Ugrás a tartalomhoz
  • 0

Partnercégnél ipad rendelés problémák


Szabolcs

Kérdés

Sziasztok!

 

Akadt egy nem kis problémám az egyik Telekomos partnercéggel (Mille Mobil KFT - Dunakeszi):

  • Április 10-én hosszabbítottam meg náluk a lejáró telefon/TV/internet előfizetésemet, amihez akkor rendeltem egy akciós ipadet is. Eljövé a pulttól észrevettem, hogy a szerződésemben nincsen semmi az ipadről, ezért visszamentem, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy igénylésről nem tudnak papírt adni, ne aggódjak 30 napon belül szállítják.
  • Május 4-ig vártam, felhívtam a központi Telekom ügyfélszolgálalot, ahol 20 perc beszélgetés után kiderült, hogy semmilyen rendszerbe nincsen a szerződésemhez ipad rendelve. így hát visszamentem még aznap este a T-pontban, ahol a kolleganő rápillantott a rendszerre, majd mondta ismét hogy nincs miért aggódnom, május 7-én szállítják.
  • Természetesen nem szállították, ezért megpróbáltam felvenni a kapcsolatot velük, ami nagy nehezen sikerült is. Egy másik dolgozóval történő egyeztetés után kiderült, hogy az ő rendszerükben sincs ipad igénylés hozzám. A főnökük elérhetetlen, meg sem akarták adni a számát, a kolleganőjükről, hogy mikor jön újra dolgoznom nem tudtak semmi épkézláb dolgot mondani.

Kihez forduljak? Ami még jobban bonyolítja a szálakat az az, hogy az általam rendelt készülék elfogyott áprlis 20. után. Nem látok semmilyen hajlandóságot a részükről, hogy megoldódjon a problémám.

 

Előre is köszönöm,

Szabolcs

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

11 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 0

Kedves Szabolcs! Minden rendelésnek látszódnia kell a Telekom rendszerében,és a rendelések mellé tartozik egy rendelésazonosító is.  Én azt tanácsolnám neked hogy Ipad,-et közvetlenül a Telekom honalapjáról rendeld meg ahol leadhatod az igénybejelentésed,vagy rendelj közvetlenül telefonon a 1412-n. A partnercégnél leadott rendelésed ha egyáltalán rendeltek neked azt pedig töröltesd. A telekom honlapjáról vagy a 1412-n rendelt táblagépet pedig 30 napon belül biztosan ki fogják szállítani neked. Amennyiben részletre vásárolsz pár alapfeltételnek meg kell felelned pl. hogy a számláidat a befizetési határidőre kiegyenlíted. Ha előfordultak fizetési késedelmek akkor itt is elutasítják vásárlási igényed. Remélem tudtam segíteni. ÜDV  Péter

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

A részletfizetéses konstrukció feltételei: Ajánlatunk meghatározott új és jelenlegi NetMánia otthoni internet csomagot megrendelő vagy arra új hűséget vállaló egyéni előfizetők részére a készlet erejéig érvényes, 12, illetve 24 hónapos kamatmentes részletfizetési konstrukcióval azoknak, akik az ÁSZF szerint a fizetőképességre vonatkozó pénzügyi előminősítésnek megfelelnek.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Köszönöm a válaszod, de sajnos ez nem oldja meg a fennálló problémát:

  • Amelyik készüléket én akartam venni (ipad mini 2 retina 16GB - 3.000/hó) nincs már készleten, csak egy drágább, újabb változat ( ipad air 2 - 5500/hó)
  • Továbbá miért nem tájékoztattak engem hogy van bármilyen hiányosságom vagy hogy elfogyott a termék? Április 10 és május 4 között eltelt jó pár nap, ráadásul a készlet is április 20. után fogyott ki.

Kihez tudnék fordulni panaszért?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Panaszt tehetsz a Telekom ügyfélszolgálatán. Valószínű azért nem tudták teljesíteni a rendelésed ,mert nincs készleten a termék,és ezért érvénytelenítették a megrendelésed. Igaz tájékoztatniuk kellet volna,hogy ne várd feleslegesen.  Esetleg nézz szét a telekom mobil honlapján többfajta Ipad van. Itt is igényelhetsz részletfizetést ha arany vagy platina kiemeltségű ügyfél vagy.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

A Telekom mobil és otthoni üzletágának más a raktárkészlete. A T-mobile raktárkészletéből sajnos nem kaphatod meg az Ipadet. A Tmobile teljesen más díjcsomagokkal ,és feltételekkel adja ezt részletre. Az árban is van eltérés.  Viszont ha új előfizetéssel rendelsz a Telekom mobil honlapjáról 2napon belül ők szállítanak. 0630 9 30 30 30 Ez a Telekom házhozszállítási csoport telefonszáma. Itt is leadhatod rendelésed ,és akkor ők azonnal el is végzik a szükséges hitelképességi vizsgálatot. Ha ez pozitív akkor szállítanak 1-2 napon belül. Előfordulhat,hogy szükség lesz mobilelőleg befizetésére.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...