Ugrás a tartalomhoz
  • 3

jabyga

Kérdés

A következő történettel kapcsolatban szeretném kikérni a Telekom állásfoglalását. IPTV és DSL internet szolgáltatást veszek igénybe tavaly február óta. Úgy alakult, hogy a jelenlegi címemről, elköltöztem egy új lakásba.(mindkét lakás Szekszárd belterülete) Ennek megfelelően a 1412-n megrendeltem a szolgáltatás átköltöztetését, melyre a szerződésem szerint lehetőségem van külön díj ellenében. Két hét után felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, ahol a következő érdekességgel szembesített az ügyintéző:
Az új címemen optikai hálózat érhető el, amit a jelenlegi 7590ft-os havidíjam helyett 7990ft-ért kaphatok meg. Nemtetszésemet fejeztem ki, mivel én nem erre kötöttem szerződést. Elmondtam a hölgynek, hogy februárban lejár a hűségidőm, addig adják a régi szolgáltatást a régi feltételekkel, mivel utána úgysem szeretném már igénybe venni, ugyanis kihasználatlanság miatt felmondom a tv előfizetést. Erre a hölgy közölte, hogy akkor ennek tükrében most már csak havi 6.850ft-ért adná ugyan ezt a csomagot az optikai hálón(milyen érdekes, egyből van kedvezmény). Én továbbra is mondtam, hogy nekem erre nincs szükségem, nekem jó a hagyományos hálózat, azokkal a feltételekkel, mint amik eddig voltak. Ekkor jött a fekete leves: gyakorlatilag két lehetőségem van. Vagy szerződést bontok és kötbért fizetek, vagy igénybe veszem az új ajánlatot, amihez újabb egy év hűségszerződést kötelező jelleggel alá kell írjak. Nem értettem a dolgot. Az ügyintéző egyre csak azt hajtogatta, hogy az optikai hálózat sokkal korszerűbb és jobb, és csak ezen keresztül tudnak szolgáltatni, de ehhez nekem alá kell írnom egy újabb szerződést(most, novemberben). Enélkül nem megy. Tehát vagy aláírok még egy évet, és akkor átköltöztetik a szolgáltatást, vagy szerződést bontok kötbér ellenében.
Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy hol szerepel olyan kitétel a szerződésemben, hogy én ha egy olyan helyre költözök ahol magasabb minőségű szolgáltatás érhető el, akkor én azért köteles vagyok magasabb árat, és főleg új hűségszerződést aláírni?! Erre ő elismerte, hogy ilyen kitétel nincs a szerződésemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy ez egy egyoldalú szerződésmódosítás a Telekom részéről. Ugyanis bele akar kényszeríteni egy helyzetbe, amire én a szerződéskötéskor nem vállalkoztam.
A következő az álláspontom:
A Telekom hűségszerződést írt alá velem ez év elején, melyben vállalja, hogy számomra a szerződésben foglaltak szerinti szolgáltatást szolgáltatja minden olyan helyen, ahol erre technikailag képes. Az adott helyen technikailag lehetőség van TV és Internet szolgáltatás nyújtására is, az, hogy ez miként valósul meg(sat-dsl vagy optiaki hálózaton), NEM az én dolgom! Ha nem szolgáltat, akkor szerződést szeg. Ha szerződést szeg, akkor jogomban áll nekem is elállni az adott szerződéstől mindenféle következmény nélkül, mivel a másik fél (Telekom) nem teljesíti a szerződésben foglaltakat! Ezzel szemben a Telekom szerződésbontás esetén kötbért követelne tőlem(az ügyintéző hölgy elmondása szerint).
Kérem ezen felületen(is) fejtse ki a Telekom képviselője/megbízottja, a cég álláspontját!

