FrezeR

Tag
  • Tartalmak

    18
  • Csatlakozás időpontja

  • Utolsó látogatás

FrezeR a fórumon

  • Rang
    Tudományos tag
  1. Rendben, még egyszer köszönöm az infókat és akkor várom a fejleményeket.
  2. Köszönöm a válaszodat. Ha jól érettem akkor valóban Sényőt Apaggyal és Nyírtéttel tervezik összekötni, a többi település amit felsoroltál itt a környékünkön nem releváns számunkra ebből a szempontból? Egyébként ilyenkor azokat veszik előre a kivitelezéssel, amely településekre hamarabb megkapták az engedélyezéseket? Mindenesetre talán nem állunk olyan rosszul a leírtak alapján. Esetleg majd ha a későbbiekben is megkérhetlek rá, ránézel majd akkor, hogy van-e bármi változás itt felénk? Sajnos a szolgáltatót hiába keresem nem mondanak semmit, mivel elmondásuk szerint ők is csak akkor tudnak biztosat ha lejelentették az építési munkálatokat koordináló műszaki vezető az aktuális állapotot.
  3. Köszönöm, hogy megnézted. Eléggé figyelemmel követtem az eseményeket, mert nem egy nagy helyről beszélünk, így elég jól látni a mozgásokat. Az oszlopokat már február-március környékén felállították, mindegyiken fent vannak a dobozok és a vezetékek is. A földbe is ástak kábeleket az is tavasszal lett készen minden utcában ami jelezve van. Most jelen pillanatban 1-2 hetente általában hétvégén jön egy ember és felrak úgy 4-6 dobozt az EON oszlopaira, a vezetékek már mindenhol fent vannak, csak a dobozok hiányoznak az EON oszlopok úgy jó 40%-áról így saccra. Most hétvégén arra az oszlopra került fel a doboz ahol összecsatlakozik a földből jövő vezetékkel, azt kötötte össze. Akkor úgy látod, hogy itt nekünk még egy jó év legalább amíg átadhatják a hálózatot használatra? Egy fokkal mondjuk jobb lenne mint a két év. Vagy van esély rá hamarabb is? Nem tudom ezeken a munkákon kívül itt helyben még mi az amit meg kell csinálni nekik, gondolom valami kis alközpont vagy valami telepítése is szükséges. Nem értek hozzá csak tippelek. Azt nem tudom, hogy melyik településsel vagy településekkel terveznek minket összekötni gerinchálózattal, szó volt talán Apagyról és Nyírtétről, de az még biztos sok idő lenne amíg kiépítik. Ahogy jártam itt ezeken a településeken az elmúlt időszakban én úgy láttam, hogy mi állunk a legjobban ami a helyi kiépítéseket illeti.
  4. Az én településem nem látom a listában de 3 szomszédost igen, akkor a leírás szerint ahol én lakom arról egy korábbi körben születhetett döntés?
  5. Ez nem túl jó hír és elképesztő, hogy ilyen kis dolgokon múlik adott esetben egy település normális ellátottsága. Egyre több helyről hallom, hogy ez az egész projekt sok helyen mostohán van kezelve, ami megint csak nagyon szomorú dolog, mert nagy pénzek mozognak benne. Azt hiszem, hogy ha nulláról építik fel itt nálunk és a másik település között a gerinc hálózatot az igen sok időbe telik majd, főleg így a tél közeledtével ami hátráltathatja a munkát. Nem kapkodnak vele ezt már látom, hiszen 10 hónapja kezdték el csinálni itt helyben és még "csak" a dobozok felhelyezésének folyamata zajlik, de az is úgy, hogy 1 nap felraknak 4-5-öt, aztán 1-2 hétre eltűnnek, majd megint felraknak párat és ez így megy hetek óta. Közben persze látom, hogy a szomszéd településen is "vezetékelnek" de ott is ugyan ez a helyzet az intenzitással. Azt hiszem olyan 5-6 helyen dolgoznak egyszerre a kiépítéssel és mindezt párhuzamosan és szerintem viszonylag kevés emberrel. Lehet picit túlvállalták magukat, nem tudom.
