Ugrás a tartalomhoz
  • 0

klori04

Kérdés

Szép napokat!

Miután már annyi kérdés után, megint itt vagyok ugyanazzal a kérdéssel, amire már szerintem már lassan 3 éve sem érkezett pontos válasz, mégegyszer megkérdezem.

Mielőtt még nagyon sablonos lennék megkérdezném szimplán hogy mikor lesz már. Kitérnék arra hogy mi volt azóta amikor az utolsó kérdésemet kiírtam eme csodás fórumra.

Mindegyik szomszédos településeken azóta (még egy pár száz fős településen is) sikerült behúzni azt a csodás optikát, nálunk nem jött ez össze. Elvileg egy ügyfélszolgálatos levél azt mondta hogy aha lesz majd optika 2023 nyarán, spoiler alert: hát nem jött. 

Mostanába kaptunk levelet hogy az egyetlen értelmes szolgáltatást, a SAT TV megszűnik és le KELL cserélni,  arra az IPTV-re ami ismerősök szerint (nekik optikájuk van) nem működik normálisan. Szóval én így ugye rezen élek, majd számolom a pixelt a TV-ben mert ez ami net van szerintem annyira működni fog mint a többi szolgáltatás ami rezen alapszik ergó sehogy. De okos lesz meg androidos és ez váó. Hát váó is lesz mikor tölt ezer órát a keresője mert annyira lassú vagy akadozó az internet.

Tegnap elment a net meg sem lepődök egyébként (09.29), a net garancia valamiért az a családtag kapta aki külföldön dolgozik, és a netgarancia csak belföldre vonatkozik akkor szépen összelett hozva mondhatom.  Azért nem részesültünk majdnem netgaranciában mert valami olyasmi mondott az ügyfélszolgálatos hogy hát nem vagyunk olyan csomagban, mint az a családtag aki külföldön dolgozik, mert ő most váltott csomagot és mi meg azért nem mert mi már 2017 óta ugyanaz a csomagunk. Azért mondom azt hogy valami olyasmit mondott (és lehet hibás is megállapításom) de nem én telefonáltam, hanem más de a lényeg nagy butaság az egész.

Amúgy meg most komolyan? Nem elég az hogy veletek szívunk több mint 10 éve? Nem baj végül ki lett harcolva hogy legyen.

Az hogy nem működik a mobilnetem meg telefonálni sem lehet mikor külföldön vagyok az külön hátborzongató tény hiába van amúgy romaingom, de az rá tesz mikor mondták ez azért van mert 2017 óta nem váltottam csomagot.

Nem azt mondom hogy jajj de sokat fizetünk ezért a csodáért, hanem az hogy garantálni nem tudtok semmit azoknak az ügyfeleknek akik amúgy 10 éve megbíztak bennetek. 

Annó mikor kivezettük a régi ISP-nél a rezes netet, és ide átjöttünk ezerszer jobb volt a szolgáltatás színvonala, de most mintha deja vu érzésem lenne, ugyanott vagyunk  mint mikor régi ISP-nél voltunk. Megsúgom ők azóta már 500-as netet húztak be a településre (jó coax alapú de még mindig jobb), csak a baj vele az hogy a megbízhatósága rosszabb lett azóta mikor még ügyfél voltunk náluk, de ha ez változott volna már rég nem írnám ezt a fórum bejegyzést.

Amikor visszajött a net azt hittem kicsit azért gyorsabb lett, hát vicces is lenne. Rosszabb lett, volt egy stabil 22 Mbit/3Mbit-em most ez a felére csökkent 11/1.5 Mbit-re. Nagyon aranyosak vagytok, így már végképp nem fog működni az az IPTV normálisan. Gyönyörű mondhatom.

Szóval most jöjjön a kérdés, Cibakházán mikor lesz már "Gigaerős" hálózat? Vagy ha nem tudjátok, nem azt mondjátok hogy "majd lesz" mert falra mászok. Ha pedig az önkormányzat fogja vissza az egészet, akkor let me know mert akkor nem titeket "zaklatnálak".

 

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: klori04
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

1 válasz erre a kérdésre

Ajánlott posztok

  • 0
  • Telekom

Szia klori04Hálózatunk korszerűsítésével kapcsolatban azonnal választ kaphatsz honlapunkon ahol pontos címed megadása után tájékozódhatsz a várható fejlesztésekről, illetve választhatsz az aktuálisan elérhető szolgáltatások közül. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy Gigaerős hálózatunk a lehető legtöbb ügyfelünk számára elérhető legyen. Ha jelenleg nem találsz megfelelő ajánlatot, ugyanitt  iratkozz fel  hírlevelünkre, és értesítünk, amikor megrendelhetővé  válnak leggyorsabb csomagjaink. A feltüntetett adatok megegyeznek az ügyfélszolgálatainkon rendelkezésre álló információkkal. ^Kata
 

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...