Ugrás a tartalomhoz
  • Szeretne hasonló avatart használni? A profilképként felhasználható avatarokat az alábbi linkről tudja letölteni.

    image.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpegimage.jpeg

Deino

SUPERUSER
  • Tartalmak

    664
  • Csatlakozás időpontja

  • Utolsó látogatás

Bejegyzések, amit Deino posztolt

  1. Februári hír a KMR régióval kapcsolatosan:

    Pontosítások:

    • A pályázat benyújtási határideje 2017. február 28-ra módosult a január 20-án kiadott közleménynek megfelelően.
    • Nincs helye hiánypótlásnak, ezáltal a pályázat hiánypótlási felhívás nélkül elutasításra kerül.

    Fontosabb lehet megjegyezni ezt a módosítást:

    Eredeti: Nyilatkozat arról, hogy a pályázó a mapping felmérés során három éven belül megvalósítandó saját forrásból finanszírozott fejlesztési vállalást tett és erről szóló együttműködési megállapodás kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.

    Javított: Törlésre került (nem hiánypótoltatható ld. Felhívás 4.5.2 a) pontja).

    Illetve a január 20.-ai közlemény:

    Pályázat társadalmi egyeztetése során a váci és szentendrei járásban szolgáltatói jelzés érkezett a december 22-én megjelent pályázati dokumentációban szereplő igényhelyekhez képest 377+136 igényhely lefedettségéről. A lefedett igényhelyek a csatolt dokumentumban zöld kiemeléssel szerepelnek.

    Tájékoztatjuk a potenciális pályázókat, hogy az Európai Unió szélessáv-fejlesztésre vonatkozó szabályozása (a 651/2014/EU bizottsági rendelet 52. cikk (3) bekezdése) alapján azon igényhelyek esetében nem folyósítható állami támogatás, amelyeket valamely szolgáltató a társadalmi egyeztetés során megfelelő módon már lefedettnek jelzett. Kérjük a pályázókat, hogy a támogatási kérelmeik elkészítése során a fentieket vegyék figyelembe!

    Csatoltam a dokumentumot a zöld sorokról Vác és Szentendrével kapcsolatosan.

    KMR igényhelyek.xls

  2. @btz

    Oké, ez eddig ésszerű és egyértelmű is hogy jobb a sima ADSL-nél, de önmagában mit ér a jó hibakezelés, ha nem ad nagyobb sávszélességet? Mondhatjuk hogy az a 10 Mbit/sec meglesz stabilan mondjuk 2 km-en, míg az ADSL nem (fiktív példa), de ez miért "jó?".

    Nem elég ez a sávszélesség, ott pedig 2 módszer van csak, ami segíthet, sűrűbb DSLAM / technológiafejlesztés (optika).

    Szerintem azzal se lenne semmi gond ha sűrűn lennének DSLAM-ok és optikázva lenne odáig az út. Elég fix és stabil vDSL hálózatot adhatna így.

  3. Műszaki okok (technológiaváltás) miatt az alábbi területeken Márciusi hónap során megszűnik az analóg adás, áttérés történik Digitális kódolatlan kábeltelevíziós szolgáltatásra. A váltás a havidíjat és a csatornakiosztást nem érinti.

    Az alábbi területeket érinti a technológiaváltás:

    1. Marcali és környéke,
    2. Abasár és környéke Start és Alap csomag,
    3. Csépa, Perkáta, Siófok, Szelevény, Tiszakürt, Tiszasas, Tiszaug települések Családi és Alap csomag

    A technológiaváltásra 2017. március 1-jétől március 31-ig kerül sor, így az analóg kábeltelevízió szolgáltatásról ezen időtartam alatt folyamatosan áttérés történik az új kódolatlan digitális kábeltelevízió szolgáltatásra.

  4. @pogacsa a vDSL is csak egy hosszban hasznos. Az a lényege, hogy adott távig, képes a ADSL sebességének többszörösére. Azon felül már szinte az ADSL sebességével azonos. DSLAM-tól való távolság a lényeg.

