Ugrás a tartalomhoz

Minden aktivitás

Ez a folyam magától frissül

  1. Today
  2. Marcell36

    Röszke GPON hálozat

    Röszkén a Telekom is épít ki optikai hálozatot, mert mindenhol húzzák ki a vezetéket csak nem tudjuk, hogy a Telekom-e?
  3. Kedves @szajmon Az elhangzottak alapján úgynevezett "A szám hamisítás jellegű visszaélés történt. Amiben mi most segíteni tudunk, ha elküldöd a telefonszámodat privát üzenetben a beszélgetésünk után egy 72 órás védelmi tiltást aktiválhatunk a hívószámára. Ez egy roaming tiltást jelent, ami kizárólag a Telekom hálózatában végződtetett hívásokra vonatkozik. Sajnos nem lesz teljeskörű a védelem, mert ha a behamisított hívással más szolgáltatónál lévő hívószámot hívnak, akkor az a hívás nem járja meg a hálózatunkat, így megállítani sincs lehetőségünk. A tiltást csak akkor észleli, ha roaming helyzetben használnád a hívószámod, ebben az esetben ellehetetleníti a forgalmazást. Az ’A’ szám hamisítás visszaélés lényege, hogy külföldről, általában VoIP-ról (internet alapú hanghívás) olyan hívásokat indítanak magyar telefonszámokra, amelyek során behamisítják a hívó telefonszámot. A hívott fél ezt (jelen esetben a +3630.......) a hívószámot látja kijelezve a telefonján, a hívás során pedig főként banki adatokat próbálnak megszerezni a gyanútlan ügyfelektől. Az előfizetőknek/felhasználóknak nincs közük az ilyen típusú visszaéléshez és anyagi kár nem éri őket, ugyanis a csaló hívások nem járják meg a számlázórendszereket. Ez okozza azt is, hogy a csaló hívások nem jelennek meg a híváselőzményekben.. Bízunk benne, hogy válaszunkkal segíthettünk Neked! ^Oszkár
  4. Üdv! Az elmúlt hetekben többen is hívtak idegenek telefonon ,hogy erről a számról kerestem őket. Az érdekes az egészben ,hogy a T-mobilos számom az céges és csak és kizárólag internet elérés miatt használom 2. sim kártyaként.. vajon mi okozhatja a problémát? Használok vírusírtót a telefonon és nem töltök le sehonnan csak a playáruházból..
  5. khog089

    Twitch akadozás

    Ugyanez nálam is! A játékokban mindig magasabb a ping, mint kellene, a Twitch meg állandóan szaggat. Tényleg elegem van már belőle.
  6. Köszönöm a gyors választ, láttam az oldalon a leírást ,azon felül lett volna pár kérdésem amit gondoltam személyesen gyorsabb lett volna elintézni 🙂 Írok privát üzenetet🙂
  7. Kedves @Ildi321! Minden szükséges információt megtalálsz weboldalunkon ide kattintva, valamint a Szabályzatban is. Amennyiben további kérdésed van tedd fel nekünk itt, privát üzenetben és utánajárunk Neked. ^Zoltán
  8. Telekom szakértő

    webmail probléma

    Szia @Torma! Köszönjük a jelzésedet és szép napot kívánunk! Örömmel olvastuk, hogy megoldódott a problémád. Amennyiben kérdésed, kérésed merülne fel szolgáltatásainkkal, termékeinkkel kapcsolatban, úgy állunk rendelkezésedre itt vagy gyorsabb ügyintézés érdekében Facebook-on privát üzeneteben. ^Zoltán
  9. Sziasztok Az Aréna Mall -ban található poadcest stúdióval használatával kapcsolatban lennének kérdéseim , az üzletben nem igazán voltak segítőkészek a kollégák, pedig csak pár kérdésem lett volna. Kaphatok valami email címet , telefonszámot ahol a poadcast stúdióval kapcsolatban feltehetek néhány kérdést?
  10. Jól teszed, egy hulladék az egész. 2 gbps-es FFTH-ra fizetek elő, debian néha a repository indexet nem tudja letölteni. Ugyanezen a kapcsolaton proton VPN osztrák node-ján keresztül instant megtörténik és 1gbps körül tölt. A hangsúly az osztrák node-on van, mert ha magyar node-ot választok, akkor akkor a tőlem fizikailag 30 km-re lévő szerverig is európai körútra mennek a csomagok. Az a baj, hogy annyira nehéz pontosan mérni, annyira változó a probléma és gyakorlatilag az ügyfélszolgálatnak lehetetlen elmagyarázni, hogy erről panaszkodni rendkívül fárasztó. Tulajdonképpen telekom előfizetés mellé kötelező valamilyen VPN, hogy használható legyen, és a legszebb az egészben, hogy évek óta nem csinálnak vele semmit.
  11. Tegnap
  12. Torma

    webmail probléma

    Ki- és újra belépéssel a probléma megoldódott.
  13. Torma

    webmail probléma

    A számítógépemen lévő Office alkalmazásba ma nem érkeztek levelek az egyik t-online-os e-mail címemre. Beléptem a webmail felületre, és rögtön jelszó módosítást kért. Megtettem, bejutottam a leveleimhez, de csak néhány volt látható közülük, és rendszeresen a "Hiba történt a szerverrel való kommunikációban" üzenet jelenik meg. Most már egy levél sem jelenik meg az erre szolgáló ablakban. Másik t-online-os email címemről küldtem próba emailt a problémás címre, de nem ment el, az jelezte, hogy tele van a fiók. Értem, de sajnos ha nem látom a leveleim, nem tudok belőle törölni. Mit tegyek? Előre is köszönöm a segítséget!
  14. Érdeklődni szeretnék, hogy a Tcomos segédoszlopnak van e minőségi tanúsítványa? Hozzám tett be a Tcom egy ilyen oszlopot, de erről semmilyen dokumentumot nem kaptam. Hogyan lehetne ehhez a tanúsítványhoz hozzáférni?
  15. Tamas586