Köszönettel:
Zs.M.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • Válaszok 844
  • Létrehozva
  • Utolsó válasz

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

A legnépszerűbb tartalomgyártók a témában

Posztolt képek

Ajánlott posztok

  • 2

g.thumb.png.eab8c8ac8e7079a0b2defd391315

Optikai kapcsolat esetén az alábbiak szerint néznek ki a válós sávszélességek.

Telekom egységesítési programjának keretében, egységes portilót kínál papíron. Viszont a valóság az, hogy a régi profilokat használják!

S   10/5
M   20/10
L   30/20
XL  50/25
XXL 120/50

Hibaelhárítás és érdekességek

Amennyiben világít loss feliratú led abban esetben, valahol közted és a olt közt kábel szakadás történt 1412 mindenképpen.

Natol a Telekom optikán?

Jelenlegi információnk szerint nem, de ha ez mégis előfordulna elég egy levelet küldeni a nat@telekom.hu címre mt szám feltüntetésével.

Mikor érkezik meg hozzám a fejlesztés?

Hálózatfejlesztés oldalon tájékozódhatsz, hogy szerepel ezen a címed.  Amennyiben igen jó eséllyel nálad is hamarosan elérhetőek esznek a T szolgáltatási. Pontos dátumot nem tudunk mondani kihez mikor ér. Sajnos sok helyen késnek a munkálatok.

Milyen tv szolgáltatást vehetek igénybe?

Optinet mellé csak iptv-re fizethetsz elő, max 3 beltéri egységgel és 2 hd 1 sd streammel.

Milyen eszközöket biztosít számomra a T?

Huawei HG8245

Huawei HG8245H

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: anonymus
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 1

@Tamas586

Igazából az egy ONT.

Igen meg lehet oldani annélkül is, hogy a saját eszköz intézné a pppoe kapcsolatot. Ilyenkor a saját eszköznek más LAN ip-t kell adni és a HUAWEI-t a saját eszköz LAN portjába dugni. (Dhcp saját eszköz kikapcs)

Van még a DualNAT, de azt inkább ne.

@K. István

A Huaweiben töröld ki a pppoe jelszót és a LAN1 portján kösd a saját eszköz (Asus) WAN portjába.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
  • Telekom

Szia!

 

Ezzel kapcsolatban sok a kérdés.

Milyen neted lesz? Modemet, vagy HGW-t kapsz? Milyen HGW-t kapsz?

 

Alapvetőleg, ha ragaszkodsz a saját eszközhöz, akkor is többlehetőséged van.

1: modem esetén egyszerűen a routered fog PPPoE-n betárcsázni, vagy (koax esetén) dinamikus ip-t felvenni. Így azon tudod a wifi beállításokat megadni.

2: HGW-t kapsz:

2.1: HGW-t, ha tudja ezt, PPPoE passthrough-t bekapcs és onnantól sima modemként funkciónál (1. megoldás) (ezt csak akkor tudod megtenni, ha csak net megy azon az eszközön)

2.2: HGW marad routerként. Ebben az esetben:

2.2.1: A HGW LAN port <--->routered WAN portja. Itt dinamikusra vagy statikusra is állíthatod a routered IP-jét, de statikusnál figyelj arra, hogy a DHCP pool végéről, vagy azon kívül állíts be (nehogy ütjközés legyen, ha véletlenül nem tudod bevasalni a HGW-be fix-en a routered címét). Ilyenkor a saját routered lehet dhcp kiszolgáló és lehet beállítani a WLAN-t is (HGW-ből kikapcsolni, mert felesleges ne menjen).

2.2.2: HGW LAN port<---> routered LAN portja. Ebben az esetben a routereden kapcsold ki a DHCP-t és lehet a WLAN-t is konfigurálni. Minden mást hagyj default-ban...

 

Remélem mindent leírtam. Kérdés van keress!:)

 

Üdv:

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0

Huawei HG8245H Routert egyszer reseteltem mert nem volt NET-em. Azóta a WIFI részen keresztül nem lehet csatlakozni a NET-re. TV van, és a készülékek érzékelik a WIFI jelet, csak egyszerűen nem érhető el a NET. Az UTP-vel csatlakozott gépen működik. VAlakinek volna ötlete a hiba okára.  A WLAN beállításokat megnéztem azok pontosan úgy vannak beállítva mint azelőtt.  Köszi a segítséget előre is.

