). a semmi válasz meg nem kifejezetten XXI. századi, engem is bosszantana
ha van esetleg több elérhetőségük, én a helyedben megpróbálnám egyszerre mindet (kizárandó a már használaton kívüli vagy nem erre használt címet, esetleges technikai hibát), az egyiken csak eljutsz valakihez, aki válaszol. majd ha jutsz valamire, megírod? akár privátban, érdekel a vége
-
Hello @miklose, a Tés válasz fura, de a lényeg benne van, független termékek működésével nem foglalkoznak (a t-online.hu és a t-email.hu domainek Tések, azoknál látják, menedzselik a működést). Itt az Outlook szerver rakott szpemmelés miatt feketelistára. vetesd le magad róla
-
Hello @Claudia, nálad is a megadott linken a megoldás (ha az alapján megy, akkor felesleges Té üzletbe menni, bár ott is segítenek, ha kell, illetve személyes adatokat nem érdemes ide kitenni, ügyfelek vagyunk, mint te
)
-
Hello @Horváth Norbert, a Té oldalán itt találod a hogyant
-
Hello asd123., járásra (és a SZIP mozaikszóra) érdemes keresni, az határozza meg, hogy melyik szolgáltató nyert, tehát a SZIP-ben kitől várhatod a fejlesztést. nálatok nem Tés lesz a háló (vagy legalábbis nem a mostani, SZIP körben, mert később a Té szerintem mindenhol cseréli majd a rezet). a 1,5 év meg tényleg érdekes, ott lehet valami zűr, mert az engedélyeztetés mindenhol lassú és macera, de hogy ennyire... privátban elküldöm a nyertest
-
Hello @None Péter, Budapest, így szerintem előbb-utóbb tuti lesz, de most a SZIP hajrában nem hiszem (a Té szerintem belátható időn belül mindenhol cseréli a rezet, de először az EU támogatott, vidéki fejlesztésekkel kell végeznie, mint minden szolgáltatónak az országban). időről-időre érdemes ránézni erre, ez mutatja, ha 3 hónapon belül lesz nálatok változás
-
Hello @Milkabrams, egyedül a 10 Lite-nál látom, hogy újabb készlet várható, szóval nem valószínű sajna. az ár alapján is gyaníthatóan az utolsó darabokat szórta ki a Té
-
-
Most látom a hivatkozott képet, tényleg nem szívderítő
-
Hello @LacaFaca, kábé ugyanazt tudom írni, mint a többieknek, gyanús, hogy a rézháló ennyit tud, csak a hálózatfejlesztés oldhatja meg (nálatok nem a Té nyerte, hanem egy kis Kft.). addig két dolgot tehetsz. ha kábelen tapasztalod, érdemes egyeztetni a Tével, hátha mégis tudnak reszelni rajta valamit. ha wifin, akkor tölts le egy wifi monitorozó appot, és a hgw-ben állíts be egy olyan csatornát, ami kevésbé terhelt, és a ház anyagától, lakás méretétől függően lehet, hogy egy privát router is segítene
-
23 órája, Atesz írta:
...Hali! Gondoltam, hogy nem gombnyomásra van 1000, de kicsit oda figyelne a telekom akkor ide is dobna némi fejlesztést. Környéken mindenhol optika, itt régi réz 0 fejlesztés. 500se elérhető. Bár a szerelő aki ki jött és modemet cserélt is azt mondta 500 simán rá ereszhető mert birnia kell a technikánka. Mondta is hivjam az ügyfélszolgálatot, de ereménytelen volt mert Ők viszont nem tudták be kapcsolni. Több éve semmi fejlesztés... itt a van más szolgáltató optikával és egy másik igaz rézen de alap az 500...
Én nem szeretnék váltani, de pár ismerős gondolkodik vagy már megtette, mert nem lát semmi fejlesztést...
Ilyen eszközzel és elméleti sebességadatokkal koax az a réz
sokan kis túlzással a fél karjukat odaadnák az országban, ha a semmi vagy a réz helyett ilyenjük lenne. pont emiatt most SZIP hajrá van, a koaxra szerintem annak végéig nem költenek (nem figyelem kell hozzá, hanem irdatlan erőforrás, pénz, ami most mind a SZIP-re megy). utána nyilván optika a cél mindenhol, de az idő még
Befizetési határidő a múltban
itt: Számla, módosítás, ügyintézés
Posztolva:
Hello @AnnaSze, jogos, engem speciel dühítene
viszont a posta sajna ilyen (az én cégemnél még a járvány előtt, tehát "normál" helyzetben teszteltük az automata és a manuális levélküldést Budapestre és vidékre, siralmas lett az eredmény, pár nap és két hét között volt a szórás, és a számuk alapján a két hetesek sem számítottak kivételnek), szerintem @RitaK ezért javasolta az elektronikus számlát. én pl. Díjneten fizetem, mint egy csomó más szolgáltatóét. azt valószínűleg azonnal megkapom, és jön róla e-mail figyelmeztetés is. havonta párszor ránézek, bankkártyával becsengetem, amiket kell, nincs elkeveredés, időrablás, bosszúság