Tékoma

Mobil előfizetés

Kérdés

Mobil S 2017 csomagom volt, aztán a hűségidő lejárt és rábeszéltek hogy váltsak Mobil S csomagra (magenta 1). A csomagok nevei hasonlóak, de óriási különbség, hogy a régivel le tudtam beszélni 80 percet bármilyen hálózatba (belföldön), az újnál már csak hálózaton belül ingyenes, igaz korlátlanul, de ha nem hálózaton belüli a szám, akkor percdíjas. Nekem az előző csomag jobban megfelelt és ezt mondtam is az ügyintézőnek, aki azt mondta, hogy összességében kevesebbet fog kelleni fizetnem, miközben nagyobb lesz az adatcsomag. Mondtam, hogy az eddigit se használtam ki. 

Szerintem elég nagy különbség a két csomagok között a lebeszélhetőségben, de ezt nem mondta az ügyintéző. Ok, persze aláírtam mindent olvasás nélkül, ami nyilván sosem okos dolog, de akkor is.

Most fizetek 3000 forintot a korábbi 2300 helyett, amit le tudtam beszélni, most meg a 3000-es csak arra jó, hogy hálózaton belül tudok beszélni. Ez a hálózaton belüli dolog se tiszta, mert attól hogy valakinek 30-as a száma, simán lehet ugye más hálózatban a számhordozhatóság miatt. Erre úgy jöttem rá, hogy családtagokkal beszéltem az új csomag aláírása után abban a tudatban, hogy ingyen van mert 30-asok, most meg jött a számla amin ki van szépen számlázva percdíjjal.

Persze van most is olyan csomag mint a korábbi ahol le lehet beszélni bármilyen irányba, csak nem 2300 hanem a többszöröse. Van valami ötlet mit tudok csinálni? Gondolom a régi csomagra visszaváltani már sehogy sem lehet. Keveset telefonálok, csak azért akartam anno előfizetéses mobilt, hogy ne kelljen minden évben megerősíteni ill. a mobil net jól jön vészhelyzet esetén. Ezt persze mondtam az ügyfélszolgálatosnak aki csak annyit mondott, hogy hát ez nagyon ritka dolog ma már... Aztán ecsetelte tovább, hogy milyen jó ha van 6GB mobilnetem...

Mindezért alá kellett írnom 2 évre ismét.

Bejegyzés megosztása

Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

5 válasz erre a kérdésre

Ekkor: 2019. 10. 05. at 10:45, Tékoma írta:

Igen, valóban, még hasznos is lehetne, ha sokat telefonálnék. Megírtam nekik a weboldalon keresztül, erre kaptam sms-t hogy majd postai úton válaszolnak. Kb másfél hét után kaptam meg a választ. A lényege az volt hogy mivel aláírtam a papírokat és ezzel elfogadtam a feltételeket, így az van ami van. Az láthatóan lényegtelen, hogy mit mondott az ügyintéző. Úgy tünt az én érdekeimet nézi, azért kérdezte mennyit telefonálok, stb. Aztán hiába válaszoltam neki, mégsem hívta fel a figyelmemet a lényeges különbségekre a régi és az új csomag között.

Az is tök fura volt, hogy postai úton válaszoltak, de odaírták a levél aljára, hogy legközelebb keressem őket online, ha gyorsabban szeretnék választ kapni... Úgy kerestem őket, ők válaszoltak papíron. Talán panasznak vették amit írtam és olyankor kötelező a papír, de mondjuk ezt se értem, amikor a szerződést meg mindent meg lehet már csinálni elektronikusan, akkor minek még a papír bármire. Na, de ez egy másik topik lehetne.

A jutalék mindenek felett.

2 órája, Tékoma írta:

Igen, vettem új telefont is.

Mondjuk nézd a másik oldalát is, hogy a hálózaton belüli korlátlanság azt jelenti, hogy átlagosan 10-ből 7 embert ingyenesen hívsz. Egyébként meg írj a Telekomnak, részletezve, hogy mi történt.

Bejegyzés megosztása

Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
5 órája, Tékoma írta:

Mobil S 2017 csomagom volt, aztán a hűségidő lejárt és rábeszéltek hogy váltsak Mobil S csomagra (magenta 1). A csomagok nevei hasonlóak, de óriási különbség, hogy a régivel le tudtam beszélni 80 percet bármilyen hálózatba (belföldön), az újnál már csak hálózaton belül ingyenes, igaz korlátlanul, de ha nem hálózaton belüli a szám, akkor percdíjas. Nekem az előző csomag jobban megfelelt és ezt mondtam is az ügyintézőnek, aki azt mondta, hogy összességében kevesebbet fog kelleni fizetnem, miközben nagyobb lesz az adatcsomag. Mondtam, hogy az eddigit se használtam ki. 

Szerintem elég nagy különbség a két csomagok között a lebeszélhetőségben, de ezt nem mondta az ügyintéző. Ok, persze aláírtam mindent olvasás nélkül, ami nyilván sosem okos dolog, de akkor is.

Most fizetek 3000 forintot a korábbi 2300 helyett, amit le tudtam beszélni, most meg a 3000-es csak arra jó, hogy hálózaton belül tudok beszélni. Ez a hálózaton belüli dolog se tiszta, mert attól hogy valakinek 30-as a száma, simán lehet ugye más hálózatban a számhordozhatóság miatt. Erre úgy jöttem rá, hogy családtagokkal beszéltem az új csomag aláírása után abban a tudatban, hogy ingyen van mert 30-asok, most meg jött a számla amin ki van szépen számlázva percdíjjal.

Persze van most is olyan csomag mint a korábbi ahol le lehet beszélni bármilyen irányba, csak nem 2300 hanem a többszöröse. Van valami ötlet mit tudok csinálni? Gondolom a régi csomagra visszaváltani már sehogy sem lehet. Keveset telefonálok, csak azért akartam anno előfizetéses mobilt, hogy ne kelljen minden évben megerősíteni ill. a mobil net jól jön vészhelyzet esetén. Ezt persze mondtam az ügyfélszolgálatosnak aki csak annyit mondott, hogy hát ez nagyon ritka dolog ma már... Aztán ecsetelte tovább, hogy milyen jó ha van 6GB mobilnetem...

Mindezért alá kellett írnom 2 évre ismét.

Itt valami nem tiszta. Vásároltál új telefont is? Ugyanis anélkül egy éves hűség van.

Bejegyzés megosztása

Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hozz létre egy fiókot vagy jelentkezz be a kommenteléshez

Ahhoz, hogy kommentelhess, tagnak kell lenned.

Fiók létrehozása

Hozz létre a közösségünkben egy új fiókot. Igazán egyszerű!

Új fiók regisztrálása

Bejelentkezés

Már van fiókod? Jelentkezz be itt!

Bejelentkezés most