Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Többszöri hibabejelentés után sem tudok minden felvételt lejátszani


K. Lívia

Kérdés

Márciusban hiba bejelentést tettem, mert néhány felvételt nem játszott le a septopbox többszöri újraindítás után sem. Kaptam is az SMS-t, hogy kivizsgálják és majd tájékoztatnak. Még aznap újabb üzenet jött, miszerint a Telekom által üzemeltetett készülékben hibát találtak, amit 24, de legkésőbb 72 órán belül elhárítanak. Én türelmesen vártam, miközben folyamatosan újra és újra ebbe a hibába ütköztem hónapokig. A nemrég kaptam egy újabb üzenetet, miszerint a hibát elhárították, de most sem tudok minden felvételt lejátszani, csak fekete töltőképernyő jön be a Felvétel lejátszása gombnál. Próbáltam várni, többször újraindítottam a készüléket, volt hogy egy héten mindennap próbálkoztam a lejátszással, de nem jutottam semmire. Mindeközben a teljes havi díjat ugyanúgy kellett fizetnem, holott nem is működött rendesen. A napokban végre időt tudtam szakítani és bemenni az üzletbe személyesen, ahol a hölgy azt mondta még aznap keresni fognak a szerelők és hogy érdemes ide a fórumra írnom, mert így tudják központilag kivizsgálni. Félig elégedetten jöttem haza, vártam, hogy hívnak az időpont egyeztetés miatt, majd kaptam az újabb SMS-t hogy a hibát megtalálták és elhárították, de azóta sem változott semmi!

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

1 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...