Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Televízió kiszállítás


Attila7

Kérdés

Sziasztok, 

Szeretném megosztani veletek a megrendelt TV készülék kiszállításának eddigi történetét.

 Június 13-án rendeltem egy készüléket, amit a T honlap szerint néhány napon belül meg kellene kapnom. 2023-ban, egy COVID után ennek azért működnie kellene, szóval nyugodt voltam. A szállító cég valamiért úgy működik, hogy a szállítás napján felhívnak, hogy napon belül mikor hozzák (hogy ez mennyire nem ügyfélbarát azt gondolom nem kell ecsetelnem, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy szabadságot kell kivenni a szállítás napjára mert nem tudom előre mikor jön a csomag...). 14-én jött egy email, hogy másnap érkezik (szuper, otthon maradok, de már tudtam, hogy háromkor el kell mennem otthonról.) 15-én reggel felhív a futár, hogy aznap 13 és 15 óra között hozza (ez pont jó). Kérdeztem tőle, hogy lehet-e inkább a 13-hoz közel, azt mondja nem tudja garantálni, nem gond, mondom, háromig otthon vagyok. Erre ő: azt sem tudja garantálni, hogy addig megérkezik. Mondom épp most mondta, hogy 13 és 15 között. Ezt a finom utalást nem értette. 14-e fél négy. Indulás előtt gondoltam felhívom, hátha itt van az utcában. Azt mondja 10 perc, most indul Káposztásmegyerről (onnan még én sem érek haza 10 perc alatt, pedig szoktam sietni). Mondtam neki, hogy most indulok itthonról. Akkor holnap hozza, mondja ő. Másnap (péntek,, itthon maradtam, mert ugye azt mondta hozza), és mivel nem kaptam más számot és másik futár sem hívott, felhívom: hát ő ma nem jön a környékemre. szuper, mondom, akkor más hozza?, igen, de nem (nem hívott más, a honlapjuk szerint a területi raktárból visszakerült a központiba). Hétvége. Vasárnap este email, hogy másnap (ma) jön, ugyanazzal a futárral. Királyság, már úgyis értjük egymást félszavakból. Reggel telefon, hogy este hétre hozza, mert én vagyok az utolsó. Legalább lesz egy nyugis napom. Itthon mert ugye csak itthon maradtam mivel nem tudtam mikor jön. A telefon alapján akár be is mehettem volna dolgozni, de így legalább előkészítem a TV helyét. Hétig meglesz. Háromkor áll meg az autó a ház előtt, hív hogy hozta a TV-t. Korábbra vártam mondom, vagy későbbre? Ez már mindegy is. úgyis itthon vagyok. Szóval megáll az autó, felhajtják a ponyvát, és mit ád Isten, nincs a kocsin. Csak mosolyogtam. Holnap hozzák. Maradok szabadságon.

Több kérdés is felmerül bennem, de szerintem Ti is fel tudjátok tenni ezeket.

4 nap szabadság a TV-re várva.

Az a két kérdésem, mégis, hogy hol tudok hivatalosan panaszt benyújtani és a legfontosabb: el tudok-e menni a készülékért én... ?

Üdv,

Attila

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

1 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 0
  • Telekom

Szia Attila! Elnézést kérünk a kellemetlenségért! Arra sajnos, nincs lehetőség, hogy magad szállítsd el a készüléket. Kérjük, küldd el az adatokat, az MT azonosítód, illetve a megrendelés azonosító számát privát üzenetben, hogy továbbíthassuk a reklamációd. De bármelyik ügyfélszolgálati csatornánkon is jelezheted a panaszodat: Elérhetőségek - Telekom lakossági szolgáltatások. ^Kata

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...