szaboadam

Hozzászólások szerkesztése

Kérdés

Üdv!

 

Hosszabb ideje használva a fórumot - és ennek eldőjét, a Beszélgessünk-öt is - úgy találom, hogy alapvetően jó az elérhető funkciók tára. Azonban úgy gondolom a hozzászólások szerkesztési ideje túlságosan rövid. Többször előfordult, hogy egy kérdés, probléma esetén 1-2 órával a hozzászólásom után megoldást találtam, esetleg új javaslatot tudtam volna hozzáfűzni ehhez azonban már új hozzászólást kellett írnom, és persze idéznem is az előzőt, ami így - szerintem - feleslegesen hosszú üzenetláncot eredményez. Én azt is örvendetesnek tartanám , ha a felhasználóknak korlátozott ideig lehetőségük lenne saját hozzászólásuk törlésére is, bár azt nem tudom ez technikailag mennyire kivitelezhető. Ilymódon lehetőség lenne ugyanis az esetlegesen felmerülő tévedés, téves információ, eltávolítására és egy-egy kérdés esetén ez is átláthatóbb beszélgetésfolyamot eredményezne. Jelenleg ugyanis azt tartom a fórum egyik legnagyobb gyengeségének, hogy nagyon hosszú beszélgetésláncok (is) kialakulnak - ami persze nem baj -, de ez nehezíti "fölvenni" annak fonalát is, néha sok-sok visszaolvasást igényel - hiszen az ember igyekezne új információval szolgálni, és elkerülni, hogy olyat ismételjen meg a hozzászólásában, amely esetleg már mások által is leírásra került.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

9 válasz erre a kérdésre

Sziasztok!

 

Köszönöm a visszajelzéseket! Ezek alapján az eddigi 10 percről 30 percre emeltem a módosítás lehetőségét. Ennél több a beszélgetés menetét, logikáját összezavarhatná - az esetleges trollkodásnak is kedvezne -, így efölé nem megyünk. Ugyanezen okok miatt a törlés sem lehetséges - csak úgy, ahogyan anonymus írta.

 

Köszi, szép napot:


István

Esetleg az kivitelezhető lenne, hogy a szerkesztési előzményeket, azaz a hozzászólás korábbi verzióit meg lehessen tekinteni? Nem életbevágó, de szerintem hasznos funkció lenne.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Sziasztok!

 

Köszönöm a visszajelzéseket! Ezek alapján az eddigi 10 percről 30 percre emeltem a módosítás lehetőségét. Ennél több a beszélgetés menetét, logikáját összezavarhatná - az esetleges trollkodásnak is kedvezne -, így efölé nem megyünk. Ugyanezen okok miatt a törlés sem lehetséges - csak úgy, ahogyan anonymus írta.

 

Köszi, szép napot:


István

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hmm nekem 8 perc után is hagyja szerkeszteni akkor gondolom 10 perc lehet a limit.

Köszi, hogy lemérted, most már ezt is tudjuk. :smileyhappy:

Én akkor találom ezt az időt rövidnek, amikor utána kell keresnem, olvasnom egy információnak az interneten,  és közben kigyűjtök esetleg külön néhány linket is, amiket érdekesnek, hasznosnak találok. Ilyenkor, ha már írtam egy hozzászólást, amiben mondjuk leírtam, amit a kérdésről kapásból tudok és esetleg segíthet jól jönne, ha ezekkel az új információkkal (és eselteg linkekkel is) kiegészíthetném a korábbi bejegyzést. Így, mivel esetleg már felvetődött közben egy másik kérdés is, sűrűn szoktam idézgetni, hogy, aki kérdezett is újra fel tudja venni a kérdés fonalát, hogy miről is volt szó korábban. 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hmm nekem 8 perc után is hagyja szerkeszteni akkor gondolom 10 perc lehet a limit.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Nem tudom, itt egyáltalán mennyi ideig lehet szerkeszteni? Ph-t tudom ott kb 5 perc.

Nekem két perc után már nem engedett szerkeszteni legelőször. Azóta egy kicsit szerintem nyúlt, itt is kb. 5 perc lehet, de azért ezen még lehetne kicsit nyújtani, szerintem.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Nem tudom, itt egyáltalán mennyi ideig lehet szerkeszteni? Ph-t tudom ott kb 5 perc.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Törlést max akkor tartom jó ötletnek ha pl 5 percig lehet törölni de ha érkezik válasz rá akkor már nem. Mind a mellet ha törölni szeretnék egy hszt-t elég szólni a moderátornak bele írni a ticketbe hogy szeretnék törölni nekem eddig még mindig törölték.

Üdv!

 

, Anonymus köszönöm, hogy hozzászóltatok, reméltem, hogy esetleg mást is érdekel ez a kérdés - elsősorban a hozzászólások szerkesztési idejének a rövidsége zavar, azon igazán nyújthatnának egy kicsit.

 

A törlésnél én is csak ilyen rövid időkorlátra gondoltam - annak tényleg nem lenne semmi értelme, hogy egy hozzászólást, amire már válasz is érkezett töröljenek, az csak felfordulást okozna a beszélgetésekben.

 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Törlést max akkor tartom jó ötletnek ha pl 5 percig lehet törölni de ha érkezik válasz rá akkor már nem. Mind a mellet ha törölni szeretnék egy hszt-t elég szólni a moderátornak bele írni a ticketbe hogy szeretnék törölni nekem eddig még mindig törölték.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Támogatom. Nekem is a szerkesztési idő rövídsége sokszor gondot okoz. Sőt korábban még nem is volt , én vetettem fel régebben itt, hogy egyáltalán legyen ilyen funkció. Bár más magyar fórumokon is hasonlóan rövid a szerkesztési idő. Törlésre pedig az öt perces időn belül egyelőre más ötletem nincs, mint hogy a hozzászólásodat javítva beírod a törölve szót. 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hozz létre egy fiókot vagy jelentkezz be a kommenteléshez

Ahhoz, hogy kommentelhess, tagnak kell lenned.

Fiók létrehozása

Hozz létre a közösségünkben egy új fiókot. Igazán egyszerű!


Új fiók regisztrálása

Bejelentkezés

Már van fiókod? Jelentkezz be itt!


Bejelentkezés most