    Bár amúgy ez is megoldható lenne igazából, kellenének olyan sűrűn DSLAM-okat kialakítani, hogy minden felé max 1500 méter legyen. Ha sűrűn lennének elhelyezve, akkor nem lenne ilyen gond. Ezen úton talán egy egészséges hálózat is alakulna ki, azaz talán még a sávszélesség emelés is megoldott lenne.

  5. 7 órája, R3dy21 írta:

    Ha megkezdődik az optikai net kiépítése,és előttünk már kiépítik onnantól kezdve már szerelő bekötheti nekem?

    Vagy meg kell várni amíg az egész faluban befejeződik a kiépítés?

    Ez nem így működik.

    Egyrészt a kiépítésnek több fázisa van, általában elsőnek csak magát az optikát helyezik fel, göngyölegekben, aztán később szerelik fel hozzá a dobozokat. Vagyis ha akarnák se tudnák egyből bekötni.

    Másrészt ha még nem is így csinálnák, attól még nem lenne élesítve a hálózat, főleg úgy, hogy a legtöbb esetben a gerinc - vagyis amin jönne maga az egész - csak a falu/város kivitelezése után kerül kiépítésre/bekötésre.

    Onnan hogy befejezték a falut/várost, még sok dolog lehet, ha nincs meg az összekötés, akkor az is (ez még hetek kérdése lehet), ott van még az engedélyeztetés, ami újabb hetek kérdése, úgyhogy ez nem ilyen gyors. 

    Ha szerencsénk van a Február már jó idő lesz az optika építéséhez. Legalábbis tartósan 0 fok körüli hőmérséklet ígérkezik. / persze az nincs kizárva, hogy 1x-1x ne lenne még visító hideg. /

  6. 30 Mbit/sec minden háztartásba 2018-ig konzultáció!

    Mi ez a projekt?

    A projekt célja egy állami kezdeményezés, hogy az ország minden területén minden háztartásban elérhető legyen a 30 Mbit/sec sebességű internet 2018 végéig.

    Miből áll ez a projekt?

    Több szegmense van az egész történetnek. Alapvetően minden szolgáltató minden évben valamennyire terjeszkedni szokott, anyagi lehetőségektől függően... Ehhez az állam is hozzáadott egy hazai forrást (Pest megye), illeve EU-s források is rendelkezésre állnak a projekthez (országszerte). Mivel Pest megye túlságosan fejlett, így oda nem adhattunk be EU-s forrásigényt, ezért volt szükség hazai forrásokra.

    Mikor kerül lefedettség alá a településem?

    Ennek a kezdeményezésnek alapvetően az összes hazai szolgáltató a részese, azonban a kivitelezés konkrét dátumát hazai és EU-s források esetében is nehéz megjósolni... Egy biztos 2018-ig megtörténik a 30 Mbit/sec sebességű internet bevezetése országszerte.

    Hol találhatom meg az aktuális lefedettséget?

    Ezen az oldalon megtalálható, azonban a térkép a 2015-ös lefedettséget mutatja... hamarosan újabb térképes nyilvántartásra lehet számítani.

    Milyen paramétereknek kell megfelelni az internet sebességében?

    Az alapvető elvárás hogy 30 Mbit/sec letöltésű (garantált 7,5 Mbit/sec) és 6 Mbit/sec feltöltés (garantált 1,6 Mbit/sec) internet legyen elérhető az egész országban. További elvárás hogy ezen hálózatoknak legalább 50%-ának képesnek kell lennie a jövőben a 100 Mbit/sec sebességű internet kiszolgálására is.

    Milyen technológiát használnak ezen sávszélesség biztosítására?

    2 általános eljárás van, az egyik a színtiszta optika, abban az esetben ha az adott településen nincsen régebbi infrastruktúra, pontosabban koax hálózat. A másik eljárás a koax és optika keveréke, az úgynevezett HFC / Deep Fiber eljárás. Utóbbi esetben külterületen, illetve néha önmagában is találkozhatunk ADSL-ről vDSL-re való fejlesztéssel is....

    Technológiától függően milyen sebességekre számíthatok?

