Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Szakadozó internet


Zoltán85

Kérdés

Üdv. Hozzáértők segítségét kérném az alábbi internetproblémával kapcsolatban.

Kb. 5 éve vagyunk telekomosok, mobil és otthoni net. A mobillal nincs semmi gond, továbbiakban nem említem.

A vezetékes nettel viszont annál több. Az egész úgy kezdődött, hogy mi voltunk az épületben az elsők, akik bekötötték a telekomos netet, minden rendben is volt. Ahogy egyre többen köttették be az épületben, úgy esett vissza a színvonal, de még elviselhető volt. Egy régi modemet cseréltek, amire már nem emlékszem, hogy milyen koncepció volt. Amit kaptunk az egy fekvő modem volt, és már érezhető volt, hogy amúgy gyorsabb de nem annyira biztos, mint a korábbi. Sokat szakadozott a net és volt, hogy nem is tudunk rendesen netezni, de még bőven az elfogadható határon belül volt. Nemrég, kb.4 hónapja kaptuk meg a szereld magad fantázianevű program alatt az álló (jelenlegi) Technicolor modemet.

Net: üvegszálas, 1000 Mbps

Egész nap, minden órában van kapcsolat szakadás, de amikor csúcs idő van, 18-22 óra között, szinte nem lehet netezni. 2 percenként szakad meg a net és csak úgy jön vissza, ha pl telefonon vagy laptopon wifi kikapcs és bekapcs. Asztali gépen pedig szívás, mert ki kell várnod, míg magához tér. Nem jelzik az eszközök, hogy nincs net, csak simán nem töltődnek be az oldalak.

A modem volt újra indítva, rengetegszer, volt a telefonoperátor által restartolva, szerelő is volt kint, cserélt modemet is de semmi változás. Szereztem be egy routert (Tp Link Archer AX73 AX5400), bekötöttem, telekom modemen wifi tiltva, csak a tp link ment és szórta a jelet. Az elején jól ment, aztán már ez is ugyan azt produkálja, mint a telekomos modem.
Úgy gondolom, hogy nem a készülékekben lehet a hiba.

Telekom szerviz nem talált hibát.

Kérem hozzáértők tanácsát a probléma elhárításában.
Köszönöm.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

1 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 0
  • Telekom

Szia Zoltán85! Nagyon sajnáljuk a fennálló kellemetlenséget. Szeretnénk segíteni Neked, ehhez azt kérjük, hogy privát üzenetben írd meg nekünk az érintett MT azonosítódat és a kapcsolattartói hívószámodat és hibajegyet rögzítünk a számodra, amit kivizsgáltatunk szakembereinkkel. Együttműködésedet köszönjük! ^Lia 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...