  6. Igen, látom Te legalább kaptál választ, itt nálunk csak az a válasz, hogy nem tudunk semmit és nem is fogunk tudni amíg nem szól be a központba a kiépítést vezető szaki és csapata. Itt a két település között légvonalban több mint 6 km a távolság, de ez erdőn-mezőn keresztül értendő, mert az van bőven. A környéken az említett két településen kívül még 2 másikon is zajlik a munka. Na de ha mind a 4 községet össze szeretnék kötni egy hálózatra, akkor nem hogy fél év, de 2 év alatt sem lesznek kész vele Viszont én a környékünkön semmilyen jelölést, vagy fadarabokat sem láttam.
  7. Köszönöm a válaszodat! Konkrétan itt ahol lakom Sényőn, már jó ideje épül a hálózat helyben, jelenleg a kis fehér dobozok kerülnek fel az oszlopokra. A szolgáltató (Giganet) honlapján közölt adatok alapján megtalált egyik dokumentum szerint Apagy község és a lakhelyem között tervezik létesíteni az optikai kábelt, amire megadták az engedélyt úgy két hete. Ezért gondoltam rákérdezek itt, hátha tud valaki segítséget nyújtani legalább elméletben, hogy mire lehet számítani egy ilyen kiépítésnél, mennyi időt vehet igénybe, hogyan zajlik stb. Tudom ezekre nehéz választ adni vagy nem is lehet egyáltalán, de minden információ morzsa jól jön amitől okosabb lesz az ember Bizonyára azért a tervek már megvannak az építkezéshez, de ajnos a szolgáltató semmilyen infót nem közöl sehol ezért sötétben tapogatózunk egyelőre.
  8. Sziasztok Lenne egy kérdésem, illetve érdekelne valami amivel kapcsolatban remélem tud valaki segíteni. Az lenne a kérdésem, hogy ha adott esetben 2 vagy több település között szeretne a szolgáltató optikai kábelt létesíteni, és ha már megvannak az engedélyek, akkor ennek mi a folyamata? Hol zajlik a kábel elhelyezése? Az utak mentén, vagy máshol? Van olyan lehetőség, hogy gyorsabban tudnak haladni? Gondolok itt arra, hogy nem mindenhol kell kábellel megoldani stb. Nézzétek el tudatlanságom, de mivel nem sokat tudok a témáról, így érdekelne hogy is zajlik ez a létesítés
  9. Igen. Sajnos mi még most sem vagynuk  a listán.
  10. Nekem azt mondták, hogy ha összeszedek 100 embert aláírással együtt, akkor meggondolják a fejlesztést. kb 1100 fős településről van szó, ahol sok az idős ember.  De szerintem ma sem jönne össze ennyi ember. Persze ezt ők is jól tudják. Na meg milyen dolog már ez, hogy én szedjem össze nekik az embereket? :)
  11. Igen Nyíregyháza. Mi Nyírturáról kapjuk a netet, de olyan "szélen" vagyunk már, hogy a minimumon megy ami 2-3 Mbit. De nekem régebben csak 1 ment ebből, ezért lemondtam. Szerencsére van alternatíva, de az nem olyan olcsó.
  12. Megnéztem ezt a telekom.hu/fejlesztes oldalt. Nos annyi biztos, hogy idén itt ahol lakom nem lesz fejlesztés, de ez nem is lep meg. Itt 2004-óta mióta ADSL van (a központ a szomszéd településen van) fejlesztés nem volt. Úgy érzem 2018 legvége lesz a várható időpont :) Bezzeg a közeli nagyvárosban ahol már optika is van meg mindenféle jó dolgok ott fejlesztenek. Jó tudom ne elégedetlenkedjek eljön az ideje...hát igen 2004-óta várunk, mi már ez a 3 év ahhoz képest :)  Nagyon nehéz kivárni és azt érezni, hogy kissé mellőzve vagyunk.
  13. Legyen igazad :)
  14. Szép is ez :) Nálunk 2004-től van ADSL és 1-2 Mbit jelenti a csúcsot. 2018 még nagyon nagyon messze van :/ A fejlesztés végén lesznek a kis települések gondolom.