Ugrás a tartalomhoz
  • 1

Álláshirdetés csalás


Vendég

Kérdés

Sziasztok!

 

Többen jeleztétek felénk, hogy Telekom saját vagy partner üzletek nyitására hivatkozva a „leendő üzletvezetők” munkatársakat toboroznak apróhirdetési portálokon. Beszámolóitok alapján a jelentkezést követően minden esetben kiderült, hogy a pozíciók elnyerésének feltétele egy fizetős tanfolyam, aminek borsos díját előre kérik azzal, hogy sikeresség esetén utólag visszafizetik.

 

Köszönjük a jelzéseket, egyben kérjük, legyetek óvatosak a fentihez hasonló hirdetésekkel, ugyanis a Telekom

  • csak a hivatalos felületein hirdet állásokat – például itt -, apróhirdetési portálokon nem, és
  • a jelentkezőktől nem kér képzési díjat.

 

Tehát a hirdetéseket egyértelműen csalási szándékkal adták fel, céljuk a befizetések megszerzése. Amennyiben károtok keletkezett, kérjük, tegyetek rendőrségi feljelentést, ezzel is segítve mások becsapásának elkerülését és a tettes(ek) személyének felderítését.

 

Köszönöm, szép napot:

 

István

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

1 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...