Terwet

Ingadozó internetkapcsolat

Kérdés

Szép napot!

Napok óta szenvedek az internetkapcsolattal.

Kezdődött azzal, hogy a Netflix elérhetetlen volt az elmúlt napokban. Bármikor, amikor beléptem volna, csak töltött hosszú perceken keresztül 0 eredménnyel. Elsősorban ezzel a hibával kerestem meg a Telekomot, akik ki is küldték egy kollégájukat már másnap (november 26.-án), és találtak is valamilyen problémát a központban. Valami olyasmi volt, hogy a router átállt mobem üzemmódba. Ezt ők visszaállították, és aznap már jó is volt a Netflix. A következő nap viszont megint problémák adódtak vele: bár olyan már nem volt, hogy egyáltalán nem értem el az oldalt, de nem egyszer többször is rá kellett frissítenem, vagy újra kellett indítanom a böngészőt hogy betöltsön. Valamint a lejátszott filmek minősége is néha mintha fullHD helyett csak 420p lenne, gondolom az internetkapcsolat ingadozása miatt. Ezen kívül még azt is észrevettem, hogy konkrétan belassul az egész kapcsolat a legegyszerűbb weboldal betöltése során is, amiket eddig pillanatok alatt betöltött, akár többet is egyszerre. Windows újratelepítést is csináltam, mert már esedékes volt egy ideje, de így muszáj volt most meglépnem, a probléma viszont még mindig fennáll.

Aztán online játéknál is jelentkezett egy probléma: nevezetesen a World of Warcraftnál. Az napok óta játszhatatlan az 1500-2000-es pingek miatt. A Blizzard supporttal (a játék fejlesztői) jelenleg is kapcsolatban állok, próbálnak ők is rájönni a hiba okára.

Csatoltam képet a modem beállításairól, és valamennyire utána néztem itt a fórumon is, annyit le tudtam szűrni, hogy esetemben talán a FEC Error nagyon magas. Lehet ez a probléma forrása? Valamint lehet hogy már egy újrakábelezés sem ártana a dolognak, mert úgy van az egész, ahogy kb 13-14-15 éve bekötötték. Az újrakábelezést lehet kérni a Telekomtól is hogy megcsinálják? Ez az ő dolguk, vagy az ügyfélnek magának kell végeznie?

Előre is köszönöm a segítséget!

Névtelen.png

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

13 válasz erre a kérdésre

41 perce, Terwet írta:

@btz

Talán eddig ez volt a legközelebbi beállítás ahhoz, ami még az újratelepítés előtt volt, de sajnos ez sem működött... Részemről feladtam a próbálkozást ha valakinek esetleg van még valami ötlete, szívesen várom, de lassan azt hiszem elkezdek új internetszolgáltató után nézni...

Sajnos jelenleg nincs több ötletem, de ha eszembe jut valami, akkor szólok. 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@btz

Talán eddig ez volt a legközelebbi beállítás ahhoz, ami még az újratelepítés előtt volt, de sajnos ez sem működött... Részemről feladtam a próbálkozást ha valakinek esetleg van még valami ötlete, szívesen várom, de lassan azt hiszem elkezdek új internetszolgáltató után nézni...

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
21 órája, Terwet írta:

@uzman

Megvolt, kikapcsoltam, de a helyzet változatlan.

Ma volt itt megint a Telekom, kicserélték a modemet, úgyhogy nekem már tényleg nincs semmi ötletem :( Teljesen tanácstalan vagyok. Már tényleg csak a kábelekre tudok gondolni, de a szerelő azt mondta, hogy azok nagyon-nagyon kis eséllyel hibásodhatnak meg. Szóval tényleg semmi ötletem nincs már. Próbáltam minden beállítást, google-t bújom napom óta és egy nagy 0 az eredmény... Kezdem feladni a dolgot a Telekommal.

Nekem még van egy utolsó ötletem. Mi lenne, ha Pppoe passthrough módba tennéd a digitális elosztót és magával a PC-vel kapcsolódnál az internetre próbaképpen? 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@uzman

Megvolt, kikapcsoltam, de a helyzet változatlan.

Ma volt itt megint a Telekom, kicserélték a modemet, úgyhogy nekem már tényleg nincs semmi ötletem :( Teljesen tanácstalan vagyok. Már tényleg csak a kábelekre tudok gondolni, de a szerelő azt mondta, hogy azok nagyon-nagyon kis eséllyel hibásodhatnak meg. Szóval tényleg semmi ötletem nincs már. Próbáltam minden beállítást, google-t bújom napom óta és egy nagy 0 az eredmény... Kezdem feladni a dolgot a Telekommal.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
Ekkor: 2020. 12. 03. at 15:22, Terwet írta:

@uzman

Kipróbáltam, minden mást kihúztam, csak a PC-t hagytam bedugva, és még mindig nem jó :(

Még esetleg az IPv6 kavarhat be.

A modem menüjében LAN oldalon alapból az IPv4 lapra dob.

Válts át az IPv6-ra és állítsd off-ra az dhcpv6 szervert és a ra service-t is. Csatlakoztasd újra az eszközöket és reménykedjünk :)

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
15 órája, Terwet írta:

@uzman

Gyári visszaállítás megvolt, a probléma még mindig nem oldódott meg.