    Segédoszlop

    "Rossz szomszédság török átok"
  16. Telekom szakértő

    Megszűnő tévécsatornák

    Kedves @polk! Nagyon szívesen! Keress minket bátran a jövőben is. ^Lia
  17. Telekom szakértő

    Szoftverfrissítés

    Kedves @lollaci! Nagyon szívesen, keress minket bizalommal máskor is. ^Lia
  18. Szia @Hajzer Dávid! Elsősorban javasoljuk, hogy töröld a Telekom alkalmazást, majd töltsd le a legfrissebb verziót. Amennyiben az újratelepítés után sem működik, kérjük, hogy a következő adatokat írd meg nekünk privát üzenetben és felvesszük hibára: · Milyen azonosítóval lépsz be (konkrét telefonszám, Telekom fiók, Facebook. Facebook esetén kérjük az e-mail címet, amivel belépsz) · Operációs rendszer verziója (pl. 12) · Észlelés időpontja (2025.07.10 15-16 óra között) · Internetelérés típusa (Mobil internet/WIFI) · Pontos hiba leírása. Együttműködésedet köszönjük! ^Lia
  19. Utolsó hét
  20. polk

    Megszűnő tévécsatornák

    Köszönöm
  21. lollaci

    Szoftverfrissítés

    Köszönöm az infót!
  22. Sziasztok! Van nekem egy google pixel 7A típusú telóm és nem tudok be lépni a Telekomos alkalmazásba. Android verzió 13 telekom alkalmazás verzió 26.14.05
  23. Telekom szakértő

    Szoftverfrissítés

    Kedves lollaci! Az általad leírtak alapján azt javasoljuk Neked, hogy érdemes lenne egy márkaszervizben megnézetned a telefonodat. Honlapunkon ide kattintva találod, hogy milyen módon adhatod le vagy hová viheted be a készülékedet, hogy egy szakember megvizsgálja. Bízunk benne, hogy ott sikerül megtalálniuk és megoldják a jelentkező problémát. ^Rita
  24. Telekom szakértő

    Pontok

    Kedves Kollár Lászlóné! A Telekom kapcsolat programja átalakult és 2017 óta már nincs pontbeváltás. Más kedvezményeket biztosítunk az előfizetőink részére. Nagy valószínűséggel ez egy adathalász üzenet lesz. Érdemes lenne megnézni a feladót, legtöbb esetben ez külföldi szám szokott lenni. Kérünk, hogy a szövegben szereplő linket ne nyisd meg és semmilyen adatokat ne adj meg. Továbbítjuk az ilyen üzeneteket esetben illetékes csoportunkhoz és ott megteszik a megfelelő lépéseket. Ehhez, kérjük, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot a m.me/TelekomHU elérhetőségen. Készíts egy képernyő fotót is, ahol látható az üzenet szövege is és küldd el ott nekünk. Kérjük, hogy légy mindig nagyon óvatos, mert a csalók megpróbálnak többféle módon visszaélést elkövetni. ^Rita
  25. Kedves Kollár Lászlóné! A Telekom kapcsolat programja átalakult és 2017 óta már nincs pontbeváltás. Más kedvezményeket biztosítunk az előfizetőink részére. Nagy valószínűséggel ez egy adathalász üzenet lesz. Érdemes lenne megnézni a feladót, legtöbb esetben ez külföldi szám szokott lenni. Kérünk, hogy a szövegben szereplő linket ne nyisd meg és semmilyen adatokat ne adj meg. Továbbítjuk az ilyen üzeneteket esetben illetékes csoportunkhoz és ott megteszik a megfelelő lépéseket. Ehhez, kérjük, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot a m.me/TelekomHU elérhetőségen. Készíts egy képernyő fotót is, ahol látható az üzenet szövege is és küldd el ott nekünk. Kérjük, hogy légy mindig nagyon óvatos, mert a csalók megpróbálnak többféle módon visszaélést elkövetni. ^Rita
  26. Kollár Lásszlóné

    Pontok

    ugyan ez a kérdésem- nálam a férjem használta telefonra jött hopgy lejár valami pontok és beválthatók nekem nincs saját email címem a ***** érhetnek el a válasszal !! ha ez mint eddig régebben telefon vásárlásra használtok a pontok akkor érdekel egy új készülék - maradok tisztelettel Kollár Lászlóné
  27. kaptam egy üzenetet sms-ben , hogy szeptemberben lejár valami jutalom pont
  28. lollaci

    Szoftverfrissítés

    Van hogy egy nap többször is előfordul, hogy nem reagál a telefon sem az érintő kijelző sem az oldalsó gombokra. A hangerő le gomb és a kikapcsoló gomb egyszerre nyomásával lehet kikapcsolni, de sokszor bekapcsolás után sem működik. Amikor elindul akkor rendesen megy egy darabig.
  1. További aktivitások betöltése
×
×
  • Új...