Resetelés után megnézted a WPA titkosítást is, és beírtad a jelszót?

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 0
  • Telekom

Két lehetőséged is van. Az első, hogy a D-Linken beállítod a WiFi-t, majd kikapcsolod a DHCP szervert rajta és utána összekötöd az egyik LAN portját a HG8245H egyik szabad LAN portjával. Fontos, hogy a D-Link-en kapcsold ki a DHCP szervert és ne az ONT-n, különben elvesztenéd az ONT funkcionalitásának egy részét és pl. az STB-k működését is a D-Link-re bíznád... Ezen megoldás előnye, hogy a lakás/ház azon pontján, ahol közelebb vagy az ONT-hez, annak a WiFi-jét tudod használni. Míg ha a D-Linkhez vagy közel, akkor azt használod. Továbbá bármilyen hálózati funkciót is szeretnél használni (DynDNS, Port forwarding, DMZ stb.), akkor azt elég az ONT-n beállítanod.

A másik lehetőség, hogy a D-Link WAN (Internet) portját kötöd össze az ONT egyik LAN portjával és a D-Linken beállítod a WAN kapcsolódási módot PPPoE-re, majd beállítod a Telekomtól kapott PPPoE felhasználóneved és jelszavad.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 3

Miért cserélje le, ha arra amire adva lett az működik rajta? Majd ha elromlik cserélik, indokolatlanul nem fognak neked ONT cserélni, ez nem kívánság műsor, ha annyira szenvedsz akkor kreálj valami hibát lejelented és kérsz a szerelőtől H jelölésűt! Ennyi. Nem tudom miért vagy rá kattanva ennyire az IPv6-ra, alig van v6 tartalom - majdnem a nullához közel - le írtuk korábban, hogy egy éven belül várható piaci bevezetése,miért nem hiszel nekünk? Nézd meg az aláírásom utolsó mondatát, abból remélem ki következteted, hogy van némi rálátásom erre arra, csak épp nem írhatok semmit sem róla, mert kötnek a szabályok...

Moderátor meg rendszeresen csekkolja a hozzászólásokat és ami szabályzatba ütközik azt moderálja nem szükséges jelenteni!

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: Roli82
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 3

Nem is lehet aktiválni a mezőt? Mi történik ha az Option 125 elől kiveszed a pipát?

Update:

De most nézem, hogy a LAN IPcím sem változtatható érték. Pfff. Ha valaha optikás leszek, akkor saját router lesz az átjáró.

Szerkesztve ekkor: Szerkesztő: btz
Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

  • 3

Szia

Én még az tudom javasolni, hogy kérj egy eszközcserét lehetséges az meg oldja viszont az nem lesz egy egyszerű dolog.  Ha felhívod a hibabejelentőt, akkor kérd helyszíni kiszállásra   a bejelentést és tájékoztatni fognak, hogy lehet fizetős akkor meg, ha a szerelő felhív, hogy időpontot egyeztessen  akkor elmondod mit tapasztaltál és  lehetséges, hogy   eszköz oldali hiba lesz azt a szerelő meg tudja nézni a helyszínen és ha jó fej akkor még nem számlázza ki.

Link kommenthez
Megosztás más oldalakon

Csatlakozz a közösséghez!

Posztolhatsz regisztráció előtt is. Ha már van regisztrációd, jelentkezz be itt.

Vendég
Válaszolj a kérdésre...

×   Formázással együtt illesztetted be a tartalmat.   Formázás eltávolítása

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linkedet automatikusan beágyaztuk.   Linkként mutatás

×   Az előző tartalmat tároltuk. .   Itt törölhetsz

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...