2 számítógép vezetéken, 1 PS4, 1 telefon és alkalmanként 1 laptop megy wi-fi-ről, valamint 2 set top box vezetékkel.

Ha csak egy eszköz kapcsolódik az internetre a hgw-n keresztül, akkor is jelentkezik a probléma (a többit ideiglenesen kapcsold ki)?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@uzman

Gyári visszaállítás megvolt, a probléma még mindig nem oldódott meg.

2 számítógép vezetéken, 1 PS4, 1 telefon és alkalmanként 1 laptop megy wi-fi-ről, valamint 2 set top box vezetékkel.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon
9 órája, Terwet írta:

@btz

Semmilyen vírusírtót nem használok már évek óta.

Másik géppel is ellenőriztük, a szerelő laptopjával. Ugyanaz volt a helyzet: hosszú percekig töltött, majd mikor a központban visszakapcsolták, neki is megjavult minden.

Resetelésen gondolkoztam már, de a jelszóban nem vagyok biztos. Az ha máshol nem, a szerződésen rajta kéne hogy legyen? Vagy akár a központból is meg tudják adni ha felhívom őket? 

Szinte minden oldalnál tapasztalok belassulást, Twitch konkrétan használhatatlan, YouTube viszont ugyanúgy megy minden gond nélkül. Szóval nagyon változó, de a lassulás az az oldalak 90%-ánál tapasztalható. 

A PPPoE kapcsolat jelszava a szerződésen van rajta, de a Telekom fiókban is megtudhatod.

A leírásodból arra következtetek, hogy ezt az eszközt használod routernek is? Hány kliens használja még a kapcsolatot akár vezetéken, akár wifin?

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@btz

Semmilyen vírusírtót nem használok már évek óta.

Másik géppel is ellenőriztük, a szerelő laptopjával. Ugyanaz volt a helyzet: hosszú percekig töltött, majd mikor a központban visszakapcsolták, neki is megjavult minden.

Resetelésen gondolkoztam már, de a jelszóban nem vagyok biztos. Az ha máshol nem, a szerződésen rajta kéne hogy legyen? Vagy akár a központból is meg tudják adni ha felhívom őket? 

Szinte minden oldalnál tapasztalok belassulást, Twitch konkrétan használhatatlan, YouTube viszont ugyanúgy megy minden gond nélkül. Szóval nagyon változó, de a lassulás az az oldalak 90%-ánál tapasztalható. 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

@Terwet

Amúgy csak a Netflix esetében jelentkezik ez a gond vagy más oldalak esetén is? 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Ha baj lenne a Telekom DNS szervereivel, akkor nyilván a probléma mindenkinél jelentkezne. Nekem tökéletesen felold bármilyen domain nevet pillanatok alatt, nem ez lesz a probléma gyökere szerintem. 

Ugyan említtetted, hogy az operációs rendszert újra telepítetted, remélem ismeretlen eredetű vírusírtót és kémorogram eltávolítókat és hasonlókat nem használtok. Ezek okozhatnak a fent említettekhez hasonló problémákat. 

Javaslom, hogy ellenőrizd egy másik számítógéppel vagy laptoppal a kacsolat minőségét, erre akár egy kivonuló szerelő is megkérhető. 

Javaslom a digitális elosztó resetelését (csak a PPPoE felhasználó név és jelszó birtokában, mert ezt utána a webes adminisztrációs felületen vissza kell írni bele), IPv6 cím tiltását. 

A FEC errorokkal nincs gond,  a CRC hibaszám önmagában nem mond semmit, fontos mellette még az, hogy ez mennyi idő alatt gyűlt össze. Mondjuk ha nagyon magas, akkor lehet gyanakodni. Nálam például most 54 óra működő idő mellett 1750 van. 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Valószínűleg nem nálad lesz a baj, mert  az én kapcsolatom elég stabil, de én is ettől szenvedek egy ideje, az ügyfélszolgálat viszont rendszeresen leráz, megoldani pedig nem tudják a problémát. Végül annyira nem bírtam már kivárni, hogy betöltődjenek egyes oldalak, hogy elkezdtem kinyomozni a probléma okát, és arra jutottam, hogy ha a Telekomos routerre bízom a DNS névfeloldást, akkor jön elő ez a probléma (de akkor mindig, akármikor próbálom, akármilyen eszközt használok, akármilyen módon kapcsolódok a HGW-hez). Amikor ezt mondtam a "szerelőnek", annyit bírt erre mondani, hogy akkor vegyek saját routert. Rászántam 25k-t, vettem egy normálisat, azóta megy minden gond nélkül (PPPoE Pass-through alkalmazásával, a Google névszerereinek használatával). Ami szomorú, hogy nálam hosszú éveken keresztül ment minden probléma nélkül, aztán mostanában nekem is előjött ez, és a Telekom egyszerűen nem tudja/akarja ezt a hibát megoldani.

speedport_01.png

speedport_02.png

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Megosztás más oldalakon

Hozz létre egy fiókot vagy jelentkezz be a kommenteléshez

Ahhoz, hogy kommentelhess, tagnak kell lenned.

Fiók létrehozása

Hozz létre a közösségünkben egy új fiókot. Igazán egyszerű!


Új fiók regisztrálása

Bejelentkezés

Már van fiókod? Jelentkezz be itt!


Bejelentkezés most