Timcso

Pápá kapcsolatpontok

Kérdés

Egy kis segítséget szeretnék kérni.

 

Az utóbbi egy évben, akárhányszor voltam személyesen üzletben akármit intézni, random bekapcsoltak szolgáltatásokat, vagy csak úgy levontak pontokat (számlafizetés végett voltam bent, egyszer ráadásul nem is a sajátomét) Ezt így miért???

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

10 válasz erre a kérdésre

Hű hát ez így nagyon nem okés szolgáltatásokat csak úgy kapcsolhatnak be vagy ki ha te bele egyeztél csak úgy nem. Kapcsolat pontokat bizonyos idő közönként újra számolják meg egy részük le is jár nem lehet hogy nálad is ez volt ?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Pedig de. Volta mbent sim kártya csere végett, meg is csinálták, és rá egy hónapra észre vetem a számlán, hogy vaqn egy tétel, amit eddig nem kértem. Felhívtam az ügyfélszolit, mondták is, hogy upsz, kikapcsolják. Ezen még túltettem magam. De ma felfedeztem a honlapon belépés után hogy vannak kapcsolt dokumentumok. Ránéztem, és ott volt két számla, az egyik erről az esetről, hogy kértem, de 0 ft, cserébe 190 kapcsolatpont. A másik meg novemberi, valami jelszócsere, és azon a napon a párom számláját fizettem be, plusz az értékesítő telefont akart volna eladni nekem, ezért kérte az adataimat hgoy milyen konstrukciókat tud ajánlani, de végül nem vettem, merrt inkább megvártam, hgoy lejárjon a hűségidőm. És ma nézem, erről is van számla, 0 Ft, cserébe 450 kapcsolatpont. Nem változtattam jelszót, ezt tutira tudom, mindenhol ugyanaz a mai napig, mert ezt a számsort megjegyeztem... Akkor mégis milyen jelszót változtattam meg?....

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
Egyszerű a dolog. Írsz egy panaszlevelet a Telekomnak, feladod ajánlott tértivevényes levélként. Megvárod a 30 napot, mert ennyi ideje van a szolgáltatónak a panasz kivizsgálására, ezért kell a tértivevény, mert lártod mikor vették át, onna ketyeg az idő. Utánna vársz még kb olyan 1 hetet és megkapod a választ. Ha nem érteszz vele egyett, akkor "Nemzeti Fogysztóvédelmi Hatóság"-nak írsz, kéred a fogyasztóüvédelmi eljárász lefolytatni, ami nem kerül pénzedbe, mert az jelenleg illetékmentes.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

E-mail gyorsabb csak szólok ott is 30 nap max limit de sokkal hamarabb szokott választ érkezni és kár már most ilyen nagy szavakkal dobálózni mint pl fogyasztó védelem.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
Akkor kérdeznem, hogy miért nem tudnak válaszólni egy email-ben elküldött paanszra, amit 2014 december 29.-én küldtem el? Talán fály a kezük és nem tudnak email-ben válaszólni? A 30 napos határidő lejárt 2015 január 28.-án! Ennyit az emal-ről, a posta levél a bizonyító erejű az email-t sehol sem fogadják el, ha később Hatósági eljárásra kerül sor.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

igen, ez jó megoldás lenne, csak 640 pontért fizessek tértivevényt, miegymást, aztán lehet hogy nem fog érni semmit... :(

Mikor az elsőt jeleztem, akkor is annyi volt, hogy igen látja, nem érti, kikapcsolja, de annak mittudomén hány forint a díja és társai..

 

köszönöm a segítséget, először megpróbálkozom megint a telefonos ügyfélszolival, és ha annak nem lesz foganatja, akkor nekiállok a javaslatodnak.

 

Szép napot!

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

a telefonos üszolgon is tudsz panaszt tenni, ráadásul a beszélgetést rögzítik, azaz ugyanolyan értéke van mint egy tértivel feladott levélnek.

e-mail javaslata is tökéletes. nekem mindig válaszoltak a mailjeimre. ha innen küldöd, nem marad le semmilyen adat a részedről, ami az ügyintézéshez kell.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Most beszéltem az ügyfélszolival, kb annak a bizonyosnak egy pofon volt....

azt mondta, hogy mivel személyesen történt a dolog, bármi lehet, ezt már senki nem tudja meg.

amúgy a múltkori panaszomnál sem történt semmi, de sajnos annak elvesztettem a számát. most szépen felírtam és lefűztem, kíváncsi vagyok, kapok-e most levelet...

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

hmmm... a személyesen intézett ügyekre ugyanazok a kivizsgálási szabályok vonatkoznak. sztem a telefonos ügyintéző nem volt a topon :womansad:

a korábbi panaszod számát meg bármikor elkérheted + ha nem kaptad meg a válaszlevet ki is szokták újból küldeni.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Sőt szerintem az üszf fel is olvassa ha meg kéred öket.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hozz létre egy fiókot vagy jelentkezz be a kommenteléshez

Ahhoz, hogy kommentelhess, tagnak kell lenned.

Fiók létrehozása

Hozz létre a közösségünkben egy új fiókot. Igazán egyszerű!


Új fiók regisztrálása

Bejelentkezés

Már van fiókod? Jelentkezz be itt!


Bejelentkezés most