-
Szeretne hasonló avatart használni? A profilképként felhasználható avatarokat az alábbi linkről tudja letölteni.
-
Tartalmak
18 -
Csatlakozás időpontja
-
Utolsó látogatás
Profil megtekintések
1425 profilmegtekintés
Xaba eredményei
Tudományos főtag (5/13)
-
@btz Így ahogy mondod logikusnak tűnik. Azokból a diagramokból láttam már valóban sokfélét, és saját bőrömön csak annyit tapasztaltam, hogy amióta átkapcsolták, lassabb, ezért helytelen következtetést vontam le. @Tamas586 Bejelentést küldhetek, de ahogy btz is írta, így is a minimum fölött van, szóval nagy az esélye hogy passzolnak, mert hivatalosan nem hiba. Azért kellemes meglepetés amikor pár éve verekszel jobb hálózatért, erre azt a kicsit is megfelezik ami eddig volt
-
@btz Értem. És a port átrakását azt lehet kérni? Azt a részét nem egészen vágom hogy hogyan működik.
-
Üdvözletem! Az a zseniális helyzet állt elő, hogy átállították a DSL kapcsolatomat VDSL-re, ami szép és jó, csak a távolságból kifolyólag lassabb mint az ADSL2+ volt. (utóbbival 5Mbps volt lefelé, most pedig 2,2Mbps) Felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy ugyan állítsák már vissza, ahol azt mondták, hogy most már csak így szolgáltatnak, a 'régi' módszerrel nem. Szóval hálózat 'korszerűsítés' címén az eddig is csiga tempójú netet belassították a felére. Az ügyfélszolgálatos egyúttal próbált meggyőzni, hogy vegyek egy újabb csomagot, mert az gyorsabb lesz, nem fogadtam el, mert nem értem, hogy miért lenne egy új csomag gyorsabb, ha a hálózat fizikailag nem képes többre. Természetesen fogom még őket keresni, hátha valamit sikerül intézni, de gondoltam megkérdezem, hogy más is járt-e így, illetve van-e valakinek ötlete, mit lehetne kezdeni a helyzettel.
-
@btz Amúgy kb. 2,5Km-re vagyok az elosztótól, szóval VDSL nem játszik. (A Fellner Jakab utcában van az elosztó, én meg a Menház utcában)
-
Üdv! Ha valakinek van bármi ötlete erre a helyzetre, akkor szívesen várom, mert az eddigieknél is tanácstalanabb vagyok, hogy mégis mi miatt kék a címem, és hogy hogy lehetne besárgítani. Aki nem akar visszatekerni: Eger, városszéli lakóövezet, Wehrmacht által felaggatott rézdrót, 5Mbps. Telekomnál. Az utcában van még *****(a hárombötűs kék fenegyerek), de idáig pont nem ér el a koaxuk. Szóval mindkettőt megkérdeztem hogy ki miatt vagyok kék a térképen, mindkettő azt mondta, hogy nem ő miatta. kb. itt tartottunk múltkor. Azóta szóltam mindkettőnek, hogy hátha nincs bejelentve semmi, jelentsék be, hogy mit (nem)tudnak. Nulla siker. Hát akkor szólok a fogyasztóvédelemnek, hogy valami nem stimmel (ezt vagy háromszor megtettem, mire jól jelentettem be őket, mert kétszer visszadobták, hogy nem az ő hatáskörük), erre ők megkérdezték a szolgáltatókat hogy mi a helyzet, mindkettő leírt egy megoldást a fogyvédnek, hogy ők biza úgy oldják meg a dolgot, amint én szólok, hogy nekem kell. Nagyszerű. Akkor szólok, hogy legyenek szívesek megcsinálni amit írtak. Kék: ugyanaz az indok ami eddig, bekötni se tudják. Telekom: nincs tervezve fejlesztés a környéken, majd 2-3 év múlva. Zsír. Az még pont 2020, szóval az megvan, csak akkor azt nem vágom, hogy minek vállaltuk be 2018-ra, ha nem lesz meg. Nem tudom, hogy ez kinek a hibája, de valahol jó nagy a fejetlenség. A KIFÜ-nek is írtam, de azt nem érdeklem, mert neki csak szolgáltató szólhat. Most írok megint a gát- azaz fogyasztóvédelemnek, hogy nem nagyon csinálják azt amit ígérgettek. Más nem igen maradt, mint hogy továbbra is tépem a hajam, amikor egyszerre öten netezünk, és nem lehet haladni. Ennél már csak a betárcsázós ne volt királyabb, mikor valaki telefonálni akart, és megszakadt. Ezt meg már csak zárójelesen, de kicserélték a modemet HGW-re, (az előbbi elromlott). Jó, ez nem gond. Egyszer csak arra lettem figyelmes, (napokkal a csere után) hogy megsüketült a telefon. Átrakták VoIP-re analógról. Oké, volt róla szó, de így se szó se beszéd? Legalább magát a vezetékest megcsörgethették volna előtte, hogy most lesz átállítva, de nem. Aztán ahogy felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy mi a helyzet, (mert nem volt elég simán átkötni, hanem ők álligattak valamit), akkor konkrétan nekem kellett elmagyarázni a diszpécsernek, hogy mi az az analóg telefon. Eléggé csalódtam a telekomos ügyfélszolgálatban, eddig úgy tartottam, hogy értenek is hozzá, meg nem is néznek hülyének, de lehet hogy csak régről vannak ilyen emlékeim, amikor ez a hozzáállás még általános volt. Most az egyetlen ténylegesen hozzáértő és segítőkész ember akivel beszéltem, az a szerelő volt, aki cserélte a cuccot. Na elnézést a hosszú postért, ha valaki az első felére tud bármi ötlettel előállni, azt nagyon megköszönöm, rossz ötlet nincs, csak nem megfelelő körülmény!