    3 eltérő technológiát alkalmaz a Telekom, és mivel 30 Mbit az alapelvárás, így a következő maximális lehetőségek jöhetnek szóba, amik a jövőben vDSL és Koax esetében is javulhatnak:

    paletta.png

     

  7. Olyan helyen kell elsősorban keresni az optikát, amely nem Telekom prímer terület. (ebből viszont nincs sok.)

    Mert ami Telekom prímer terület, ott alapvetően rézhálózat van, és ezt leginkább optikásított koaxal szokták kiváltani / vDSL-el kombinálva, kivétel pár helyen, ahol az optika a megoldás.

    Ha megnézed Pest megyét, agglomeráció inkább optikásított koax, Budapest optika/koax. 29-es körzet szintén kivülálló volt a Telekomnak ezért lett ott Optika és nem más.

  8. Ekkor: 2017. 01. 03. at 10:19, btz írta:

    Mondjuk listát én sem találtam, hogy hol van jelenleg optikája a T-nek, a 29-es körzetet, amit nem rég optikáztak be (Monor stb) illetve Bpesten néhány helyen, azt tudom, de más megyében, körzetekben nem tudnám megmondani, hogy hol található Telekom optika.

    Hát, elég könnyen ki lehet deríteni... pl. pest megye nyitott könyv :) 

    Azért az optikai lefedettség elég szabályokhoz kötött feladat.

  9. Érdekes ez a lista. Sőt mondhatni érdekesebb, mint ahogy hangzik.

    Pl. Dabasi Régió:

    - Inárcs: Telekom is jelen van már és egy másik szolgáltató is.

    Ellenben több olyan település is hiányzik a járás felsorolásából, amely nem kapott még lefedettséget, azonban itt arra tudok gondolni, hogy az önköltséges megvalósítás... (Hiszen ezek a felsorolt települések nagy része, igazából sárgával jelölt dolog a térképen)

  10. Igazából a webshop az régen sokkal jobb volt... minden készülék mellett ott volt egy részletes leírás... ma meg alig van pár információ...

    Szerintem nagyon jól meglehetne valósítani azt, hogyha valaki ránéz mondjuk egy Honor telefonra, akkor a Telekom oldalán a webshopban rájöjjön arra, hogy ez most kell-e neki, vagy sem... ma ez lehetetlen mert utána kell járni normálisan a specifikációinak. Illetve a másik, hogyha van valami Telekomos teszt (mert nem ártana), akkor azt hozzá lehetne fűzni magához a telefonhoz a webshopban.

  11. Engem 2 kérdés foglalkoztat igazán.

    Az első, hogy mi a helyzet azokkal a településekkel, ahol van valamilyen Telekomos szolgáltatás, de a Weboldal nem, vagy pontatlanul (mást) jelez vissza, ezáltal ha valaki szeretné rendelni, nem tudja, hiszen vagy szürkén, vagy más technológiával rendelkező csomagokat ajánl fel, mint ami valójában ott van?

    Második hogy mikor várható egy egységes weboldal? Mert most több részből áll az egész, pl. ez látható a Telekom fiókban ahol az új megjelenésű oldalak eltérnek a régi alapjaitól (pl. sokkal szélesebb és jobb az új, ellenben a régivel, mint pl. a Rendelések menüpont). Nem beszélve arról, hogy a régi elemek lassabban is töltenek be és szűkebbek oldalszélességre, így pl. az internet csomagokat leíró táblázat is valójában eléggé szétesik olyan helyen, ahol pl. speciális csomagokat is mutat... 

  12. 19 perce, Attila70 írta:

    Nem igazan ertem, hogy mit is akartal ezzel itt velunk kozolni. A harom linkednek egymashoz mi koze van? Hol van az leirva, hogy a Telekom mindenhova biztosit 30Mbit/s net-et? 

    Arra akart kilyukadni hogy az új listában ott van, hogy elérhető a Településén a szupergyors net. Vagyis vagy koax (HFC) vagy Optika, de ő, eközben ADSL-t lát a webshopban...

    Érdemes más felületen érdeklődni, mert valószínűleg előfordulhat hogy az adatbázis rossz, ezáltal neked nem aktuális csomagokat kínál a rendszer. Érdeklődd meg telefonon vagy Facebook üzenetben talán, vagy emailben.

    120 Mbit/sec-nek mindenképp elérhetőnek kéne lennie nálad valószínűleg.

×
×
  • Új...