Ugrás a tartalomhoz
  • 2

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 842
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 0

Rádásul az NMHH szigorított a bekötési szabályokon, egy héttel az előtt, hogy hozzánk kötötték volna a lakásba... Már nem lehet másik telek felett, vagy szomszéd házáról továbbhúzni. Nálunk sem volt egyszerű, fát kellett vágni, emiatt két hét csúszás volt, és még igy is nagyon ki van centizve a dolog, de megérte :)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

*Zimi írta:

Nem is kell látnod. Nem lesz plusz doboz. Ezek lesznek az oszlopokon, és innen vezetik majd hozzád légkábelen az optikai kábelt. Elvileg, amit linkeltél az egy "optika kötéslezáró". Amúgy szerelőket nem látsz kosaras autóval? Őket kérdezd meg, mi várható.*Arra nem szokás előfizetőt kötni , gerinc hálózatnak a kötő hengere. Bel tartamát most hagyjuk ez után folytatódik a hálózat koax vdsl vagy optika de a mobil adó tornyok is tartalmaznak ilyen elemeket.. Ebből így még vdsl is lehet.Utcába ami lakásokat látja el vékonyabb kábel más ki alakítású kötődobozzal megy.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Mifelénk az előfizetői leagázok is hengeres kötődobozról mennek, pont úgy néz ki mint a nagy, csak kisebb, nincsenek is előszerelt dobozok, új igény esetén mindig feldobdnak egy újabbat, ha az adott oszlopról még nincs leágazás. De pl D.harasztin már úgy szereltek, hogy előre fentvannak a dobozok. (Egyébként engem érdekel a lelkülete ezeknek, haneadjisten egyszer időd engedi, részletesen írnál a GPON hálózatok felépítéséről akár priven, azért nagyon hálás lennék! :) )

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

bhalin írta:Mifelénk az előfizetői leagázok is hengeres kötődobozról mennek, pont úgy néz ki mint a nagy, csak kisebb, nincsenek is előszerelt dobozok, új igény esetén mindig feldobdnak egy újabbat, ha az adott oszlopról még nincs leágazás. De pl D.harasztin már úgy szereltek, hogy előre fentvannak a dobozok. (Egyébként engem érdekel a lelkülete ezeknek, haneadjisten egyszer időd engedi, részletesen írnál a GPON hálózatok felépítéséről akár priven, azért nagyon hálás lennék! :) )Legújabb igények ezek amiket le írtam hogy nagy henger kis doboz. Persze ahol sok lakás van ott szokás be vetni a hengert is de annyira nem.
Pl D igi tv sportot űz ebből hogy kis dobozt tesz fel minden hova aztán 3-5 oszlopon át viszik az elő fizetőt hogy be tudják kötni.. Viszont jobb a henger nagyobb kapacitása miatt.

Nem tudom ki mennyire olvasta a híreket sikerült egy fórum motor cserét elérni ennek részében blog postokra is lesz majd lehetőség. Ki mire lenne kíváncsi ?? Gpon cikkekkel már roskadásik tele van a net szerintem.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Az érdekes, hogy itt ezt kertvárosi területen alkalmazzák, egyetlen új előfizetőért is új hengert pakolnak fel.GPON-os témát illetően pedig az elméleti háttérről tényleg sokat lehet olvasni (bár nem eleget) , ami inkább engem személy szerint érdekelne, azok a konkrét alkalmazott műszaki megoldások, és a T specifikus dolgok. Viszont ha esetleg tudsz ilyen oldalt ami kimondottan ezzel foglalkozik, azt is megköszönöm, én nem nagyon találtam ilyet sajnos, pár rövid telekomos prezentáción kívül.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Műszaki vonal annyira nem szokta érdekelni a népet szóval egy reklám amiben a magenta színű fény végig szalad háztól az utcán át az olt ig sokkal jobban leköti az embereket és eladható mintha lenne egy kis film hogy adott utcát hogy kábeleznek be. Inkább nem kertváros de van benne az is egy jó le írás2010-böl. Mai napig ezeket dobozokat rakjuk fel.

Amiben el tér a valóságtól

Verticass kiágaztatót nem használunk éppen

Fali szekrény a földszinten nincs minden házban

Kertvárosi részen meg változtak a dobozok

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Ha már itt ez a pdf... 8. oldalon látható ONT-m van egy másik helyről még. Ha majd bejön az optika kérhetem, hogy ezt szeretném használni? Valahogy jobban tetszik, mint a HGW-ek, saját router talán mégiscsak többet tud, mint ezek... :) Valamint még az lenne a kérdésem, hogy a telefon is akkor ezen keresztül fog menni, régi rezes megszűnik?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Meg szűnik amint sikerül ki pucolni róla minden előfizetőt, meg ha minden igaz vissza is kell bontani bár ez még kérdéses. Kérni sok mindent lehet ha nincs más a szerelőnél akkor meg fogja kérdezni mi legyen jó a hgw vagy munka lapra fel vezeti hogy miattad nem lehet bekötni stb stb. Meg rendelésed vissza mondásra kerül és kezdetheted előröl. Vagy ha jó fej a szerelő és van a kocsiban modem azt ad de ha nincs még akár azt is képesek meg tenni hogy próbálnak szerezni de ez hetek addig meg hgw vel kell el lenned. Szerelőtől függ milyen kedve van éppen. Nekem 3 hét volt míg szereztek Cisco 2231-es boxot.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@ZimiBocsánat, azt hittem, hogy teljesen független a két kérdés egymástól. Szerintem az az akadálya saját ONT használatának, hogy a voip és iptv wan konfigurációk előre vannak beállítva és azt mezei userként nagy challenge lenne beállítani. (itt egy Huawei HG8245H van, ebben ezekhez a wan beállításokhoz hozzá se enged nyúlni)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@anonymus-nak írtam a kérdést igazából, szóval nem értettél félre, de köszi a választ. Amúgy ez ami nálam van ONT egy T-s ONT, amit használtam 2-3 évig, és nem is akarnám én beállítani, még a végén elbaszom az optikát, ahogy szétszedem, hanem, ha jönne a szerelő, mondanám neki, hogy itt van ez, be lehet-e kötni ahelyett a HGW helyett, amit hozott. :)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

@ZimiÁáh értelelek. Nézd, most is ugyanúgy Huaweieket osztanak, csak jobbakat. Ízlés dolga, de én annak vagyok híve, hogy minél kevesebb eszközből oldjuk meg a dolgokat. Mivel az új ONT/HGW egész jó wifi AP-vel is rendelkezik, sztem jó az. (nézz utána esetleg a típusnak tüzetesebben, én meg vagyok elégedve a hg8245h-val)

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...