Ugrás a tartalomhoz
  • 0

TV GO szolgáltatás

Astrid

Kérdés

Már egy ideje próbálkozom a TV Go használatával eddig sikertelenül. Nem vagyok egy technikai zseni és azt hiszem nem is kell annak lennem ha egy szolgáltatást lakosságira terveznek. Ennek ellenére közgazdász létemre elmondhatom hogy a TV GO szuper sz*rul van megcsinálva legalábbis itt Magyarországon valami nagyon nem jó. Itt ilyen kód ott olyan azonosító amott amolyan letöltés email visszaigazolás megerősítés stb majd a végén amikor az ember keresztülküzdötte magát a sok *****ségen és felugrik a jó szórakozást mező és azt gondolná a kis ***** hogy na végre akkor felugrik a következő ablak az-Általános Hiba-üzenettel. Amikor ezt végigjátszottam vagy 5x mindent megpróbálva és chateltem is az ügyfélszolgálattal ahol lényegében azokat a javaslatokat adták mint amit eddig is megtettem a honlapon akkor azt mondtam magamban hogy menjenek a ...-ba.

Pocsékolják az ember idejét energiáját és az idegein játszanak olyan szolgáltatással amely tök jó lenne ha hozzáértő ember készítette volna el profin és felhasználóbarátin. Erősen kétlem hogy egy nyugdíjas ilyen szolgáltatással vacakolna vagy egy olyan fiatal akinek nincs ideje ilyen rosszul elkészített ***** munkára. Nekem most lett elegem. Sajnos ez sok más magyar cégnél így van. Túl van bonyolítva ráadásul nem is működik úgy ahogyan kellene. Hát nem tudom hogy még egyszer nekiugorjak e bár már mindent megpróbáltam. Szerintem keresek egy filmet a neten ahol nincs ennyi kacifánt utána pedig szórakozás helyett szívatás és bosszúság. Előfizetni erre a szolgáltatásra pedig most 100% hogy nem fogok hacsak agybajt nem akarok kapni. Talán majd 2030-ra sikerül profin megcsinálni a szolgáltatást itt magyarban. :-P Kész vicc. Sajnálatos hogy ilyen ez mert más T Mobil szolgáltatásokkal semmi bajom. Segítőkészek az ügyfélszolgálatokon is de ami sz*r az sz*r. Azzal ők se tudnak mit kezdeni.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

2 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 0
  • Telekom
13 órája, Astrid írta:

Szia Astrid! Elnézésedet kérjük a kellemetlenségek miatt! Ha korábban már igénybe vetted TV GO szolgáltatásunkat, akkor az új Telekom TV GO-ra csak át kell regisztrálnod, amihez segítséget találsz ezen az oldalon.  Ha ezek a lépések már megvoltak és továbbra sem sikerül a regisztráció, kérjük, hogy küldd el nekünk privát üzenetben, képernyőfotóval, adataiddal, hogy pontosan milyen hibát tapasztalsz. Köszönjük szépen! ^Kitti

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
19 hours ago, Astrid said:

Nekem működik, de ettől függetlenül egyetértek. Beállítottam édesanyámnak is hogy menjen, erre jött a ráncfelvarrás. 
Ez sem lett logikusan átgondolva, ki kell lépni a teljes képernyős nézetből a csatorna váltáshoz... 2020-ban már miért kell ezzel szarakodni?

Már egy ideje próbálkozom a TV Go használatával eddig sikertelenül. Nem vagyok egy technikai zseni és azt hiszem nem is kell annak lennem ha egy szolgáltatást lakosságira terveznek. Ennek ellenére közgazdász létemre elmondhatom hogy a TV GO szuper sz*rul van megcsinálva legalábbis itt Magyarországon valami nagyon nem jó. Itt ilyen kód ott olyan azonosító amott amolyan letöltés email visszaigazolás megerősítés stb majd a végén amikor az ember keresztülküzdötte magát a sok *****ségen és felugrik a jó szórakozást mező és azt gondolná a kis ***** hogy na végre akkor felugrik a következő ablak az-Általános Hiba-üzenettel. Amikor ezt végigjátszottam vagy 5x mindent megpróbálva és chateltem is az ügyfélszolgálattal ahol lényegében azokat a javaslatokat adták mint amit eddig is megtettem a honlapon akkor azt mondtam magamban hogy menjenek a ...-ba.

Pocsékolják az ember idejét energiáját és az idegein játszanak olyan szolgáltatással amely tök jó lenne ha hozzáértő ember készítette volna el profin és felhasználóbarátin. Erősen kétlem hogy egy nyugdíjas ilyen szolgáltatással vacakolna vagy egy olyan fiatal akinek nincs ideje ilyen rosszul elkészített ***** munkára. Nekem most lett elegem. Sajnos ez sok más magyar cégnél így van. Túl van bonyolítva ráadásul nem is működik úgy ahogyan kellene. Hát nem tudom hogy még egyszer nekiugorjak e bár már mindent megpróbáltam. Szerintem keresek egy filmet a neten ahol nincs ennyi kacifánt utána pedig szórakozás helyett szívatás és bosszúság. Előfizetni erre a szolgáltatásra pedig most 100% hogy nem fogok hacsak agybajt nem akarok kapni. Talán majd 2030-ra sikerül profin megcsinálni a szolgáltatást itt magyarban. :-P Kész vicc. Sajnálatos hogy ilyen ez mert más T Mobil szolgáltatásokkal semmi bajom. Segítőkészek az ügyfélszolgálatokon is de ami sz*r az sz*r. Azzal ők se tudnak mit kezdeni.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...