-
A koaxnál függ attól is a sebesség, hogy hányan használják még rajtad kívül, ahogy terhelődik az ág lassul. Nekem rézdrótpár van, és betonstabilan 5Mbps jön. Az más kérdés hogy a papíron 10 van, de az a távolságból meg a drót korából adódik.
-
Hát akkor úgy néz ki még levelezek velük. Bár már kezdek belefáradni
-
De mindegyik azt mondja magáról, hogy ő nem kérhet módosítást, mert nem ő jelentette be.
-
Üdv! Megint én, még mindig ugyanazzal, annyi különbséggel, hogy már totál nem értem hogy mi van. Szóval most nagynehezen visszaírt a hárombetűs, egyrészt megint hivatkoznak arra hogy nincs engedély, ami csak részben igaz,másrészt azt mondják, hogy a "cím nem szerepelt a Kormányzati Informatikai Fejlesztési ügynökség által elindított Szupergyors Internet Program mapping táblázatában, annak vonatkozásában a szolgáltatóknak nem kellett nyilatkozniuk, hogy képesek-e ott 30 Mbps-nál nagyobb sebességű internet szolgáltatást biztosítani vagy sem.". Már azt se értem, hogy ezzel miért csak most rukkoltak elő. Emellett az sem világos hogy akkor itt mi alapján lesz bármi is, mert Egerben van 5 szolgáltató, abból ez a kettő van az utcában (meg a zöld, de az a telekomos dróton). És ezek szerint egyik sem jelentette be, hogy itt tudna szolgáltatni, és valahogy mégis bekékült. Ilyenkor mit lehet csinálni?
-
Üdv! Az a nagy helyzet, hogy az idő telt, fejlemény pedig nincs nagyjából a korábban felvázolt helyzet áll fenn. (Telekom: csak dsl és nem fejleszt, hárombetűs: nincs semmi, de anno bejelentette hogy van) Szóval a hárombetűs mostanra már meg meri mondani hogy nem tud szolgáltatni, ennek ellenére nem veszik a fáradtságot hogy bejelentsék, pedig írtam rengetegszer, és telefonon is hívtam őket párszor. Írásban valami egészen másra válaszolnak, pedig nem kérdezek semmit, hanem kérek, a telefont pedig általában olyan veszi fel, aki ez egészről még életében nem hallott. Szóval hosszú lett a mese, de a lényeg, hogy mit lehet csinálni, ha a szolgáltató nem akarja bejelenteni az eltérést? Gondolom csak a két szép szememért nem fognak velem kivételezni hogy tőlem is elfogadják. Illetve egész pontosan hogy zajlik a bejelentés? Mert az ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy írjam le nekik, hogy hol, illetve hogy kell bejelenteni. (Pedig szerintem indokoltabb hogy ő tudja mint hogy én, de ez csak vélemény.) Ha rákeresek ennek a mikéntjére, mindenhol ott kezdődik az egyenlet, hogy a szolgáltató bejelenti, és akkor indul a hercehurca.
-
@btz Az zsír, akkor már csak az nem tiszta, hogy miért jelentette be valaki hogy tudja, ha valójában nem. De ez akkor már tényleg nem ide tartozik. Mindenesetre köszönöm a segítséget!
-
@btz Köszönöm a választ! Ezek után már végképp nem értem hogy miért nem csinálnak semmit, vagyis szerintem 200 méter kábellel 12 házat elérni úgy hogy némelyik társasház, szerintem megérné nekik is, de lehet hogy én vagyok helikopter. Az igényhelyek közé meg nem tudom mi alapján kerül be valaki, az ügyfélszolgálaton mondtam többször is hogy rosszul van megjelölve, de nem tudtak vele mit csinálni. Ha maguknak mérik be, akkor failtos, mert kb. azzal sincsenek tisztában hogy létezik ez a fele az utcának.
-
Amúgy csak kíváncsiságból (bocsánat ha nem egészen ide tartozik, de nem akartam csak ezért új témát nyitni) azt tudja valaki hogy a Telekom mi alapján dönti el hogy hol fejleszt és hol nem? Mert nekem mindig azt mondják hogy nálunk nem fognak, a falvakba meg fektetik a kábelt ezerrel (na jó, oda se ezerrel, de legalább ígérgetnek ). És számomra egyáltalán nem világos hogy ez milyen megfontolás alapján van így, hiszen egy faluban egyrészt messzebb vannak a házak egymástól, másrészt adott esetben az igény is kisebb rá. A városban meg, ahol feleannyi kábellel kétszer annyi emberhez juttatják el, meg se mozdulnak.
-
Xaba elkezdte követni 30 Mbit/sec minden háztartásba 2020-ig a Szupergyors internet program keretében -t
-
Felhívtam az ügyfélszolgálatot, meg biztos ami biztos be is mentem. A telefonoson azt mondták, hogy áprilisban dől el, hogy hol fognak a pályázatból fejleszteni, akkor hívjam fel megint. (aminek nem sok értelme van, mert ha csak akkor pattogok amikor már eldőlt, akkor azt mondják, hogy most ez van, majd legközelebb.) Személyesen azt mondták, hogy a térkép szerintük azért kék, mert már megkezdődött az utca fejlesztése a másik irányból, csak középen megtorpant, mert az másik elosztóhoz tartozik, ebben az évben elvileg kellene valaminek történnie. (személy szerint optikának jobban örülnék, de bármi jobb mint a semmi ) Azért bepróbálkozom egy szomszédsági összefogással, hátha leszünk elegen. Mindenkinek köszönöm a tippeket!
-
Ja így csak az utolsó hozzászólásomból félreérthető, de én nem ott lakom, csak az a legközelebbi pont, ahol biztos hogy van optika